GERTRUD
Ne harapj! Elég már! Elég!

CLAUDIUS
No, megállj! Hol vagy?

GERTRUD
Engedj el! Teljesen szétmartál!

CLAUDIUS
Most nem menekülsz!!

GERTRUD
Pszt! Valaki jön!

Ő az?!

CLAUDIUS
Valaki...

GERTRUD
(hozzásimul) Úgy félek! Ne mondjuk meg azonnal... Majd holnap... kicsit összeszedi, kipiheni magát...

CLAUDIUS
Majd meglátjuk...

POLONIUS
Hé! Van ott valaki? (Arcukba világít) Ki van ott?

CLAUDIUS
Ki az ördög az?

POLONIUS
Ó, bocsánat, felség! Királynő, bocsánat! - Én vagyok... Polonius, uram... egész családjával! - Mi is meglógtunk, felség... Hutty, elpárologtunk, mint a rosszkedv! Otthagytuk a nászi mulatságot! - Én ugyan még maradtam volna, de a lányom... Ajjajaj! Egész áldott este: így a Herceg, úgy a Herceg...

OPHÉLIA
(rákiált) De papa! Hogy lehet ilyen locska!

POLONIUS
Ne haragudj, na! Ma kicsit könnyebben jár a nyelvem...

LAERTES
(ingerülten felcsattan) Én ilyent még nem láttam... hogy valaki így rohanjon szembe a csalódással! (Ophéliának) Azt hiszed, emlékszik még rád! Ajjaj! Hét év egyetem, a németeknél - egy gazdag fiúnak! Tudod, mi megy ott éjjel-nappal? Ivás, vívás, verekedés - és barátok, lovak, kutyák... lányok, keményhúsú könnyű lányok! Mit képzelsz?! Egy német egyetem!

OPHÉLIA
Nem igaz... ugye, papa!?

POLONIUS
(felkacag) Hogy belém bújt a kis majom?

GERTRUD
(Ophéliának) Ne hallgass rá! Csak irigykedik!

LAERTES
Irigykedem?! Na, jól nézünk ki! - Dehogy irigykedem! Én kiválóan érzem itt magam, asszonyom! Csak egy dolog bosszant! Tudja, mi?! - Hogy én még nem láttam olyant, aki külföldről jött volna haza, főleg hosszabb idő után, és ne az lett volna a szemébe írva, hogy ezek - mármint mi - olyan, hogy is mondjam... olyan vidékiek vagyunk, olyan homoki fajta... mintha alfaja lennénk valamelyik főfajnak...

CLAUDIUS
Elég! Hallgassunk már!

POLONIUS
A végén még túllocsogod a partraszállást!

GERTRUD
Inkább menjetek vissza... Ki tudja, mikor érkezik!

POLONIUS
Bizony, fene hideg van! Foga van a nyárnak, ahogy mondják!

LAERTES
(üveget vesz elő) Meghúzza, apám?

POLONIUS
Isteni ötlet! (Továbbnyújtja) Egy kis szívmelegítő, felség?

CLAUDIUS
Királynőm!

GERTRUD
Majd... később... (nézi a lábainál zúgó sötét vizet) Hét év, istenem! Mintha egy egész élet volna!

OPHÉLIA
Csónak! Csónak a vízen!

LAERTES
Ők azok! Megjöttek! Hé! Ember a vízen! (Lóbálja a fáklyát)

GERTRUD
Erre fiam! Erre! (Beszalad egészen a vízig)

POLONIUS
Hahó! Drága Herceg! Itt vagyunk... Erre! Erre!

CLAUDIUS
Hé, őrség! Fényt! Fáklyát ide! Hazajön a fiúnk, és mi sötétben tapogatózunk, mint a tintahalak...

A HERCEG
Anyám!

GERTRUD
Fiam... (Összeölelkeznek) Azt hittem, már soha nem jössz...

A HERCEG
Sokat szenvedett?

GERTRUD
(riadtan kibontakozik az ölelésből) Ne is kérdezd! Iszonyú volt! Az utolsó hetek... iszonyat! Egyedül mosdattam, etettem... Senkit nem engedett magához, senkit! Iszonyú volt!

LAERTES
Örülj, hogy nem láttad! Szinte elevenen...

POLONIUS
Elevenen elrohadt! Nincs ezen mit szépíteni...

LAERTES
"Vizet, vizet" - ezt nyögte folyton. Nem is nyögte, valósággal ordította...

POLONIUS
...olyan szaga volt, hogy a végén már a közelébe sem lehetett menni...

LAERTES
Éjjel-nappal, megállás nélkül: Vizet! Vizet!!

CLAUDIUS
Elég! Hagyjátok békén!

A HERCEG
Bátyám!

GERTRUD
(szorongva) Ne még! Kérlek...

CLAUDIUS
De! Essünk túl rajta! - Nézd, öcsém... Neked apád volt, nekem testvérem, bátyám! Hallottad betegségét, halálát! Ne többet erről! (Feszült) Ami pedig minket... az élőket illeti... nem kertelek... kimondom nyíltan: múlt vasárnap elvettem anyádat!

A HERCEG
(nem érti) Elvetted... Hogyhogy elvetted?

CLAUDIUS
Feleségül... Vasárnap lesz két hete...

GERTRUD
Nem tudtuk, hogy hazajössz-e? Nem írtál, nem üzentél...

A HERCEG
Elvetted anyámat?

CLAUDIUS
Hányszor mondjam még: elvettem, mert szeretem! Égessenek meg, ha egy percig is várni tudtam volna! (Megöleli) Ugye, királynőm?

A HERCEG
És te, anyám? Nem mondasz semmit?

POLONIUS
Mit mondjon, fiam!? Hozzáment és kész! Nézd, milyen szépek együtt! - Nincs meghatóbb, mint az öregkori szerelem!

LAERTES
(nevetve hátba vágja a Herceget) Hogy meg van illetődve, a szava is elakadt! (Nyújtja az üveget) A boldogságukra! Na! Húzd meg, öcskös! Éljen az ifjú pár!

POLONIUS
Éljen!

A HERCEG
Pillanat!... Anyám, egy szóra...

CLAUDIUS
Lesz időtök bőven! - Inkább nézd meg, ki van itt!

POLONIUS
Meg sem ismered, ugye?! A kislányom, Ophélia! (Laertesnek) Tartsd közelebb a fáklyát! - Hogy kitelt, mi? Már nem nézhetem fürdés közben, szégyelli magát a kis húgyos...

OPHÉLIA
De apám! Miket mond folyton!

A HERCEG
Látom... de kicsit hagyjatok most!

POLONIUS
Meg sem nézed, meg sem csókolod?!

A HERCEG
Mindjárt, kérlek... mindjárt! (indul anyja felé)

LAERTES
Semmi mindjárt! Azért jöttünk ki eléd éjnek évadján, hogy megünnepeljünk! (odatartja az üveget) Szagolj bele! Hatvanöt fokos, forró dán alma! Ahogy itt szeretjük.

POLONIUS
Nyomd a kezébe! Ne félj, nem dobja el! - Éljen a Herceg! Éljen a hazatérés! Vivát!

A HERCEG
(ellöki az üveget, egy fokkal keményebben) Jó! Majd megünnepeljük! De most hadd váltsak pár szót anyámmal... négyszemközt! Kérlek!

GERTRUD
(zavartan kacarász) Négyszemközt... Nincs nekem ahhoz idegem...

CLAUDIUS
Majd holnap! Éjszaka kizárólag az enyém!

POLONIUS
Ez az! Éljen a királynő!

LAERTES
(röhög) És éljen az éjszaka! Vivát!

OPHÉLIA
A találkozásra! Vivát, édes herceg, vivát!

CLAUDIUS
A boldogságunkra! És egyetlen öcsémre! Éljen!

GERTRUD
Ne kéresd magad! Húzd meg!

LAERTES
Vivát! Éljen a hazatérés! Éljen a király!

POLONIUS
Vivát! Vivát mindenki! - Csókolj meg, fiam!

A HERCEG
(ordít) HÉ! MI VAN ITT!? HÁT TI MIND RÉSZEGEK VAGYTOK!?

LAERTES
Mi... részegek?

CLAUDIUS
Te vagy túl józan! (Felharsanó nevetés) De ezen könnyen segíthetünk! Ugye, barátaim?

LAERTES
Ne hagyjuk vergődni szegényt! Szeszt belé!

POLONIUS
Ez az! Éljen! Szeszt belé! Vivát!

A HERCEG
(hátrál) Hé! Mit akartok? Álljatok meg!

LAERTES
Szép óvatosan... Apám, fogd a fáklyát!

OPHÉLIA
Jaj, ne bántsátok! Kérlek!

CLAUDIUS
Polonius, Laertes! Rajta, kapjuk el!

A HERCEG
Megőrültetek! Hagyjátok abba!

CLAUDIUS
Csak egy kortyot! A hazatérés örömére!

LAERTES
Vigyázz! Ki ne csusszanjon!

A HERCEG
(ordít) Mi ez?! Hagyjatok békén! Engedjetek el!

CLAUDIUS
Állj! Ez képes felordítani a várost! (Elengedik)

POLONIUS
(nevet) Rossz jel, ha a trónörökös már a kikötőben ordít!

CLAUDIUS
Egy vidám dallal nyomjuk el, urak!

Claudius rázendít, mindenki vele együtt üvölt, tapsol, veri a taktust. És lassan, óvatosan újra bekerítik a menekülő Herceget

Elvitte a víz az eszem,
Három napja szelet eszem,
Szelet eszem, könnyet iszom,
Elhagyott egy édes asszony...

A HERCEG
Ne közelítsetek! Anyám, szólj már rájuk!

GERTRUD
(nevetve) Hagyjátok békén! Tisztára mint a gyerekek!

CLAUDIUS
Hangosabban azt a dalt! A másik strófát, az istentagadókét:

Elfújta a szél a kedvem,
Hiába folyik a nedvem,
Az ördögöt ölelgetem,
Szőrös testét dédelgetem...

CLAUDIUS
Énekeljetek! Hangosabban! (Röhögve, taktust verve ordítják) Egészségedre, öcsém! Adjatok a királynőnek is! Nekem is! Mindenkinek! (Isznak) És most forgassuk meg a gyereket! Gertrud, forgasd meg a fiadat! Hagyjátok magára az anyjával... Most jön az én strófám:

Énekli a szél a dalom
Az élet egy lakodalom,
Kívánom a feleségem,
Lábai közt legyen végem! -

Mindenki énekli velem együtt! Kislány, maga is!

Így! A király meg a szűzzel! Apa a fiával! Így mulat a dán udvar! Hé, habok! Zúgjatok! Dobd el azt a rohadt fáklyát, Laertes fiam! Megpörkölöd apádat! És most párcsere a sötétben! Nesze, Ophélia, itt a Herceged! Hol vagy, Királynőm?

OPHÉLIA
Segítség! Nem bírom tartani!

CLAUDIUS
Hát akkor döntsd le, szívem! A TIED! - (Csend) Bátorság! Nesze, húzd meg! (Amíg Ophélia iszik - a Hercegnek) Tetszik, ugye? Nézd, ezt a fehér testet! Ezt a jószagú húst... virágokban aludt a kedvedért! Csak rád várt! Nézd, micsoda test!

LAERTES
Az ördögbe, uram! Erről nem volt szó! Mi ez, felség?!

CLAUDIUS
Ej! Üsse már le valaki ezt a mitugrászt! Tűnj el, öcskös, mert a nyakadra lépek!

POLONIUS
(próbálja ellökdösni fiát a király útjából) Eredj innen! Csak tréfa volt, mondom! Nem lesz semmi baj, fiam! Eredj már!

CLAUDIUS
Hol a lány? (Fáklyával keresi a szádokfák között) Hol vagy, Ophélia, gyere elő!

LAERTES
Ha valami történik, apám...

POLONIUS
Ugyan mi történne!? Menj már haza, te bolond! Mindjárt jövünk mi is... Menj már!

CLAUDIUS
(megtalálja Ophéliát) Itt van! Gyere ki bátran...- (A Hercegre mutat) Ne félj tőle! Látod, hogy néz! Rajta! Ki a tíz körmödet, kicsi hiúz!

OPHÉLIA
(a Herceghez menekül) Mondd, hogy hagyja abba! Úgy szégyellem magam!

A HERCEG
(nagyon részeg már) A fáklyát, bátyám... Hallod?! Oltsd el a fáklyát! (Odatántorog hozzá, kiüti a kezéből) Az a rohadt hold is! Mit virít ott... mit vigyorog?

GERTRUD
Gyere! Hagyjuk őket!

CLAUDIUS
Előbb csókolj meg!

Mit bámulsz, öreg? Mozog a csutkád mi? Mindenki szeret! Nesze! Eredj a lotyókhoz! Na, menj már! (Polonius eloldalog) És menjünk mi is haza! Hé, hajnal! Ébresztő, nap, hold s ti csillagok! Hazajött a fiunk! "Énekli a szél a dalom..."

OPHÉLIA
Ébresztő, édesem... Mindjárt világos van... Meglátnak!

Miért nézel így? - Csúnya vagyok?

A HERCEG
Hogy kerülsz te ide?

OPHÉLIA
Én?!... Hát... Nem emlékszel?

A HERCEG
Nem... Mi történt!? (Türelmetlenül) Mondd már!

OPHÉLIA
Semmi... Nem történt semmi... Találkoztunk... ennyi! (Hozzásimul, öleli, simogatja) Úgy örülök, hogy végre itthon vagy... Drága arcod! Szemed!

A HERCEG
Ne... Hagyjál... kérlek! Hadd álljak fel... (Lefejti magáról)

OPHÉLIA
De akkor miért írtál, miért üzentél... hogy várjalak! Miért?

A Herceg ügyetlenül megsimogatja a fejét.

OPHÉLIA
Elmész?!

POLONIUS
Jó reggelt! Hát ti... itt bujkáltok?!

A HERCEG
Mennem kell...

POLONIUS
El tud menni egyedül, édes úr? (Hosszan néz utána) Milyen kicsi, így reggel a fényben! (Ophéliához) Mennyire vagytok?

OPHÉLIA
Ne nézzen így!

POLONIUS
Első éjszaka? Mindent egyszerre! Ó, te ostoba, te! Egyetlen éjszaka! Most aztán ne sírj nekem, ne merészelj... Hallod!? Eredj haza, és szedd össze magad! Mosakodj meg jól! És a bátyádat kerüld! Hallod? - El tudsz menni egyedül? Te nyafka, te!

De nehéz egy apának! De nehéz!

CLAUDIUS
Ébresztő, bolhások! Hé! Polonius! Rajnáld! Mindenki alszik!? Ébresztő, emberek! Meddig bőgjek itt magamban, mint egy marha?! Múúú! (csend) Nem mozdul senki?! Ébresztő! (Ledobja magát a trónra) Hol a királynőm, kávém, köntösöm? (Csend) Semmi! És miért van itt ilyen sötét?

Hé! Mi ez? Ki a halál ez!?

ODRÚN
(kemény germános akcentussal) Odrún százados! Őfelsége, ifjabb Fortinbras norvég hadúr követe.

CLAUDIUS
(gúnyosan) Őfelsége... kicsoda?

ODRÚN
Őfelsége, ifjabb Fortinbras...

CLAUDIUS
Ifjabb tehénszar! Így mondjad! Rajta! Mondd utánam: "Ifjabb tehénszar, norvég herceg..."

ODRÚN
Őfelsége, ifjabb Fortinbras, norvég hadúr...

CLAUDIUS
(élvezi) Szóval önérzetünk is van! Jó tudni! Drágább, mint a vér... Mi ez? (Kiveszi a kezéből az írást, olvassa) Addig mondj valamit a nyelveteken!

ODRÚN
Mit mondjak?

CLAUDIUS
Bármit! Ami eszedbe jut.

ODRÚN
Eg råd gjev deg, Loddfåvne,
råd du take, nyttig om du nem,
god om du gaumar:
eit illmenne du aldri late
di vanheppe vita.
Av ille menn aldri like
du vinn for godhug du viste...

CLAUDIUS
Elég! Mi ez!

ODRÚN
A himnusz, uram!

CLAUDIUS
Szép...

CLAUDIUS
(nevetve) Hogy nézel ki, kisborz!

A HERCEG
Miért csináltátok ezt velem?!

CLAUDIUS
Hagyd a fenébe! (Megöleli - cinkosan) Megvolt, jó volt? Hm? (Felnevet) Nem emlékszel? Hát ez te a bajod! (Nagyon élvezi) Tejföl, mi?

A HERCEG
Ne ordíts, kérlek! Szétmegy a fejem! Mire volt ez jó, bátyám?

CLAUDIUS
Ugyan! Szedd össze magad! Jó forró fürdő, gazdag reggeli... ropogós fehér ing! És máris más ember vagy!

GERTRÚD
(ásít) Elaludtam...

CLAUDIUS
Na, végre! Felkelt a nap, uraim! De gyönyörű vagy! Ez az érett, meztelen kar! Eltékozolt évek ráncai... nem bírok rád nézni, hogy meg ne kívánjalak! Ó, Gertrúd! Gertrúd! Mit csináltunk mi annyi éven át?

A HERCEG
Bátyám! Kérlek!

GERTRUD
(zavartan kibontakozik az ölelésből) Jól van! Hagyj egy kicsit!

CLAUDIUS
Bocsánat... elragadott a hév! De hát csodálod!? Láttad ilyennek anyádat valaha?! Nézd, hogy jár! Mezítláb, mint egy páva...

A HERCEG
Nem... Egyszerűen nem hiszem el...

GERTRUD
Bocsáss meg... nem láttalak... (Nevet) Csak nem sírsz....

POLONIUS
(kintről) Megőrültél!! Ereszd el! Megfojtod, te nyomorult!

LAERTES
(berángatja Ophéliát, teljesen magánkívül) És a húgommal mi lesz? A világ szégyenére, egy büdös hajókötélen részegen felcsinált húgommal!?

POLONIUS
(Claudiusnak) Ne figyelj rá felség! Könyörgök... A fájdalom elvette a józan eszét...

A HERCEG
Istenem! Mit csináltatok vele?

LAERTES
(odalöki a lányt a Hercegnek) Tessék, itt van! A tiéd!

POLONIUS
Megőrültél, te szerencsétlen! (Próbálja elrángatni a lányt, de Laertes visszahúzza a Herceg elé)

LAERTES
Nesze! Ha jó volt éjszaka, legyen jó nappal is!

OPHÉLIA
(kitépi magát apja és bátyja kezéből) Elég! Hagyjátok abba! Nem akarom én senki nyakába varrni magam!

Kirohan - Laertes utána, megöleli, hisztérikus fájdalommal, már-már testvérszerelemmel csókolgatja, vigasztalja húgát.

POLONIUS
Könyörgök, felség! Olyan testvérek ezek, mint két tojás! Az egyiknek fáj, és a másik jajgat tőle...

LAERTES
(nekiesik a Hercegnek) A német ribancok után jólesett egy kis hazai, mi!? Na, szólalj meg... vagy beverem a képedet!

CLAUDIUS
(rákiált) Elég, Laertes! Ami esett, megesett! Húgod ügyét ezennel lezártuk! Többé nem akarok hallani róla!

LAERTES
(közeledik a Királyhoz) Ezt hogy érted, uram? Hogyhogy lezártuk?!

POLONIUS
(elrántja Laertest, rémülten) Hallgass, te eszement bolond! Teljesen megőrültél!?

LAERTES
Én őrültem meg, apám!? Én?

CLAUDIUS
Ami pedig fiad szándékát illeti, hogy udvaromat elhagyja...

POLONIUS
(teljes pánikban) Könyörgök, felség! Ne tedd ezt velünk...

CLAUDIUS
(folytatja) És egy időre elutazzon...

A HERCEG
De bátyám! Miféle képtelen, aljas dolog ez! Hiszen igazuk van, tudod jól!

CLAUDIUS
Mi van itt ma reggel!? Mind megvesztetek!?

Gyere ide, Laertes! Látod ezt az embert? Odrún százados, Fortinbras követe!

ODRÚN
Az ifjabb Fortinbrasé, uram!

CLAUDIUS
(gúnnyal) Helyes! Mindig javíts ki, ha tévedek! Szóval az öreg Fortinbras, a norvég király haldoklik, és öccse, az ifjabb eF, - aki korra, rangra, reményre akár a mi öcsénk - titokban, apja háta mögött, összeszedett háromezer ilyen verőlegényt. Nézzétek, micsoda példány! Ilyenből háromezret! (Gertrudnak - halkan, bizalmasan, imponálón) És ezeket szeretné átvezetni szépen békésen, lábujjhegyen a gazdag Dánián, hogy úgymond: lerohanják azt az ágrólszakadt, káposztaevő Lengyelországot... (ráordít Odrúnra) Hát hülyének néztek ti engem! Ezek fosztogatni kérezkednek be ide, mint bátyám idejében! Bekúsztok az ingünk alá, akár a tetvek, s a vérünket szívjátok! Ez a válaszom! (Széttépi a levelet) Menjetek a pokolba!

LAERTES
És mi ebben az én tisztem, uram!?

CLAUDIUS
Te leszel az én követem! Ifjabb Laertes, dán hadúr! Elmész az öreg Fortinbrashoz, a haldoklóhoz és megmondod neki: ha nem akarja, hogy a norvég lakosság felaprított holttestei az északi tengerben - mint farsangi gyertyák - úszkáljanak, akkor önként átadja nekem nagyétvágyú öccsét! Légy kemény, és kíméletlen! Ha elhozod az ifjabb Fortinbrast, tábornokommá teszlek! (Megöleli - Laertes tűri) Tartsd nyitva a szemed! És írj gyakran, hogy mit tapasztalsz: veszélyes banda ez!

POLONIUS
Ha a méltó követséghez némi pénzt is adna neki, uram!

CLAUDIUS
Soha! Élvezetekre bármennyit... De a dán király személyes követét tartsa jól az ellenség! Elmehettek!

A HERCEG
(kiszáradt torokkal, suttogva) Hadd menjek el én is.

CLAUDIUS
El? Hova?

A HERCEG
Vissza... Wittenbergába... (Anyjához) Hadd menjek el!

GERTRUD
(döbbenten) De hát... alig jöttél meg...

A HERCEG
(kitör) Ne kényszerítsetek... hogy a nyoszolyólányotok legyek!

CLAUDIUS
Elég! Ne játsszuk tovább ezt otrombaságot, öcsém! (őszintén, nyíltan, az együtt töltött évek bizalmával) Tudod, hogy mindig szerettelek, gyerekkorod óta... én neked Claude voltam, és Claude is maradok, gyerekkorod Claude-ja! Bármi történjen, ezt ne tagadd meg!

GERTRUD
Alig jöttél meg! És újra elmennél... (majdnem sír) Ne menj el, fiam! Kérlek!

A HERCEG
(nézi anyját, apja testvérét) Nem... Egyszerűen nem értem! Hát lehetséges ez?! Hogy húsz év után, ti ketten... egyik napról a másikra így... egymásba!? - Nem! Ez lehetetlen! Nem ismerek rád, anyám!

GERTRÚD
Én sem magamra, fiam, hidd el! Én sem... Negyvennyolc éves vagyok és szerelmes! Mint életemben még soha! Mint egy kislány! Ne vess meg ezért! Apádat eltemettem, de én élek! Hagyj boldognak lennem! (Letérdel elé, a kezét csókolja) Ne menj vissza, kérlek!

A HERCEG
Mit csinálsz?! Anyám!

GERTRUD
Maradj velünk! Könyörgök! Ne menj vissza, fiam!

A HERCEG
(tehetetlenül) Most mit mondjak? Mit mondjak erre? - Legalább a sírjához hadd menjek egyedül... egymagam...

GERTRÚD
A kápolnában temettük el, a tó mellett. Ahogy kérte! "Méhek zúgjanak a kriptám körül, és kotyogjon a tó vize, ha fúj a szél". Ott nyugszik, hol mindig is pihenni szokott... Búcsúzz el tőle, és siess vissza! Szobádat én magam takarítottam ki, az ágy alatt fészkel egy nyest...

CLAUDIUS
Mindenkit leveszel a lábáról! (Megöleli) Te szerelmes negyvennyolcas, te!

A HERCEG
Nehéz szívvel állok itt... a sírodnál, apám... Nehéz szívvel, és készületlenül...

...vártál ugye? Vártál!... Minden percben vártál, és én nem jöttem! Pedig tudtam, hogy beteg vagy, nagyon beteg... megírták jópárszor! De én csak halogattam hétről-hétre... fél éven át... sürgettek, hogy siessek, mert súlyos... de én nem jöttem... mert... bocsáss meg... bocsáss meg nekem... de nem bírtalak... nem akartalak meghalni látni...

HORATIO
Apád él!

A HERCEG
(rémülten) Ki az? Ki van ott?

HORATIO
Én...

A HERCEG
Horatio! (még mindig remeg) Mit bujkálsz itt?

HORATIO
(érzelem nélkül, fakón) Vártalak... Lássam, mi lett belőled...

A HERCEG
(félve közelebb lép) Te vagy?.... Hogy megöregedtél... Horatio!... Az arcod! A szemed!

HORATIO
(belevág) Mondom: APÁD ÉL!

A HERCEG
(döbbenten - csak most érti meg) Mit mondasz?

HORATIO
Ami maradt apádból, az még él... Beszélni akar veled!

A HERCEG
Hogyhogy él... Mit beszélsz?! Hiszen eltemették... ország-világ előtt!

HORATIO
Más hulláját... (Hirtelen megáll, hallgatózik, nagyon feszült) Itt valaki járkál!... (Csend, fülel) Valaki jön...

A HERCEG
Horatio! Állj meg! - Hogyhogy a más hulláját?!... Állj már meg! Hallod!?

HORATIO
Ne ordíts! Megőrültél!?

A HERCEG
Vigyél oda! Most azonnal!

HORATIO
(Suttogva) Most nem mehetünk! Figyelnek... Emlékszel a régi könyvtárra? - Holnap, sötétedés után, gyere oda! De ne szólj senkinek! Hallod?! Ne bízz bennük, anyádban sem! Senkiben! Ne bízz bennük, hallod?!

A HERCEG
Várj, Horatio! (De már nincs sehol)

OPHÉLIA
Én vagyok... Hallasz? Tudom, hogy bent vagy! Láttalak... (Már félig nyitva az ajtó, de nem jön be, nem is mutatkozik) Csak annyit, hogy nem én árultalak el! Nem tőlem tudják, hidd el! Véres volt a szoknyám... az árult el! (Hallgat, vár - csend, csak a méhek) Nem mondasz semmit?... (Lassan kezdi behúzni az ajtót - megáll) Csak annyit még... az ablakom alatt van egy hinta, nyikorgását éjjel is meghallom... De ne késs soká... (Sötét)

GERTRUD
Add már ide! Meddig szagolgatod?

CLAUDIUS
Nem túl jószagú ez neki?

GERTRUD
Hadd érezze, hogy hazajött... hogy itthon van. Meglásd, megnyugszik.

CLAUDIUS
(beleszív) Ettől még zaklatottabb lesz! A legbujább tavaszi erjedés-szag... Mi ez?

GERTRUD
(nevet) Semmi... Friss hársfaméz!

CLAUDIUS
Te, boszorkány! Ettől egy szemhunyást sem fog aludni... de nem ám!

GERTRUD
No, add ide! Megvetem az ágyát és jövök!

CLAUDIUS
(megöleli) Nem engedlek! Van bőven, aki megvesse...

GERTRUD
De ma én akarom! Első éjszaka.

CLAUDIUS
Most nekem kellesz! Ne ficánkolj, mert még jobban rám jön!

GERTRUD
De bolond vagy!

CLAUDIUS
Engedd már el azt a fene lepedőt, még összekenjük a végén! (Kitépi a nő kezéből, kidobja a folyósóra) Hé! Ágyazzatok meg a Hercegnél, és reggel vigyetek neki nyolc fogásos reggelit, gőzölgő friss dán sörrel, hadd érezze, hogy itthon van! (Visszajön, Gertrud közben elfújta a lámpát) Hol vagy?

GERTRUD
Itt fekszem... A helyemen...

CLAUDIUS
Meztelen vagy?

GERTRUD
Ne gyújts lámpát!

CLAUDIUS
Miért?

GERTRUD
Nem akarom, hogy láss... Öreg vagyok... Olyan szépen alkonyul... Hadd tűnjünk el benne teljesen... én még látlak, gyere!

CLAUDIUS
Vezesd a kezem, mint egy vaknak... haja... homloka... szeme... szája... nyaka

GERTRUD
(liheg) Ne siess!... Lassan! Az egész élet a miénk...

A HERCEG
(suttogva) Horatio! Itt vagy?

HORATIO
(éles hang a sötétből) Oltsd el, az istenit!

Nem látott meg senki?

A HERCEG
Nem... Hol vagy?

A HERCEG
Mi ez?

HORATIO
Nem biztos, hogy megismer...

A fia van itt, hallja? A fia!

A HERCEG
(félve közelít) Istenem, mi ez?

HORATIO
Én vagyok, felség - Horatio! (A Hercegnek) Hajolj fölé! Folyton téged keres! Még! Közelebb! - Fogd meg a kezét, ne félj, nem fertőz... Tedd az arcodra a kezét... Ne félj tőle! (A Korpusz fülébe) A fia arca ez, érzi?! A Fia arca!

A HERCEG
Apám szeme!... Istenem, hogy néz!... Te vagy apám?!

HORATIO
Hangosabban! Hajolj közelebb!

A HERCEG
Beszélni akarok vele! Segíts! Hogy tudnám megszólítani?

HORATIO
Hajolj egészen közel hozzá!

A HERCEG
Apám, hallasz!? Én vagyok... a fiad!

KORPUSZ
(zihál) Vizet! Vizet!

HORATIO
Emeld meg a fejét! (Ketten tartják, itatják. A Korpusz nyögve, fuldokolva nyel. A Herceg alig bírja nézni.) Mindjárt jobban lesz... alkonyat után enyhül kissé. (Lassan alábbhagy a roham, a Korpusz megnyugszik - csend) - Figyelj rám! Mindent, amit mondott, felírtam ebbe a füzetbe... a mérgezést is, az utolsó napot is, mindent... hogy ha valami baj érne... Hiszen aki apádat ilyen állapotba hozta, árnyékának mért kegyelmezne?!

A HERCEG
(döbbenten) A nagybátyám... nem... ez lehetetlen...

HORATIO
(ordít) Nézz apádra, az istenedet! Mit képzelsz, mitől lett ilyen!

A HERCEG
Nem.... nem tudom elhinni...

KORPUSZ
(hirtelen feleszmél) Nem álom! Nem!... A hangja... a nyögése... - zsjiúú-dzsú - zsjiúú-dzsú... ácsok csattogása... hallom... Ó, nem álom!

HORATIO
(Törli az arcát) Nem álom... Persze, hogy nem! Nyugodjon meg!

A HERCEG
Mit mond?

HORATIO
Gyakran beszél erről. Egyszer álmában ácsok fejszéjét, fűrészek zaját hallotta, de nem álom volt, hanem anyád nyögése, és meztelen testek csattogása, az ágy lábának sikolya a padlón, mint a fűrész... A szomszédban az öccsével...

A HERCEG
A halálos ágya mellett?!

HORATIO
Azt hitték, nincs magánál... akkor már hónapok óta mérgezte bátyád, kis adagokban, észrevétlenül -Rák támadta meg - mondták - iszonyú kór! És nincs ember, aki gyanút fogna... hiszen látod, elevenen rothad el!

KORPUSZ
Méhek!... méhek zümmögése... nedves itt a nyakamon... jaj, gyilkos! Gyilkos! (Nyakához kap, mintha el akarna hessegetni valamit, aztán lehanyatlik a keze) És sötét.... Ó, szegény ember...

HORATIO
(odahajol hozzá) Sötét... és utána? Mi van a sötét után? Mit érez?

KORPUSZ
Sötét és... Hideg... Gyertyák illata...

HORATIO
Meg virágok, ugye?!

KORPUSZ
És méhek... és sötét... Virágok illata...

HORATIO
Ez az! Megvan! Értem már! Értem a méheket! "sötét... és virágok... és méhek" (lázasan feljegyzi a füzetbe - közben magyaráz) Egy idő után bátyád elunta a hosszúra nyúlt haldoklást, és egy délután, amikor apád a tó partján pihent, a méhei között, egy utolsó, halálos adaggal akarta a művet megkoronázni... "nedves itt... a nyakamon" Érted? Véletlenül melléöntötte... vagy apád riadt fel hirtelen... Érted már?

A HERCEG
És aztán... Mondd tovább!

HORATIO
Aztán "sötét"! Azt hitték, meghalt - hiszen hetek óta várták már! Meg se nézték rendesen, gyorsan kiterítették... Olyan szaga volt, hogy meg se mosdatták, fel se öltöztették, harci páncéljába csomagolták, és körülrakták illatos gyertyákkal, füstölőkkel, valósággal betemették virággal... Csak úgy dongták a méhek! - Gyors búcsú, méltatás és máris szétszaladt mindenki, mint a bogarak. Egyedül én maradtam a ravatalnál... nem is a végtisztesség miatt, inkább undorból... hogy így kaparják el... Akkor még nem sejtettem semmit... álltam a ravatal mellett... és hirtelen meghallottam, hogy lélegzik! A páncél hidegétől magához tért, felébredt! Éjszaka kicseréltem egy másik hullára. Senki nem törődött velünk, már folyt a dínomdánom... olyan halotti tor volt, hogy másnap lapáttal szedték fel a hányást! A kutya sem nézte, hogy kit hantolnak el. Azóta rejtegetem, hurcolom magammal...

A HERCEG
(belevág - szorongva) És anyám? Tudta ezt?

HORATIO
Nem tudom.

A HERCEG
(A Korpuszra) Ő mit mond?

HORATIO
Soha ki nem ejti a nevét: "nyögése, érintése, hideg teste, szerelme" - csak éppen neve nincs.

KORPUSZ
(feleszmél) A kéz! Fiam keze...

HORATIO
Megismert! Hajolj fölé! (ujjongva) A fia van itt! A fia!

A HERCEG
Apám... Én vagyok! Hallasz!

KORPUSZ
(nehezen ejti) Élsz?

A HERCEG
Mit mond?

HORATIO
Hogy élsz-e?

A HERCEG
Hogy élek-e?!... Hát persze, hogy élek! Élek, apám!

KORPUSZ
(görcsösen belekapaszkodik a Herceg kezébe, és egyre ádázabbul hörgi, üvölti, sziszegi az arcába) Öld... meg... Öld meg... fiam... öld... meg... Gyilkos... öcsém... Öld meg... öld...

HORATIO
Vizet! Vizet, gyorsan! (Próbálja lefogni, megitatni, de a roham egyre hevesebb)

KORPUSZ
Öld...meg...öld...meg...öld...meg... (Ordítja, nyüszíti fékezhetetlen dühvel, fájdalommal)

A HERCEG
Segítség... Mindjárt meghal! Orvost! Gyorsan orvost! Segítség! (Rohan a kijárat fele)

HORATIO
(visszarántja) Megörültél! Ne ordíts!

A HERCEG
De hát meghal! Orvoshoz kell vinnünk... Gyorsan! Orvost! Segíts már! (Próbálja ölbe venni, kivonszolni a Korpuszt, Horatio lefogja)

HORATIO
Meg akarod ölni, te nyomorult! (fojtottan) Hát nem érted... aki megmérgezte, az most a királyi székben ül!

A HERCEG
(rángatja) Ereszd el! Hallod! Engedd már el!

HORATIO
Ne ordíts! Elment az eszed!?

A HERCEG
Nem érdekel!... Meggyógyíttatom... orvost hívok... és meggyógyíttatom... (Szinte sír) Azután ölbe veszem és körbehordozom az egész országban... Nézzétek emberek! Mit tettek apámmal! Öccse, a király mérgezte meg!

HORATIO
Ezzel a nyöszörgő ronccsal akarsz házalni, királyt buktatni! Hiszen apádat eltemették, az egész ország látta! Te, világ bolondja, te! (Felnyalábolja a Korpuszt) Na, tűnjünk innen, amíg nem késő!

A HERCEG
(belekapaszkodik a "pólyába") Ereszd el az apámat! Nem viszed sehova...

HORATIO
Tűnj már el innen!

A HERCEG
Nyisd ki!... Nyisd ki, vagy betöröm!

Horatio! Hol vagy?... Apám!... Horatio... Merre vagytok?! - Szólalj már meg! Horatio, kérlek! - (Egyre kétségbeesettebben hívja, szólongatja őket) Bocsáss meg!... Elvesztettem a fejem!... Horatio! Hol vagy?... Ne hagyj el... ne hagyj magamra! Kérlek!

CLAUDIUS
Hm?

GERTRUD
Semmi... Ma sem aludt itthon.

CLAUDIUS
Most hol van?

GERTRUD
(felcsattan) Tudod jól! Miért kérdezed?!

CLAUDIUS
Oda kéne megágyazni neki. Nehogy felfázzon a kövön!

GERTRUD
Majd elmúlik. Hadd heverje ki... (Nyílik az ajtó)

POLONIUS
(titkos boldogságtól ragyog) Óvatosan, Rajnáld fiam! A lábad elé nézz!

Belső inasom, csak hát kezdő még...

CLAUDIUS
(matat a tálcán) És a mustár?! - Képtelenség kivárni a mustárt! Két hónap alatt nem bírtátok megtanulni, hogy a vékony, köményes kolbászkához édes mustár kell! És vele egyszerre, amíg forró! Mért nem lehet ezt megérteni?

POLONIUS
(Rajnáldnak) Rohanj gyorsan, fiam! (Claudiusnak) Engedelmével, uram, itt most fejek fognak hullani!

CLAUDIUS
Apropó fejek hullása! Írt már a fiad? (Töri a tojást)

POLONIUS
Nem uram! Isten tudja, mi lehet! A harmadik futárt küldöm utána, de válasz semmi! Talán ha felséged is oda kanyarintana egy szigorú lábjegyzetet... hogy nem ezt vártuk tőle, ugye?

CLAUDIUS
Tessék! Még ez is! Gyűlölöm a lágy tojást! A képetekre kenjem?

POLONIUS
A tyúkok, uram! A húsuk is szinte szétmállik a levesben... (Rajnáld érkezik rohanva) Na, végre a mustár! Szabad egy pöttyentést a kolbászra? (Ráken egy picit)

CLAUDIUS
(Gertrudnak) Egyél egy falatot!

GERTRUD
Nem kell...

CLAUDIUS
Attól nem lesz boldogabb, hogy te sem eszel! (Eltolja magától a tálcát) Tiszta siralomház!

POLONIUS
(lábujjhegyen) Szerintem... ha szólhatok, uram... én rájöttem, honnan fúj a szél!

CLAUDIUS
Honnan?

POLONIUS
Csak félve, úgy szőrmentén jegyzem meg... hogy szerintem a Herceg rosszkedvének oka... mégiscsak a lányom!

CLAUDIUS
Jaj, ne! Most már a reggelinél is!

POLONIUS
Nem látszik rajta, amilyen kis alamuszi! De ahogy mondják, vékony kígyó harap nagyot... (Mindenki hallgat, csend) Ha nem szól rám, uram, én folytatom ezt a kis gondolatmenetet! Szóval a lányom, ugye? Az is kész bolond már! Mint a macska, amikor tüzel! Tegnap már rá kellett zárjam az ajtót... mert folyton a sír körül lófrált. És ugye, nehogy teherbe essék itt a végén... az nem lenne politikus dolog!

CLAUDIUS
Ki tudja? Balkézről való gyerek... Láttunk már ilyent!

GERTRUD
Jaj, hagyd már békén! (Poloniushoz) Miből gondolod, hogy éppen a lányod miatt?

POLONIUS
(boldogan) Tudtam, hogy rákérdez, felség! Hiába, egy anya! Ezt nézze meg, királynő! (Elővesz a kabátjából egy vaskos csomagot) Ezek ketten titokban leveleztek, kérem! Hét éven át! Nézze, micsoda paksaméta... Komoly, nem?

GERTRUD
(meglepve) Ezt a fiam írta neki?

POLONIUS
Mind egy szálig! No, ezt hallgassa meg! (Elővesz egy levelet) "Ó, Ophélia! Nélküled olyan egyedül lennék, mint a bolondok, fájdalmam párnás ketrecébe zárva." Helyben vagyunk, nem?

GERTRUD
Ezt mikor írta?

POLONIUS
(diadallal) Most! Frissiben... A hazautazás előtt! Tessék, nézze! "Kedden érkezem" Ez, kérem, a legutolsó levél! És a többi még cifrább, garantálom... Tessék, olvassák! Szépen beszámoztam, egytől-egyig! Sőt alá is húzgáltam, hogy hasznosabb legyen! Ez itt egy másik ember, kérem!

CLAUDIUS
(felkacag) Ezt hallgassátok meg! Tavalyi gyöngyszem! "Édes O! Ébredéskor ég az arcom, ha rólad álmodok! Gondolataim néma disznók násza." (Nagyon élvezi) Mi a fene! Értem, hogy disznók, de miért némák!

GERTRUD
(az utolsó levelet nézi) Ez gyönyörű! "Várj rám a parton, és én a sötétben elkapom ajkad fürjét, és szétszaggatom, mint vándorsólyom a meleg madarat... Várj rám a parton! Egyedül!"

POLONIUS
Ugye, mondtam én! És van még cifrább is! Hogy felforr az ember vére! (Claudiusnak) Tessék, olvassa, felség! Olyan szerelmes ez... olyan boldogtalan, kérem, hogy... hogy... már szinte búskomor tőle...

GERTRUD
Ugyan! Ezek csak afféle kamaszos túlzások... Szerelmes a szerelembe, semmi több!

POLONIUS
(megsértődik) Hogy mondhat ilyent! Itt van, fehéren-feketén, hogy meg van őrülve a lányom után! Tessék! "Anyám és te, ti vagytok nekem Dánia, nőnemű ország! Meleg, puha öböl, mint a váll, a mell, a has, az öl..." Ez azért már több, mint kamasz, nem?!... Nézze, királynő: "Anyám és te"... ugye? Vagy itt egy másik...

GERTRUD
Jól van már! Hagyjuk abba! Elég volt!

CLAUDIUS
(belevág) Isteni! Ezt hallgassátok meg! "Harminc éves vagyok, és annyit sem élveztem, mint egy lázas kandúr egy nyári éjszakán" Imádom ezt a kölyköt! "Lázas kandúr, meg a néma disznó!" Ez az én fiam!

GERTRUD
Elég! Add már ide!

POLONIUS
És ha látná, hogy a lányom miket írt! Ajjaj!

CLAUDIUS
Vadakat, mi?! Az én komoly öcsémnek... Nesze neked szűzi szemérem! Néma disznók násza a nyári kandúrral... Istenem, mennyire tetszik ez nekem! (Nagyokat nevet) Adjatok még!

GERTRUD
(közelharc) Hagyjátok már abba! Claude! Add ide!

POLONIUS
Látja, Felség, mondtam én! Szerelem ez, kérem! Hús, vér szerelem, a legforróbb fajtából!

GERTRUD
Az összest! Mind! A másik kezedből is!

POLONIUS
Nézze! Ez itt jó zaftos! Hol a másik oldal? (Keresgél)

GERTRUD
Elég! Könyörgöm! Hagyjátok már abba! Mint a gyerekek!

POLONIUS
Mi az?! Mi történt?... Kislányom...

OPHÉLIA
A Herceg... úgy félek... hogy, valami baj érte!

POLONIUS
Baj? Érted!?... Miattad?

OPHÉLIA
Nem tudom... Keze, ruhája csupa vér! És úgy néz... mint akinek elment az esze!

CLAUDIUS
Hol van?

OPHÉLIA
A régi könyvtárban... (Mutat a könyvtár irányába...)

A HERCEG
Lám, együtt az egész társaság. - Bocsánat, anyám, kinyitná az ablakot? Iszonyatos bűz van itt! Mintha dög lenne valahol? (Lehajol, körülnéz) Nézze meg, bátyám, nincs a trón alatt.

CLAUDIUS
Miféle dög?

A HERCEG
Tudomisén... apám macskája... Roppant hűséges állat volt! Lehet, hogy apám után halt... Hány ilyen esetet hallottunk már!

CLAUDIUS
Miféle új hóbort ez?

GERTRUD
Hagyd békén! Nem látod, hogy csak ingerel... Menjünk innen!

A HERCEG
Máris asztalt bont, anyám? Pedig, de jól mulathatnánk! (Felvesz egy levelet a földről)

OPHÉLIA
Úgy vették el... Esküszöm! Nem tudtam róla... (Próbálja összeszedni, eltüntetni őket) Annyira dugdostam, rejtegettem...

A HERCEG
(ráordít) Menj haza! Mit árulod itt magad az emberek között?! Menj a mészárszékbe, a friss dögök közé!

GERTRUD
Elég, fiam! Attól, hogy a leveleidet... attól még nem kell így megvadulni!

A HERCEG
Sajnálom, anyám! Nem vagyok ura önmagamnak! A gyász elvette jobbik eszem, és maradt a másik, a gonoszabbik De hát két ember vagyunk mindannyian: anyák és szeretők, öcsök és férjek, hogy messzire ne menjek! Egyszer így viselkedünk, egyszer meg úgy! Ugye, bátyám?

CLAUDIUS
Egyetértek! Egy darabig hallgatjuk, aztán tovább nem!

A HERCEG
Miért, mi lesz aztán? Belém fojtod?

CLAUDIUS
Nem. Elmegyek lefeküdni...

A HERCEG
Apám ágyába, gondolom!

GERTRUD
(majdnem felpofozza) Nem szégyelled magad!?

A HERCEG
Bocsánat, asszonyom! Folyton elragadtatom magam. Ugyan miért lenne bűn egy szépasszonyt szeretni? Egy anyát, egy özvegyet... Egy viruló negyvennyolcast! Aki királyi trónt hozott a házhoz! Nézzék a kezét: még meleg... még őrzi apám testének melegét! Tegnap egy haldokló homlokát törölte... Ma már kis zsíros kolbászkákat dugdos a friss király torkába... és közben kéjesen visong! Hát én szégyelljem magam? Te, országunk örökzöldje!

CLAUDIUS
(nekiugrik) Őrjöngő barom, te! Leütlek, és beleverem az orrodat a kis hölgyed combjai közé, hogy ki ne mássz onnan, amíg bocsánatot nem kérsz! Hát mit képzelsz magadról, te nyamvadt!

GERTRUD
(közéjük áll) Hagyd békén! Claude!!

POLONIUS
Felségek! Az istenért!

GERTRUD
(próbálja kivonszolni Claudiust) Gyere, hagyjuk itt! Majd kijózanodik!

CLAUDIUS
Azt nagyon melegen ajánlom!

A HERCEG
Mert ha nem! Akkor, mi lesz? Kidobsz? Az apám házából? Te, kemény dán király! Tökös Claude, drága bácsikám! Vagy egyenesen agyonveretsz? Csak senki meg ne lássa, ugye?!

CLAUDIUS
Mit mondtál?

GERTRUD
Gyere már! Látod, hogy nincs magánál! (Húzza, rángatja Claudiust)

CLAUDIUS
Eressz már el! (A Hercegnek) Halljam! Mit mondtál?

A HERCEG
Mi van, bátyám? Ideges vagy?

CLAUDIUS
Mondd még egyszer!

A HERCEG
És a jókedved? Kedélyed, Claude? Nyugalom! Ne gondolj rosszra! Semmi rosszra! Egyél, igyál, mulass! "Fújja a szél az én dalom" (Tapsol, vadul veri a ritmust) És ti is, anyám, Öreg, viduljatok vele! Gyerünk! Táncoljatok haldoklók, holnapi hullák! Mulassatok és táncoljatok, apa a lányával, anya a férje öccsével, kutya a macskával, kés a báránnyal! Vérezzetek és viduljatok, mert ha én eljövök, lehervasztom arcotokról a jókedvet! Nem én, Ő! A bosszúálló! (Elsodorja az indulat letépi a falról a feszületet és az asztalra dobja, mellé a bibliát) Olvasd fel nekik, Uram, te magad, mert én megutáltam a betűidet! Olvasd fel nekik: "se házát, se mezejét... sem feleségét... sem ágyát, sem javait..." És az összes többit! Olvasd! (Felkap az asztalról egy üveg szeszt, lelocsolja a lapokat, meggyújtja) Nesztek, itt van minden emberség és szeretet: így cselekedjetek az én emlékezetemre! (Megáll, lihegve nézi őket) Jól szórakozott, bátyám? Vannak még más számaim is, de a legnagyobbat itt tartom benn, a pofazacskómban... Én, a dán hörcsög! Szép álmokat, ringasson el anyám, ha tud! (Kimegy)

POLONIUS
Hát, nem semmi... hiába, dán vér, német nevelés...

CLAUDIUS
Ó, hallgass már! (Gertrudnak) Vajon mi dúlta fel így... hiszen tegnap még...

POLONIUS
Ha gondolod, uram... Nehogy baj érje a királynőt! (El Gertrud után)

OPHÉLIA
Ezek az átkozott levelek! (Riadtan nézi a lángoló papírokat) Kéne egy kis víz... Bele fog kapni a szőnyegbe is! (Felkapja a flaskát, a szeszeset, rálocsolja a tűzre. Sikítva ugrik félre a felcsapó láng útjából) Jézusom, szinte meggyúltam én is!

CLAUDIUS
(nézi a lányt, nevetni kezd, egyre jobban nevet) Ó, nők! Úgy oltjátok, hogy minden lángra kap...

OPHÉLIA
Felség... nem akartam...

CLAUDIUS
Önts még rá! Locsold meg! És sikolts is, olyan viccesen! Mint egy kis selyemmajom!

OPHÉLIA
Maga is gyűlöl engem...

CLAUDIUS
Ellenkezőleg! Én kíváncsi vagyok rád! Úgy ott ragadtam volna éjjel a kikötőben, hogy amikor élvezel, amikor dobálod magad, akkor is ilyen halvérű vagy, ilyen kis fonnyadt hegyi margaréta...

OPHÉLIA
Jézusom! Miket beszél! És hogy néz! Engedjen el!

CLAUDIUS
Na, ki vele, kis lotyó! Mit mondott, amikor együtt voltatok... előtte, utána... közben... miket mondott?

OPHÉLIA
(mint egy riadt tyúk) Eresszen el! Mit képzel?!... Mit tudom én... mit tudom én...

CLAUDIUS
Ne visíts! (Halkan) Az apját nem említette?

OPHÉLIA
Aki meghalt? Nem...

CLAUDIUS
Egy szóval sem? Ha őszinte vagy, elengedlek!

OPHÉLIA
Nem. Esküszöm, se szóval, se névvel, se utalással, se fejbillentéssel, semmivel... Elmehetek?

CLAUDIUS
El. De ne gondold, hogy nem szeretlek... Épp ellenkezőleg!

OPHÉLIA
(az ajtóból) Akkor miért mondta, hogy halvérű vagyok

CLAUDIUS
Te?! Ugyan már! Aki ilyent mond, soha nem látott halat! - (Ingerülten) Na, menj már!

Megtudta volna? Nem... nem hiszem! Nem tudja senki! Legfeljebb a gyanú... holmi sutyorgás a hátam mögött... "Se házát, se mezejét" Mi az ördög lelhette? (Kifakad) Eh! Törődöm is én vele! Őrjöng, majd megnyugszik! (Nézi a reggelit) A fenébe! Minden kihűlt...

LAERTES
(hullarészegen őrjöng az ágyon) Ónból!? Ónból!? A dán király követének ónból!? (Lesöpri az ón poharakat, tányérokat) Ezt az iszonyatos, döglé-ízű bort cserépből és ónból! Te! (Elkapja Odrún gallérját) Hozd ide a fogadóst, rángasd ide a lábánál fogva, és mondd meg neki ezen a ti "ódrungudrun" majomnyelveteken, hogy ha nem ad nekem rajnai bort üvegpohárban, én ide, a saját fogadója cégérére akasztom fel!

ODRÚN
(derűsen, majdhogy vidáman) Csak ez a bor van! Rossz a föld, rövid a nyár. Savanyú a bor. Majd megszokja...

LAERTES
(kést ragad) Mit szokok meg?

ODRÚN
(visszalöki a székre, eléggé összeszokott mozdulatok) Üljön vissza! Elesik!

LAERTES
Mit szokok meg? Mi? A hányingert? Azt nem lehet megszokni... Hogy tudjátok ezt megenni, nem érzitek a szagát?!

ODRÚN
Szeretjük...

LAERTES
Akkor edd meg az enyémet is! Nesze! (Hozzávágja) Hogy támadna fel a torkodban! Fogadok, hogy patkány! No, kapd be gyorsan, mert indulunk! (Bizonytalan léptekkel feláll. Bevágja az ajtót, az ugatás tompul) Ezek a rohadt kutyák is! Megőrülök... Na, gyerünk!

ODRÚN
Még nem mehetünk...

LAERTES
De megyünk! És ma meg is fogunk érkezni! Elegem van! Három hete jövünk... Fogadóról-fogadóra! (A részegek hirtelen világosságával) Hova viszel, te átok? Norvégia egy jó lóval kétnapi járás! Mi meg mióta bukdácsolunk sárban, hóban... Hol van az ifjabb Fortinbras!?

ODRÚN
A hegyekben... Jöttünkre visszahúzódott!

LAERTES
(őrjöng) Akkor szedd elő nekem! Álljon ki! Itt vagyok: ifjabb Laertes, dán hadúr! - Kapd össze magad: megyünk és kifüstöljük a patkányt a hegyek közül... Állj már fel, te tapló! (Rángatja a Századost, megszédül, elvágódik)

ODRÚN
Nyugodjon meg! Késő van... Legalább ezt a levelet fejezzük be!

LAERTES
Hol van? Hova tetted?

ODRÚN
(előveszi a zsebéből) Még leöntötte volna...

LAERTES
Adj inni... Ónból, szart! Csak adj! (Nézi a levelet) "Őfelsége, Claudius, dán királynak!" jól megadtuk a módját. Olvasd fel, mit írtál! (Iszik) Vagy hagyd a fenébe! Aláírtam már?

ODRÚN
Igen... Csak a pecsét kell még...

LAERTES
Nem! Ide a végére még írd oda... (Nagyon felzaklatja a gondolat) "Hogy a húgomat... a húgomat ne merjétek... egy ujjal se merjétek! Disznók!" Így írjad... írd ki! Értsenek a szóból! Mert ha hazamegyek... írd oda, szó szerint: "ha még egyszer a húgomhoz közelít... agyonverem, még ha százszor királyfi is". Írd már, ne bámulj, mert belefojtalak a tintába!

ODRÚN
Ezt nem írom le! Ez magának a dán királynak megy, uram!

LAERTES
Akkor leírom én! No, pusztulj innen! Hol a tinta? A bor is elfogyott... Hozz bort! Ne nézz így! Hozz már bort! És nyergelj! Azonnal indulunk! Bort ide! Hozz bort! (Megtántorodik, elesik)

ODRÚN
Jó éjszakát.

A HERCEG
Vér, vér, vér... vérrel álmodok, mint egy eszelős! Alig hunyom le a szemem... vér, vér... Nem bírom tovább... meghalok, Horatio....

HORATIO
(durván, együttérzés nélkül) Hát akkor halj meg! Mire vársz?!

A HERCEG
Mit mondasz?

HORATIO
Láttad apádat, tudod a dolgod! Akkor mi a vérgőzös istenharagjára vársz!? Hogy én bosszuljam meg az apádat, helyetted! Erre vársz!? Felelj, mert szétverem az elkényeztetett képedet!

A HERCEG
Könyörgök, ne légy te is ellenem! Hiszen semmim sem maradt!

HORATIO
Ne érj hozzám! Nem fogsz az én vállamon megkönnyebbülni!

A HERCEG
(belekapaszkodik) Hallgass meg, Horatio!... Értsd meg... nem a bátorság hiányzik!... Nem félek! Dehogy félek én! Egy döfés... szinte semmiség... Itt van a kezemben... érzem!... minden porcikámban... (Feláll) ... hogy, megyek és megvan! - És akkor hirtelen... egyik pillanatról a másikra... mint amikor elfújják a gyertyát... hirtelen nem érzek semmit... se fájdalmat, se haragot, se gyűlöletet, semmit... csak valami végtelen távolságot mindentől... Mintha az ablakon át nézném magam...

HORATIO
(alig bírja visszafogni magát) Ne erőlködj! Én nem foglak soha megérteni! Nem is akarlak! (Indul - visszafordul) Csak az arcát... a szemét ne felejtsd el soha... hogy forró a teste, mert nem hűti a vér... nincs nyál a szájában, könny a szemében... így fekszik rongyok közt az apád... e barbár ország néhai királya... és saját teste lázában fog elégni, önnön zsírjában, mint a szalonnabőr, kínok kínjával, finom érzékeny, távoli hercegem! (Nem bírja tovább) Te mocskos gyáva, te! M ár sírni is csak gondolatban mersz! Nem nézlek tovább, mert leköplek a végén! Hát én bosszuljam meg az apádat?! Helyetted? (Kirohan)

A HERCEG
(égő arccal áll a szobor fölött) Igen... igazad van... (Felveszi a kést) Megteszem! Ha minden sejtem lázad ellene, akkor is! És ha a lelkem nem akarja: betöröm! (Nézi a pengét) Most magamba, azután a bátyámba... Egyetlen döféssel... Így! A fájdalomra esküszöm! (Bal kezét ráteszi apja mellére) Nyughass gyáva, hideg kéz... üres vér, üres kín! Életemre... apám forró testére... (Jobb kezében reszket a kés, lassan emeli, fennebb, egyre fennebb, és mint egy imát, lázasan, behunyt szemmel mormolja) ...apám kínja, apám teste, kínokjárta forró teste, apám vére, forró vére, könny nélküli égő szeme, apám vére, forró vére, apám kínja, szenvedése, láz nélküli forró teste, apám szeme, forró szeme, sűrű vére, forró teste, segítsetek!

OPHÉLIA
A saját kezedbe!... istenem!... kést szúrni a saját drága kezedbe... (Simogatja, csókolgatja) Ne küldj el, ne taszíts el, kérlek! Mi olyan egyformák vagyunk... Én is belehalnák, ha a papát... ha valaki bántaná! (Átöleli, felkúszik rá, lázasan, boldogan szorítja, mint egy fehér folyondár. A Herceg tehetetlenül tűri.) Én nem akarok semmit... csak ölelni, szorítani téged! Látod, a titkodat is tudom, de soha, soha, senkinek! Csak hadd feküdjek itt veled, melletted... Édesem! Édesem! Szerelmem!

POLONIUS
(benéz a résen) Van itt valaki? (Kapitális döbbenet) Ti vagytok? Ezer bocsánat! Csak zajt hallottam: ki tudja, mi lehet... Egy zaj, a mai világban! (Óvatosan hátrál kifele) Maradjatok csak... Nem zavarok tovább... Ezt is becsukom, hogy ne zavarjon más se! (Sötét - ujjongó hangja kintről) Micsoda fordulat! Istenem! Ez aztán a fordulat! (Gyorsan távolodó léptek)

RAJNÁLD
(a fuvolásnak) Fújjad csak, fújjad! Ne hagyd abba! Hadd szívjon más is! - Elegem van! Meg fogom mondani az öregnek, hogy nékem ilyen élet nem kell! Tiszta lakájmunka! Ne állj le, hallod!? Mindjárt jönnek...

GERTRUD
(belép) Mi készül itt?

RAJNÁLD
Megemlékező ebéd... Gyászebéd, kérem!

GERTRUD
Micsoda?

RAJNÁLD
Őfelsége kívánsága! Ma van bátyja halálának negyedéves évfordulója. Azt mondta, három személyre terítsek, minthogy szűk körben tetszenek gyászolni. A család.

GERTRUD
Szűk körben... a család? (A fuvolásnak) Kicsit hagyja abba, kérem! (Rajnáldnak) Szóval, mi ez az egész?

RAJNÁLD
(a jegyzeteiből) "Pontban egykor ebéd, ebéd alatt nincs felszolgálás, minthogy beszélgetni tetszik, utána együtt tetszenek elmenni a kriptába" Hárman, a koszorúval. - Itt a menü is, ha tetszik, igen szolid, visszafogott: "tojásleves pirított zsemlekockával, főtt marha almamártással, víz." Nézze, se borospohár nincs az asztalon, se fűszerek, se édesség, semmi!

GERTRUD
A fiam tudja ezt?

RAJNÁLD
A menüt? Nem hiszem...

GERTRUD
Nem, ezt az egészet!?

RAJNÁLD
Nem tudom, kérem! A gazdám reggel óta üldözi...

GERTRUD
(feszülten) Ó, ez az ember! Miért nem bír már megnyugodni végre?

POLONIUS
(berobog, szinte elsodorja Gertrudot) Óriási hírem van, asszonyom! A saját szememmel... képzelje: ezek ketten... titokban... De hol van Őfelsége? Muszáj első kézből... (Az ajtóból) Ne szóljon neki, kérem, hadd legyen enyém az öröm! (Elrohan)

GERTRUD
Mindenki mondja a magáét... Hárman, a család... De nehéz itt a levegő! (Hirtelen döntéssel) Mondd meg a királynak, hogy nem érzem jól magam... fáj a fejem... a szobámban megtalál. (Kimegy)

RAJNÁLD
Hát... Nem lesz egy hangulatos ebéd! (Nézi, igazgatja a terítéket) Tisztára, mint nálunk otthon... fáj a fejem, nincs kedvem... ismerős szólam... (A fuvolásnak) A biztonság kedvéért, csapj a húrok közé!

CLAUDIUS
(bejön, döbbenten) Mi ez a giccsparádé! Fuvola és temetővirág, mint egy vidéki kántornak... Megőrültetek!?

RAJNÁLD
(a füzetéből) Azt tetszett, hogy "érzelmesen, szolidan, szívhez szólóan..."

CLAUDIUS
Takarítsd el gyorsan! Beszélgetni akarok, nem zokogni! A királynő hol?

RAJNÁLD
Épp felséged előtt lépett ki... Nem érzi jól magát... Fáj a feje.

CLAUDIUS
(ingerülten) Igen!? Mondd meg neki, hogy az enyém is! Itt ülök magamban, és pokolian fáj a fejem! Menj, mondd meg! Siess!

RAJNÁLD
Bocsánat, uram! Nem szólnék, de állítólag sürgős... megjöttek a színészek is a városból... állítólag gyorsfutárral jöttek, minthogy hívattad...

CLAUDIUS
Hol vannak?

RAJNÁLD
Lent az udvarban. Jöjjenek fel?

CLAUDIUS
Előbb itasd le őket! Nincs szörnyűbb, mint a józan színész! És egyáltalán! Brrr! A hideg kiráz a józan emberektől!

RAJNÁLD
Esetleg én is igyak valamit?

CLAUDIUS
(ordít) Ki szabadított rám, te átok! Tűnj már el! (Rajnáld el) Lassan engem is megőrjítenek! (Leül a trónra) Ni, hogy remeg a kezem! Az én márványkezem! Hogy remeg!

GERTRUD
Hívattál?

CLAUDIUS
Igen... Beszélni akarok... veled, meg a fiaddal, hármasban!

GERTRUD
Miről?

CLAUDIUS
Mondd, te nem érzed ezt a könnyszagot! Hogy micsoda lucsok van itt! Mindenki hallgat! Te is úgy jársz-kelsz, mint árnyék a falon! Elég! Tudni akarom, hogy miért? Érted?! Tudni akarom... (Tölt magának, ledönti) Hé, te! Fújj valami vidámat, mert lenyomom a torkodon! (Dúdolja a dalt) "Elfújta a szél a kedvem..."

POLONIUS
(lihegve bezúdul) Na végre! Csakhogy, uram, csakhogy! Óriási hírem van!

CLAUDIUS
(lelkesedés nélkül) Ne mondd...

POLONIUS
A királynő már sejti, ni hogy mosolyog... Szóval? Mondhatom?

CLAUDIUS
Egyetlen kikötéssel! A lányodról ne halljak, kérlek!

POLONIUS
Tessék?

CLAUDIUS
Bármit meghallgatok, csak a lányodat ne kelljen!

POLONIUS
(kínban) Hogy bármit... ugye? Csak azt ne!

CLAUDIUS
Igen. Azt mondtad, hogy óriási híred van! Tessék! Ki vele!

POLONIUS
Persze, hogyne... Mindjárt! Bocsánat, uram... megnyalhatom a számat, teljesen kiszáradt...

CLAUDIUS
(kezdi élvezni a helyzetet) Nyald meg! És rajta!

POLONIUS
Így! Most már jó nedves... Szóval, ha mégis úgy adódna... hogy... esetleg...

CLAUDIUS
Ne! A környékét se!

POLONIUS
Egyre cifrább! Tessék! Már a víz is ömlik rólam! Egy szép napon a gyomrunk is kilyukad! (Nagy levegővel) Én belevágok: lesz, ami lesz, uram! Szóval a Herceg és a... (Megáll)

CLAUDIUS
Eddig pompás! Tovább!

POLONIUS
De hát a lényeg az, mégiscsak... (Szinte letérdel) Könyörgöm, hadd beszéljek szabadon! Két mondat az egész...

CLAUDIUS
Két tömör mondat az öcsénkről? Kiváló! Csak nőnemű személy ne szerepeljen benne!

POLONIUS
Meg akar őrjíteni, uram!? Kérem, királynő, szóljon maga is! Hiszen a saját szememmel láttam, hogy a Herceg és egy másik...ööö... fiatal lény... hadd mondjam ki a nevét...

CLAUDIUS
Ha a lányod, akkor én itt helyben kiugrom az ablakon!

POLONIUS
(az infarktus határán) Nem uram! Dehogy!... Szóval a Herceg és a...

CLAUDIUS
Mi bajod? Rosszul vagy?

POLONIUS
Nem, dehogy... szóval a Herceg és... és nem nehéz kitalálni... hogy ki... na, királynő! Tessék... Ki még!?

CLAUDIUS
(Gertrudnak) Egy szót se!

POLONIUS
(már reszket, feje gutaütéstől vöröslik. Egyetlen hatalmas, tragikomikus erőlködés az egész ember) Felség! (Feláll, leül) Ne sértődjön meg... de én megmondom! A szemébe mondom... Ha felakaszt is! De meg én... (Remeg, nagy levegőt vesz, kifújja, újra, már szinte ordít) Hogy én... én már alig bírom megállni, hogy... Hogy! (Nagy levegő, több nekifutás) Szóval, hogy most... Itt a királynő előtt... egyszer és mindenkorra, visszavonhatatlanul! De nagy tisztelettel... Szóval, alig bírom megállni, hogy... egy istentelen, egész tenyeres, hatalmas pofont le ne kenjek Önnek! (Ordít, nyög, fújtat. Piskótakeze ott reszket, táncol a Király egyre kajánabb képe előtt) Hát nem látja?! Nem veszi észre, hogy a királyi Herceg minden szava, gesztusa, gondolata... a LÁNYOMRÓL, érti?! - csakis az én KIS-LÁ-NYOM-RÓL szól... (Összecsuklik, mint egy pálcás-báb) Kimondtam! Tessék! Csináljon velem, amit akar! Négyeltessen fel! Bánom is én! Előbb - utóbb úgyis felnégyelődöm köztetek...

CLAUDIUS
Isteni! Öregem! Drága pojácám! Ez isteni! "Úgyis felnégyelődöm köztetek!" Hadd öleljelek meg! Kész, a pofonodtól felébredtem! Meggyógyítottál, barátom! (Megöleli Poloniust) Hát bolond vagyok én! (Fellöki a gyászasztalt) Tojásleves krutonnal! De nagy állat vagyok! Hé, zenét! Zenét ide! Mulatni akarok! Zenét! Ébresztő, Dánia! Táncolni, mulatni akarok! Hol vannak a színészek! Zenét ide, zenét! Siess, Polonius! Rázd fel az udvart!

CLAUDIUS
Gyere, Gertrud! Királynőm, gyönyörűségem! Táncolni akarok, mulatni, disznóságokat suttogni nőm fülébe, ha százszor anya is! (megöleli) Ó, hogy imádlak, te - "birodalom örökzöldje!" Őt is imádom! Mindenkit! Hé! Kerítsétek elő öcsénket!

Anyát minden férfi mellé, és az árvák kezébe szeszes palackot! Folyjon a bor, süljön a hús, és a levegő teljen meg kacagó nők részeg illatával! Királynőm, édesem! Gyerünk! (Belecsókol a nyakába) Tánc! Egy-kettő! Forgás! Pörgés, hejehuja! Éljen a király!

A HERCEG
Állj! (leinti a zenét - csend, mindenki döbbenten áll) Mi ez a zaj, bátyám? Apám halála óta miért kell ennyire mulatnunk!

CLAUDIUS
Mert megkeseredett az élet, öcsém!

A HERCEG
És ha veled ordítunk, akkor édesebb?

CLAUDIUS
(őszintén) Hiába hajszolsz, fiú, én nem vívok veled! Íme, kimondom nyíltan, mindenki előtt: ki akartam lesni a titkodat, nyomoztam, szaglásztam utánad... tudni akartam... de már nem érdekel! Számomra mától kezdve újra te vagy a legdrágább rokonom és öcsém!

A HERCEG
Én nem szeretnék ilyen veszélyes rokont magamnak...

CLAUDIUS
Megint kezded? Nem látod, hogy fáraszt ez a fölény?! Ha még egy elmésséget mondasz, istenemre, elkaplak és szájon csókollak! (Elindul a Herceg felé) Te, legkedvesebb bolondom! Öcsém és fiam!

A HERCEG
Ne merészeld! Claude!

CLAUDIUS
(Gertrudnak) Imádom a fiad! Van benne valami nőies! Tiszta Lukrécia!

A HERCEG
(felkap egy kést) Meg ne próbáld! Hallod?!

CLAUDIUS
Hogy védi szája szüzességét! Mint egy kis fényes, fekete skorpió! (Hirtelen mozdulattal félreüti a kést, és szájon csókolja a Herceget.) Viccnek tűnt, de őszinte volt! Szeretlek, te sápadt virág! Szerelmem fia! Tiszta szívemből szeretlek...

A HERCEG
Pojáca! Szánalmas majom! (Ledobja a kést, és elindul kifele)

CLAUDIUS
Ne hagyjátok az odújába bújni Utána, uraim! Rajta, kapjátok el! (Az udvariak elállják a Herceg útját - próbál kijutni, de nem tud - közben Claudius Gertrudnak) Láttad? Majdnem leszúrt!

GERTRUD
Mért ingerled?

CLAUDIUS
Imádom a dühét...

GERTRUD
Hagyd már békén!

CLAUDIUS
Ne kezd te is... mert téged is elkaplak! (Hirtelen mozdulattal lefogja és összevissza csókolja a nőt)

GERTRUD
Eresszék el! Hadd menjen... Ebben semmi vicces nincsen...

CLAUDIUS
Várd meg a végét! Hölgyeim és Uraim! Itt ez a tőr! (Körbemutatja) Régi szaracén munka: a markolatán lévő ékkő kisebb vagyont ér... (Belevágja az asztalba) Azé lesz, aki e nyári farsang ünnepén az én búskomor öcsémet megnevetteti.

KOMIKUS
Már kezdem is, egy vidám monológ?

CLAUDIUS
Nem! Előbb a barátok, rokonok! A hivatásosak a végére! Polonius, vén nevettető! Nem próbálod meg?

POLONIUS
Hagyjon engem, jó?

CLAUDIUS
(Ophéliához) Hát magácska, kedves, azt a sikítozóst? Mint egy kis női malac... (Utánozza) víí-ví-vííí...

OPHÉLIA
(elpirul) Folyton rajtam lovagol...

RAJNÁLD
Hadd próbáljam meg én!

CLAUDIUS
Jaj, ne! A maga humorától bélcsavarodást kapok! - Királynőm! Gyere, édesem! Legalább a családban marad! No, azt a kis helyeset, a dán borzzal meg a norvég fókával... mikor az orrával akarja... az olyan édes!

A HERCEG
Gyerünk, anyám, a csőcselék kedvéért! Ne kéresd magad!

GERTRUD
(Claudiusnak) Hagyjuk abba! Engedjék el...

CLAUDIUS
De nem! Látni akarom, hogy neked sikerül-e!

KOMIKUS
A dán borzot mi el is tudjuk játszani, felség! Ha tetszik...

A HERCEG
Lássuk, hova züllöttél, te gyom! Ismertelek, amikor még színész voltál!

KOMIKUS
(heherészik) Most is az vagyok! Vidám színész, nem szégyen az! (A Tragikának) Kész vagy, Grete?

Egyszer a dán borz hosszú, selymes, csíkos farkát, amire oly büszke volt, kikezdte a pöttyös francia ragya! (Eleven farkát fájdalmasan vakarja, nyalogatja - az Öreg vinnyog, nyüszög)

RAJNÁLD
Isteni! Hogy színezi! Színezi!

KOMIKUS
Viszketett, csípett, szőre hullott: szánalmas farok volt! Sorra vette, hogy kitől ragadhatott rá... A svéd nyúltól? De hát az olyan pedáns. A füttyös finn ürgétől? Az jóformán meg sem volt! Az orosz medvétől?! De hiszen az csak nyalta, mint a lépes mézet...

CLAUDIUS
Elég! Micsoda szánalmas vergődés! Hát nincs senki, aki egy egészséges tréfát el tudna sütni?! (A némán kushadó Öreg Színészhez) Öreg, te már jó ideje koptatod a deszkát, nincs egy dalod, versikéd, amitől elmosolyodnék?

KOMIKUS
Ő beteg, Felség! (A Tragikára mutat) A Grete férje... csak kegyeletből hurcoljuk magunkkal!

ÖREG SZÍNÉSZ
Óda az öregkori szerelemhez

Hangom remeg, bőröm hámlik
Űzöm a nőt, mindhalálig!

CLAUDIUS
(nevetve) Ez az! Lám, fiunknak is épp ez tetszik. A Fekete Bálkirálynőnek az öreg amorózó! Örvendeztessük meg, uraim! Öreg, add meg a hangot, és mi nyári farsangolók vele együtt, mind!

Hangom remeg, bőröm hámlik
Űzöm a nőt, mindhalálig!

CLAUDIUS
Itt a másik gyászhuszár is! - Mi van, Horatio? Mi baj?

HORATIO
Meghalt... az apám! Egy órával ezelőtt...

POLONIUS
Mi az? Ki halt meg?

CLAUDIUS
(élesen, idegesen) Mit tudom én... (Feszülten nézi hang nélkül zokogó öccsét) Mi van?! Mindenki apját te akarod elsiratni? (Pillanatig még nézi őket) Eh, gyerünk innen! Zenét! Irány a kert! Hozzátok a lámpákat is, uraim! Gyere, Gertrud! "Fújja a szél az én dalom..."

CLAUDIUS
Ülj le, ülj csak le, én vagyok a fáradtabb! - Hol is tartottam? Megvan! Szóval... (Egy pillanat alatt belelovallja magát) Én mindent megpróbáltam! Mindent! Vártam, tűrtem, nyeltem, mindenben a kedvét lestem! De ilyen fokú gyűlölettel szemben tehetetlen vagyok! Valósággal süt, mint a dobkályha... Bárki másnak kitekertem volna a nyakát, de nála csak tűrtem, nyeltem! Jó, az a csók kicsit erős volt... de szívből jött! Át akartam törni a gyűlöletét! Én nem tudok udvarolni nőnek sem, hát még egy ilyen... Ne nézz már te is ilyen hidegen, az istenedet!

HORATIO
Nem értem, mit akar tőlem...

CLAUDIUS
Tiszta beszédet, Horatio! Egyenes, tiszta beszédet! Fáradt vagyok már a csavaros agyatokhoz! (őszintén, nyíltan) Megkérhetlek, hogy most az egyszer légy egyenes hozzám?

HORATIO
Igen...

CLAUDIUS
Biztos? Nézz a szemembe!

HORATIO
Igen.

CLAUDIUS
Akkor kezdem én, én vagyok az idősebb. (És tényleg őszintén, szinte megtörten beszél) Nem akarom bántani! Isten látja a lelkemet, egy ujjal sem! Viszont... a türelmem vészesen fogyni kezdett... (Kitör) Nyomaszt, érted, halálosan nyomaszt! Már az élettől is elment a kedvem! - Egy szó, mint száz... arra gondoltam... mi lenne, ha visszaküldeném...

HORATIO
(döbbenten) Vissza? Hova?

CLAUDIUS
A németekhez... tanulja tovább az egyetemet! Folytassa a tanulmányait, egyszer s mindenkorra!

HORATIO
És ha nem akar menni?!

CLAUDIUS
Segíts rábeszélni! Rád hallgat! Sőt, menj vele te is! Életetek végéig nem lesz gondotok... Esküszöm!

HORATIO
És ha semmiképpen nem akar?!

CLAUDIUS
(kitörő indulattal) Akkor hajóra rakom, és a kikötőt lezárom!

HORATIO
Ezt nem teheti! Ebből óriási botrány lesz, uram!

CLAUDIUS
Az az én fülemhez nem jut el! Jól zár az udvar! - Nos, mi a véleményed? Megtegyem?

HORATIO
Miért kérdi? Ha akarja, úgyis megteszi!

CLAUDIUS
Tudsz jobbat?

HORATIO
Talán... De akkor engedje meg, hogy én se legyek tekintettel...

CLAUDIUS
(türelmetlenül) Tiszta beszédet kértem, nem!?

HORATIO
De... szóval azt mondja, hogy meg akarja oldani ezt a... mert hogy nyomasztja, ugye? De miért csak erőszakkal próbálkozik... lefogni, megcsókolni, betörni, kidobni! Mindig csak erőszakkal!?

CLAUDIUS
Jó... értem már! Tovább...

HORATIO
Ráadásul kedveli is őt... kisgyerekkora óta: Claude bácsikám, édes öcsém, meg minden!

CLAUDIUS
Jó, jó! Mondd a lényeget!

HORATIO
(habozik) Ha tényleg ki akar békülni... őszintén, tiszta szívből, ahogy mondja... akkor... Akkor jó szándéka jeléül, miért nem ajánlja fel neki a trónt?

CLAUDIUS
A trónt?! Hogyhogy a trónt?

HORATIO
(támad) Miért ne? Kora, tudása megvan hozzá... az országban rend van, a hadsereg erős...

CLAUDIUS
(hirtelen kijózanodik) Állj meg! Állj csak meg! Ez az ő gondolata vagy a tiéd?

HORATIO
Bárkiben felmerülhet, hogy apja halála után övé a trón...

CLAUDIUS
(sebzett gúnnyal) Szinte furcsállod is, hogy miért én ülök rajta, mi?

HORATIO
Ha jól tudom... bölcs érzékkel nem is szenteltette még királlyá magát...

CLAUDIUS
...csak úgy a fejemre tettem, mint egy szalmakalapot...

HORATIO
...jelezve, hogy csupán ideiglenesen vállalta, míg a valódi örökös...

CLAUDIUS
(belevág) Hú, de aljas szócsavaró vagy te, hallod!

HORATIO
Tiszta beszédet kért, nem! Azt mondta, hogy tisztán, egyenesen!

CLAUDIUS
Azt mondtam... Igen! Azt mondtam... (Le-fel járkál. Feje vörös. Mint a vulkán, kitörés előtt) De arra nem gondoltál... vagy nem gondoltatok - hogy ez a mocskos dán társaság... akiket naponta meg kell hágni királyilag, hány napig fogja elviselni az ő hochdeutsch lelkét, finom wittenbergi "intellektusát"?! Két nap alatt szétszedik, mint a csirkét! Érted? Ő nem ide való, ezek közé, hanem oda, ahol a disznót is Senecának hívják! (Ordít) Mert alkalmatlan! Érted!? Alkalmatlan az életre, trónra, szerelemre, mindenre! Alkalmatlan! (Elhallgat, majd hirtelen váltással) De tudod, mit? Kell neki a trón!? Itt van! Nesze, fogd meg és vigyed! Tessék! Ne bámulj! Vidd oda neki, koronázd meg, szenteld fel, fújd fel! Nesztek! Uralkodjatok!

Nehéz, mi? Na, tedd szépen a helyére, aztán elmehetsz. (Kimegy)

HORATIO
(ég az arca a szégyentől) Előbb-utóbb úgyis elkaplak, ne félj!

A HERCEG
Szemed lezárva, más zárta le...
Én már soha nem vagyok veled...
Az utolsó víz... az utolsó kenet,
Se pap, se gyász, se siratás.
Az egyetlen szertartás, hogy fiad mos meg...
Karod oly vékony, mint a fenyőfaág...
Szinte átkarol, mikor felemelem!
Olyan jó nézni a nyugalmadat...
Arcod idegen... hiszen a fájdalom roncsol,
nem is a te arcod, meg se ismernénk...

ÖREG SÍRÁSÓ
Sietnünk kéne, uram! Mindjárt besötétedik!

A HERCEG
Várjuk meg a sötétet. Semmi feltűnést nem szeretnék.

ÖREG SÍRÁSÓ
És mért gondolja, hogy két ember egy koporsóval éjnek évadján kicsit sem feltűnő?

A HERCEG
Igazad van. (Elfordul) Zárd le és vigyük.

ÖREG SÍRÁSÓ
Horatio urat nem várjuk meg, királyfi?

A HERCEG
Honnan veszed, hogy én királyfi vagyok?

ÖREG SÍRÁSÓ
A sírásás súgja és a józan ész...

A HERCEG
Miféle sírásás?

ÖREG SÍRÁSÓ
Hát az... hogy én ástam ki a sírt, amibe most kegyed édesapját temetjük

A HERCEG
Állj csak meg! Honnan veszed, hogy az apám?

ÖREG SÍRÁSÓ
A sírásás súgja és a józan ész!

A HERCEG
Na, hagyd ezt! Apámat rég eltemették... A bolond is tudja! Ott nyugszik a királyi kriptában!

ÖREG SÍRÁSÓ
Igen? És akkor miért üres az a sír, amit épp akkortájt ástam ki a sógoromnak?! - Látja, eddig tartott a sírásás! És most jön a józan ész, mert: van két sír, van két halott! No, de ha Horatio úr "édesapját" egy ismeretlen fiatalember sírva mossa, az én néhai sógorom sírja pedig üres - akkor ki fekszik most a királyi kriptában, hol a király holtteste és vajon tényleg olyan hibbant-e a fia, ahogy beszélik?

A HERCEG
Ezt elmondanád a törvény előtt is?

ÖREG SÍRÁSÓ
Én sem hibbantam meg, kérem! Menjünk, mert vészesen alkonyodik!

A HERCEG
Az apám iránti szeretetből sem tanúskodnál?

ÖREG SÍRÁSÓ
Őszintén? Én felséged édesapját csak a mostani királyhoz képest szeretem, a maga idejében - ahogy nálunk mondják - féláron is eltemettem volna. (A Herceg elfordul) Bocsásson meg!

POLONIUS
Állj már meg, az istenedet! Rajnáld! Ne kelljen túlordítanom a tengert!

RAJNÁLD
Hiába, uram! Nem és nem! (Földhöz vágja a mellényt)

POLONIUS
Állj meg...Értsünk szót!

RAJNÁLD
Nem érti, hogy nem! Szó sem lehet róla!

POLONIUS
Ezért vakartalak ki a koszból? Ma is a tehén farát kaparnád, ha nem figyelek fel rád...

RAJNÁLD
Inkább az anyámra, mondja úgy! Azt hiszi, nem tudom!

POLONIUS
Te, szégyentelen! Édes fiamként szerettelek, és ez a hála! No, add ide azt a mellényt! Végeztünk egymással! (Dühében nemcsak a mellényt veszi vissza, hanem lerángatja róla az inget, libériát. Dühödten tépi, üti, rugdossa Rajnáldot) Menj a fenébe! Te júdás! Kerítek mást helyetted! Tudod, hány fölösleges ember van az utcán! Ezrivel, akik egy kis pénzért bármire hajlandók...

RAJNÁLD
(már szinte sír) Hát épp erről beszélek, uram! - Ma, amikor egy pár cipőért embert ölnek, maga nekieresztene engem százezer tallérral az országútnak!

POLONIUS
És?! Ki tud róla? Senki... Mi ez? Egy kopott rossz mellény... nem csörög, nem zörög...

RAJNÁLD
Ne csinálja uram! A szememből meglátszik, hogy egy vagyon van nálam...

POLONIUS
Hát persze - mert félsz!

RAJNÁLD
Már hogyne félnék! Becsukom a szemem, és máris látom magam az árokparton, átvágott torokkal! Hát hogy az istenbe ne félnék! De magát sem értem, uram! Ekkora pénzt kockáztat - bagóért? Hiszen ötven tallérért egy tucat fegyverest fogad mellém, akik az apjukat is megölnék...

POLONIUS
(ijedten körülnéz) Pszt! Elhallgass te! - Tucatnyi fegyveres?! Még csak az hiányzott!

RAJNÁLD
Miért?

POLONIUS
Ezt senki más nem tudhatja, csak te meg én!

RAJNÁLD
(győztesen) Na, látja, csak kiugrott az a nyúl a bokorból!

POLONIUS
Miféle nyúl?!

RAJNÁLD
Hát az, hogy ez afféle titkos... sötét dolog!

POLONIUS
Halkabban... az istenedet!

RAJNÁLD
(suttog) De akkor maga is ígérjen valami ehhez fogható jutalmat! Hogy az lebegjen előttem, ne az átvágott torkom!

POLONIUS
Jó, jó! Majd megbeszéljük! Előbb a megbízatás! Keresd meg a fiamat... és mondd meg neki... de négyszemközt, senki más ne hallja, hogy "Itt az idő!" Az udvarban napról-napra nő a káosz: jelenleg sem királya, sem trónutódja nincs az országnak! Egy szó, mint száz, megmentőre vár Dánia... egy fiatal, romlatlan erőre, ki törvényesen, az újabb káoszt kerülve az emberek élére állna!

RAJNÁLD
Tyhű, uram! Hogy ez mennyire így van! A hideg is végigfut a hátamon... Az kéne bizony: egy fiatal vezér!

POLONIUS
Na, látod, hogy jó lóra tettél! Te, kapzsi, te! Szóval egy új, fiatal király, de törvényes módon, mert a ferde utakat nem szeretem! Lássuk csak Ád 1/ A király még nincs felszentelve, tehát még nem király. Ád 2/ A trónörökös pedig nem is lesz az, hiszen szemlátomást beteg. Viszont, ha sikerülne őt a lányommal összeboronálnom, így oldalágon a mi családunk is bekerül a trón várományosai közé...

RAJNÁLD
A mindenit! Ki se néztem volna magából: "Oldalágon, a felszenteletlen mellett beleülni". Ez igen! (Izgalomba jön) És a pénz? Annak mi a dolga!

POLONIUS
Ja, a lényeg! Ott a norvégoknál olcsó az élet, öt-hatezer fegyveres is kitelik ebből a mellényből! Fogadja fel őket, ügyesen, titokban, és álljon minden készen... a hegyek között!

RAJNÁLD
(őszinte döbbenettel) Norvégokkal, uram? De hisz ez... ez hazaárulás!

POLONIUS
Nem az! Dehogy... ha önös érdek állna mögötte, úgy igen! De most... épp ellenkezőleg, ez a hazaszeretet! (Kitör belőle az utóbbi másfél-két év szorongása) Én nem akarok még egy királyváltást megélni! Országot felforgatni, új szeleket figyelni! Elég volt! Nyugodt öregkort, biztonságot, hatalmat akarok! Érted már!? Érted! (Annyira felzaklatja magát, hogy bele kell kapaszkodnia Rajnáldba, másképp összeesne) Hogy kifulladtam... Már nincs sok hátra! (Leül a kőre) Na, menj, siess!

RAJNÁLD
És ha sikerrel járnék...

POLONIUS
A fizetségről majd utána! Mondtam már!

RAJNÁLD
Csak annyit kérek, hogy vegyen a nevére! Mégiscsak a fia vagyok, balkézről... Nem bánja meg!

POLONIUS
Majd meglátom, hogy mennyire bízhatok benned!

RAJNÁLD
Százszázalékosan! Hiszen látja - ez a mellény, meg ez az oldalági dolog - ez sokat megérne, ha jó fülekbe jut...

POLONIUS
(rémülten) Mit mondasz?

RAJNÁLD
Csak azt, hogy vegyen a nevére... Na!

POLONIUS
Mit na?

RAJNÁLD
Hát nem ad kezet?

POLONIUS
(kelletlenül belecsap) Jó, legyen! Viseld a nevem! És járj szerencsével!

Mindenütt a haszonlesés! Mi lesz így velünk, uram?

ROSEN
Gondoltad volna, hogy egy szép napon ide jutunk!?

GUILDEN
(behunyt szemmel) Hova?

ROSEN
Hogy ennyire semmibe vegyenek! Már szinte fáj, annyira nem létezünk...

GUILDEN
Miért nem alszol inkább?

ROSEN
Téged nem idegesít, hogy itt ülsz, és nem létezel!

GUILDEN
Létezem én... Már hogyne léteznék!

ROSEN
Kinek?!... Senkinek! Iderángatnak lóhalálában, aztán kiderül, hogy az ég világán senkinek se kellünk... Se barátja, se ellensége nem vagyunk már senkinek!

TRAGIKA
Ez nem igaz! Hát mit képzel ez magáról? (Fújtat, leül, felugrik) Nem, ez egyszerűen képtelenség! (A példányra) Megyek, és a pofájába vágom! Játssza el az édesanyjával! (Visszamegy)

GUILDEN
Látod, másnak sem könnyű!

ROSEN
Mi történhetett? (Az ajtóhoz indul) Benézek egy kicsit...

GUILDEN
Ne üsd bele az orrod!

ROSEN
A fenébe! Én már vérzek is!

KOMIKUS
(tombol) A hisztis mindenedet, Grete! Miért nem bírod visszafogni magad!

TRAGIKA
Velem ezt nem lehet csinálni! Fát vághattok a hátamon, de hogy engem kiejtésből vizsgáztasson valaki, azt nem! Hogy egy ilyen alamuszi, halk szavú - a felét nem értem, amit mond - engem percenként leállítson, hogy így ejtsem, úgy ejtsem, "lebegve a nyelven" - hát pillangó vagyok én?! Meg hogy "leheljem a szót!" - Ha én itt lehelgetni kezdem a szavakat, egy árva kukkot sem fogtok hallani, de nem ám! Meg hogy ne gesztikuláljak a kezemmel, "ne fűrészeljem a levegőt"! Hát mit csináljak, álljak, mint egy pingvin?! (Játssza is, mereven, mint egy pingvin jön-megy, leheli a szavakat lebegve a nyelven)

KOMIKUS
Elég! Azért fizetnek, hogy behúzd a farkad és kussolj! Bármit mond, te mosolyogsz: "Igen, Herceg úr, hogyne Herceg úr!" - Magadban meg azt gondolsz, amit akarsz! - Na, egy-kettő, szedd össze magad és indíts! Ne jöjjek még egyszer utánad!

GUILDEN
Nézd csak: ez nem a Herceg írása?

ROSEN
De... (Olvassa) Király, királynő... Ravatal! Helyben vagyunk!

TRAGIKA
(visszajön) Bocsánat. Itt felejtettem a szöveget...

GUILDEN
Miféle darab ez?

TRAGIKA
Szar! Se egy helyzet, se egy poén, csak kisírt arccal, nőiesen rohangálok fel s alá egy hulla körül...

GUILDEN
Akkor miért éppen ezt játsszák?

TRAGIKA
Na, jópofa alak maga! Mert a királyfi írta, anyuka szeme fénye - azt mondták, ki tudja milyen nagy koponya, száz éve tanul már a németeknél, aztán, tessék, egyik elcsábítja a másik nőjét, megmérgezi és vége! Se egy intrika, se egy karakter, mérget neki, felakad a szeme, és mi csókolózunk, mint két kiskamasz. (Sírni kezd) Negyvenéves koromban itt tartok: a férjemet, tudják - az Öreg színészt megütötte a guta - azt is viszem a hátamon, mint egy keresztet, ez a vadállat (A Komikus) meg állandóan rám akar mászni, mivel hogy ő ad kenyeret - Ez az alamuszi Herceg meg egész délelőtt ordít velem, hogy rendesen csókolózzak "Mohón, mintha nem kapnék levegőt!"... mondom neki, jöjjön már fel, legyen szíves és mutassa meg, hogyan csókoljam mohón és nőiesen ezt a bűzbarlangot! Erre meg az Öreg kezdett ordítani velem, a férjem... (Szélütötte modorban) hogy "ne gúnyolódj a herceggel, te ringyó"... mint a pulyka úgy beszél, glu-glu-glu! - szavát se érteni...

Mi van, Bólogató János? Te se bírod már?

KOMIKUS
Valami nem tiszta itt! Bejött az a kövér öreg, aki mindig egyhelyben siet, és megkérdezte, hogy mit próbálunk? Meg, hogy a király tud-e róla? - Miért kéne tudnia - gondoltam - majd megnézi este, nem? - De a Herceg nagyon ideges lett, kizavarta az öreget... és odaállított egy embert az ajtóhoz, nehogy hallgatózzék! - Nem tetszik ez nekem...

ROSEN
Én se lennék nyugodt a maga helyében! Ez a darab is...

GUILDEN
(kárörömmel) Halottas háznál, friss esküvő után... - furcsa téma, nem?

TRAGIKA
(döbbenten) Hát ez az... Éreztem én, hogy olyan ismerős!

KOMIKUS
(majd szétveti a düh) Az istenit! Hónapokon át semmi... most végre bejön egy zsírosabb munka... és akkor tessék! - Hogy az ördög rogyassza rájuk az eget!

TRAGIKA
Nyugodj meg! Nem lesz semmi baj... elmondjuk a szöveget, szóról szóra... ahogy le van írva... - abból nem lehet baj... nem igaz?

HORATIO
(jön, nagyon dühös) Ne mászkáljanak el folyton, kérem! Mindjárt kezdés van! És maguk itt... tollászkodnak! Na, egy-kettő, öltözzenek! (Behúzza a nagy mályva-függönyt, odaállítja elé a fuvolást) Játsszál itt, amíg szólok!

Claudius érkezik Gertruddal - mögötte az udvar.

CLAUDIUS
Bejöhetünk? - Hol lesz a játék? Hova üljünk? Merre nézzünk?

HORATIO
Ide tessék... sorba, körbe, egymás mellé...

A HERCEG
Kétszázezer év múlva... minden befejezi a körforgását, minden élet meghal és kihuny. Nem marad más, csak a végtelen tér, sötéten, torzan, csillagok nélkül... és mi... akik most gyűlölve gyűlöljük egymást, halott közömbös anyagként fogunk keringeni... S ahol egykor gonoszt tervelő szívünk dobogott, már csak holmi ritka pára, por és a végtelen hideg hallgat. Hogyne kapkodnánk hát két kézzel az élvezetek és gyönyörök után ebben a szűk szúpercegésben, ami élnünk adatott...

POLONIUS
(halkan) Mit mond? Zokszó, percek és... mi még?

CLAUDIUS
Szűk szúpercegés! Az élet...

POLONIUS
Jaj, hogy rövid! Értem!

HORATIO
Pszt!

A HERCEG
(kivárja) A darab egy emberről szól, kinek amúgy is rövid életéből néhány évet egy asszony miatt lecsíptek. Az asszony, a Királynő, nem fiatal már, de tüzes - a gyilkos pedig nem más, mint ezen király öccse - a neve Titus! Kezdődjék a darab a végén. Íme, a király teste - majd meglátjuk, hogy élő vagy halott - a ravatalán fekszik! - Lássuk most a gyászmenetet... amikor "szerettei", mint egy vőlegényt... végső nyughelyére kísérik a felvirágozott halottat... (A zenész játszani kezdi a siratót) Énekeljék önök is... Velünk együtt... a siratót, amellyel apámat, a Királyt kísérték... Énekeljenek!

OPHÉLIA
Jézus segíts! A Király!

POLONIUS
Urunk páncélja, akármi legyek! (Feláll, teljesen feldúlva) De királyfi!... Nem szégyelli magát! Fényt! Gyújtsák meg a fényeket! Hé! Függönyt! Függönyt!

HORATIO
Csend! Üljön le!

POLONIUS
Micsoda gyalázat! Drága Királyunk páncélját holmi ripacsériának díszletül!

CLAUDIUS
(Poloniusnak) Elég! Hallgass már! (A Hercegnek) Folytassuk!

A HERCEG
(előlép a ravatal mögül - alig bír megszólalni) Mint mondtam... furcsa darab ez... nem előre halad, hanem hátra, mint a rák. Itt kezdődik a ravatalnál, a halott lábainál. Aztán jön a gyászmenet, mely ide kísérte... (Hangja megremeg) majd a halál pillanata... az utolsó percek - mikor, ki, hogyan? Szépen kiterítve!

A HERCEG
Most a Királynőt... és a gyászoló öcsöt figyeljék... Tessék! Rajta! Színészek!

A HERCEG
(súgja a Tragikának) Szorítsd magadhoz, az ördögbe! Mohóbban, hevesebben, vággyal...

GERTRUD
Én ezt nem nézem tovább! Menjünk innen...

A HERCEG
(Ráüvölt) Ülj vissza! Nektek játsszuk, anyám! (A színészeknek) Öleld meg, Királynő! Tapadj rá, csókold, harapd, kívánd! (Felrohan a színpadra) Még! Még! Hevesebben! Ez semmi! Csókold meg rendesen, te ringyó! Még! MÉG!

POLONIUS
Micsoda disznóság! Mindjárt elhányom magam... Ophélia, gyerünk innen! Engedjenek ki!

A HERCEG
(ráordít) Csend! Üljön le! (Visszalöki Poloniust a székbe, majd a Tragikához rohan, őrjöng) Szenvedéllyel csókold, te átkozott! Ne kéresd magad! Mohóbban, lázasabban! (A közönséghez) A Király kezét figyeljétek! A kéz, amely nemrég még bátyja szemét fogta le - most az özvegy izzadt mellét markolássza! (Claudiusnak) Tetszik, bátyám!? Tetszik!? Nézd ezt a testet! Ezt a fehér húst... embert öltek érte! - Tessék! Nézd!

HORATIO
(lefogja a Herceget) Csillapodj! Édes emberem! Csillapodj!

TRAGIKA
(visítva félmeztelenül rohan körbe a ravatal körül) Segítség! Megőrült! Szedjék le rólam! Segítség!

KOMIKUS
Az ördögbe! Nyughass már! Ne vonyíts a fülembe, Grete! (Berángatja a ravatal mögé a vadul rugdalózó nőt)

POLONIUS
Mint az állatok! Micsoda szégyen!

GERTRUD
Én ezt nem nézem tovább... (Elindul kifele, a Herceg elébe áll)

A HERCEG
Nem mersz szembenézni, mi? Rohansz, bujkálsz, menekülsz!

GERTRUD
Nagyon kivetkőztél magadból, fiam!

HORATIO
Üljenek vissza! (A betóduló szolgákhoz) Vigyék ki a fáklyákat! Csend! Üljenek le!

POLONIUS
Engedjenek ki!

CLAUDIUS
(ordít) ELÉG! (Mindenki elnémul, csend - csak a Tragika zokog a ravatal mögött) - Nyugalom, hölgyeim és uraim, nyugalom! - Amondó vagyok, nézzük végig az előadást... hiszen nem történt semmi... egy-két szerencsétlen párhuzam a mi életünkkel... - De ha minket nem sért, önöket se bántsa! (A Színészekhez) - Folytassák, kérem! Gyere, királynőm, ülj vissza mellém!

Asszonyom, fogja: a látványért! Szeretjük az érett testeket!

TRAGIKA
(a ravatal mögött keservesen, csillapíthatatlanul zokog - érezni, hogy nála már betelt a mai pohár) Így megalázni, kigúnyolni az embert... És még pénzt is dobálnak a meztelen hátsómért...

CLAUDIUS
(A Hercegnek) Nos? Mi lesz?

A HERCEG
(A Tragikának) Szedje össze magát, kérem! Folytatjuk!

TRAGIKA
(zokogva kijön a ravatal mögül, még mindig félmeztelen, de nem érdekli) Mit folytassunk, mi? Hát mi értelme van ennek az ízléstelenségnek?! Egy ravatal előtt csókolózni, miközben a mérgezett hulla él... miféle hülyeség ez?!

ÖREG SZÍNÉSZ
(mint férj, bentről a páncélból) Kapd össze magad, Grete! Kapd össze, mert kijövök és szétmázolom a képedet!

TRAGIKA
Te meg ne parancsolgass nekem! Hát mi vagyok én, a kapcarongyod!? Ez itt (a Herceg) ordítozik velem, hogy csókolózzak, mint egy nő, ez a szatír (a Komikus ) meg ha csak teheti a nyelvét gyümészkeli belém, én meg ezzel az öreg kóróval, mint egy Szűz Mária - hát ki bírja ezt ki! (a páncélnak) Mióta nem volt asszonyi örömem, mi?! Öt éve, hat éve, nyolc éve?! (a Hercegnek) Akkor mi a fenéből csókolózzak oly veszettül az élő hullád előtt...

ÖREG SZÍNÉSZ
(tombol bent a páncélban, mint a Bádogember) A szöveget mondd, Grete, mert széthasítalak!

TRAGIKA
Te meg ne pattogj ott bent a tokban! Nézzünk oda, hányni jár belé a lélek, aztán még ő ordítozik! (Beszól a sisakrostélyon) Mi van?! Attól vagy úgy oda, hogy végre közönséged van... Vén ripacs! Látták volna, hogy kigyúlt a próbán, valósággal lángra lobbant, és csak mondta, mondta ezt a süket szöveget, mint egy isten... mint egy félisten, mert annyi esze van! A végén majd újra megüti a guta, szépen lebénul a másik felére is, moshatom, amíg élek a szaros gatyáit, mert nem zár neki rendesen... Mért pont az alfelébe ütött a guta, mért nem a fejébe, akkor legalább nyugtom lenne! De az agya ép, mint a tojás! És akkor tessék, csókolózz Grete, táncolj Grete, dalolj Grete, légy nőies!

CLAUDIUS
Erre muszáj inni valamit! Művészurak, asszonyom szabad egy italra! Szünet, uraim! Szünet! Utána folytatjuk! (Kiözönlik a nép, röhögve, kommentálva) Ez isteni volt!

KOMIKUS
(elkapja a Tragikát, a fülébe súgja, susogja) Gyere, igyunk mi is egyet! Ne duzzogj már, Grete! Mindig mondom neked, minek szenvedni? (A páncél felé int) Gyere - most jó helyen van! No, gyere már! Olyan jó volt megfogni a segged... (Együtt kimennek)

A Herceg a ravatal mellett ül, magába roskadva. Gertrud szótlanul nézi a fiát. Horatio a kezébe adja a Korpusz szavait feljegyző füzetet.

HORATIO
Egy haldokló szavai! Nem is oly régiek...

Nem mond semmit, asszonyom?

GERTRUD
(riadtan) Ki vagy te, hogy ezt kérdezed...

HORATIO
Én ápoltam a férjét... a halála után.

GERTRUD
(hazudik és tudja) Férjem régóta halott.

HORATIO
Tegnapelőtt temettük el.

GERTRUD
Rég meghalt! Három hónapja. Nagyon rég.

HORATIO
A ravatalon még élt. Én gondoztam. Iszonyú kínok közt halt meg... mert az a méreg, asszonyom...

GERTRUD
Rákban halt meg! A kezeim között... Én mosdottam, öltöztettem...

HORATIO
Nem mosdatta senki, kerti rongyaiban volt...

Gertrud nem néz senkire, arca halottsápadt, egész teste remeg

GERTRUD
Én... Egyedül én... Nem engedett senkit közel magához... az utolsó percig! Iszonyú volt!

HORATIO
Senki! Nem gondozta senki... itt hörgött, nyöszörgött a virágaitok között!

A HERCEG
(nem bírja tovább - durván ellöki anyjától Horatiot) Elég! Hagyd békén!

CLAUDIUS
(belép) Itt vagy? (Csend) Vártalak...

GERTRUD
Maradtam egy kicsit... (indul kifele, elhalad a király mellett)

CLAUDIUS
Gertrúd! Nézz rám!

GERTRUD
(kitér) Ne maradjatok sokáig! Késő van! (Kimegy)

A HERCEG
Úgy tűnik, a királynő megértette az előadást...

CLAUDIUS
Én is! Minden szavát!

A HERCEG
Vagyis... akkor... igaz, hogy...

CLAUDIUS
Igen! Megöltem! - És?! Miért nem mondod a szemembe?! Megöltem! - De mért kell ezt egy szélütötte bohóccal és két szánalmas ripaccsal előadni, hogy az oldalam is fáj a röhögéstől... Miért! (Ordít) Tessék! Megöltem!? És?

A HERCEG
(döbbenten) És... és... és most mit akarsz?

CLAUDIUS
Én?!

A HERCEG
Te...

CLAUDIUS
Hogy mit akarok?

A HERCEG
Igen... olyan lázban vagy... hogy... úgy ordítasz itt... mintha... tudomisén...

CLAUDIUS
Ne dadogj össze-vissza! Mi szeretnél...

HORATIO
(közbevág) Nem lehet ennyire cinikus, uram!

CLAUDIUS
Meddig lábatlankodsz még itt, mi!? Azt akarod, hogy felfeszítselek a bátyám sírja fölé, te nyomorult!

HORATIO
Segítség! Mire vársz, az istenedet! Segíts!

CLAUDIUS
Ide figyelj... Beszéljünk nyíltan! - Én nem fogom... sem megmagyarázni, sem... mentegetni... és soha, semmilyen formában... sem veled... sem az anyáddal megbeszélni... hogy miért tettem. (Ordít) Ez az én dolgom! Érted!?... Semmi közötök hozzá! - Viszont... ha úgy érzed... hogy nem bírod tovább nézni... hogy én élek... (Itt már majdnem elsírja magát ) - míg apád... az én bátyám halott... Tessék! Itt vagyok... a kisujjamat sem fogom mozdítani! Esküszöm!

Akkor elmehetek?... Végeztünk?

A HERCEG
Nem... Állj meg... (Belekapaszkodik - mozdulata görcs és kétségbeesés - felkapja a földről a füzetet) Látod ezt?! Apám szavai! Minden... amit a halála után mondott! A mérgezés, a vérfertőzés, anyám nyögése, az ácsok csattogása! Minden! Az egész vérvád! (Ordít) Rád fogom sütni az egész világ előtt: Gyilkos! Aljas, alattomos gyilkos! Gyilkos! Gyilkos!

CLAUDIUS
Nem vitatkozom. Próbáld meg! (Kikiált) Polonius! (Hangosabban) Polonius! Ne játsszuk ezt!

POLONIUS
Szólítottál, uram? Erre jártam... és mintha a nevemet...

CLAUDIUS
Itt ez a füzet! Öcsénk adta! Az apja halála utáni szavak... Jól hallottad! A halál utániak... Tedd közzé őket! Hadd olvassák! Egy halott szavai!

A HERCEG
(odasúgja) Gyilkos... Gyilkos... (és végig, amíg Claudius beszél - halkan, folyamatosan, suttogva beszúrja a szavai közé) Gyilkos... Gyilkos...

CLAUDIUS
(fenyegetően) Mondtam már: tedd a dolgod, vagy szállj le rólam! Megértetted!? Na, tűnj el! Hess, te bögöly! Hess!

A HERCEG
(kitér előle) Gyilkos...

CLAUDIUS
(Poloniusnak) Szóval nyomtassátok ki... És mivel drága öcsénk kedélyállapota...

A HERCEG
Gyilkos...

CLAUDIUS
...sajnos, nem javulni, de romlani látszik - kéretem az érseket! Vasárnap délben királlyá szenteltetem magam.

POLONIUS
(rémülten) Királlyá!... De hát ez... ez képtelenség, uram...

A HERCEG
Gyilkos...

CLAUDIUS
Délben koronázás! Előtte pedig dús, gazdag reggelit akarok! Nevezzük koronázási früstüknek!

POLONIUS
(egyre nagyobb pánikban) De most... A gyászév derekán... Királlyá?!... Fontolja meg, felség...

A HERCEG
Gyilkos...

CLAUDIUS
Gazdag, történelmi reggelit akarok! Kössön ezer szállal a múlthoz - ha már Claudius névvel dán vagyok. (kimegy)

POLONIUS
Álljon meg!... könyörgök... ebből lázadás lesz, uram... én ismerem a dánokat... sunyi, alattomos fajta, mint a szél... Mit szólnak a Gentek, Gilfek, Gablerek, Guntramok, Gunthárok, Gudrunok, Gustafsonok... (lassan elhalkulnak)

ÖREG SZÍNÉSZ
Álljon félre az útjából... higgyen nekem - Veszett vad... az ilyen... nagy bűnű ember... Álljon félre, fiam!

LAERTES
És ez így marad?! Mindörökre! Ó, Isten! Sántítani fogok! Én, Laertes - a vívó, a táncos, a férfi mostantól sántán bicegek?

ODRÚN
Nem akarom áltatni, uram, de sajnos fájni is fog! És ha nem kenegeti, csak siratja, még el is üszkösödhet! Az elfagyott lábbal nem lehet játszani... Na, hadd kenjem be!

LAERTES
Mi ez a büdös! Bálnaizzadtság?

SZÁZADOS
Ne szidjon mindent, uram! A lába is ezért fagyott el. Adtam a medvebőr-csúszkát? Adtam! De maga randának találta. A kis báli cipőjében, meg tessék!

LAERTES
Ez a rengeteg norvég élet-bölcsesség! Aztán itt éltek szárított tehénszaron...

ODRÚN
Ha rám hallgatott volna, most lenne két ép lába! Minek mentünk a hegyek közé? Mondtam, hogy az ifjabb Fortinbrast úgysem találjuk meg! Ha nem akarják, nincs!

LAERTES
És az öreg király!? A haldokló! Azt csak nem hurcolják magukkal a gleccseren!

ODRÚN
Az öreg már két éve halott, uram! Csak nem mondják. Minek? Olyan, mintha volna!

LAERTES
(döbbenten) Micsoda?! Már két éve halott?! Te sunyi disznó, te!

ODRÚN
Nyugodjon meg! (Visszafekteti az ágyba)

LAERTES
És a levelek, hogy személyesen találkoztam vele és a többi!?

ODRÚN
Írja továbbra is azt! Nem mindegy?

LAERTES
(szinte sír) Ó, ha egyszer végre hazamehetnék

ODRÚN
Van még valami, uram! Levele jött. Egy földije hozta...

LAERTES
Na végre! Egy ember! Egy dán! - Hol van? Engedd be, gyorsan,

ODRÚN
Attól félek, nem vett túl jó fényt ránk... De az az igazság, hogy már nem él. Átvágott torokkal találták az árokban fél nap járásra. Alighanem a cipőjéért... Hiszen látja, egy jó bakancs maga az élet! Igazán sajnálom! (Kiszól) Hozzák be!

ODRÚN
Kezében volt ez a levél, a húga írta! Tessék!

LAERTES
Szegény Rajnáld! Apám titkos fia volt. Temessék el tisztességgel!

KATONA
(Odrúnhoz) Herre, far jeg ta hans klaer? Det var jo meg som fant ham?

ODRÚN
Azt kérdi, hogy a ruháit szétoszthatják-e, uram?

LAERTES
Hát meztelenül földelnétek el! Micsoda barbárok, istenem! - Nem! Egy gombot se vehettek le róla! Sőt, itt a cipőm, ezt húzzák a lábára! - Mint az állatok!

ODRÚN
Uram! Mondok én magának valamit! Bejárta az egész országot, látott mindent, alaposan kiismert bennünket. Nyomorult földönfutók vagyunk! Ugyan mivel fenyegetnénk mi a fényes dán armadát?! A lengyelek ugyanolyan nyomorultak, mint mi! Velük, nagy túlerő esetén elbírunk! Hadd keljünk át végre az öresundi szoroson... Írja meg ezt a királynak, és kész, megszabadult tőlünk! A húga is várja... Látom a szemén, hogy gyötri a honvágy! Na, hozzam az írószereket!?

OPHÉLIA
Olyan különös, amióta magával vagyok, sokszor úgy gondolok rá, mint az anyja: "Hol van? Nem fázik? Evett-e rendesen?" Ilyesmi...

GERTRUD
Ne beszéljünk róla!

OPHÉLIA
Igen... értem... (indul) Jó éjszakát... királynő...

GERTRUD
(ijedten) Maradj itt... Aludj velem...

OPHÉLIA
Jó... nem bánom!

Boldogan kibújik a ruhájából, és bevackol az ágyba.

Olyan szép maga, amikor nem beszél. (nevet) De buta vagyok! Persze, máskor is szép, de néha úgy belefeledkezem magába, csak nézem és várom, hogy megszólaljon... hogy szóra nyissa az ajkát! Őt is így tudom nézni órákon át! Megfigyeltem, mind a kettőjüknek van itt egy kis ideg vagy mi?... Odatehetem a kezem? Ez itt... és amikor szólni készülnek, ez finoman lüktetni kezd - le, fel... (Hirtelen elkomorul)... mint gyerekkoromban - amikor kitéptük a kaszáspók lábát, az lüktetett így. "Kasza te, kasza te, ring a hóhér kötele" - ezt énekeltük, az meg szegény hosszan kaszált a kitépett lábával... (Sírva fakad) A gyerekek olyan könnyen megoldanák ezt az egészet... nem tennének tönkre ennyi embert! Kitépnék a lábát, és "Király te, király te, ring a hóhér kötele!" - (Kétségbeesetten zokog, belefúrja fejét a párnába) - Úgy gyűlölöm! Úgy gyűlölöm! Legszívesebben belevágnám az ollót az arcába...

CLAUDIUS
(bejön) Mi történt? Miért sír?

GERTRUD
Nagyon megviselte... Hadd aludjon itt!

CLAUDIUS
Ma is? Tegnap is... Meddig még?

GERTRUD
Ma utoljára.

CLAUDIUS
Ahogy akarod... Legalább én is kialszom magam. (Leül az ágy szélére, nézi a nőt) Gertrud! Leszünk mi még úgy, mint rég?

GERTRUD
Hogy szeretlek-e?

CLAUDIUS
Igen.

GERTRUD
(komolyan) Ha nem, felkötném magam.

CLAUDIUS
Mindig csak ilyeneket mondj! (Keze lassan becsúszik a takaró alá) Úgy megcsókolnálak... Pedig hideg vagy... Mindened hideg, ami kilátszik a takaró alól: a kezed, szemed, arcod. De itt bent, a sötétben forró minden... Úgy befeküdnék most közétek!

OPHÉLIA
(a Királynénak) Szégyellje magát! (Kimászik az ágyból, arca lángol. Felkapja a ruháit) Nem maradok... Egy percig sem! Szégyellje magát! (Kirohan)

CLAUDIUS
Elment a kislány...

GERTRUD
Claude! Most nem akarok beszélni...

CLAUDIUS
Tudod, hogy az ellenállás mindig felizgat!

GERTRUD
Megölsz, ha most rajtam kedvedet töltöd!

CLAUDIUS
(elengedi) Jó! Én várok... Jó éjszakát! (Elindul kifele, de szinte azonnal vissza is fordul. Keményen) Gertrud! Ami fele most tartunk, az a semmi! Érted?! Maga a Semmi! - Ezt akarod?!

GERTRUD
(szinte csak magának) Nem tudok mást tenni...

CLAUDIUS
Eh! Fogok én neked könyörögni! Ha meguntad egyedül... holnap délben koronáznak, a dómban megtalálsz! (Kimegy)

GERTRUD
(felül az ágyban, mint kislánykorában) "Üdvözlégy Mária... malaszttal teljes... áldott vagy te... az asszonyok között"... Nem megy... Nem megy... Hiszen értem tette...

HORATIO
Ezt is... ezt is én rakjam össze helyetted!

Igen, részeg vagyok. DE!!! Fegyelmezett! Mint te! (Megáll előtte mereven) Jön, hogy összehányjam magam, a világ össze-vissza forog velem, de állok, mint a cövek, rezzenéstelen arccal, és mintha mi sem történt volna: "Nos, mi újság? Meglesz a koronázás, hercegem?"

A HERCEG
Nem akarom megölni.

HORATIO
(letérdel hozzá) Ez az ember téged mindenedből kiforgatott.

A HERCEG
Ne kezdjük megint elölről!

HORATIO
...elvette apádat, anyádat, országodat...

A HERCEG
NEM! Értsd meg! Nem!

HORATIO
Ne fogd le a kezem! Könyörgök! Engedj szabadon... Hadd harapjak bele ebbe a baromba! (A páncél roncsai közül előkapja a halotti tőrt) Hadd forgassam meg benne! A koronázás tiszteletére!

A HERCEG
(nagyon tisztán, határozottan) Nem akarom megölni... Nem hiszek benne...

HORATIO
Miben?

A HERCEG
A halálban... hogy akkora büntetés lenne...

HORATIO
Nyomorult apád, ha ezt hallaná...

A HERCEG
Elég! Meddig hajszolsz még?

Ezzel kéne... de nem a bátyámba... nem! - Soha ki nem mászna a halálom árnyéka alól... nézné anyámat, és én néznék vissza anyám szeméből... hol a fiam, Claude? Hol a fiam?

HORATIO
(kiveszi kezéből a tőrt, visszahajítja a páncél-roncsok közé.) Bolond vagy?!

A HERCEG
Anyám soha nem felejtene el...

HORATIO
(megöleli) Te teljesen megőrültél! - Hát önként eltakarodnál az útjukból?

Ide figyelj! Mondok valamit... Most van a reggeli, ugye? "A koronázási früstük" (A zsebéből kis tégelyt vesz elő) Nézd ezt! Régi olasz "szer"... Vízszikkasztó beléndek... apádat is valami ilyesmivel...

A HERCEG
Nem... nem akarom!

HORATIO
(lázasan, lelkesen) De hát nem ölnénk meg... csak majdnem... Hadd érezze, amit apád érzett...

A HERCEG
Teljesen megvadultál... Mint egy eszelős!

HORATIO
Kérlek! Egyetlen egyszer! Csak egy kicsit! Csak a halál szelét!

A HERCEG
Nem... Ezzel apámon már úgysem...

HORATIO
De segítünk magunkon! - Kérlek! Az apád mellett átvirrasztott három hónapért... Kérlek... (a választ meg sem várva, kapkodva öltözik) Ezt a reggelit nem felejti el... (Kirohan)

A HERCEG
Szinte látom... Áll az oltárnál... haja csillog a szent olajtól... már fején a korona... a dóm tele népekkel, mindenki énekel, szól az orgona... és egyszer csak vad lökdösődés... ijedt arcok törnek át a tömegen... nyomukban terjed, dagad a hír... "Meghalt a Herceg"... "A Herceg halott"... "Ott fekszik egy hatalmas véres tóban... apja tőrével szúrta le magát!" - "Micsoda? Meghalt a Herceg?" - Meg - ordítják - egy levél volt a kezében: "Apámat megölte, anyámat elvette, és most bűne áldását élvezi." - És csend... csend... a szívdobogást is hallani... minden szem a királyt nézi... - "Olyan sápadt vagy, Claude bátyám... mi fáj? Látod, félreálltam az utadból... légy boldog - hosszú, végeláthatatlan életet adjon neked az Ég!" (Hallgatózik) Milyen csend van... Biztosan odaért már... és ha odaér, megteszi, gondolkodás nélkül!... Egy mozdulat az egész, mi az?... Ő hányszor megtette apámmal! Ötvenszer, százszor? - Mi ez!? Valaki kiáltott! (Odarohan az ablakhoz) Istenem! Megtette! Kész!... (Feltépi az ablakot, fülel) Nem... Senki! Nyugalom! Nyugalom! (Leül, befogja a fülét) Egyszer úgyis vége lesz! Ki kell várni! Türelem! (Feszülten ringatózik, mint egy kisgyerek) Várni kell... Várni... Várni... Nyugalom! Ki kell várni! - (Hirtelen felugrik) Nem bírom tovább! (Kirohan)

CLAUDIUS
Pompás! Akkor hát lássunk hozzá, uraim! Halok éhen!

ROSEN
Türelem. Felség! Előbb a millieu... Az ázsúr! Ahogy rendelte!

GUILDEN
Pillanat, még ne üljenek le! Ha megfigyeli felség, az asztal alakja... egy lefektetett C - Chö vagyis Khö, mint Claudius!

ROSEN
Továbbá Claudius, ha felboncoljuk, nem más, mint Khö - laudius. Laudius, mint laudio, laudare, ami latinul ugye dícsőitlek, dícsérlek Khö vagy Chö!

GUILDEN
Ezért a római gásztronómia mesgyéjén indultunk el, az úgynevezett konyhalatin mentén...

ROSEN
És a Chö vagy Khö dícsérete jegyében állítottuk össze a menüsort...

GUILDEN
...az előételek, mártásos nyalánkságok a Chö, mint Cicero, Caesar, Cinna és Caecilus roskadó asztaláról...

ROSEN
...míg a vadabb sültek és egyéb állati zsiger-költemények, a Khö - jegyűek, mint Catullus, Catilina, Caligula és nagy Constantinus szakács-műterméből származtatnak...

EGYÜTT
Hogy végül belefúrjuk magunkat a bűnös asszony, a nagy Khö, azaz Cleopatra Africansis bonbonból kirakott piramis alakú hatalmas édesség kebeleibe...

GUILDEN
És még egy farkinca: Nem feledkezvén meg az ünnepelt Khö-laudius kedvencéről...

ROSEN
(ünnepélyesen) Kis köményes kolbászkák, die Elsasser Würstchen! (Kis ezüst haranggal csilingel)

CLAUDIUS
Kiváló! Lássunk hozzá! Várunk még valakit... Fiad?

GERTRUD
Hívtad?

POLONIUS
Én szóltam neki...

GERTRUD
Biztos nem éhes.

CLAUDIUS
Mindegy! A jó reggelihez nem kell rokonság! Vágjunk bele, uraim!

GUILDEN
Először ízleljék meg Kelet madarainak zamatát Cicero nyomán... Egynapos füstölt pávafiókák saját fészkükben...

OPHÉLIA
(majdnem elhányja magát) Könyörgök, ne! Az istenért!

GERTRUD
Kissé szelídebben, ha kérhetem... (Csend, evőeszközök zaja)

CLAUDIUS
Íme, az előőrs! Fiunk előszele! Széket, terítéket a fekete barátnak! - Kapóra jöttél, Horatio! A gyászév miatt csak így, szűk körben koronázunk, és a te komoly arcod - ezt bókként mondom - bármely gyászasztalnak díszére válna.

GUILDEN
(felnevet) Ez aztán a bók, uram! A gyászasztal dísze!

CLAUDIUS
Pszt! Csendben leszünk és eszünk. Claudius kedvencét kérem!

ROSEN
Ó, hogyne! Máris! A kis köményes kolbászkák... (leemeli a fedőt)

GUILDEN
És az édes mustár, uram! (Odateszi mellé)

CLAUDIUS
(megpaskolja az arcukat) Jól van! Tanulékonyak! Íme, a kis köményes kunkorok, lakkozott fényes bőrrel! Ki parancsol? Királynő? Polonius? - Édes Ophélió - kis kolbászka. A maga mérete! (Mindenki hárítja)

HORATIO
Én kérek. Köszönöm. Sőt... ha ilyesmivel hencegni lehet, ezt mifelénk Jütlandon, az édes mustár hazájában sokkal rafináltabban csinálják. Szabad? (Odamegy a fűszeres tálcához - körülnéz)

CLAUDIUS
Figyelik! Micsoda rejtett, népi erők!

GUILDEN
Aki szereti az ízeket, szereti az embereket!

HORATIO
Úgy látom, van itt minden hozzá. (Kezébe veszi a keverőcsészét) Nálunk, Jütland szigetén az édes mustárt nem juharsziruppal sűrítik, mint itt, mert az ragacsos, mint a melasz! Hanem a szélsőségek, az ősellentétek harmóniáját keresik benne - ezért a legvadabb angol mustárba - (Mutatja) - frissen pergetett hársfamézet, szerecsendiót, morzsolt babért és egy kis mentát csöppentenek. Fehér mazsolaborral pépessé keverik. És íme, ahogy mondják: édes, mint a jütlandi mustár! Ezt kóstolja meg Felség az elzászi köményes kisdisznókhoz!

CLAUDIUS
(beleszagol) Hm. Még valami fanyar, gyantás-illatot is érzek... Ínycsiklandozó! No, lássuk! (Kis sapkácskányit ken a kolbász ágaskodó végére. Lassan közelíti az ajkához. )

A HERCEG
(belép) Olyan csend van... Azt hittem, már vége!

CLAUDIUS
Pszt! Szertartás van! Ne zavarj!

GERTRUD
Gyere, ülj mellém, fiam!

A HERCEG
Nem, kedves anyám, itt vonzóbb érc van. (leül Ophélia mellé)

CLAUDIUS
Síri csendet kérek... most, amikor elzász és jütland a dán király szájában frigyre lép! Hopp egy csepp nyál... kicsöppent! (Szája felé kormányozza a kolbászt) Na, gyere te kis dagadt vitorlás, mindjárt zátonyra futsz a nagy Claudius őrlőfogán! (Hersegve leharap a kolbászból egy darabot, hosszan, élvezettel rágja.)

GUILDEN
Ha kolbász lennék, csakis a te torkodban szeretnék eltűnni, uram!

CLAUDIUS
Pszt! Most kicsit vastagabb pántlikát erre a fényes menyasszonyra. (Megkeni a kolbász másik végét) És egy kis aszparágusz-bóbitát. Gyere, Kolbász Kata bemutatlak a vőlegényednek... itt forog a számban, ni! Kéken erezett, kemény, érdes királyi szerszám! Mindjárt ráülsz, Kata! Előbb meglocsoljuk egy kis sörrel, hogy jobban csússzon! Így, és most kezdődik a lagzi! Zenét a számban zajló nászhoz! Énekelj, kicsim!

Isteni ez a jütlandi kence, ujjam kolbászát is megsétáltatom benne. (Ujjával megkavarja, lenyalja) Itt az alja felé csípős egy kicsit... Nem baj, nyomtassuk el egy kis kenyérrel, sörrel!

CLAUDIUS
Vizet! Vizet...

GERTRUD
Parancsolsz?

CLAUDIUS
Vizet!... Adjatok vizet!

A HERCEG
(közelről az arcába mered) Vizet kérsz, bátyám!? Vizet?

GERTRUD
Mi történt? Az istenért! Mi ez?

CLAUDIUS
Vizet! Még! Vizet!

A HERCEG
Nem ismerős ez a hang, anyám? Ez a szomj, ez az arc: Vizet! Vizet!

POLONIUS
Orvost! Gyorsan orvost! Rosszul lett a király! Segítség!

OPHÉLIA
Mi baj? Mi történt?

GERTRUD
Hányd ki! Hányd ki, édesem! Segítség! Itt hal meg a szemünk láttára! Orvost!

CLAUDIUS
Vizet! Vizet!... Mindenem ég!

HORATIO
Nesze, igyál! Claudius király! Kérsz még? Nesze! Még! Még! (Ujjongva, nevetve hordja, dönti a kancsókat a Királyra)

GERTRUD
(Rosenéknak) Segítség! Vigyük innen! Gyorsan a szobájába! (Az asztalkendőbe csavarva vonszolják kifele) Óvatosan! Ne rángassák, könyörgök! (a Király kezét fogja) Drágaságom! Szerelemem! Nézz rám! Hol ég? Hol fáj!

HORATIO
Ó, hogy ezt a napot megértem! Láttad, az arcát? Az a rémület a szemében! Huss! A halál szele!

A HERCEG
Igazad volt! Barátom! Százszor is igazad volt!

HORATIO
Megélte a kínt, amit apád érzett!

A HERCEG
Hogy nyúlt a kancsó után! "Vizet! Vizet!" Tessék! Nesze! Igyál! Claudius király!

HORATIO
Levághatják a fejemet, most már az sem érdekel! Hogy ujjong, táncol, tombol, dalol a lelkem! (Szinte sír) Ereszd rám a palástot, ne lássa az Isten, hogy sírok, kacagok az örömtől! Ó, de boldog vagyok! De boldog!

OPHÉLIA
(Beszalad) Anyád! Szegény anyád... úgy kétségbe van esve! Beszélni akar veled...

A HERCEG
Beszélni... Akkor rohanok! Máris rohanok... Százszor rohanok, ha egyszer hív! (Nevetve ki)

OPHÉLIA
Mi folyik itt?! Istenem! Mindenki megbolondult... (Horationak) Én már semmit nem értek...

Hé! Mi ez? Mit akarsz?!

HORATIO
Mindent helyette?! - Akkor helyette ezt is! (Mohón, vággyal megcsókolja) Ennyi öröm jár nekem is! Hiába sikoltozol! (Lefogja, berángatja a palást alá)

GERTRUD
(finoman törli, simogatja az arcát) Ne csukd be a szemed, édesem! Ne csukd be, hogy mindig lássalak!

ROSEN
(bekiált) Mindjárt itt az orvos!

CLAUDIUS
Nem kell orvos!

GERTRUD
Csak éppen megnéz...

CLAUDIUS
Nem kell orvos... Vizet adjatok! Vizet!

ROSEN
(beszalad) Már itt is van!

CLAUDIUS
Ha bejön, megölöm! Az orvos - halál!

GERTRUD
(itatja) Kérsz még! Jeget ne tegyek bele? (Claudius megpróbál felállni) Mit akarsz?

CLAUDIUS
Ki kell mennem!

GERTRUD
(Guildennek) Add a tálat! Ott az ágy alatt... Gyorsan!

CLAUDIUS
(kiveri a kezéből) Nem kell ágytál! Mint egy vénembernek! A halálomon vagyok, de jól vagyok! (Megpróbál felállni) Add a kezed!

GERTRUD
Ne még! Majd, ha jobban leszel!

CLAUDIUS
Ennél jobban? Soha! Na, add már a kezed! - Ne sírj! Ne sajnálj! Azért vagyok ilyen szerencsétlen, mert itt sírtok, jajongtok körülöttem! Gyűlölöm, ha sajnálnak! Gyűlölöm! (elesik, Rosenék döbbenten nézik) - Ne bámuljatok! Gertrud, takarítsd el ezeket, ha már a saját szégyenérzetük nem viszi ki őket!

GERTRUD
(őrjöngve rájuk támad) Takarodjatok! Ki innen... Mind! (a földön fekvő Claudiushoz) Látod! Gyenge vagy még! Maradj az ágyban!

CLAUDIUS
Ne sírj, az istenedet! Élek, nem haltam meg! Kivonszolom én magam, ha véres térdem nyoma jelzi is az utat... Ahova a király is gyalog jár! Engedj el!

GERTRUD
Nyugodj meg! (Megöleli) Szépen vesszük a tálat... és nem nézek oda!

CLAUDIUS
Gertrud! Ne gyilkolj azzal a tállal!

GERTRUD
Jól van! Kimegyünk... Gyere, kapaszkodj belém! (Átöleli, vonszolja, tartja)

Mi van?

CLAUDIUS
Bepisiltem... Istenem! Látod ezt?! (Sírva fakad) Ez iszonyú, Gertrud! Segíts kimenni! Ki akarok menni.

Nem akarok ágyba vizelni. Fiatal vagyok... Szeress! Ne sajnálj! (Kivánszorog - becsukja maga mögött az árnyékszék ajtaját.) Ez hosszabb trónolás lesz!

POLONIUS
(bejön) Hallom, elküldte az orvost... (Gertrud nem felel) Micsoda nap! Leülhetek egy kicsit, úgy megrokkantam! - és mondani is akarok valamit... - de nem bántom meg, ugye? - Néha amikor erre járok, ebben a szobában úgy rám telepszik valami nyugtalanság... mindig arra gondolok, hogy egyes szavak is kimúlnak, mint az emberek... például az a szó, hogy cimbora - divatjamúlt, ósdi szó, mint a sült alma - szóval számomra a cimbora szó - ne vegye rossz néven! - de az öreg Király halálával végképp kiürült. Öreg Király, mondom, aztán három évvel fiatalabb volt, isten nyugossza. Csak hát a korona öregít, ugye? - Egyre többet gondolok rá, és nem tudom hova tenni a halálát! Számomra vele egy személyes király halt meg, - aki olyan volt, mint én, akivel egy követ fújtam - egy kisember, nagyban... akinek fia van, mint ahogy nekem lányom - Ne haragudjon, hogy ezzel traktálom, de én nagyon szerettem a mi Király apánkat, isten nyugosztalja! (Szeme bepárásodik) És amikor a Herceg a dögöt kereste apja trónja alatt, emlékszik, a macskát! Az nekem úgy a szívembe nyilallt... mintha engem keresett volna! Hiszen az a hűséges dög... Király apánk trónja alatt... az én vagyok! És ezt nem a mai felfordulás mondatja velem, hanem az emlékezés, a régi szép dolgok emlékezete...

A HERCEG
Bejöhetek, anyám!

POLONIUS
(rémülten) A Herceg! Még csak ez hiányzott!

A HERCEG
Hivattál?

GERTRUD
Beszélni akarok veled...

A HERCEG
Ma nem vetkőzöl?

GERTRUD
Te vérszomjas disznó! Meg akartad ölni?!

A HERCEG
Ezt meg ne próbáld még egyszer...

GERTRUD
Mert megmérgezel! Vagy agyonversz? Vagy leszúrsz!? Mi lesz!?

A HERCEG
Csillapodj, anyám! Próbáljunk meg emberi módon...

GERTRUD
Emberi módon?! Kiszedem a szemed, te gyalázatos! Nézd meg, hogy néz ki! Mit tettél vele! - Hát kinek képzeled te magad?! Mindenféle ócska pletykák nyomán, majdnem halálba küldöd a férjem, és akkor próbáljunk meg emberi módon! (Üti, tépi, karmolja)

A HERCEG
(hátrál előle, menekül körbe az ágy körül) Ne hazudjunk egymás szemébe! Te is tudod, hogy...

GERTRUD
Hát te mi vagy?! Te cinikus disznó, te! Nézd meg, hogy néz ki! - Ereszd el a kezemet! - Most boldog vagy? Elégedett vagy!? (Üti, rúgja, ahol éri)

A HERCEG
(próbálja kikerülni, lefogni) Csillapodj, anyám! Hallod?! Állj meg!

GERTRUD
Eressz el! Ne szoríts! Engedd el a kezemet! Meg akarsz fojtani, te istentelen!

A HERCEG
Az ördögbe! Nyughass már! (Felkapja az ágy mellett álló lavórt, és a jeges vizet anyjára zúdítja.)

Így! Most beszélgethetünk!

GERTRUD
(reszketve fekszik az ágyon) Nincs mit mondanom...

A HERCEG
Akkor miért hívtál?

GERTRUD
Gyűlöllek... Ne légy boldog soha senkivel!

A HERCEG
(hihetetlen önuralommal fogja vissza magát) Azt reméltem... ha majd tisztán látsz... hogy egy nap majd visszakaplak, anyám!

GERTRUD
Apádat a rák vitte el, esküszöm! Valaki mocskos hazugsággal tömte tele a füled...

A HERCEG
Még most is véded!? (Megragadja, megrázza) De meddig, anyám! Meddig?!

GERTRUD
Megőrültél?! Eressz el!

A HERCEG
Azért véded, mert tudtad! Tudtad, ugye! (Lefogja) Ordíts csak, sírjál, dobáld magad! Kiszedem én belőled! Végig tudtad, mi?... az első pillanattól kezdve... Együtt találtátok ki, együtt szültétek!? (Egyre jobban belelovallja magát, őrjöng) Na, mondd ki, te vörösre mázolt élveteg száj! Lihegd a fülembe! Miféle rák az, amely apám életét megette! Két ollója volt, ugye? Egy férfi, meg egy nő!

CLAUDIUS
Segítség! Megöli! Segítsen már valaki! Segítség!

POLONIUS
(előjön a paraván mögül) Gyilkos! Gyilkos!

A HERCEG
Nem akartam! Istenem! Nem akartam... megölni...

CLAUDIUS
Menjetek ki! Mind! (Gertrudnak) Te is! Hagyjatok magunkra. (Kimennek) Azt hiszem, mostantól fogva kicsit jobban megértjük egymást... (Csend, hallgatnak) Mi legyen? Vállalod az öreg meggyilkolását, és ami jár - öt év, tíz év - leülöd, mint bármelyik alattvalóm? - Vagy elkendőzzük a dolgot... visszamész Wittenbergába, és a lábadat dán földre soha többé nem teszed...Válassz!

A HERCEG
Nem... Ehhez nincs jogod!

CLAUDIUS
Gondolkozz rajta! Az egész éjszaka a tiéd! - Az öreg itt marad csendestársnak. Szebb halált érdemelt! Bár ez sem csúnya... (Kikiált) Hé! Rosen! Guilden! Végeztünk!

LAERTES
(felriad) Úh! De furcsát álmodtam! Valaki rángatta a lábamat... de nem volt ott senki! (Körülnéz) Hé, százados! Tégy a tűzre... megfagyok... Nem hallod!? (Odavágja a csuprát) A lusta istenedet, tégy fát a tűzre! (Odrún fekhelyén nem mozdul senki - odabiceg, üres) - Odrún! Hol az anyádba vagy?! (Az ajtóhoz megy, zárva. Rángatja) - Mi ez?! Norvég csürhe! Bújjatok már elő! (Dühödten veri az ajtót - Semmi) - De furcsa... ez a csend! (Hallgatózik) - A kutyák! Nincsenek itt a kutyák... (Kinéz a résen) Ezek elmentek! Mind elmentek! - (Széttúrja Odrún fekhelyét) A fegyvere sincs itt! - Uram irgalmazz! A pecsétem is eltűnt... (Odrún ágyából, a bőrök alól írások fordulnak ki) - Mi ez? Vázlatok... a királyi palota, Helsingör, a vár... (Egyre kétségbeesettebben lapoz) A kapuk, az utak... az öresundi szoros! Hát ezért faggatott annyit! - És ez az írás!... (Közelebb viszi a fényhez) "...átengedni szíveskedjen... Fortinbras" - Megőrülök! (Már csak tátog a döbbenettől) Végünk van! Árulás! Riadó emberek! Végünk van! (Kétségbeesetten nekiesik az ajtónak, üti, rángatja) Ki kell jutnom innen!

Ki kell jutnom! Istenem! Hol a kés? (Könnyeivel küszködve kaparja a korhadt padlót - felszisszen) Rohadt kés! Csupa vér minden!

Az isten legyen irgalmas hozzád, Odrún százados! Csak jussak ki innen! (Ás és motyog magában) Gyerünk! Gyorsabban... A húgomért! Nem másért! - Tőlem megdögölhet mind... norvég is, dán is... egykutya! Árulók mind!

Belép Ophélia, megáll az ágy fejénél, szó nélkül nézi a kínlódót. Tekintete merev, mint egy madáré

OPHÉLIA
Nem alszik... Nem tud aludni, ugye?!

CLAUDIUS
Mit akarsz?

OPHÉLIA
Nem hagyják aludni a bűnei...

CLAUDIUS
Takarodj innen! Őrség!

OPHÉLIA
Hallgasson!

CLAUDIUS
Őrség! Őrség!

OPHÉLIA
Ha még egyet szól, a nyakába öntöm! Érti!?... aztán visíthat, mint egy kis selyemmajom... (Közelebb lép) Álljon fel!

CLAUDIUS
Megőrültél!?

OPHÉLIA
Azt mondtam, álljon fel!

CLAUDIUS
(elveszti a türelmét, ráordít) Te, bolond ribanc! Azt hiszed, jókedvemben fekszem itt!

OPHÉLIA
Ne mondjam még egyszer! (Fenyegetően lendíti az edényt) Álljon fel!

CLAUDIUS
(szinte sír a dühtől) Nem látod, hogy nem tudok! Képtelen vagyok!

OPHÉLIA
De fel fog !

CLAUDIUS
Mit akarsz tőlem? Nem én öltem meg az apádat...

OPHÉLIA
De igen!... Csak nem a saját kezével... A testvérét is úgy ölte meg... hogy közben ártatlan maradt... Talpra, mert úgy nyakon öntöm, hogy egyben nyúzzák le a bőrt magáról! Hallja? Álljon fel!

CLAUDIUS
Nem bírok... Könyörgök! Nem bírok...

OPHÉLIA
Szedje már össze magát! (Ráordít) Mit fekszik le folyton, mint egy tehén...

CLAUDIUS
Nem tudok... nem bírok ...

OPHÉLIA
Úgy... sírjon... sírjon csak... sírjon, zokogjon... nyöszörögjön... úgy, sírjon csak... sírjon...

ROSEN
Uram! Uram! Sürgős hírt hozunk...

GUILDEN
Rossz hírünk van, Felség! Mondhatjuk...

CLAUDIUS
(a földön fekve) Mi van... már megint?

EGYÜTT
Megszökött a Herceg!

OPHÉLIA
Nem... nem lehet...

CLAUDIUS
Hogyhogy megszökött...

ROSEN
Nincs a helyén... elment... megszökött...

CLAUDIUS
A Herceg?!...

OPHÉLIA
Nem... ez lehetetlen... nem szökött meg... biztosan nem... az nem lehet... (Lassan kihátrál)

GUILDEN
Pedig nincs ott... elment...

CLAUDIUS
Menjetek utána és hozzátok vissza... Bárhogyan! Élve! Megértették! Menjetek már!

ROSEN
Jól van, felség?! Jól fekszik...

GUILDEN
Nem akarna inkább az ágyba...

CLAUDIUS
Menjetek a pokolba... Mind! Takarodjatok!

OPHÉLIA
Hallgatsz, ugye? Locska papa, te! Ha élnél, most nagyot néznél ám - egy könnyem se hullt, végig, egész idő alatt, egy sem! (Nézi az eredményt) Így! Már nem is látszik semmi... Szóval egy árva könnycsepp sem! És tudod miért? Mert én rájöttem, papácska... de úgy igazából... mint amikor felszáll a köd! A halálod nyitotta ki a szememet... hogy, mi nem kellettünk senkinek. Te erre nem jöttél rá... öregkorodra sem, folyton úgy sürögtél, forogtál, mint aki kell - én hál'istennek hamar rájöttem, már most az elején... Sőt nemhogy nem kellünk, egyenest útban vagyunk! - Ezek itt nagyon erősek, papácska - hiába igyekeztél, hogy te is ilyen erős és lelketlen légy - hiába! Látod, mire mentél vele... De nem sírok... akkor se sírtam, amikor... (Leveszi az övét) Ma másodszor veszítettem el a lányságomat, ez azt jelenti, hogy végképp oda van! Én ezt az övet soha többé nem teszem a derekamra... ahányszor megoldották, mindig csak a fájdalom! Látod, hogy beszélek róla, semmi siránkozás, jajgatás... ha fájdalom, hát fájdalom, egyszer úgyis túlleszünk rajta. (Felköti az övét az ablak keresztrácsára) A reggeleket szerettem, az állatokat, míg kicsik, a tengert is, de az embereket nem tudtam megszeretni. A Herceget sem... csak nagyon akartam! Ha élnél, úgy csodálkoznál, hogy így haltunk meg, ily vigasztalanul mi ketten, papácska... (Nyakába teszi a hurkot, kettőt rúg, s még leng egy kicsit)

A HERCEG
(ingerülten, félhangosan) Nem akarok beszélni vele!

HORATIO
Akkor küldd el... már mióta itt áll!

A HERCEG
Minek hoztad ide?

HORATIO
Annyira könyörgött! Beszélj vele... a kedvemért! (Odamegy Gertrudhoz) Jöjjön...

GERTRUD
(riadtan, suttogva) Most nem tudok!... Majd máskor... most képtelen lennék...

A HERCEG
(odakiált) Tán szeretet vártál, gyöngédséget... vagy mit?

GERTRUD
Nem... Csak azt, hogy hallgass meg! (Közelebb jön - most látszik csak, mennyire elgyötört)

A HERCEG
Minek? Mindent elmondtunk már...

GERTRUD
(szinte sír) Meddig akarod ezt csinálni... Elég, fiam, hagyd abba! Hát ebbe akarsz beleőrülni? Gyere haza! Kérlek! Gyere haza... (Belekapaszkodik, görcsösen öleli)

A HERCEG
Itt hagytuk abba a múltkor is...

GERTRUD
Hoztam pénzt! Utazz el! Menj vissza Wittenbergába! Az emberek közé... Menj vissza! Utazz el!

A HERCEG
Hogy leszálljak a lelketekről, mi? Nem, anyám... Én innen nem megyek el!

GERTRUD
(kétségbeesetten rázza) Ébredj fel! Térj magadhoz! Itt akarsz elpusztulni... szétrothadni... mint egy... egy...

A HERCEG
Későre jár... Ha nem akarsz mást... Horatio elkísér...

GERTRUD
(gyűlölettel) Olyan vagy, mint az apád! Hideg és könyörtelen... Nincs érzés benned! Mint a jég! Mint az apád! (Rádöbben, hogy mit mondott) Bocsáss meg... nem akartam... kiszaladt a számon, esküszöm! Nem akartam! Bocsáss meg!

HORATIO
Ugyan már... elment az eszed?!

A HERCEG
Nem fog kitérni! Ne félj! Ismerem jól... (Horatio kezébe nyomja a levelet) Menj! Vidd el neki... És mondd meg... ahogy ő akarja, késsel, karddal, csupasz kézzel, mindegy, tőlem szöges ostorral is verhetjük egymást, mint a veszettek, csak vége legyen már!

CLAUDIUS
Hogy nő az új bőr a régi alatt! Levakarom ezt a ragyásat... és íme, sima, fényes, rózsaszín bőr! Mint egy újszülöttnek! Isteni ez a kurlandi iszap! Sokkal jobb, mint a miénk... az csak büdös!

ROSEN
Uram... egy szóra...

CLAUDIUS
Mondtam, hogy iszapozás közben ne zavarjanak!

ROSEN
(elindul, visszafordul) Ezt muszáj meghallgatni...

CLAUDIUS
(Guildennek) Az arcomat ne! Hányszor mondjam! - Azt majd én! (Lassan, kéjjel keni magát, mint egy sminkelő dáma.)

LAERTES
Hol a király! Eresszetek a király elé! (Sántán rohangál le-fel, minden mozdulata kín és görcs. ) Hol van Claudius?! (Megragadja Guildent) Add elő, te gethes, mert megfojtalak!

CLAUDIUS
(az iszap alól) Itt vagyok! Mi kell?

LAERTES
Fegyverbe, uram! Riadó!... Nyakunkon a norvégok!

CLAUDIUS
Szedjétek már le rólam! Mit álltok!? Szedjétek le! (elvonszolják Laertest)

LAERTES
(ordít) Itt vannak!... Nem halljátok?... Az utcákon, a házainkban... mindenütt! (hallgatózik) Ha! A kutyák! A norvég medveölők... Érzem őket, itt vannak... Emberre jönnek azok is, uram! (a szorongás lassan átragad a többiekre is) Fegyverbe, felség... Riadó!

CLAUDIUS
Elég! Hallgass már! (A többiekhez) Mi a fenéről beszél!

ROSEN
A norvégok, uram... állítólag... átlépték a határt!

CLAUDIUS
Na, és? Láttunk már ilyent... Hol vannak?

ROSEN
Nem tudjuk, uram... Vissza nem mentek...

CLAUDIUS
Üljön össze az államtanács... most azonnal! (Laertesnek) Légy ott te is!

LAERTES
(kitépi magát a kezük közül) Nem! Egy lépést se! Előbb a húgomat... az apámat akarom... - Ó, hogy rohantam... étlen, szomjan... mint az őrült, négy napon át! Éjjel-nappal... Szemhunyás nélkül... Csak az hajtott... hogy őket még egyszer... a húgomat... hogy még egyszer... lássam! (A kimerültségtől elsírja magát)

CLAUDIUS
Vezessétek a húgához...

GUILDEN
Hova, uram!?

CLAUDIUS
A húgához... Mit néztek így?! Nem hallottátok, vigyétek a húgához! Meg az apjához! Együtt vannak... (Mind kimennek, csak Rosen marad) Menj te is!

ROSEN
(bizalmasan) Nagy hírem van, uram!

CLAUDIUS
Mi van ma itt? Mi ez a forgalom!

ROSEN
Elfogtuk Horatiot, uram!

CLAUDIUS
Elfogtátok?! Hol?

ROSEN
Itt a palotában...

CLAUDIUS
Itt? Hogyhogy itt?

ROSEN
Itt jött a folyósón... hogy beszélni akar veled...

CLAUDIUS
És ti bátran elfogtátok! Kitűnő! (Dühvel) Hát mindenki pojáca lett a világon!? (bevezetik Horatiot)

ROSEN
Ezt találtuk nála... (Átadja a levelet),

GERTRUD
Ne bántsd őket... kérlek...

CLAUDIUS
(a levélre) Meg akar ölni. Tiszta sor! Látod? Egyszer nem volt elég, másodszor is az életemre tör...

GERTRUD
Ne bántsd őket...

CLAUDIUS
(olvassa) "Az élet dolgait megoldani nem bírván, a halál vágyával telten - párbajra hívlak" - Ez eléggé egyértelmű, nem?

HORATIO
Mi a válasza, uram?

GERTRUD
(Horationak) Megőrültetek?!... Nézz rá! Alig bírja a kezét felemelni... és te kard elé állítanád?

CLAUDIUS
Hagyd békén, Gertrud... (Horationak) Vasárnap délben megfelel?

GERTRUD
Elment az eszed, Claude!? Te akarsz párbajozni, aki támaszték nélkül lépni sem bírsz!

CLAUDIUS
Ne fogd a kezem, Gertrud, nem vagyok rászorulva! (Horationak) - Akkor vasárnap délben... rendben?

HORATIO
Itt leszünk, uram. (Kimegy)

GERTRUD
Alig bírsz felállni... Reszket kezed, lábad, mint egy aggastyánnak...

CLAUDIUS
(indulattal) ELÉG! Egyszer véget kell már vetnünk ennek a dolognak!

GERTRUD
Véget? Miféle véget!

CLAUDIUS
Ne szólj bele! - Segíts, törölj meg!

GERTRUD
(veszi a vizes rongyot) Mit akarsz, Claude?! Mi ez az egész?

CLAUDIUS
Ne dörzsölj úgy, az istenit! Finoman!

GERTRUD
Én nem hagyom a fiamat... Hallod?

CLAUDIUS
Márpedig ez a párbaj meglesz! Vasárnap délben!

GERTRUD
Nem engedem... Itt nem lesz több vér, Claude! - Hallod? Nem elég, hogy az apját...

CLAUDIUS
Elég! - Meddig gyötörtök, üldöztök, kínoztok még!? - Harminc éven át lapítottál a bátyám mellett, akarat nélkül, bénán, savanyúan! Úgy ültetek egymás mellett, mint két uborka! Zöld volt az arcod, szívem, és rücskös a nagy méltóságtól! És egy kiszáradt púderdoboz volt a lábaid között! Ezt a nőt, ezt a múmiát támasztottam én fel a szerelmemmel! - De nagy árat fizettem érte, csak én tudom, hogy mekkorát! - Elég volt! Vasárnap délben pontot teszünk erre! A palástomat! (Görcsösen magára húzza és félig meztelenül, félig iszaposan, két szolgájába kapaszkodva reszketeg léptekkel elindul.) Államtanács van... Vagy mi az ördög!

A HERCEG
Abbahagyhatnák már! Le fognak szakadni a harangok!

Wittenbergában - lassan már el se hiszem - hatalmas, gyönyörű vívócsarnokunk volt, egyszerre kétszáz fehér ruhás, fiatal férfi, mint holmi kerubok, "véd, szúr, véd, kitör" - egyszerre. Kétszáz test, kétszáz kard - "véd, szúr, véd, kitör". És micsoda hajlékonyság, grácia, szellem - suhogtak a pengék, fújtattak a mellkasok - "véd, szúr, véd, kitör" - faltól falig, ott izzadtságot fél karral letöröl, fordul és en garde, "véd, szúr, véd, kitör" - un, deux, trois, parré!

Na végre! Mikor jönnek már? Dél elmúlt!

ROSEN
Nem tudom, kérem. Államtanács van... De Őfelsége, a király, biztosan benéz...

A HERCEG
Benéz? Hogyhogy benéz?

ROSEN
Ezt mondták, kérem. (Kimegy)

A HERCEG
A kihívást elfogadta, nem?

HORATIO
El. Anyád is hallotta! - Vasárnap délben!

A HERCEG
Vasárnap van... dél van!

HORATIO
Nem tetszik ez nekem...

A HERCEG
És a pást, a kötszerek, a kardok... minden készen áll! (folytatja a vívóiskolát) "Véd, szúr, véd, kitör!"

GERTRUD
(jön) Olyan rossz előérzetem van! Menjünk innen! Menjünk, amíg nem késő...

A HERCEG
Mi ez itt?! Vénasszonyok gyülekezete? (rákiált Guildenre) Hol van a Király?

GUILDEN
Az Államtanácsban, felség! Azt üzente, késik egy kicsit. Kezdjék el nélküle!

A HERCEG
(földhöz vágja a kardot) Hogyhogy nélküle! Hát mindenki megőrült!

GERTRUD
(Horationak) Könyörgök, segítsen! Beszélje rá.... menjünk innen... kérem....

HORATIO
(a Herceghez) Lehet, hogy igaza van anyádnak...

A HERCEG
NEM! Itt nincs helye semmiféle aggódásnak! Elfogadta a kihívásomat!? - El! Akkor, jön. Késik, de jön.

GERTRUD
(Horationak) Higgyen nekem! Ismerem az uramat!... És olyan furcsán néz a gárda is! Maga erősebb nála...

HORATIO
Csak nem akarja, hogy...

GERTRUD
De! Fogja le, és vigyük innen... Vigyük be hozzám! - Oda nem mernek bejönni! Bízzon bennem! Kérem!

A HERCEG
Meg ne próbáld, hallod?! Leszúrlak, mint egy csirkét... (felveszi a kardot) Én itt a Királyt várom! Tapodtat sem, értitek!

GERTRUD
(sikoltja) Vegye el a kardját, gyorsan, vegye el!

LAERTES
Eresszétek el! Itt van a másik fél!

GERTRUD
Menjen innen!

LAERTES
Engedd el!

HORATIO
(próbálja elvonszolni a Herceget) Félre, te nyomorult! Miféle gazsághoz adtad magad?

LAERTES
Engedd el, hányszor mondjam! (Leüti, valósággal letaglózza Horatiot, az szó nélkül összecsuklik. - A Hercegnek) Vedd fel a kardot!

GERTRUD
(Rosennak) Állítsák meg! Fogják le!

ROSEN
Nincs ilyen értelmű parancsunk.

GERTRUD
Én parancsolom! - Királynőd vagyok!

ROSEN
Tudom... De Őfelsége magához vont minden parancsot!

LAERTES
(durván félrelöki Gertrudot) Tűnjön innen, asszonyom! (A Hercegnek) Vedd fel a kardot!

GERTRUD
(Guildenek) Segítsenek, könyörgök... segítsenek! (Már-már mozdulnának)

LAERTES
Aki közbelép, ledöföm! Megértettétek! Menjetek innen!

GERTRUD
Hol a király? Segítség! Hívják a királyt! (Kirohan)

LAERTES
Vedd fel!

A HERCEG
Nem vívok veled!

LAERTES
Nem!?... Miért nem? - Itt a levél - tessék: "Az élet dolgait megoldani nem bírván... párbajra hívlak"

A HERCEG
Az a királynak szólt!

LAERTES
És nekem nincs sérelmem?! Nekem ki ad elégtételt, mi? - Állj ki!

A HERCEG
Nem vívok veled... Mondtam már!

LAERTES
Vedd fel, vagy puszta kézzel verlek agyon!

A HERCEG
Laertes, testvéremként szerettelek...

LAERTES
Vedd fel a kardot!

A HERCEG
Tiszta szívemből sajnálom húgod halálát...

LAERTES
Szavak... semmit nem jelentenek! Vedd már fel!

A HERCEG
Akkor sem, ha megölsz! - Nem vívok veled...

LAERTES
(pofon vágja) Hányszor mondjam még! Állj ki!

A HERCEG
(kezével letörli eleredt orra vérét, próbál kitérni Laertes elől) Nem érted, hogy nem vívok!

LAERTES
Apámat megölted, húgomat a kétségbe kergetted! Még ez a nyomorék láb is hetedíziglen a te vétked! És akkor nem állsz ki velem?!

Vedd fel a kardot, és vívj! En garde!

LAERTES
Látod ezt?! Vívni fogsz! Érted! (Feláll) En garde! Állj fel!

LAERTES
(üres szemmel dadogja) Megölte őket... és velem nem akart!

HORATIO
A Király az ok! Mindenben a Király!

GERTRUD
Gyilkos! Gyilkos! (Egyre nagyobb fájdalommal, gyűlölettel) Aljas, alattomos a gyilkos!

CLAUDIUS
Csendesebben, asszonyom! Halott van a háznál!

LAERTES
(rémülten) Itt vannak...

CLAUDIUS
Kik? Hol?

LAERTES
Halljátok... Ezek ők! Itt vannak!

CLAUDIUS
Hol itt? Nyugalom! Hol vannak?!

GUILDEN
Vérben a város! Meneküljenek! Mészárosok, gyilkosok! Iszonyat! Meneküljön, Felség! Vérben a város!

CLAUDIUS
Hé, te! Hol a vezéretek? Hol a király?

KATONA
Slipp meg! Hvorfor skriker du rett i fjeset mitt, hvem er du egentlig!?

CLAUDIUS
Nem érted, te barbár! (Szótagolva) For-tin-bras! Most már érted! FOR-TIN-BRAS!

Végre! Százados! Állítsa le az embereit, és üljünk le tárgyalni! Meg fogunk egyezni! Ebben biztos vagyok! Na! Állítsa már le őket! Hallja, százados!?

ODRÚN
(egyszerre primitív és céltudatos) - Ifjabb Fortinbras vagyok. Nem fogunk megegyezni! Nincs miről! - Új lakókat hozok ide, új dánokat - a mieinkből! (A katonáknak) Ta dem med ut, slakt dem ikke her inne. Ikke soel med blod i salen!