Bevezetés

A globális világgazdaságban az egyes országok gazdaságai egyre több szálon és formában kapcsolódnak egymáshoz. Az elzárkózás politikája a mai világgazdasági környezetben nem jelent valódi választási lehetőséget az egyes nemzetgazdaságok számára. A hatvanas évek végétől a liberalizációs és integrációs folyamatok egyre erőteljesebbé váltak. A GATT fordulók eredményeképpen a nemzetközi kereskedelem akadályozó tényezői - vámok jelentős csökkentésén és mennyiségi korlátozások leépítésén keresztül - már nem szabtak gátat a kereskedelem fejlődésének. A bilaterális és multilaterális egyezmények és a tőkeáramlást akadályozó szabályok leépítésének eredményeképpen lehetővé vált az intenzív külföldi tőkeáramlás. Mint ahogy az alábbi ábra is mutatja, a világ egyre több országában változtatták meg a beruházásokra vonatkozó szabályozásokat. Ezen módosítások döntő többsége a külföldi működőtőke áramlás szempontjából kedvező volt, ami jelzi, hogy a tőkebeáramlás lehetőségének biztosítását a nemzetgazdaságok kiemelten fontosnak tartják.

A tevékenységüket optimalizáló transz- és multinacionális vállalatok a világgazdaság kulcsszereplőivé váltak.

Ők használták ki leginkább a nemzetközi kereskedelem és a tőkeáramlás lehetőségeit, hoztak létre leányvállalatokat a világ különböző pontjain, alakítottak ki globális termelési és szolgáltatási rendszereket. A nemzetgazdaságok számára az egyedüli út a globális rendszerekbe való integráció. A felzárkózási pályát az az ország tudja sikeresebben bejárni, amelynek a kiindulási feltételei jobbak. Azon államok, amelyek rendkívül rossz gazdasági, társadalmi állapotban vannak a fejlődés és modernizáció beindítása különösen nagy erőfeszítést igényel. Gyakran a további lecsúszás megakadályozása is eredménynek számíthat. Így a fejlett és a fejlődő országok között, a versenyképesség minden tényezőét tekintve a különbségek növekedésének lehetünk szemtanúi. A lemaradók is jelentős hatással vannak a világ stabilitását tekintve a többi országra, így ma már nem csupán globális szolidaritási, hanem globális biztonsági érdek is ezen országok felzárkózásának megvalósulása.

A fejlődő országok egyes csoportjai reménytelenül lemaradtak, felzárkózásra egyrészt gazdasági, másrészt társadalmi okok miatt sincs esélyük. Ebbe a tartósan lemaradó, leszakadó csoportba tartoznak például a közép-afrikai országok, Kongó, Szudán, Togo, Benin, Elefántcsontpart. A háború sújtotta régiók gazdaságai, így Afganisztán, Etiópia, Szomália. Valamint a rendkívül szegény tényezőadottságokkal rendelkező, abszolút perifériás helyzetben lévő országok. Ebbe a csoportba tartozik többek között Mongólia, Nepál, Kirgizisztán. Számukra a felzárkózás csupán rendkívül hosszú időtávon és óriási erőfeszítések árán válhatna realitássá.

A felzárkózásra közepesen esélyes országok azok, ahol vagy a gazdasági lehetőségek, vagy a politikai és társadalmi adottságok biztosítottak a tartós gazdasági növekedéshez -tehát létezik a fejlődés beindulásához szükséges feltételrendszer -, de a másik tényező hiánya, a modernizációs lépések elmaradása, vagy problémás volta miatt ez mégsem, vagy csupán nagyon nehézkesen valósul meg. Ilyen országok például az ásványkincsekben bővelkedő, de jogállami berendezkedéstől rendkívül messze álló afrikai államok Zambia, Zimbabwe. Vagy a kőolajban gazdag, viszont a világgazdasági integrációra politikai rendszerük miatt képtelen - radikális iszlám - országok: Líbia, Irán. Dél-amerikai politikailag instabil, de olajban gazdag államok, mint például Kolumbia, Venezuela.

A felzárkózásra esélyes államok közé azokat sorolnám, ahol piacgazdasági folyamatok működnek, a jogi és politikai biztonság kielégítő, valamint rendelkeznek olyan erőforrásokkal, amelyeket a globális gazdasági rendszerben hasznosítani tudnak a fejlődésük érdekében. A jó kiindulási alap részét képezik az előbbieken felül a történelmi, társadalmi, kulturális, lélektani meghatározottságok. Ezen országok körébe tartozó országok köréből kiemelném a dél-kelet ázsiai iparosodó országokat, Malajziát, Tajvant, Kínát, Thaiföldet és Szingapúrt, ezek az "ázsiai kistigrisek" az emberi és természeti erőforrásokban meglévő lehetőségek kihasználásával érhetnek el jó eredményeket. Másodsorban esélyesnek látom a felzárkózásra a bipoláris világrend megszűnését követően a nyugati világ felé forduló átalakuló - a félperifériáról a centrumba törekvő - országokat, közülük is elsősorban Közép- és Kelet Európa államait, melyek az Európai Unióba való integrációval, valamint társadalmi fejlettségükkel alapozhatják meg a felzárkózási folyamatukat. Harmadsorban Dél-Amerika néhány országa a természeti erőforrásaik általi jó lehetőségek rendelkezésre állása miatt lehet esélyes a magországokhoz való csatlakozásra. Közülük kiemelném Chilét, Argentínát, bizonyos fenntartásokkal Brazíliát. Természetesen a felzárkózók köre jóval népesebb, de a fent felsorolt országok elemzésével véleményem szerint ezen országok elemzésével a legfontosabb fejlődési pályákat leírhatjuk.

Dolgozatomban ez utóbbi három csoport felzárkózásának néhány elemét kívánom bemutatni, elemezni.

Feltételezésem szerint a felzárkózási folyamat két kulcseleme a külföldi működőtőke áramlás és az innovációs képességek fejlődése. Ezek egymással is szoros összefüggésben vannak és csak tudatosan felépített kormányzati stratégiával tartható egyensúlyban a két tényező optimális fenntartható fejlődési pályája, ami a modernizáció motorja lehet.

A működőtőke elméleteket vizsgálva választ keresek az elmúlt években lezajlott tőkeáramlás irányában bekövetkező változás okaira, összefüggéseket keresek az egyes régiókba áramló tőke és a régió gazdasági teljesítménye között.

Választ keresek arra, hogy ezek az elméletek mennyire adhatnak magyarázatot a fejlett országokban a tőkeáramlás ilyen mértékű visszaesésére.

Megkísérlem feltárni a működőtőke és az innovációs képességek közötti összefüggéseket, az egyes tényezők közötti kapcsolódási pontokat, azok egymásra hatásának módját, következményeit.

Az innovációs képességek körülhatárolásán túl igyekszem a kutatás fejlesztési kiadások koncentráltságának okára is magyarázatot találni.

A világtrenden túl megvizsgálom a térségek egyes országai által eddig bejárt növekedési pályákat, ebben a külföldi működőtőke és az innováció szerepét. Negatív és pozitív következményeket. Megkeresem azokat a lehetséges gazdaságpolitikai eszközöket, amelyek szerepet játszanak a modernizáció és a felzárkózás folyamatában.

Az elemzéseimet elsősorban a témában megjelent hazai és nemzetközi szakirodalom szekunder információi alapján végzem el. A statisztikai adataim fő forrásai az UNCTAD és az OECD adatbázisai.