Dubrovnik
(Háború és béke szimbóluma)
Hőség feszül belém
Testes lapátja ércesen moccan
suhan fejem mellett
verejték birtokol
szédülök.
Körülöttem az Óváros lassan széttárja hatalmas
selymesen redőző köpenyét
szemtelen szél tép át rajta
oltja sűrű melegét.
A Pile kapu tátott szájjal vár
Szent Balázs oszt rám áldást az örökkévalóságból.
Lenn a Nagy Kék Óriás a sziklákkal praktikál
hangja és ereje kirobbanóan mély
támadásra feszülő szörnyeteg és hűsítő ölelés.
Üstdobként lüktet, habja függönyként omlik alá
Hűs-sós könnye vízágyba vonja a várost.
Bámulom a történelem nyomát,
a várfal vezet, időz velem.
Régi háztetők öregesen nyújtózkodnak,
siheder, élénk színű testvéreikkel hullámoznak:
béke! háború! háború! béke! béke!
Kanyargós, köves, mediterrán utcából
egy kis kápolna tér elém füsttől marcangolt testtel,
fekete sebű homlokzatán kicsattanó zöld cserje
növekszik égbe
üszökből táplálva rügyet hoz
ÉL!
háború - béke
A katedrális régi-új falán géppisztoly- szántás,
nem foltozza az emlékezés, a seb nem karcolás!
Ujjaim rothadó borzalmat tapintanak e helyen.
Enyhet ad a sok-sok szürke galamb pár, ami
forró, dobogó testével öleli oltalmazón.
háború - békeElőttem Orlando, a herceg
arisztokrata tartással modellként támaszkodik
súlyos kardjára.
E súlyos kard hossza itt mérték:
dubrovniki rőfnek hívják.
béke
Gondolatom, szemem ezernyi képet exponál
Torkomra nehezedik a szó,
háború – béke
Onofrio della Cava gondjaira bízom magam
Kútjának hideg-ízes vize oltja lázam,
mintha a kútfejek rám öltenék nyelvüket.
béke
Ott fenn, harmincegy méteren Harang Torony
Vigyáz a felhőkre
Két kedves harangozó, időrágta, antik-zöld kabátban
gondosan hajladozik
felcsendül az időmúlás harang hangja
szétterül a téren.
A harangozók sután kacsingatnak
Nem vészt hoznak
Nem kongatnak
Bábel nyelvű fesztivált üdvözölnek
Kaput nyitnak
beengednek
Átmentik a háborúból
a megcsúfolt tradíciót
A kettősség kérges és pokoli felemelő
Ünnep!
kívül-belül,
köszöntés
a napsugár orcájú dubrovniki béke himnusza.