Előszó

1990 óta a magyar közoktatásban mélyreható változások indultak be, amelyek igen nagy mértékben befolyásolták a közoktatás szerkezetét. A változások egy részét a törvényhozás indukálta, másik része spontán folyamatok következménye. Melyek is ezek a változások? Az önkormányzatok iskolafenntartók lettek. Megváltozott a közoktatás finanszírozási rendje, bevezették a normatív, közismertebb nevén "fejkvótás" rendszert. A normatív finanszírozás és a demográfiai hullámvölgy együttes hatására újfajta "viselkedésmód" jelent meg az iskolák körében: vadászni kezdtek az egyre kevesebb gyerekre. Részben ennek köszönhető, hogy megjelentek, és terjedni kezdtek a hat- és nyolcosztályos gimnáziumok; hogy általános iskolák megpróbáltak felfelé terjeszkedni; hogy úgynevezett komprehenzív iskolák alakultak; hogy egyre több vegyes profilú középiskola keletkezett, amelyben a gimnáziumi képzés mellett többféle szinten folyik szakképzés. Átalakult maga a szakképzés is, amennyiben egyre több szakközépiskolában vezették be az úgynevezett világbanki modellt, és amennyiben radikálisan átalakult a szakmunkásképzés szakmastruktúrája és feltételrendszere. Végül meg kell említeni az iskolafenntartás pluralizálódását, az egyházi, alapítványi és magániskolák megjelenését.

Ezek a változások szülők és a gyerekek számára bonyolulttá, nehezen áttekinthetővé tették a közoktatás rendszerét, és nagymértékben megnehezítették az iskolaválasztást. Amikor a kutatást elkezdtük, akkor az iskolaválasztás folyamatáról csak véletlenszerű, személyes tapasztalatokon alapuló ismeretekkel rendelkeztünk. Nem tudtuk, hogyan is töltik ki az újfajta iskolaszerkezet biztosította teret a társadalom különböző csoportjai, rétegei. Hogyan alakul az a döntési folyamat, amelynek során a családok középfokú iskolát választanak gyerekeiknek? Milyen eltérések vannak a családok szociális-kulturális jellemzői szerint abban, hogy milyen információkat használnak fel a döntésben? Hogyan hat a döntésre a gyerek sorsáról kialakított szülői elképzelés? Milyen tényezők és hogyan módosítják a család által ideálisnak vélt döntést? Milyen szerepet játszanak ebben az anyagi okok, a földrajzi távolság, a család kulturális öröksége, a gyerek képességei és általános iskolai teljesítménye? Reméljük, hogy ezekre a kérdésekre - és még többre is - sikerült választ adnunk.

Munkánkat nem akarjuk úgy feltüntetni, mintha semmilyen előzménye nem lenne a magyar szociológiában. Sőt, mivel úgy gondoltuk, hogy igen makacs tendenciákra bukkantunk, kifejezetten törekedtünk arra, hogy - egyfajta leletmentést végezve - felkutassuk az elmúlt évtizedek elfelejtett vizsgálatait. Számtalan értékes eredmény született az elmúlt évtizedekben, amelyek vagy a korlátozott nyilvánosság, vagy a véletlen miatt merültek feledésbe, holott elengedhetetlen részét képezik a magyar valóságról (és most már kissé a történelemről) szerzett ismereteinknek.

A könyv alapjául szolgáló 1997 szeptembere és 1998 szeptembere között végzett kutatást az Országos Kiemelésű Társadalomtudományi Kutatások Közalapítvány (OKTK) támogatta. Az iskolatípusra, a fenntartóra, a megyére és az iskola településtípusára reprezentatív vizsgálatban 4356 olyan gyerek szüleivel töltettünk ki kérdőívet, aki az 1997/98-as tanévben valamilyen középfokú iskolában első évfolyamos tanuló volt. Az adatok feldolgozása során az iskolafenntartó szerinti különbségeket figyelmen kívül hagytuk, mivel elemezhető almintanagyságot csak az egyházi iskolák képeztek, ezek viszont csak gimnáziumok voltak, sőt zömükben szerkezetváltó gimnáziumok. Az ide íratott gyerekek viszont semmilyen szociológiai jellemzőben nem különböztek a hasonló önkormányzati fenntartású iskolák tanulóitól. Sem a szülők iskolázottságában vagy foglalkozásában, sem a pályaaspirációkban, sem a gyerekek tanulmányi eredményeiben nem találtunk különbséget, kivéve egyetlen területet: az egyházi iskolákba járó gyerekek szülei szignifikánsan többen válaszolták azt, hogy a vallás fontos szerepet játszik az életükben.

A kérdőíves vizsgálatot harminc mélyinterjú egészítette ki, amelyek alanyait a közül a 399 fő közül (a minta 9%-a) választottuk ki, akik a kérdőívben jelezték, hogy hajlandók lennének személyes találkozásra. Ez a nyitottság (vagy segítőkészség vagy bizalom?) inkább az értelmiségi szülőkre volt jellemző (14%-uk vállalta az interjút), és az iskolai végzettség csökkenésével a hajlandóság is csökkent (érettségizettek 10%-a, szakmunkások és szakképzetlenek 7-7%-a).