Az ötödik

Akár ünneplésre okot adó szám is lehetne. Az bizonyos, hogy létezésének hat, publikációs tevékenységének öt éve alatt az Areopolisz beküzdötte magát az erdélyi magyar tudományosság tényezoinek sorába. Évkönyve rendszeresen megjelent, a MTA pedig kutató-műhelyként akkreditálta ezt az önszerveződésként megalakult, egészében civil alapokon álló csapatot. Az alapító-, illetve a tevékenység korai szakaszában csatlakozott fiatal törzstagok zöme közben már (Gidó Attila, Gidó Csaba, Kolumbán Zsuzsánna, Pakot Levente, Tóth Levente) doktorandus erdélyi és magyarországi intézetekben, -egyetemeken. Szakmai körökben pedig ma már alig találkozni értetlen tekintetekkel, ha ez a fura hangzású név szóba kerül.

Másfelől, az ünneplés korai volna. A jogos megelégedést bosszúságok sorozata árnyékolja. Hiányzik a megnyugtató anyagi háttér, amiért az évkönyv megjelenése esztendőről esztendőre bizonytalanabb, ez pedig a szerzőkre sem hat ösztönzésképpen: most történik például először, hogy kiadása átcsúszik a következő naptári évre.

Az is újdonságnak számít - és nem véletlen -, hogy a kiadás helyeként nincs megjelölve a csoportnak otthont adó, allegorikusan nevébe foglalt város. Természetesen ennek is anyagi okai vannak, és köszönettel tartozunk Hargita Megye Önkormányzatának, illetve a Hargita Kiadóhivatalnak, hogy munkánkat - reméljük hosszú távon - felkarolta. Reméljük egyszer azt is megérjük, hogy Székelyudvarhelyen is legalább annyira ismerősen csengjen az Areopolisz név, mint a történész szakmai elit köreiben.

A szerkesztők