CÍMLAP
|
Szöveggyűjtemény 1. TARTALOM, BEVEZETÉS |
Tartalom
Goldziher Ignác: Az iszlám kultúrája (Részlet)
Bevezetés
A. A muszlim filozófia
- Kalam és filozófia
(Kalam és mutakallim un)
(A muctaziliták)
(Monoteisztikus purizmusuk)
(Türelmetlenségük)
(Isten jósága és igazságossága)
(A filozófiához való viszonyuk)
(Az arisztotelészi filozófiához való viszony; ašcariták)
(A filozófiai istenfogalommal való ellentét)
(Atomisztika)
(Az okság tagadása)
(A filozófia ellenvetései a kalam-mal szemben) - Arisztotelész filozófiájának újplatonikus értelmezése
(Az arab arisztoteliánus iskola kezdetei)
(Az újplatonizmus befolyása)
(Arab nyelvű pszeudoarisztotelészi írások)
(Pszeudoempedoklész) - Az újplatonikus filozófia
("A tiszták" és enciklopédiájuk)
(Hatásuk Keleten és Nyugaton)
(Az újplatonikus etika)
(Az államelméletre gyakorolt újplatonikus hatás)
(A sufizmus) - Muszlim arisztotelikusok
(A tudományos megismerés három fokozatú rendszere)
(al-Kindi)
(al-Farabi)
(Az arab peripatetikusok ismeretelmélete)
(Kozmológiájuk)
(A vallási elképzelésekkel teremtett harmónia)
(Babonás és okkult elméletek)
(Avicenna)
(A tömegek közömbössége a filozófia iránt)
(Gazali támadása a filozófia ellen)
(A filozófia hanyatlása a keleti iszlámban és a filozófiai irodalom üldözése Keleten)
(A filozófia föllendülése a nyugati iszlámban; Averroës)
(Az isteni tudásról vallott nézete)
(De unitate intellectus)
(Az egyéni értelem egyesülése)
(Averroës előfutárai)
(Avempace)
(Ibn Tufayl)
("Philosophus autodidactus")
(Filozófia és vallás viszonya Averroës-nál)
(A kettős igazság) - A filozófia későbbi sorsa az iszlámban
(A filozófia a hanyatlása a 13. századtól)
(A kalam továbbélése)
(Fahr ad-din ar-Razi és Nasir ad-din at-Tusi)
(A šicita dogmatika muctazilita értelmezése)
(Az európai műveltség hatása)
B. A zsidó filozófia
- Kalam a zsidó irodalomban
(Az arab filozófia hatása a zsidóságra)
(Racionalista mozgalmak)
(Zsidó muctaziliták)
(Karaiták)
(Rabbinikus mutakallimok) - Az újplatonikus hatások
(Újplatonikusok)
(Kabbalah) - Az arisztotelészi filozófia
(A filozófia ellenzéke)
(Yehudah ha-Lewi)
(Abraham ibn Da'ud)
(Maymuni)
(A Maymuni utáni gondolkodók)
(A zsidók fordítói tevékenysége. Hatásuk a keresztény skolasztikára)
Abú Bakr ibn Tufajl: A természetes ember (Hajj ibn Jakzán)
Bevezetés
A muszlim és az általa befolyásolt zsidó filozófia - a nyugati skolasztikára tett hatása révén - figyelemre méltó helyre tarthat jogos igényt a középkori filozófia történtében. Korábban az iszlámon belül létrejött filozófiát jobbára arabnak nevezték, s mindmáig gyakorta tartják számon e járatos névvel, minthogy rangos képviselői - lettek légyen arabok, perzsák vagy törökök - műveiket arabul, az iszlám vallásának klasszikus nyelvén írták. Mivel azonban az e kultúrterülethez tartozó zsidó gondolkodók is ugyanezt a nyelvet használták filozófiai eszméik kifejtéséhez, helyesebb, ha a kettőt a továbbiakban tárgyalandó gondolatmenet számára mint muszlim és mint középkori zsidó filozófiát különítjük el.
A mozgalom kezdetei abban a politikai és szellemi nekilendülésben gyökereznek, amely a kalifátus életét a 8. század közepetájt jellemezte. Nyelvekben jártas 8-9. századi szír tudósok az abbászida kalifák szolgálatában készítették el görög művek arab fordítását vagy parafrázisait, s ezzel az arab nyelv első ízben tudományos gondolatok közvetítője lett. Az arab iszlám tudományos világa számára, amely a vallási intézmények megformálásán fáradozott, a filozófia meg a természettudományok ily módon egyszeriben hozzáférhetővé váltak - ennek hagyományait eladdig csupán a szír ajkú tudósok ápolták. Az új gondolatkörök iránti fogékonyság révén, s mivel bebizonyította azt a képességét, hogy formai eszközeivel és nyelvi gazdagságával meg tud felelni az idegen műveltség követelményeinek, az arab nyelv éppoly fényes bizonyítékát szolgáltatta alkalmazkodási képességének, akárcsak finomult nyelvtudományi terminológiájának megteremtésével tette.
Időbe telt, amíg az új gondolatvilág kifejtette hatását az iszlám gazdag szellemi életére. Keleten a filozófiai törekvések csak akkor váltak a szellemi élet szerves elemévé, amikor szoros kapcsolatba kerültek az iszlám vallási gondolataival, amint tehát mind a filozófus gondolkodók, mind a teológusok számára szükségessé vált az, hogy egymással kapcsolatban állást foglaljanak.
Nem tehetjük föl, hogy a görög irodalomból arabra átültetett írások önmagukban a filozófiai és a vallási gondolatok között megnyilatkozó kölcsönviszony minden vonatkozását kimerítenék. Itt is többet nyomott a latban az élő kapcsolat mint az irodalom. Amikor például a 7. században a keleti kereszténység köreiből az ember akaratszabadsága fölötti hitvita átterjedt a muszlim teológusok csoportjaira s ott egyszersmind heves disputákra adott alkalmat, amelyekből a hagyományos fatalista hit kegyetlenül megtépázva került ki, akkor a keleti keresztények teológiai irodalmából még mit sem fordítottak le arabra, amiből az iszlám vallástudósai tájékozódhattak volna, hogy hányadán is áll e kérdésekkel a keresztény irodalom. A problémák személyes kapcsolatok révén váltak ismeretessé. Az olyan régebbi görög gondolkodók eszméi is, mint Arisztotelészé meg az újplatonikusoké, minden bizonnyal ugyancsak sokkal nagyobb mértékben kerültek át szóbeli közvetítéssel a muszlim körökbe - pusztán a fordítások ugyanis kevesebbet sejtetnek.