Bevezetés

E könyv átdolgozott, bővített kiadása az 1996-ban megjelent Örkény-drámák elemzése című tanulmánykötetemnek (Nap Kiadó, Dunaszerdahely). Ezúttal Örkény István hat drámájának interpretációjával foglalkozom, voltaképpen megjelenésük sorrendjében. Alapvető szempontnak a drámaelméleti vizsgálódást választottam, de a részletproblémákon belül már nyitottabban kezelem az aspektus kérdését, mert - úgy gondolom - a súlypontozást mindig az adott dráma diktálja. Így mintegy másodtengelyen húzódik végig munkámban az irodalompedagógiai intenció is. A drámaelméleti szempontú elemzés alapvetően adott és szinte kimeríthetetlen, ha a műnemi, műfaji összetevőket vagy a mű rétegezettségét, illetve az Örkényre jellemző átmenetiségeket is taglalni kívánjuk. Az irodalompedagógiai vonal pedig az oktatás gyakorlati oldalát segítheti, erősítheti bizonyos támpontokkal. A két szempont ötvözete által igyekeztem láttatni, kiemelni azt a vitathatatlan tényt is, hogy az irodalomművészet nem statikus, hanem egy dinamikus, állandó mozgásban, fejlődésben lévő élő anyag. Analizáló, konfrontatív és szintetizáló eljárásaim mindezek felmutatását is szolgálják.

Olyan drámákra esett a választásom, amelyek a fent említett kettős célzatosságot megfelelőképpen kielégíthetik, merthogy magas művészi értéket képviselnek. Elsőként a Tóték című dráma elemzésével foglalkozom, amelynek első feldolgozása a A groteszk vizsgálata című könyvemben található, (Nap Kiadó, Dunaszerdahely 1994). A Macskajáték elemzése igen vonzó volt számomra, mert sok tekintetben szélsőségeket szintetizál. A 18. századbeli minta, a Choderlos de Laclos-i levélforma Örkény kreatív szellemisége révén megfér a posztmodernet alapozó intellektuális játékkal együtt Orbánné drámájában. Az epikából drámává lett alkotás annyi lírai értéket hordoz, hogy egészében véve költészetté emelkedik. A Kulcskeresők kapcsán formai tekintetben izgalmasnak találtam a tér- és időtényezők megfigyelését, s ezek taglalása a jövőben sem lesz számomra elhanyagolandó feladat. Eszmei, tartalmi vonatkozásait tekintve szinte mindegyik Örkény-dráma az önismeret, az önazonosság, az identitászavar és -vesztés kérdéskörével foglalkozik, mégha mindig különböző életanyaggal és mindig más és más műfaji megformálásban is. "Kettős látásával" a drámaíró mintegy feltérképezi a 20. századi emberek lelkét: magatartásokat, tetteket, gondolatokat; bemutatja a mi "vérrokonainkat", akiknek kettős arca nemcsak a groteszk tükrében olyan, amilyen, hanem éppen hogy a század történelme és társadalmi változásai faragták őket hitelessé. A Vérrokonok olyan szempontból is érdekes a vizsgálódó számára, hogy nincs epikai előzménye, s így e tény következményei láthatóvá válnak a drámaformában is. Kutatásom során nem feledkezhettem meg az abszurd, a groteszk, a szatíra, a humor és a komikum eszközeinek vizsgálatáról, s annak megfigyeléséről sem, ahogy ezeket Örkény sajátos módszerrel a tragikus esztétikai minőséggel ötvözi. Az irodalomelmélet, a színházesztétika és az irodalompedagógia drámaírói szintézisként kezeli a Pisti a vérzivatarban című művet, mivel Örkény ezzel az alkotással a groteszk szemléleti, stílusbeli és műnemi kulminációját teremti meg drámái sorában. Ebben a "kollektív önéletrajzban" a vizsgálódás szempontjai és súlypontjai eleve sokszínűek lehetnek, és lehetőséget adnak különösképpen a komparatisztikai vizsgálódásra, akár a nyugati abszurd, akár a keleti abszurd/groteszk drámák irányába. A Forgatókönyv című dráma nem sokkal az író halála után jelent meg. Tartalma szerint főleg az 1950-es évek társadalmi diagnózisa, formai megoldását tekintve az örkényi drámaírói kreativitás kitűnő példája.