Bevezetés

Mátray-Rothkrepf Gábor a reformkor, az 1848/49-es forradalom és szabadságharcot követő időszak és az 1867-es kiegyezés utáni évek magyar tudományos és kulturális életének méltatlanul feledésbe merült, kiemelkedő alakja. Mint korának oly sok embere, ő is széles műveltségű, sokoldalú személyiség: zeneszerző, akinek első szerzeményeit, a Csernyi György című énekes színjátékhoz írt dalokat 1812-ben tizenöt éves korában viszik először színpadra; zenetudós, aki megírja, és a Tudományos Gyűjteményben folytatásokban közreadja az első tudományos igényű magyar zenetörténetet, a népdalkutatás úttörője; a zenei élet szervezője, előbb mint a Nemzeti Színház "hangászati ügyeinek igazgatója", később mint a Pestbudai Hangászegyesület titkára, az egyesület zeneiskolájának vezetője, amelyből kiépíti a Nemzeti Zenedét; szépíró, színpadi és egyéb irodalmi művek fordítója; az Akadémia levelező tagja; az akkor még a Nemzeti Múzeum kezelésében lévő Országos Széchényi Könyvtár elhivatott, felkészült könyvtárőre; s nem utolsósorban a Regélő és társlapja, a Honművész szerkesztője.

Ez a jeles férfiú 1797. november 23-án született Nagykátán, egy Pest megyei mezővárosban, Rothkrepf József német származású, de magyar érzelmű iskolai tanító gyermekeként. 1804-ig szülővárosában és a közeli Tápiószecsőn nevelkedett, ekkor azonban apját a pesti magyar iskola tanítójává nevezték ki, így a család odaköltözött. Ettől kezdve Mátray, egy hosszú bécsi tartózkodástól eltekintve haláláig Pesten élt, ott végezte alapfokú, gimnáziumi és egyetemi (jogi) tanulmányait, majd egész életében Pesten munkálkodott. Apja a tanítóság mellett a belvárosi templom karnagya is volt, Mátray Gábor minden bizonnyal tőle örökölte zenei tehetségét, amely igen korán megnyilvánult, hiszen 1812-ben, gyerekfejjel írt kísérőzenét a Csernyi Györgyhöz, amely zenét ma a legrégibb, fennmaradt magyar daljátékkíséretként tartjuk számon. 1816 és 1830 között Bécsben magyar főúri családoknál volt nevelő, előbb a Prónay-, majd a Széchényi-famíliánál. 1828 és 1832 között írta A' Musikának Közönséges Története című munkáját, aminek eredményeképpen 1833-ban az MTA levelező tagjává választották. Még ebben az évben alapította meg a Regélő-Honművészt, amely 1841-ig állt fönn. 1837-ben jegyzőként részt vett a neves könyvgyűjtő, Jankovich Miklós hatalmas gyűjteményének átvételében és feldolgozásában a Széchényi Könyvtár számára, s ebben az évben nevezték ki zenei igazgatónak a Nemzeti Színházhoz; nevét is ekkor magyarosította. 1840-től igazgatta a Hangászegyesületi Zenedét, ami 1867-től (továbbra is az általa teremtett alapokon, az ő elvei szerint és az ő irányításával) Nemzeti Zenede néven működött tovább, s voltaképpen ez a mai Liszt Ferenc Zeneművészeti Akadémia elődje (Mátray haláláig igazgatta az intézményt). 1846-ban nyerte el a Nemzeti Múzeum keretein belül működő Széchényi Országos Könyvtár könyvtárőri állását. 1852 és 1858 között kiadta a Magyar Népdalok egyetemes gyűjteményét, 1859-ben pedig egy, a XVI. századi magyar zenével foglalkozó, számos vitát kiváltó írást jelentetett meg, de ezeken kívül még több más zenetörténeti, zeneelméleti munka fűződik a nevéhez, nem is beszélve az egyéb témájú művekről. 1875 júliusában hunyt el.

Szülővárosában, Nagykátán 1989-ben az egyik általános iskolát róla nevezték el, 1996-ban pedig szobrot állítottak neki; Budapesten, a Várban egy utca viseli nevét, két hosszabb és néhány rövidebb tanulmány foglalkozott munkásságával, az Országos Széchényi Könyvtár pedig konferencián emlékezett meg róla születésének 200. évfordulóján - ezen kívül nem nagyon rótta le háláját iránta az utókor.