Bevezetés

A disszertáció határtudományi vizsgálatot mutat be, ennek megfelelően az alkalmazott vizsgálati módszerek is különböző tudományok eszköztárából valók.

A kutatás problémáját a szókratészi maieutika módszerével exponálja: egy pozitivista és egy egzisztencialista emberfelfogást ütköztet az emberi lényeg kialakulására és megjelenésére vonatkozó dialógusban, amely e felfogásoknak is nem csupán megjelenési, de egyben kialakulási helye is.

A másik módszertani eljárás, amelyet a disszertáció alkalmaz, a szaktudományi elméletképzésé: a létező elméletek ütköztetése egyfelől azon tények korpuszának hátterén, amelyekre valamennyien vonatkoznak, másfelől egy metateóriáén, melyet egy értékválasztás alapján alakítunk ki, s amely lehetőséget nyújt vagy az elméletek szintézisére, vagy az egymással ütköző elméletek közül annak a kiválasztására, amelyet szükséges radikálisan módosítani, esetleg feladni. Konkrétan a disszertáció egyrészt olyan szociálpszichológiai elméletek konfrontálására alkalmazta ezt az eljárást, mint amilyen egyfelől Tajfelé a szociális kategorizációról, másfelől az Aronson által módosított változata a kognitív disszonancia elméletének; másrészt sor került a konfrontációra egyfelől e szociálpszichológiai elméletek, másfelől a pszichoanalízis között. A meta-teória alapfeltevéseit pedig Marx materialista történetfilozófiájából deriváltam.

Végül a kapott elméleti eredményeket kétféle empirikus anyagon ellenőriztem: a poszt-kapitalista társadalmi formáció gazdaságpszichológiai vizsgálatával, amit az a fontosság indokol, amelyet ennek az alakzatnak gazdasági szerveződéseiben a személyek szociális identitása nyer; és József Attila életútjáról és pályájáról készített szociálpszichológiai esettanulmánnyal, amit az a különleges fontosság indokol, amelyet ezen az életúton és pályán a társadalmi személyazonosság pszichikus elaborációja nyert.

A disszertációban bemutatott egész kutatásnál metodológiailag irányadó volt Lewin érvelése, amely szerint a pszichológiának is meg kell tennie azt az utat, amelyet a fizika megtett Arisztotelésztől, aki a jelenségeket osztályozza s a különböző osztályba sorolt jelenségekre különböző mértéket alkalmaz, Galileihez, aki azonos törvényeket akar levezetni mindezekre a területekre nézve, s az egész terepet más, lényegileg funkcionális különbségek alapján kívánja osztályozni.