Mikó Imre egész életfelfogását jellemezte ez a jeligéje: "Peragit tranquilla potestas, quod violenta nequit." Korára és önmagára találóan ültette át ezt magyarra: "Mit erőszakkal nem, csöndben és halkan munkálva véghezvihetünk."

A jelmondat valóban talál Mikó Imrére, akit szívós kitartás és áldozatkészség jellemzett egész életében. És talál a jelmondat a Bethlen Gábor szellemében folytatott művelődésszervező munkához is, amely nevéhez fűződik.

Volt azonban Mikó Imrének egy másik, még tömörebb és még kifejezőbb jelmondata is, amelyre később gyakran hivatkoztak. Ez így szól: "Et facere et pati fortia." Mucius Scaevola szájába adja Titus Livius ezt a sokat idézett jelmondatot, amelyet ma már szállóigének is tekinthetünk. Többféleképpen értelmezhető, és az ismert fordítások bizonyára nem egészen felelnek meg a Mikó Imre maga számára választott értelmezésének, habár többé-kevésbé kifejezik fő gondolatát. Csengeri János rendkívül tömör fordítása szerint: "Támassz vihart, tűrd a vihart!" Devecseri Gábor szerint ellenben: "Szítsd a tűzvészt, de bírd is ki!" A fentieknél szöveghűbb, de nem olyan tömör, nem olyan költői a Révész László fordítása: "A nagy dolgokat megcselekedni fenséges, elviselni még fenségesebb." Mindezekhez tegyük hozzá még a következő egyszerű értelmezést, amely szerint nagy dolgokat kell cselekedni, de el is kell azokat viselni. El kell tűrni mindazt, amit a sors reánk mért, még a legsúlyosabb megpróbáltatásokat is.

A Mikó Imre születésének centenáriumán, 1905 szeptemberében leleplezett emléktáblán a zabolai Mikó-kastélyon, vagyis a szülőházon ez a jelmondat áll, de ott olvasható Mikó Imre könyveinek címeres ex librise alatt is. Ezt ismételték több ízben, és minden fordítás nélkül, mert a klasszikus irodalmi neveltetésben felnőtt közönségnek akkor még ismernie illett a latin szöveget. A közönség azonban azt is megértette, hogy Mikó Imre "irányeszméit" fejezi ki.

Nem kételkedünk abban, hogy Mikó Imrének valóban ez volt a választott és leggyakrabban használt jelmondata, és hogy nem vitézi tettekre, nem is viharra vagy tűzvészre gondolt, hanem inkább arra, hogy minden körülmények között, a legnehezebb időben is tenni, cselekedni, alkotni kell, eltűrve, ha kell, a sors csapásait is. Hiszen Mikó Imrének el kellett szenvednie szeretett felesége és fia halálát is, de ez nem állította meg a munkában, hanem megcélozta az energiáját, és egyre újabb, mindig korszerű célkitűzéseket követve szolgálta hazáját, folytatta az újjáépítés, az alkotás nagy célkitűzéseinek a maga korában is lehetséges megvalósítását. Tudta, hogy a Habsburg-abszolutizmus igájába hajtott magyarságnak a tűrésre éppen annyira szüksége volt, mint az adott lehetőségeket felhasználó, a nemzeti megmaradást biztosító cselekedetekre. A gazdasági, valamint a művelődési életben egyaránt, hiszen Mikó munkássága a gazdasági és az irodalmi, tudományos életben is kezdeményező, szervező jellegű volt már az 1840-es években, de még inkább az abszolutizmus idejében.

1863-ban, fia halála után, nevelő iskolájának, a Bethlen Kollégiumnak adományozta több mint 800 kötetes, görög és római klasszikusok válogatott munkáiból álló, gyönyörű könyvgyűjteményét, amelyet 23 inkunábulum, számos velencei, pármai, holland (Elzevir), német és francia nyomdából és kiadótól (Didot, Lemaire) kikerült munka tesz páratlanul értékessé. A görög nyelvű Íliász Napóleonnak ajánlott, 1808-as pármai (Bodoni nyomda) kiadása mellett egy Vergilius, egy Theophrasztosz vagy egy Flavius Josephus akármelyik hazai könyvtárnak díszére válna. Metszetekkel illusztrált, hatalmas, fólió alakú munkák és finom metszésű, kis elzevirek vannak két üveges tölgyfa szekrényben. Mikó Imre a XIX. század nagy erdélyi bibliofiljei közé tartozott, noha a könyvtára nem maradt meg úgy egyben, mint a Teleki Sámuelé, és ezért kevésbé értékeljük.

Mikó Imre nevéhez fűződik azután az Aranka György hagyatékából megvett magyar történelmi és irodalmi könyvtár is, amely több mint háromezer kötetet tett ki, és így végeredményben neki köszönhető a Bethlen Kollégium könyvtárának és gyűjteményeinek újjászületése.

A kortársaknak, valamint későbbi professzoroknak és a diákoknak is lehetőségük volt arra, hogy megtekintsék a kollégiumi könyvtár díszét, a "zárt Mikó-könyvtárat". Ezrek olvashatják az adományozó főgondnok jelmondatát, amelyet eszerint nemcsak egy férfi, egy nemzedék, hanem az egész erdélyi kollégiumi diákság és értelmiség jelmondatának tekinthetünk. Tudjuk azt is, hogy Mikó páratlan könyvadományával szellemi és erkölcsi nevelést akart adni az ifjúságnak, hogy "a szépnek, igaznak, jónak rendíthetetlen vallója, tisztelője, cselekvője legyen". Facere, vagyis cselekedni: íme, ez a gondolat tér vissza a Mikó jelmondatában és intelmeiben, könyveiben és adományozó levelében. Könyvtára megérdemli ezért azt, hogy féltett értékeink közé sorozva megbecsüljük, jelmondatát pedig figyelmeztetésképpen adjuk át a fiatalabb nemzedékeknek.