A nemzethez
Te magasztos, szegény ország, Kit annyiszor vert a sors, Tág világban kis magyarság, Lábra állni mikor fogsz?
Letűnt korok bús ködfalán Átdereng a dicső múlt, Hol a honért, sok száz csatán, Őseinknek vére hullt.
Árpád vezér hazára lelt Folyók, lápok rejtekén, Kárpátokkal körül ölelt Széles róna közepén.
Géza, s István, nagy férfiak, Felvették a keresztet, Leverve a pogányokat, Táplálták a nemzetet.
Honunk számos szent királya Létünk hű monostora, Török félhold árnyékára Vert Hunyadi ostora.
Nyugat sírta Mátyás hadát, Bécs, lábánál térdepelt, Felvirágozva a hazát, Népe igazságra lelt.
Habsburg házra büszkén támadt Rákóczi hős serege, Ám a béke, kis madárka, Kalitkában megrekedt.
Márciusi ifjú hévvel Szabadságunk újra élt, Kossuth apánk tiszta szívvel Szította a nemzetét.
Ötvenhatban ismét virradt A reménység sugara, De elfojtott álom maradt Kis országunk tavasza. Neves hősök, s névtelenek Haltak bátran a honért, Emlékezve sírjuk felett, Köszönet a harcokért.
Kérjük Istent, adjon erőt, Éljen vígan a magyar, Ember legyen színe előtt Ki e földön él, s akar.
Szűk hazában emberséggel Megmaradhat nemzetünk, S elmondhatjuk büszkeséggel, Voltunk, vagyunk és leszünk!
Kiskőrös, 1999. augusztus 26.
copyright - Kéri Ferenc - 2005.
A netkötet az Irodalmi Rádió Netkötet Programjában készült. - www.irodalmiradio.hu |
Tartalomjegyzék
Szívhangok
Angyal, Napleány, Estszűz, Tündér, Tücsök
Hold-koszorú
Múltban a jövő
Magányos gondolatok
|