Előszó

Bács Pál naplója jelentős és ritka kordokumentum. Üldözésekben és megbélyegzésekben találékony századunkban egy gimnazista fiú tanúságtétele az elembertelenítés elleni küzdelméről. Megrendítő összefoglaló mindazokról a szörnyűségekről, amelyek a napló szerzőjének a szeme láttára megtörténtek. De nemcsak a szenvedésekről, hanem az embertől elszakíthatatlan reménységről, a megmaradásról, a túlélésért vívott küzdelemről.

A személyes átélés különös feszültsége süt át a napló lapjain. Ez különbözteti meg, emeli ki a hasonló tárgyú munkák közül.

A feljegyzésekből és a mellékletekből megismerhetjük egy magyar család 1944-45. évi kálváriájának eseménysorát. Bepillanthatunk a harmonikusan összetartó kis közösség életébe, és a kisebbik fiú soraiból is meggyőződhetünk arról, milyen durván avatkozott be mindennapjaikba az addig már Budapestet is maga alá gyűrt fasizmus. A család három férfitagja kezdetben kényszerűen teljesítette a rájuk mért szolgaságot, majd a két fiú többször megkísérelte a kitörést. Egy olyan manővert, ami ekkor már szinte lehetetlennek számított.

Az egyre inkább bujdosósorba taposott országban Bácsék a legkiszolgáltatottabbakhoz soroltattak: hiába minden menekvés. Mindinkább távolodik a meleg családi fészek, szakadnak a kötelek, apadóban a reménység. A dráma folytatásaként pedig tovább gyengülnek a kitartást adó, egymást féltőn óvó karok, minden nap csökkennek a túlélés, a hazatérés esélyei. Az ítélet már évekkel előbb, a barnaingesek által a berlini Wannsee-ben kimondatott. A végrehajtás csak idő kérdése volt.

A napló hűen dokumentálja félszázezer magyar zsidó 1944 telén végzett kényszermunkáját, a háborús német-magyar határ földerődítmény-rendszerrel, sáncokkal tervezett lezárását. A Duna és a Dráva között a háború végén építtetett halálerőd a hitleri téboly utolsó produktumai közé tartozott. Földrajzi helyzete okán ebbe sorolták az alpokalji települések egyik gyöngyszemét, Kőszeget és környékét is. A "megsemmisítés munkával" (Ausrettung durch Arbeit) elemei érvényesültek.

Az értelmetlen robot temérdek emberi szenvedéssel, ezrek agyondolgoztatásával járt. De ez sem volt az állások német építtetőinek elég. Végül - mint a napló a mának hitelesíti - a beteg árokásó páriák kiirtására a gázhalált is bevetették. Kőszegen Bács Tamás ifjú életét így oltották ki.

1945 tavaszelőjén a kiürítés, a további sáncmunka és a gyalogmenet emberőrlő hetei következtek. Az utak a pokolba, a mauthauseni hegytetőn működő koncentrációs táborba, onnan pedig Gunskirchenbe vezettek. A napló az utolsó stációkról szintén sok mindent megőrzött. Egykorú rajzokat is, melyek mára egyedülálló fontosságot nyertek.

Gunskirchen lágerébe amerikai zászló alatt, 1945. május 4-én jött el a várva várt felszabadulás. A Bács család drámája ezzel még nem zárulhatott le. A korábbi rabszolgaság júniusban a leromlott apa, Bács Jenő életét is értelmetlenül elvette. A túlélő tanú, a kisebbik fiú új balsejtelmektől gyötörve elindult arra, ahonnan elűzték. Talál-e még valakit otthon?

Otthon, a rommá lett magyar fővárosban. Ahol a csontig fogyott, kötözött kezű, kopasz volt foglyot a sorban előre engedik, de senki sem ülne melléje. Akit az átéltek kívülről is olyannyira megnyomorítottak, hogy fél év múltán a házbeliek, de első látásra a családot féltőn hazaváró édesanyja sem ismert fel.

Bács Pál naplója mementó. A történész úgy ajánlhatja olvasásra, a következő generációknak feldolgozásra, mint a magyar sors egyik hiteles dokumentumát.

Szita Szabolcs