A Hold könnyszakálla
Tolvaj léptű őszi éjbe lesve, Látom a telihold könnyes arcát, Miként indul két magányos cseppje, S e két ékszer állán együvé vál.
Akár két magányos, kósza ember, Kinek élte hatalmas óceán, Két viharvert csónakban evezve, Egymásra lel szomjazott éjszakán.
Szerelmük csillagként lép az égre, Felragyog, mint a Hold könnyszakálla, S beszínezi e szennyes világot,
Létet adva a végtelen térnek, Kéz a kézben, jövőben és mában, Letépve minden életvirágot.
2000. október 17.
copyright - Kéri Ferenc - 2005.
A netkötet az Irodalmi Rádió Netkötet Programjában készült. - www.irodalmiradio.hu |
Tartalomjegyzék
Szívhangok
Angyal, Napleány, Estszűz, Tündér, Tücsök
Hold-koszorú
Múltban a jövő
Magányos gondolatok
|