KEDVES ES NYAJAS
HISTORIA,
AZ SZEP MAGELONAROL,
Neapolis Királynak leányáról,
és edgy Péter nevü Vitézröl az ezüstös kúltsokkal,
ki edgy Provinciabeli Gróf fia volt.

FRANCZIAI NYELVBÖL
Német nyelvre meg-fordittatott
SPALATINI GYÖRGY küldött levelével
edgyütt
M. WARBECK VITUS által.

Mostan penig Németböl Magyarra forditotta
Tesseni Wenczel, az Magyar
Olvasók kedvéjért.

LÖTSEN, SAMUEL BREVER által,
ANNO 1676. Eszt.

ELÖLJARO BESZED.

MINDEN FÖ ES KÖZÖNSEGES
RENDEN VALO OLVASOKNAK,
Istentöl Bötsületes és Tisztességes életet itt ezen ez világon,
a' forditó, ajánl és kévan.

Fö Bötsületes és Tiszteletes Urak, s mind közönséges renden való férfiak és aszszonyok minek-utánna és sokszor kérettettem vólna az Historia szeretöktül, hogy minden-féle szép nyájas és szemérmetes Historiákat Német nyelvböl (mint im e' következendöböl meg-tetszik) szép dolgokkal ékesitettet, Magyar nyelvre adnék. Edgy Provinciai Grof Péter nevü fiáról, viszont Neápolis Királynak Magelona névü leányáról történt Historia találkozék kezemben, mellyet Francziai nyelvböl Németre M. Warbeck Vitus meg forditot. Hogy Magyarul még ez nem vólna, midön edgyszer tölem tsak imigy amugy némelly részéröl magyarázni halgatnák kivánván valakitöl meg-fordittatni. Annak okáért az én vékony elmém szerint, Istennek segitsége által, mind addig munkálodtam hogy szórul szóra, és noha nagy és nehéz munkával kellett hozzá jutnom, mind-az-által helyre és véghez vittem. Annak utánna azontol szorgalmaztatott nyomtatásban helyheztetni, s' nem-is ok nélkül lött ez, hogy ez egyképpen tsak nyájas és mulató Historia vólna, de inkáb tisztességnek és szemérmetességnek okáért-is szereztetett, ugy, hogy méltán a' tisztességes aszszonyoknak és szüzeknek irattatott, amaz példabeszéd szerént: Nem szükség, ugy-mond, ördögöt irnia, mert a' kivül is mindenkor magát mutogattya; és ha valami egyéb ollyat ugy-mint a' Mise, Butsu járás, botsánat, avagy azokhoz hasonló aggatott dolgott meg jelentetnek-is, reménségem olly vagyon, hogy ki-ki inkáb maga szivét Istenben és a' Christusban erössiti.

Az kedves Olvasóhoz.

Az idöben az Országnak szabados Urai és Nemessei, egy nap tartanak vala kopia törést, mellyben Péter a' többi közt ditséretet nyert vala, noha sok idegen jó probált vitézek ott voltak, kik az kopia törés után a' Groftol tiszteltettenek a' fia kedvéjért, mert igen el-hiresedett vala, hogy hozzá hasonló nem vala, kik beszélgettek magok közt sok féle dolgokat, kiváltképpen az edgyik az szép Magelonárol, Neápolis Király leányárol, szol vala, kinek, ugy mond, mássa nem találtatik, sem szépségben, sem joszágos tselekedetekben. Táplállyák-is vala sokan magokat reménséggel, hogy annak kedvében jutván az sok külömb-külömb féle vitéz játékokban.

Miképpen itt Péter attyátol és annyátol butsút vészen.

Edgy nap történék hogy Péterhez edgy ember jöve, és monda néki: Vándorlandd kelletik néked, és ez világon által-menni, magadat vitéz játékokban oktatni, mellyek által másutt-is meg-ismerkedni, kétség nélkül ha szavát néki fogadgya, ez által valahon magának edgy szép mátkát talál. Ezeket Péter hogy hallá, már az szép Magelonárol hirt hallott vala, gondolá maga-is azonnal, hogy ha attyátul és annyátul butsút vehetne, az ember szavát fogadná és ez világot rész szerént által járná. Ezek után nem sokáig, hogy az udvar népe el-oszla, gondola Péter, miképpen foghasson hozzá, hogy attyátol és annyátol butsút vehetne, kik nem tudgyák vala az ö szándékát. Edgykor edgy nap történék, hogy attyát és annyát edgyütt ülni találá, gondolá hogy akkor tölök bucsút venne, akkor esék az ö térdeire, és szolla hozzájok: Kegyelmes atyám uram, s' aszszony anyám, alázatossan kérlek titeket, halgassatok-meg engem mint ti engedelmes fiatokat. Látom és ismérem magamban, miképpen ti engemet ez ideiglen fel-neveltetek, és nagy bötsületben tartottatok, sokat-is reám költöttetek, de semmi hasznomat nem vöttétek, de még-is valami jókat adván, hogy másoknak isméretiben jutván, mint egyéb Urak-is, tsak ez okért könyörgök, ha ti ellenetek nem vólna, engemet el-bocsátván, ez világban járni meg-probálnám, mert énnékem tellyességgel ugy tetszik, hogy tinéktek abbol nagy bötsületetek, nékem penig haszon lészen. Azért oh szerelmes atyám uram, s' anyám aszszony, alázatossan kérlek titeket, énnékem ez mostani kérésemet jó akaratbol és kegyességtekböl meg-engedgyétek. Midön a' Grof és az Grofné az ö fioknak illyetén akarattyát látnák, azon nem kitsinnyé meg-búsulának és szomorodának, mind-az-által felele néki az attya, és monda: Édes fiam, Péter, te jól tudod, hogy minékünk több fiunk nintsen, tsak egyedül s' edgyetlen-edgy te vagy, ki a' mi nevünket viseled, és te benned áll minden mi reménségünk és örömünk, hogy ha valahol tégedet, kitöl Isten oltalmaz, szerencsétlenség találna, tehát minden mi Grofságunk és Uraságunk oda lenne, és el-veszne. Az édes annya-is monda néki: Szerelmes fiam, nem szükség tenéked hogy te ez világot el-járjad, mert azok, kik ez világot járják, pénz és gazdagsák kedvéjért tselekszik, hogy az által Fejedelmeknek és Uraknak kegyelmét talállyák, de tenéked mind gazdagságból és bötsületböl, fegyverböl és vitézségböl, nemes atyafiúságod és szépségöd, ugy hogy edgy Fejedelemnek ez világban majdan annyi nintsen, eleges vagyon. Annak-fölötte tenéked mindenütt bátorságod felöl jó hired és neved vagyon, ahoz légyen Istennek hála szép országod, tehát miért kivánsz te másutt jószágot találni és keresni? Jelents-megh nékem az okát, miért te olly vád vagy minket az el-hagyásra, tekints-meg a' te atyádnak és énnékem magamnak-is, vénségünket, azt-is meg-gondollyad, hogy minékünk egyéb semmi örömünk, se más reménségünk nintsen, egyedül tsak te benned, és ha szintén más egyéb ok nem adatik-is, tégedet a' te elö-vött dolgod, ugy tetszik énnékem, elegedendö lehet. Azért kérlek én édes fiam, ugy mint az édes anya az ö edgyét szokta kérni, hogy te ez mostani szándékodat el-hadgyad. Midön Péter attyának és annyának akarattyát eszében vévé, azon igen meg-ijede, mind-az-által alázatos szemekkel újonnan kezdé-el, és monda: Én vagyok az, ki tinéktek engedelmességgel és akarattal minden dolgotokban alátok vettetve vagyok, mind-az-által ha kedvetek tartya, ne légyen nálatok hejában kérésem, söt légyen engedelemböl töletek való el-válásom, ugy tetszik énnékem jónak lenni, mert az iffiú ember ez világban jobb dolgot nem tehet, mint hogy magát minden jókban oktassa, s' ez világot meg-probállya. Annak-okáért én viszontag alázatossan kérem és kévánom, az én mostani el-válásom tinéktek semmi nehézségtekre ne légyen, söt inkább helyesnek láttassék.

Miképpen Péter el-megyen szép Magelona látnia,
és ez világot-is meg-probálnia.

Midön az Grof és az Grofné fioknak akarattyát meg-értették vólna, nem tudhaták mit kellessek ez dologban tselekedniek, és fioknak akarattyát tartoztatni, vagy igérettel onszolni, mert az ö fiok ö elöttek térdeire esve szüntelen választ vár vala, és látván sokáig való halgatásokat, kezdé viszont kérni ekképpen: Szerelmes atyám uram, még egyszer alázatossan kérlek engedgyétek-meg énnékem kegyelmessen. Az attya penig ekképpen szolla hozzá: Szerelmes fiam, minek-okáért te már bizonyossan reá-vetted magadat, hogy ez világot meg-lássad és probállyad, annak-okáért mi a' szüléid adunk tenéked kegyelmessen az el-válásra való engedelmességet, mind-az-által emlékezzél-meg rola, hogy te magadat jól visellyed, és tselekedgyél ollyanokat, a' ki nemességed, és szabadságod ellen ne légyen, söt mindeneknek fölötte szeresd az Istent, és tsak ötet szolgállyad; magadat örizd rosz társaságtol, és jöj viszont idején viszsza. Vigy-el magaddal jó paripákat és hadakozó szerszámokat is, aranyat és ezüstöt az enyimböl, annyit, mennyi szükségedre kévántatik. Az Péter midön szüléitöl ezt hallaná, alázatossan köszöné nékiek. Azonközben az annya el-vivé ötet magával edgy rejtek helyre, és ada néki nagy drága szép ékes három gyürüt, mellyek nagy summa pénzt érnek vala. Es midön ö ezeket el-vövé, nagyon és alázatossan az annyának köszöné, és igy osztán az útra készüle; vün-is magával el nemes és nemtelen szolgákat, hogy ö néki szolgállyanak. Ezeknek utána attyátol és annyátol butsút vön, azok pedig meg-hagyván nékie hogy mindenütt magának jó társaságot keresne, s' az gonosztul pedig magát örizné, söt öket-is mindenkoron jó emlekezetben tartsa. Es igy Péter jó móddal és bötsületessen el-indula, és mind addig mene, mig ö abban, ugy mint Neápolis városban érkezék, a' hol az Magelon nevü Király, szép Magelonának attya, házas társával és leányával edgyüt udvart tartana, és ott az piatzon meg-szálla, kit mai napig-is fejedelem piatzának neveznek. Midön ö immár ott szálláson volna, azontol az Király udvarának szokását meg-kérdezé az gazdátol, hogy ha másunnan idegen és valami fö vitéz renden valók az Király udvarában vadnaké? Arra néki felel az gazdája, s' mond: Ez napokban az udvarban edgy el-jüvén, kinek a' Király nagy bötsületet vött az ö nagy és erös hatalmáért, kinek Henricus vala neve, Craponábol neveztetett, kinek kedvéjért a' Király hartzolást és kopia törést szörzött e' következendö vasárnapra. Ott Péter tovabb kérdezi vala a' gazdát, hogy ötet jobban tudositsa, ha idegen hartzolók és kopia török közikben eresztetneké? Felele az gazda néki: Igen-is; de illyen módon, hogy tellyességgel szükséges és elégedendö fegyverrel készen találtassék ott.

Miképpen Péter elö-ment vala az vitézi játékra, és ott
leg utol meg-álván, mint külsö vándorlót és idegent illet.

Az el-követközött vásárnapon Péter jó reggel fel-költ vala, mert az szép Magelonát látnia kévánnya, de annak elötte praedikátziot halgata, és annak utána paripáit minden szerszámival el-készitteté, hasonlo-képpen az ruháját-is, mert akkor ugy akarja vala, hogy bötsületi mindeneknél fel-halladna, annak-okáért két ezüstös kúltsot-is paisára tsináltata a' szent Péter ditsösséges nevével, hogy ö azok által inkább meg-ismértetnék, mivel hogy ugyan azt a' nevezetet viselte. Az meg-nevezett kultsok igen drágák és nagy árruak vóltak, hasonlo képpen sok egyéb tzifraságokkal kimetzve vólt. Es midön már az idö el-közelget vala, hogy az kopia ronto piatzra kelletnék elö-menni, az Királyi-is, ottan feleségével, leányával, a' fraucimérékkel edgybe fölöstököm után, fel-menének az játzás nézö házba, honnan az hartzot és kopia rontást néznék. Péter-is azonban legényeivel el-érkezék, és a' leg-utolso helyen ott megálla, mint hogy ö idegen és isméretlen vala, azon kivül-is senkivel ismeretsége nem lévén, ki ötet ott elébb állatná. Es midön már az idö el-jöve, hogy ki-ki hadi szerszámát venné magára, és az aszszonyoknak s' leanyoknak vitézségét mutatná, azontul elö-jöve a' Király gondviselöje a' Király parancsolattyábol, ekképpen kiáltván: Kinek akarattya tartya, ugy-mond, az aszszonyok és leányok kedveért hamarsággal jöjön elö ez piatzra, és vitézi módon kopiát rontson, ha bátorsága vagyon a' vitézi játékokban. Az gondviselö szóllása után, azonnal elö jöve Henricus vitéz-is, ki Kraponábol neveztetik vala, leg elöszször mindgyárt az Király szolgáját ez Henricus oldalba találá, ugy hogy tsak alig marada véresen az nyeregben, mind-azon-által kopiáját el-rontá, Király szolgájával mi történék a' hartzban; ez a' maga kopiáját el-vetvén, a' kopia el-vetésben igy történék, hogy Henricus lova lába közibe esék, melly miatt az lova el-esék ez fö vitéznek, ki Kráponábol vala, és ekképpen az Király szolgájának baráti kezdének szollani, mondván: Im Henrikus Uram mely szépen le-esék a' lorul, kinn igen el-busula, és annak-utánna ütközni többé nem akara. Másodszor viszont a' gondviselö Király parantsolattyábol nagyon kiálta: Ha más vitéz vólna, Király szavára ki-jöne menten kopia rontásra. Azonban az Péter midön ezt hallaná, menten ki-jöve ez szóra a' Király szólgája ellen, ki az Henrickel kopiát rontot vala, nagy sietséggel, ki meg ekképpen szolla: Ugyan valoban, mond, én le-taszitom, mellyen Henricus igen meg-busula, a' Péter-is ezeket hallván igen meg-indula, mert a' Henricus-is nagy s' fö vitéz vala. Péter a' szolgával öszve-menvén, nagy haragjábol a' szolgát ugy találá, hogy lovárol le-taszitá, és mind lovastol földre esék, kinn el-tsudálkozának az ott állók, hogy ez öszve-menés melly rettenetes vala. A' Király-is midön ezt látná nagy tsudálkozással, hálát ada, hogy a' kúltsos vitéz magát igy tartya, örömest meg-tudná honnan ez származott, de ö semmi-képpen ezt meg nem tudhatá, mind-az-által a' Király hozzá küldé a' gondviselöt, hogy meg-kérdgye, de Péter halgattya el-mulatá. Viszont a' gondviselö Péterhez jöve, és a' Király szavával ötet kerdé, hogy meg jelenitené magát honnan való volna, és maga nevét-is néki meg-mondana; Péter akkor igy szolla: Ne neheztellyen ugymond, a' Király reám, hogy mostan nem tudgya, nevem töle el-titkolva, mert énnékem fogadásom tartya, hogy nevezetem mostan nem tudhattya, mind-az-által a' Király ezt igy értse, mostan Francziai országbol jöttem; szegény nemes nemböl származtam; és igyekezetem mindenkoron tsak ez; hogy e' világon Urak és Királyoknál bötsületet keressek, a' kivül a' leányok és aszszonyoknál-is, ez az én szándékom, mellynél maradok, Iffiú ember vagyok szerentsét probálok, ditsiretes nevet nyerni akarok, az én nevemnek nagy bötsületire, én magamnak penig emlekezetre. Akkor a' gondviselö a' Királyhoz mene, minémü választ Péter néki ada, mindeneket meg-beszélle kit ö töle halla, a' Király hogy ezeket hallá, meg-nyúgovék azon, s' az tsak abban marada, és ez feleletet bötsületesnek mondá, söt udvarosnak-is, gondolá ez kérkedni nem akar. Ezek után Péter igyekezik vala rajta, miképpen a' Királynál kedvet találna, kezde erössen szorgalmatoskodni, a' kopia rontásban magát mutatni, mind azok közzül-is olly vitéz nem találtatik vala, a' ki ötet lováról le-hajithatta vólna, mind az ott valokkal erössen hartzola, de az idegenekkel leg inkább, mind addig viva hogy nyereséggel jára, mert ö közöttök olly vitéz nem találtaték, ki rajta gyözedelmet vehtett volna. Ezt látván a' Király el-tsudálkozék, azok-is kik ö véle valának tsudálák, méltó ditsiretre, néki sokan mondák, mert soha olly vitézt ök nem láttak, ki igy magát meg-mutatta vólna. Mind-az-által a' Király örömest tudnia akarná, hogy ki vólna ez vitéz, hasonlo-képpen azok-is kik ott álnak vala, az ö termetén el-tsudálkozának, maga viselése mint mutattya, és vitézi hire mindenütt el-terülve, nem szegény ember fia lehet ez vitéz, mint maga termete-is elönkben adgya, idgy szólván. A' Péter vitéznek hire továbbá a' leányok és aszszonyok közt-is, de föképpen a' Királynak szép leánya, kinek neve ékes Magelona, annak szemlélése a' vitézre vala, tselekedetit nem felejtheti, mint az vitézséggel serénkedik vala, de nem vala módgya benne hogy véle szolhatna. Midön az dolognak vége szakadott volna, ki-ki szállására mene, a' Péter pedig a' vitézi hirt nevet el-vévén, mert ö nagy dolgokat ott probála. Mikoron már Péter vitéz szállására indulna, Henricus Ur többekkel öszve nagy kisérettel vivék szállására, bötsülettel valának mind hozzá; Henricus penigh, a Kraponiai vitéz, azonnal a kultsos vitézt társul magának fogadá, és meg-ismérkedvén véle, az után edgymást nagy szeretettel látták.

Edgynehány hartz és kopia rontás, Király parantsolattyábol,
szép leányának Magelonának kedveért, tartatik.

Az Neápolis Királynak parantsolattyábol, sok hartz és kopia rontás történék, az penig lött mind az ö leányának, szép Magelonának sokszor való kéréséböl, ki ötet sokszor kéri vala, szerelemtül, mellyet ö amaz vitézhez, ki ezüstös kultsokat visel vala, indittatván, de titkon. A Királynak-is, mikor a' vitézt az ezüstös kultsokkal látná, igen tetszik vala, leg-föképpen maga jó viseleseért és erköltseért, nemes indulattyáért és udvariaságáért, kinn ö magában-is néha szóll vala: Bizonyára ez az vitéz nem valami szegény nemböl való lehet, mert termete és személye mutattya, meg-érdemli hogy mi tölünk ez után több bötsület néki adassék, hogy sem ekkorig. Ezek után parántsolá a' Király az udvara népének-is, hogy szorgalmatossan legyenek azon, és tudgyák meg, kitsoda lehet ez vitéz, és annak-utánna ötet-is tudósitsák, kik igérék meg-tselekedni. Az után történék edgy napon, hogy a' Király ötet ebédre hivatá, hogy véle ennék, és bötsületesen ö töle tartatnék, ezen a' vitéz igen meg-örüle, jó reménségben lévén, hogy ö már ott az szép Magelonát, a' Király leányát, meg-láthattya, mert ö ennek elötte jól nem láthatta. Es midön már ideje el-jöne az ebédnek, el-jöve a' vitéz az ezüstös kultsokkal, akkor a' Király az ö házastársát és édes leányát, szép Magelonát, parantsolá az asztalhoz ülni, tsak egyedül a' vitéz kedvéért, hogy ö néki az által nagy bötsületet mutatna. Azonközben hogy az asztalhoz ülnének, találkozék hogy a' vitéz szép Magelonának ellenében ülne. Az ebéd penig sok külömb külömb-féle étkekböl készittetett vala, de a' vitéz az étkekkel nem sokat gondola, hanem tsak egyedül tellyes szivböl azon szorgalmatoskodik vala, hogy az szép Magelonát elegedendö-képpen szemlélhetnéje, még elmélkedése-is a' Király leányának szépségéröl vólt. Es igy elégité-meg szeme-fényét annak látásával, gondolkodék-is maga szivében, hogy ez egész világon ennél szebb nintsen, mint ez szép Magelona. Es igy fel-gyullada hozzája az ö szerelmében, s' ugy gondollya vala magát boldognak lenni, hogy ha ennek szerelmében lehetne; mind-az-által nem vélé, hogy ö részes lehessen abban, mert lehetetlen dolognak tartya vala, hogy ötet illy szerentse találná, de mind-az-által hozzá hüséges vala, a' Magelona-is azon-képpen szivében gondolkodik vala a' vitézröl. Azon-közben hogy az ebéd el-végezödnék, lön sok féle játék és nyájasság a' Király palotájában, ugy hog' maga a' Király-is a' Királynéval edgyütt nyájaskodnának, meg-engedé szép leányának-is, Magelonának, hogy a' vitézzel szollana. Es igy történék, hogy szép Magelona a' vitézt az ezüstös kultsokkal hozzája hiná.

A' Péter azt halván, nagy gyorsasággal mene hozzája. Ott a' leány hozzája szolla: Édes vitézem, az én kegyelmes atyámnak, a' Királynak, nagy gyönyörüsége a' történeteken, és efféle dolgokon vagyon, a' több vitézeknek-is azonképpen, leg-föképpen az vitézi játékokban, joszágos tselekedetekben, és nemes indulatokban, annak-okáért kérem, jöjön-fel gyakrabban nyájasság indétani, mert az én kegyelmes atyámnak, hasonlo-képpen anyám aszszonnak, többekkel edgybe nagy gyönyörüségek azokba, nékem-is a' szerint a' több leányokkal és aszszonyokkal egyetemben. A' Péter midön a' Király leányátol ezt hallá, a' szép Magelonátol, felele néki nagy szemérmetességgel: Kegyelmes aszszonykám, ennékem lehetetlennek tetszik, hogy én a' kegyelmes Királynak, és a' kegyelmes Királynénak bötsületit eléggé meg-köszönhetném, kiket énnékem érdemem kivül mostan az ö Királyságoktul adtanak, azon-képpen a' te kegyelmességed-is nékem szegény méltatlan, és alatson renden való szolgájának ennyi sok bötsülettel vagyon, nem-is érdemlem-meg, hogy neveztessem kegyelmességednek udvara népe közt leg-kissebbik szolgájának, mind-az-által felséges és kegyelmes aszszonykám, kegyelmességednek alázatossan köszönöm, és érdemes szolgálatommal, kegyelmességednek mindenkoron alázatossan igyekezem ezeket meg szolgálni, minden idöben. Akkor felele néki a' szép Magelona: Az ajánlásért én is köszönöm, és ennek-utánna kedves szolgájul akarlak tartani. Ez beszélgetések után a' Királyné kamorájában mene, a' szép Magelona-is véle, noha nehezen, de el-kelleték válni töle, mind-az-által még-is szolla a' vitézhez: Kedves vitézem, kérlek barátságossan, jöj-bé gyakortább nyájasságnak okáért; ezen kivül-is ennékem veled vólna titkon való beszédem, a' vitéz játékokrol és egyéb dolgokrol, kik hazádban történtenek, igen bánom, hogy mostan töb ok nem adaték a' veled való beszélgetésre, és igy bútsut vön töle, tekinte-is kedves szemmel reá, melly tekintés által szivében és mellyében meg-sebesedék, jobban hogy sem mint annak-elötte, és igy a' szép Magelona kamorájában mene a' több leányokkal edgyütt, a' Király penig a' több Urakkal a' palotában meg-álla, és sok féle dolgokrul vélek beszélgete. Ott az ezüstös kultsos vitézhez találván jöni, kit atyafiságossan kér vala, mondván: ha ellene nem vólna, Királynak a' maga nevét meg-jelentené, és állapottyát-is meg-mondaná. De a' Király töle akkor meg nem tudhatá, én ugy-mond Francziai országbol vagyok, igy szolla, edgy szegény Nemes ember fia, országrol országra járok probálnia. Midön a' Király töle ezt értené a' beszédeket, helyén hagyá, látván állapottyát s' maga viselését, több dolgokrol kérdeni nem akará. Eszében-is vövé a' Király hogy ö ellene volna. Akkor a' Király töle butsút vévén, nyugodalomra mene, hasonlo-képpen tselekedék a' vitéz-is, a' Királytol szépen botsánatot vévén, szállására mene.

Miképpen Péter szállásán az Király leányának
szépségét magában visgállya.

Midön már Péter a' Királytol el-válván szállására menne, azontul edgy rejtek helyre mene, kezdé visgálni és szivében forgatni kedves beszédit és tekintetit, és a' leánynak nagy szépségét, mellyel Magelona ékesittetett vala. Hasonloképpen a' szép Magelona-is maga kamorájában igy kezdé, ez sem kevesebbé elmélkedék a' Péter vitézröl, örömest tudná ki vólna ez vitéz, gondolkodék rola hogy ha ö nagy nemzetböl való volnaé, hogy inkább szeretni fogná, látván-is hogy tsak kedveért az udvarba szép módgyával jött, és gondolá hogy nem olly szegény, a' mint ö magát hirdeti, mert tsak a' tekinteti-is mind szemérmetessége és kegyes dolga az jó erköltsökkel, mellyekkel szép ékes vala, és termete-is, meg-mutattya, és igy efféléket többeket a' Király leánya gondola, ugy hogy titkon való szerelmét nehezen tartanája, azonban mint hogy gyermekségétöl fogva edgy igen jó dajkája vólt, igy vélekedék, annak meg jelentem, mint hogy mindenekben hozzája jó és hiv vala. Edgykor midön edgy nap a' dajkát Király leánya eleibe hiná, igy szolla néki. Én édes szerelmetes dajkám, te mindenkoron szerettél és fel-tartottál engem, magadat hiven mutattad, annak-okáért én e' világon senkibe, hanem tsak egyedül benned reménségem, tenéked minden igyekezetemet és titkomat meg-mondom, és igy mostan valamit akarok mondani, és te reád bizni, kérlek-is azon, hogy te ez illyeket nálad meg-tartsad, s' nékem penig ebböl jó tanátzal légy, én-is soha felöled el nem feletkezem. A' dajka mikor töle ezeket hallaná, igy szólla hozzája, s' monda: Én édes szerelmes leányom, én itt ezen e' világon ollyat nem tudok, kit tölem kévánnál, hogy én tenéked meg nem tselekedném, ha azért meg-kellene-is halnom, azokáért mond-meg bizvást tsak ennékem, és nyilatkoztasd-ki nékem szivednek titkát minden félelem nélkül. Akkor a' szép Magelona szolla ekképpen, mondván: Én az én szivemet és szeretetemet az iffiú vitézre hajtottam, a ki ez el-múlt napokba a' hartzban és kopia rontásban magának nagy böcsületet nyere, én majd ingyen sem ehetem sem ihatom miatta, és nem is alhatom, bár tsak azt tudhatnám-meg, hogy ha ö valami fö nemböl valoé, én minden bizodalmomat benne vetném, és ötet férjül venném, s' azért akarom meg-tudni néki minden állapottyát. Midön a' dajka szép Magelonátol illyeket hallana, azon nem kevéssé meg ijede, nem-is tudhatá hirtelen ezekre mit felellyen nékie, mind-az-által még-is igy szolla hozzá: Én édes szerelmetes leányom és aszszonkám, mit beszélles? jól tudom hogy te nagy nemzetböl vagy, és igy ha szintén e' világnak leg nagyobb ura vólna-is, és tégedet el-venne, vallyon lehetneé te nálad kivül nagyobb öröme?

Nagy tsudámra vagyon hogy te illy idegen iffiú vitéz emberre szivedet és szeretetedet aggasztottad, ki tenéked nemzetével edgyütt tellyességgel isméretlen, nétalántám ö-is abban a' kévánságban magát helyheztette; tsak edgy gyalázat érne annak-utánna tégedet, s' ugy hadna, mikor ö ezeknek szerit tenné. Annak-okáért édes és szerelmetes leányom azon felette igen kérlek, hogy te ez illy gondolatokat szivedböl ki-vess, soha ne-is emlegess illyeneket, mert ha a' Király meg-tudgya, a' te szeretetedet bolondságnak és ártalmasnak tartya. Akkor a' szép Magelona midön ezeket hallotta volna, eszében vövé, hogy a' dajka az ö kedvére szollani nem akarna, szivében és elméjében igen meg-szomorodék, mert a' szeretet ötet meg-környékezte és hatotta vala, annyira, hogy magával már majdan nem-is birna, és monda: Oh én édes dajkám, ezé a' szeretet kit te én hozzám tartottál, akarodé, hogy én szörnyü halállal meg-hallyak, és életemnek vége nyomorultul el-szakadgyon. Oh jaj! ezt az orvosságot nem kell meszsze keresni, söt inkább mindenkor nálad vagyon, hiszem tégedet tölem nem olly meszsze küldenek, ne légyen gondod tenéked atyámrol s' anyámrol, se én rolam se másokról, hanem ha te azokat meg-tselekedénded, kiket én tenéked hagyok, az lesz ennékem segedelmem, de ha azokat meg nem fogadod, kétség-nélkül nem sokáig te engemet nagy szomorun véletlenül halva találsz. Az szép Magelona midön ezeket el-beszélgette vólna, azonnal nagy bádgyadva az ágyra esék. Es viszontag hogy fel-ébredne, fel-kele és monda: Szerelmes dajkám, tudgyad hogy ez nagy nemböl való, miképpen az ö sok tselekedeti-is meghmutattyák, ez okáért maga nevét-is nem akarja jelenteni, de én bizonyos vagyok abba, hogy ha ö töle nevemmel az ö nevét és állapottyát meg-kérded, azt ö töled meg nem tagadgya.

A' dajka látván illy nagy szerelmét Magelonának, mellyet az iffiu vitézhez tartana, ottan a' szép Magelonát vigasztallya, s' mond: Én édes szerelmes leányom és aszszonyom, mint akarod és kévánságod olly nagy vagyon reá, hogy én a' te neveddel szollyak véle, és azokat, kiket te énnékem mondasz, tsak tudgyam immár, légy tsak vigan én-is vigyázok arra.

Miképpen az dajka edgykor reggel az Templomban menvén,
szép Magelona hagyásábol az iffiú vitézzel szolla.

Ezeknek utánna a' dajka edgykor a' Templomba menvén, a' vitézt meg-keresé, és találá ötet egyedül imádkozni, a' dajka-is mintha imádkoznék tselekedék, de mihelt ö az imádságot el-végezé, mindyárást vitézi bötsületet nékie tön, mert ötet meg ismeré, látta-is az elött a' szép Magelonánál; Ott kezde a' dajka véle szollani, és monda: Vitéz uram, én ezen eleget nem tsudálkozhatom, hogy állapotodat és minden te dolgaidat olly titkon viseled és tartod, jol-is tudom, hogy az én kegyelmes Uramnak a' Királynak, és a' Királyné aszszonynak azon nagy örömök vagyon, de leg fö-képpen a' szép Magelonának, szive-szerént-is akarná meg-tudni, hogy honnan való vagy, és ha hozzá jó kedved mutatod, tudositasz engemet, én viszont meg ötet, jol-is tudom, hogy nagy jó kedvességet néki tészesz, mert ö azt szive-szerint kivánnya tudni. A' vitéz mikor ezeket a' dajkátol hallá, sok gondolatokkal tellyes lévén, mind-az-által tellyességgel el-véle, hogy ez illy beszédek az szép Magélonátol vólnának, felele néki és monda: Édes aszszonyom, felette igen köszönöm jó akaratodat, hogy illy atyafiságossan beszéllesz velem, hasonlo-képpen azoknak-is köszönöm, kik az én nevemet kivánnyák tudni, kivált-képpen az én joszágos tselekedetü kegyelmes aszszonkámnak a' Magelonának, a' kinek, mely ha elötted kedves és nem neheztellö, engemet néki ajánly, és az én nevemmel ötet kérjed, hogy ö abban semmi kedvetlenséget ne tartson, hogy én magamat meg nem jelentem, mert azulta hogy én hazámtul kivül vagyok, még senkinél magamat ismeretségben nem adtam, min-az-által minden ez földön lévö teremtett állatoknak, mellyek ez széles világon találtatnak, azoknak javainak javait kévánom, engedelmes szolgálatomat néki ajánlom, azt mondhatod néki nevemmel; hogy szivböl nevemet tudni akarja, azt meg-tudgya, hogy az én nemzetségem nagy és fö nemes nemböl való, kérjed-is ötet nevemmel, hogy ez edgyszer mostan ezzel meg-elégedgyék, söt ezenn-is igen kérem s' atyafiságossan, hogy az én szegény és vékony tehetségemböl a' mit küldök nevemmel, kezében adni, mivel hogy én magam nem merem tselekedni, mellyel te énnékem nagy kedvet tész. Es ada néki három gyürü közzül edgyet, mellyeket az ö annya adott vala, hogy tölök el-válék, kik nagy drága árra bötsültettenek. Es midön ö a' vitéztül a' gyürüt el-vövé, igy szólla néki: Nemes vitéz, ezt a' gyürüt én a' te neveddel tulajdon kezében adom, a' mellett meg-jelentem, valamit mi ketten edgyütt beszéllettünk. Es ekképpen butsút vönek, és el-válának edgymástol.

A' dajka nagy örömmel a' vitéztöl el-mene, és vigada, hogy ö véle beszélhete, és szólla magában igy: Lehetséges dolog, mint az szép Magelona mondotta, hogy ez nagy nemböl való, mert minden jószágos tselekedetekkel, szemérmetességgel és bötsülettel tellyes. Illy gondolkodásokkal a' dajka mégyen vala, mig a' szép Magelonához el-érkezék, a' ki jövetelét nagy vigan várja vala, el-érkezvén, azontul elö-vévé a' gyürüt, és a' szép Magelonának meg-adá, jelentvén az mit ök ketten szollottak vala. Es midön a' szép Magelona a' vitézlönek ajánlását meg-értené, és azt a' nagy drágalátos szép gyürüt-is látá, mellyet a' vitéz küldött vala, szólla a' dajkának ekképpen: Én édes szerelmes dajkám, vallyon nem mondámé én az elébb ezeket néked, hogy ö nagy nemböl való lehet, mert az én szivem ezt énnékem meg-jelentette, és tsak ebben-is meg-gondolhatod, ha illyen gyürü leheté valami szegény emberé; ez lészen az én szerentsém, külömben sem lesz ennél, mert kévánom és szeretem ötet, az én szivem egyéb gondolatokat nem visel, vagy kivülette mást szerethetnék és kévánhatnék, tsak egyedöl ötet, mert eleitöl fogva, hogy én ötet leg-elsöben láttam, azonnal az én szivem hozzája vont, gondolhatom-is, hogy ö énnékem kedvemért és szerelmemért ide jutott. Mivel hogy ö nagy és fö nemböl való, azt-is értvén hogy kedvemért és szeretetemért ide jött, söt a' több vitézek között leg-szebb e' világon, tehát én bötstelen vólnék, kemény szivü, hogy ha kedvemben nem tartanám ötet. Söt nagy fájdalmokkal inkább meg-halni akarok, hogy nem felejteném és el-hadnám ötet. Annak-okáért kérlek tégedet szerelmes dajkám, hogy te ö néki minden igyekezetemet és akaratomat meg mondgyad, ez szándékomban penig légy te énnékem jó tanáttsál, hogy az én nagy fájdalmimat enyhithessem és lágyithassam, és kérlek tégedet, ezt a' gyürüt nálam hadd, mert ha tsak szemlélem-is ezt, rajta nagy örömem lészen. Midön a' dajka szép Magelonátul ezeket hallaná, hogy szivebéli minden szándékát néki meg-jelenteni akarná, igen meg-szomorodék azon, és monda néki: Én drágalátos aszszonkám és leányom, s' kedves szivem, fölötte igen kérlek tégedet, ne legyenek a' te nemes szivedben illyetén gondolatok, ne-is hadgy helyt nékiek, mert illetlen és tökélletlen dolog vólna, hogy te, ugy-mint edgy fö fejedelemné, szerelmedet illyen hirtelenséggel edgy idegen isméretlen vitézre hajtanád.

Mikor a' szép Magelona dajkájátol illy dorgálást hallana, tovább el nem türheté és halgathatá, hanem nagy szivbéli indulatból néki igy szólla: Te ne mond többé ötet idegennek, mert én az egész világon senkit ö nálánál kedvesebbnek nem tartok, nintsen-is senki, ki énnékem ötet az én gondolatimbol és szivemböl ki-szolhassa, azért barátságossan kérlek téged, hogy te illyet sokat ne szolly, ha engemet szeretsz, és az én kegyelmességemet. Minek-utánna a dajka ezeket értette vólna, nem akara többé az ellen szólnia, mind-az-által monda néki: Én szerelmes aszszonkám, a' mit én szollok, tenéked kedvedért, és te bötsületedért tselekeszem, mert minden dolgok, valamellyek szertelenül és oknélkül lésznek, nem bötsületre valók, azoknak kik

[HIÁNYZÓ OLDAL]

néki a' miröl engemet tudósitál, lészek-is azon, hogy ti edgyütt bészélgethessetek. A' vitéz annál inkáb meg örüle az igéreten, és monda: Szerelmes aszszonyom, köszönöm néked ez ajánlásodat, és szeretetböl kérlek, ha tenéked tetszik, hogy te ezt a' gyürüt, ki nem sokra bötsültetik, nevemmel néki add, és hogy ha tölemel-vejendi, nagy kegyelemnek fogom tartani, mert félek amaz elsö gyürü mint illik, nem annyira bötsületre méltónak tartatik nála, mind-az-által alázatossan néki ajánlly engem.

Akkor monda a' dajka: Immár én jól eszembe vöttem a' te nemes szivedet, én bizonyossan a' te nevedben néki meg-adom, és tégedet az szerént ajánlak, gondot-is viselek reá, hogy edgyütt beszélhettek. Monda a' vitéz, köszönöm néked jó akaratodat és ajánlásodat.

Miképpen az dajka ismét szép Magelonához mene.

Hogy mikor a' dajka a' vitéztül butsut venne a' templomba, menten mene az edgy uttal szép Magélonához a' kamorában, de nagy szerelmének miatta igen beteg vala, mellyet a' vitézhez tarta, és fekszik vala az ágyban, mert sohol nyugodalma nem vala. De mihelt ö a' dajkát meg-látá, azonnal fel-kele, és szolla hozzá: Szerelmes dajkám, Isten hozott tégedet, Oh jaj, hogy ha énnékem attol jó hirt nem hoztál, a' kit én olly igen szeretek, és ha édes dajkám valami okkal ötet nem láthatom, és nem beszélhetek véle, tehát meg-kelletik halnom.

A' dajka hallván ez beszédeket, monda néki: Nemes aszszonkám és szerelmetes leányom, én olly tanátsot adok néked, kiböl örömöd következik, és (ha Isten akarja,) bizonyára meg-isméred és tudod hozzád való szivbéli szeretetemet. Szép Magelona az ö dajkájátol ezeket hogy hallá, nagy örömében fel-ugrék az ágybol, öleli és tsokollya vala ötet, igy szóllván hozzája: Én szerelmetes dajkám, mondgy új hirt énnékem. A' dajka akkor kezde szollani, miként a' vitéz hozzája jött vólt, és minden akarattyát néki meg-jelentette és mondotta, hogy ö-is nagy szerelmének miatta tsak meg-nem hal, és monda: Bizonyára hidgy énnékem, szerelmes leányom, ha tenéked hozzávaló nagy szerelmednek miatta sok fájdalmid vadnak, azonképpen ö-is miattad nem kevesebbé gyötrettetik, és minden ö szerelme hü, szemérmetes és tisztességes te hozzád, kinn én-is örülök, tudgyad azért szerelmes leányom, hogy én soha nem hallottam illy iffiú vitézben, ki olly okossan szollana, mint ez, minden kétség-nélkül fö nemböl lehet, mert a' természete-is mutattya, ö sem kiván többet e' világon, tsak te véled egyedül való beszélgetéseket, s' ugy akarja ö néked minden dolgát és igyét meg-jelenteni, és a' mit néki parantsolsz meg-tselekednie, és igy minden alázatos szolgálattal magát néked ajánlya, kérvén hogy te néki napot választanál, helyt-is, a' holott tenéked szivét, akarattyát, és igyét meg-mondhassa, és senkinek egyébnek te kivüled nem akarja mondani, ezen-is kér tégedet, hogy te ezt a' gyürüt kegyelmessen töle elvegyed, és az ö nevében meg-tartsad. A' szép Magelona midön illy jó új örvendetes hirt hallana, és a' gyürüt is látna, ki olly szép és drágalátos vala, sokkal szebb mint annak elötte vala, ottan azontul meg-változék a szine, és meg-pirossodék, és monda a' dajkának: Ez ám az a' gyürü, kiröl énnékem álmom vólt, mert szivem nékem semmit ollyat nem jelent ki rajtam nem történnék, nyilván el-hiszem minden kétség-nélkül, hogy ez az vitéz, ki nékem házas társul, és férjül lészen, ö nála nélkül semmi gyönyörüségem, se örömem nem lehet, azért tégedet igen kérlek, hogy te annak módgyát el-gondollyad és fel-keressed minden tehetségeddel, hogy én ö véle beszélhessek, lehetetlen hogy már tovább várhassam. Azért szerelmes dajkám, keress módot benne, ugy hogy kedvem szerint láthassam ötet, és ö véle szollhassak, mert énnékem már bizodalmom vagyon, hogy én ez mód által jó végét az én kivánságimnak találhatóm, igiretem ebben néked tartya, hogy abbol tenéked semmi fogyatkozásod nem lészen; a' dajka-is penig igéré néki minden tehetsége szerint a' dologban nagy szorgalmatossággal való el-járását, és véghez vivését. Akkor edgy egész nap a' szép Magelona vesztegséggel és örvendetességgel marada, azokat a' gyürüket-is gyakorta nézegeti és nála tartya vala, mellyek a' vitéztöl néki küldettenek vala, szivében és magában az ajándékot köszöné, ezek után azokat az ö újaiban üti vala, és tsokollya vala, idejét-is tsak azokkal mulattya vala el.

Miként az dajka viszont az vitézzel szoll vala.

Midön más napra jutottak vólna, a' dajka azon fáradoz vala, hogy a' vitézt meg-szolitanája, és a' Kápolnában ötet találá, mellyben járni szokott vala, és midön a' dajkát meg-látta vólna, meg-örüle, mert bizodalma vala, hogy szép Magelonarol majdan valamit hallana, felkele és azonnal eleibe mene, köszönté ötet kedvesen és udvarias módon. Felele a' dajka viszont néki, és monda: Isten engedgye és adgya néked-is a' mit kivánsz. Az után kérdé a' vitéz, mi dolog vólna a' szép Magelona felöl, tovább is kérdé ötet, ha kedvébn tartyaé? Akkor felele néki a' dajka, és monda: Nemes és szerelmetes vitéz, bizonyossan hidgyed, hogy ez világban mostanában tsak edgy vitéz sintsem, se fegyveres, ki bátor a' vitéz játékokban gyakorlya-is magát, kinek a' szerentse igy szolgálna mint tenéked, bóldog vólt az ora mellyben te ide érkeztél, mert a' te erösséged által nyertél és találtál szép leánt ez világon, nagyobb szerentsét sem találtál, mert az ö kegyelmét és szerelmét elnyerted, a' gyürüt-is kit én általam néki küldöttél igen köszönte, és a' te nevedben azt megtartya, ö-is szive szerint kéván téged látnia, és kedvesen veled mulatnia, magam-is meg-nyugoszom azon, hogy az ugy legyen, de énnékem azt kell fogadnod, a' te nemes hüségeddel és hiteddel, hogy a' te szereteted semmi nem egyéb légyen, hanem tsak szemérmetesség és tisztesség, mint illet minden fö nemes embert, A' vitéz midön ezeket a' dajkátul meg-értette vólna, ugy tselekedék, mint ki minden jószágos tselekedettel tellyes, és térdre-esvén a' földre, s' monda: Szerelmes aszszonyom, fogadom és esküszöm te elötted a' teremtö Istenre, hogy az én igyekezetem és gondolatom nem egyéb, hanem tsak szemérmetesség és tisztesség, én nem kévánok egyebet meg-nyerni ha Istennek akarattya, hanem tsak a' szép Magelonának szeretetit a' szentséges házasságban, a' keresztyén Anyaszentegyháznak szerzése szerént, végben vinni, bár az Isten soha nékem ne irgalmazzon, Amen.

Midön a' dajka illyen fogadását hallaná, kezét néki fogá, és fel-emelé ötet, és monda: Bizonyára nemes vitézem, te olly esküvést töttél, kiért illik hozzád bizni és néked hinni, tudgyad azért hogy én akaratodat a' szép Magelonánál el nem halgatom, én-is kérem a' mindenhato és örökké való Istent, hogy ö tégedet ez igyekezetedben meg-tartson, ha Istennek akarattya ez, igy mondhatom; Itt ez világon illy két ember nem találkozik, ki olly nemes, tisztességes és szemérmetességes edgyügyük edgyütt, mint ti ketten; igy azért nemes vitézem, készüly-el, és jöj holnap dél után amaz kertnek kis kapuján által a' szép Magelonához az ö kamorájában, ki ott tsak egyedül én velem lészen, mind-az-által én onnan magam ki-megyek, hogy ti ketten tsak magatok lehettek, és ott szolhattok beszélhettek a' ti igyetekröl, szivetek szerént.

Az vitéz midön a' dajkátol ezeket hallá, igen örvendeze rajta, és köszöné néki illy jó követségét, és akkor edgymástol el-válának, és a' dajka viszsza mene viszont a' szép Magelonához, és meg-monda néki mindeneket, miképpen a' vitézzel minden dolgokat el-végezett vólna. Mikor ö ezeket hallotta vólna, sziviböl köszöné a' vitéznek.

Miképpen az Vitéz az kis kapun által szép Magelonához mene.

Másod napon, mikoron ideje és orája elközelgetne, hogy a' vitéznek szép Magelonához kelletnék menni, igen az orára vigyáz vala, az idö penig igen hoszszúnak néki addig tetszék, el-jöve ottan a' kertnek kis kapujára, melly ö néki meg-mondatott vala, és nyitva találá, mint a' dajka néki meg-jelentette vala. Ekképpen mene az szép Magelonának kamorájában az ö nagy szive kévánság _ _ _ _ _ _ _ és találá ott a' szép Magelonával edgyütt a' dajkát, mihelt a' szép Magelona meg-láta, azonnal meg-változik az ö szine, és az ö ortzája meg-pirossodék mint _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ nem-is tudgya mit tselek_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ sem ölelé és tsokolá ötet, mint az igaz _ _ _ _ _ _ _ vitte, mind penig az okosság, melly minden okos s' bötsületes ember szivét hordozza, tisztességre vezet és mutat, noha az ö ortzája, és az ö kedves szép szemei a' szeretetet nem tagadhatták, mellyet a' vitéznek tartott, még a' szive-is testében ugrándozik vala nagy örömében. A' szép Magelona két-féle gondolatokat magában visele, mind-az-által a' vitézt kedvesen tekinté. A' nemes vitéz penig nem kevessé az ö szinét változtatá, midön látná elötte állani az ö szépségü szerelmét, nem-is tudhatá hogy miképpen szóllna hozzája, mert majdan nem-is érzett, azt sem tudgya pedig ha nagy szélben-é vagy a' földön vagyon; mint a' szeretet az alatta valókkal szokott tselekednie. Akkor a' vitéz nagy szemérmetességgel elötte térdeire-esvén, monda: Nagy hatalmu és fö nemes Hertzegné, a' mindenhato Isten adgyon néked tisztességet, és mind azokat mellyeket a' te szived kéván. Azonnal az szép Magelona fel-emelé ötet kezénél fogva, és szólla néki: Nemes vitézem, Isten hozott ide téged, és hagyá ott néki melléje ülni. A' dajka mihelt ezeket eszébe vövé, azonnal más kamorába, ki ott közel vala, el-mene. Akkor osztán kezde a' szép Magelona beszélgetnie, ekképpen: Nemes vitéz, nagy kedvem vagyon nékem azon, hogy te én hozzám jöttél, mert kévánságom-is ez vala, hogy te veled beszélgethetnék, ha szintén nem illendö-is illyen iffiú leánzónak, mint én vagyok, egyedül edgy férfiú emberrel titkon beszélgetni, ugy a' mint néki engettem magamat, mind-az-által én a' te nemes elmédet meg-tekintém, melly engemet mérészszé és bátorrá tött, tudgyad azért, hogy menten azonnal, mihelt leg elsö nap láttalak, azontul szivem tenéked minden jókat kévánt mert minden jó erköltsök, kik edgy nemes erköltsü emberben szoktanak lenni, azok te benned tellyességesen meg-találtatnak. Azért nemes Uram, mond-meg énnékem a' te nemzetednek nevezetit, dolgát és állapottyát, meg se tartsad azokat, mert nints olly ember e' világon, kinek én több jótt kévánnék, mint tenéked. Azokáért én örömest meg-tudnám kitsoda vagy te, és mitsoda országból, és miért ide jöttél, akkor fel-kele a' vitéz, és monda: Nagy hatalmu Hertzegné, köszönöm tenéked alázatossan a' te kedves jó akaratodat, mellyet te én hozzám mutatz, és hogy te kegyelmedben-is be-vöttél, ha szintén én bennem semmi olly jó erkölts nem találtatik-is, hogy én azokkal tenéked szolgálnék. Illik hogy te meg-tudgyad én ki vagyok, és miért ide jöttem, mind-az-által, kérlek téged alázatosan, hogy senkinek meg ne mondgyad, söt inkáb te nálad meg-tartsad, mert ez vólt az én igyekezetem, hogy hazámbol el-jövék, hogy senkinek ne jelentsen, és mind eddig-is el-halgatva marada; Nagy hatalmu, nemes Hertzegné, tudgyad, hogy én edgyetlen edgy fia a' Provintziabéli Grofnak vagyok, ki a' Francziai Királynak attyafia, és atyámtol anyámtol tsak azért el-jöttem, hogy te kedvedben és szeretetedben juthassak, mert én felöled hallottam, hogy sohol e' világon szebb Hertzegné nintsen te kivületted, igaz-is, mert szépségedet majd ki sem mondhatom elegedendö-képpen, nem valami társaságért jöttem ide, vagy hogy nagy Urak, Fejedelmek és Nemessekért, vagy kik minden dolgokban énnálamnál okossabbak, és minden vitézi játékokban tudóssabbak, hanem tsak egyedül te kedvedért az én szivemben igyekeztem ide, noha én leg kissebb vagyok, mind-az-által szándékom ez vólt, miképpen én te kedvedben és szerelmedben juthatnék, és nagy igazsággal, mellyet töled-is kévánok, ezt-is magamban ugy el-végeztem vala, hogy senkit egyebet nálad kivül szerelmemben nem vennék, valamig élek. Ezeket mikor el-beszéllette vólna, hagyá ötet leülni, és monda néki: Nemes atyámfia és uram, köszönöm a' mindenhato Istennek, az én teremtömnek, hogy ö nékünk olly boldogságos napot engedett, mellyben engemet mindeneknek fölötte meg-boldogitott, és illy nemes erköltsü embert nagy fö nemböl valót adott, kinek e' földön mássa nem találtatik, erösségben, szemérmetességben, szépségben és okosságban, és mivel ez dolog igy lött, hogy mi ketten edgy más szeretök legyünk, mint hogy te-is bötsületes uram, az én kedvemért ez országban jöttél, az játékokban-is többet végeztél-el, hogy sem mint mások, kik itten környül vadnak, és nagyobb hired és neved-is vagyon minden vitézeknél, azokáért boldognak mondhatom magamat, hogy te ez országban kedvemért ide jöttél, atyádat, anyádat és országodat el-hattad. Azért nemes vitéz uram, nem volna illendö dolog, hogy a' te fáradságod héjában lenne, mellyet nagy hiven tselekedtél, és mivel-hogy te énnékem szivedet és akaratodat meg-jelentéd, illik tehát, hogy én-is azon szerént tselekedgyem. No már nézd jól meg a' te Magelonádat, légy Mesterül néki és uralkodgyál az ö szivében, de azért kérlek, hogy ez illyet titkon tisztességesen alattomban tartsad szintén a fogadásnak ideéig, bizonyos-is lehetsz immár ebben, hogy én inkább meg-halnék, hogy sem mint magamat s' szivemet másra biznám.

Azonközben le-vön edgy arany-lántzot a' maga nyakáról, kinn függ vala drágalátos kapots, és függeszté néki a' nyakára, és monda: Ez lántz által szerelmes atyámfia és társom, tészlek az én testemnek örökös lakojául, és hüségesen igérem, mint Király leányához illik, és a' bötsület-is mutattya, senkit egyebet el nem venni, hanem tsak egyedül tégedet; akkor ötet kedvesen karjaira vövé, és osztán térdeire esék elötte Péter, és monda: Én szerelmes Hertzegném, ki mindeneknél szebb vagy e' világon, nem érdemlem; nem hogy nem köszönném, de mint mondád, abban légyen és maradgyon ez dolog. Én-is ezeket ebben hagyván, igérem mondásidat hiven meg-tartani, ha Istennek akarattya tartya. Viszont ha tenéked is tetszik, a te társodtul ezt a' gyürüt el-fogjad, hogy erröl meg-emlékezzél rolam. (Ez penig a' harmadik gyürü vala, mellyet ö néki az ö annya adott vala, midön tölök el-mene, a ki sokkal drágább vala a' többinél.) Ekképpen el-fogván a' gyürüt szép Magelona jó akarattal, és viszont hozzája fordula, meg-ölelé és tsokolá ötet, ez után penig a' dajkát menten viszsza-hivá.

Midön azok ketten már magok között igen sokat beszéllgettek vólna, azt-is közöttök el-végezék, hogy miképpen ök edgymást gyakortább láthassák. Es igy Péter a' szép Magelonátul butsut vévén, szállására mene, de vigabb vala hogy sem mint annak elötte szokott vala lenni. Az szép Magelona penig az ö kamorájában marada dajkájával edgyütt, és ugy tselekedék, hogy nem-is tetteté magát senki elött. De ezek után a' szép Magelona dajkájával sokat beszélgete az ö szerelmes Péteréröl, és monda: Mint tetszik néked az én hivem, és szerelmes emberem s' vitézem? igen kérlek, mond-meg nékem, és semmit ne titkoly el felöle. Bizony, (igy szólla:) én édes aszszonykám, igen szép, szemérmetes, eröss és bátorságos minden ö erköltsében, nékem ugy tetszik, külömben nem, hanem hogy ö fö nemböl való lehet.

Arra felele a' szép Magelona: Vallyon nem mondámé én tenéked mindenkor igazán? mert az én szivem és elmém jól értette; kivel én meg-elégszem, Istennek hála légyen, és nem lehet olly nemes leány e' földön, ha tsak fél részent tudná-is azt felöle, mit én tudok, boldognak mondaná magát, hogy ha valaha ötet kedves emberévé fogadhatná: Felele arra a' dajka: Edes aszszonkám, mind igaz, kit mondasz, de edgy dologra igen kérlek, hogy a' szerelemnek miatta goromba ne légy, és ha udvarban lész a' több leányokkal, hasonlo-képpen a' vitéz-is, magadat ne tettesd és jelentsd, mert ha ez töled lészen, az atyád és anyád könnyen meg-értik, mellyböl osztán három-féle gonoszság következnék:

Az elsö az, hogy pironkodnod kelletnék, a' te atyádnak és anyádnak kedvét el-vesztenéd.

Az második, ha ök meg-tudhatnák, a' vitéz ez miatt meg-ölettetnék, osztán te oka vólnál a' vitéz halálának, a' ki tégedet inkább szeret hogy sem mint magát. Es harmadszor, én-is nagy büntetésben esném.

Azért én igen kérlek, hogy okossan viseld magadat, mint fö nemes leányzohoz illik. Akkor monda a' szép Magelona viszont a' dajkának: Szerelmes dajkám, ebben és más dologban-is a' te tanátsodat meg-fogadom, mert eszemben vészem, hogy te mindenkor énnékem hü és jó tanáts adóm vóltál, söt igen kérlek, ha te én hozzám valami ollyat látz, ki engemet nem illet, meg-mondgyad énnékem, avagy tsak jelents-meg, és én meg-fogadom, mint énnékem édes dajkámnak és anyámnak; De tsak azon kérlek, hogy mikoron mi edgyütt vagyunk, énnékem meg-engedgyed az én szerelmemröl hogy te veled szollhassak, hogy én idömet könnyebben el-mulathassam, és igy osztán vége szakad ez dolognak. De mindenek fölött erre-is kérlek, hogy te azon légy, hogy gyakrabban ötet én láthassam, és ö véle szollhassak, mert egyéb örömet kivülette ez világon nem találok, és ha ö néki szerentsétlensége történnék, (kitöl Isten oltalmazza) tudgyad édes dajkám, hogy én magam tulajdon kezemmel halált szerzenék magamnak.

Mikor már a' vitéz is maga szállására jutott vólna, gondollya vala annak kedvességét, melly ö nékie lött vala, Istennek hálát ada, hogy ötet olly szerentse találta, vélekedik-is, hogy az Isten tsak edgy vitéznek-is illy áldással nem volt mint ö néki; tsudálkozik magában a' Magelonának szépségén, és a' ki mitsodás okos mutatott néki az udvarban való menetelre, hogy soha maga sem gondolta volna azt, mind-az-által igen okossan viselé magát, és tsendessen lévén a' K

[HIÁNYZÓ OLDAL]

edgyszer. Azért a' Király-is Magelon azoknak nagy bötsületet tött vala. Es hogy már kis aszszony napja el-jöve, jó reggel fel kelének mindnyájan, és prédikátziot halgatának elsöben. Ennek-utánna hozzá készülének, ki-ki leg-jobb módgyával, a' vitézlö piatzra menének, melly hivattatott Catoniának; akkor a' Király a' nézö házban fel mene, a' Királyné is az ö leányával, szép Magelonával, és más több leányokkal és aszszonyokkal, az ütközetnek tsudalására, kit gyönyörüséges vala nézni, a' sok leányok és aszszonyok között egyedül a' szép Magelona mint a' hajnali tsillag Nap-keleten fénlik vala; Akkor a' vitézek mind várakoznak vala a' Király parancsolattyára. Es az elsö, ki magát tetteti vala nagy pompával, ez vala a' Koronabéli Friderik Ur, ki miatt az ütközés kezdeték. Ö utánna jöve Anthal Ur, és azok után mind a' többi-is szerrel, de a' szép Magelona szemeit forgatá mind tsak az ö kegyes Pétere után, ki tsak leg utol jár vala. Es midön ez meg-lött volna, meg-hagyá Király a' Gondviselönek ki-hirhetni, hogy az ütközés légyen kegyességgel és szeretettel, és ugyan valoban, a' Gondviselö azért ezt igy ki kiáltván, hogy ki-ki jó szerrel és modgyával tegye ezeket, a' Király ezt igy engedte-meg. Azonnal kezde a' Koronabéli Friderik Ur szollani ekképpen, hogy ki-ki jól meg-értse: En ez mái napon, ugy-mond, erömet és tehetségemet akarom meg-mutatni a' nemes és szépséges Magelonának kedveért, és azzal elöjöve a' piatzra. Ki ellen ki-jöve Henrik Ur, az Angliai Király fia, igen szép vitéz, és ugy találának öszve-menni, hogy mind a' kettönek kopiája el-törék, mind-az-által, ha az Henriknek segitségül nem jönek vala, immár le-esik vala, mert ö valamennyire meg hevült vala. Az Henrik Ur után jöve Valoisbéli Lanczelot nevü, ki az elsö ütközésben Friderik Urat le taszitá. Akkor elö-jöve a' Provinciabéli nemes Péter-is Lanczelot ellen, mert nemes szive és elméje tovább nem várhatá. Ott ö mindenektöl ezüstüs kultsos vitéznek hivattatott, mert senki nem tudhatá az ö nevét se nemzetségét, és azok igen öszve találának ütközni, hogy mind kettönek lovok le-esék alattok. Azontul a' Király meghagyá és a' több Urak-is, mivel-hogy ezek ketten nagy és hatalmasok valának, hogy meg-változtasság lovokat, és másokat vegyenek elö, ha akarnak még edgyszer öszve-ütköznie, hogy meg-lássák, ezek közzül ki nyerné-el a' gyözödelmet, melly azontul mind kettötül meg-lön, mindgyárást meg fel-ülének. Nem-is szükséges kérdeni, hogy ha a' szép Magelona keserves szivel az ö kegyes Pétereért akkor imádkozotté, hogy ö néki valami nyavalyája ne következzék, és hogy ö ditséretet nyerjen. Midön már viszont e' kettö meg fel-ülnének, másodszor-is a' piatzra menének, a' hol mindenik a' ditsiretet gondollya vala, és találának viszont ketten ugy öszve menni annyira, hogy a' Péter Lanczelotnak karját ketté töré, és nagy erejével a' földre le-taszitá, ugy hogy a' Király már gondolá hogy ez meg-hólt vólna, és igy ez a' piatzrol az övéitöl szállására vitetteték. Akkor viszont jöve a' nemes Péter ellen Zaphoy Anthal Ur, ki olly erös nem vala mint Lanczelot, és Péter azt könnyen le-taszitá. Ez után jöve a' Provinciabéli Jakab Ur, az ö attyafia, Péter azért ötet jól ismeri vala, de ötet az ö attyafia meg nem ismeré. A' nemes Péter midön már attyafiát látná a' játékhoz készülni, szólla a' gondviselönek: Menny el amoda, és mond-meg annak a' vitéznek, hogy ellenem ne jöjön, mert ö énnékem egyszer jó szolgálatot tött vólt a' vitézségben, azért tartozom én-is viszont néki valami jóval szolgálni; nem-is örömest ellene vétenék, a' mellett penig mond-meg néki, hogy én ötet kérem, ö-is kéméllyen engemet, és nyilván jó akaratbol meg-vallom, hogy ö jobb vitéz nálamnál. Az gondviselö ezeket néki meg-mondá. De az Jakab Ur hogy meg-értette vólna, meg-haraguvék, mert ö-is fö vitéz vala, és ez a' nemes Pétert maga kezével vitézzé tött vala, azért ada néki a' nemes Péter bötsületet. Akkor kezde Jakab Ur a' gondviselönek igy szollani; Mond-meg annak a' vitéznek, nem tudom ki légyen, ha én valaha ö véle jót töttem, és az _ _ _ _ ellenem nem jö, im én fel-szabaditom öt, még annál inkább, hogy ha én ellenem magát nem oltalmazza, és ollyannak tartom ötet, mint a' kiben semmi erö nintsen, ezeket a' gondviselö a' nemes Péternek meg-mondá. Midön nemes Péter az ö attyafiátol ezeket hallá, ö-is meg-haragvék, neheztelle-is reá, hogy néki kelletnék attyafiával ütközni, mind-az-által meg kelleték tselekednie, azért hogy ö az emberektül meg ne ismértessék. Midön már ütközni mennek vala, ottan a' nemes Péter az ö kopiáját körösztül vévé, mert nem akara attyafiát meg-találni, de az ö attyafia nem kéméllé ötet, és mellyben találá ötet, el-is töré a' kopiát, és ki esék maga lova nyergéböl. De a' nemes Péter meg sem mozdula, ugy tetszék néki, mintha tsak tollal illette volna meg, a' Király ezt eszében vövé, és jól látá, hogy az ezüstös kultsos vitéz tsak udvariságbol tselekedte, mind-az-által ö nem tudta, miért lött ez, de a' szép Magelona ezt jol értette, miért Péter ezt tselekedte, az után ismét ök ketten ütközethöz készülének, de Péter ugyan nem külömben tselekedék, hanem tsak mint az elött. De az ö attyafia ötet még sem kéméllé, ugyan valoba meg-találá Pétert magát s' meg-taszitá, de Péter tsak a' kengyelböl-is lábát ki nem voná, és ez találásban tsak meg sem mozdula, kinn minnyájan tsudálkozának. Es midön ezt az Jakab Ur látná, érzé-is, hogy ö igen erös, és meg sem mozdéthatá, és hogy ötet találni nem akará, kinn el-tsudálkozék, és nem akara többé ellene jöni, és igy elmene; az sem tudta, hogy ö néki attyafia volna a' nemes Péter. Az után Barbonabéli Edvárt Ur jöve elö a' piatzra, merö és erös vitéz, de mindgyárt elsö ütközeten a' nemes Péter ugy találá, hogy magát és lovát a' földre taszitá, nagy erejéböl, ugy annyira, hogy a' kik ott állanak vala a' Pétert igen tsudálák, és nagyra bötsüllék. Ez után jöve a' Montefarrabéli Friderik Ur, és elö hozá kopiáját a' Péterre, de a' Péter ötet mindgyárt szakálban találá, az álla-kaptzáját, és le-taszitá ötet. Es hogy tsak rövideden szollyak felöle, mind a' vitézeket még kik hátra valának, az ezüstös kultsos vitéz meghgyözte, és ugy meg-tartá tisztességét és ditsiretit.

Hogy már senki nem vólna ki ö véle ütköznék, reá vévén ruháját, és a' Királyhoz fel-mene. A' Király midön ötet meg-látá, meg-hagyá a' tanáts Uraknak, hogy a' gondviselötül ki-hirdettetnék, hogy miképpen az ezüstös kultsos vitéz ditséretit és bötsületit meg-tartotta, és a' többi között magát leg jobban tartotta, és annak a' vitéz Péternek a' Királyné és a' szép Magelona, a' több leányokkal és aszszonyokkal nagy szépen köszönének. Akkor ki-ki haza szállására mene, és le-tövék az ö fegyveröket. Mind-az-által a' Király meg-hagyá a' gondviselönek, hogy kit-kit a' vitézek közzül fel-hijon az udvarba, hogy vélek ebédellyen, ki ugy-is lön.

Es midön már az udvarba bé-jönének, köszöne nékik a' Király, és bötsület tön: A' Péter-is hogy le-vetközedék, udvarhoz mene, ottan a' Király mihelt ötet látá, eleiben mene, megölelé ötet; és monda: Szerelmes atyámfia, köszönöm néked a' tisztességet, mellyet ma énnékem töttél, mert én ditsekedhetem, hogy olly Hertzeg e' földön nintsen, kinek udvarában illy fö vitéze vólna, ki szemérmetességgel és bötsülettel, mind erösséggel ékesittetett, mint énnékem te vagy, nem-is szükséges vólna hogy ditsiretet felöled tennék, mert a' tselekedetid bizonyitanak rolad, hasonlo-képpen minden Hertzegek és Urak, kik itt jelen vannak. En a' mindenható Istent kérem, hogy néked segedelmül légyen, valamit a' te szived kévánhat, mert bizonyára meg-érdemled. Az nap a' vitéz Péter bötsületesen a' Királytol és a' többitöl tartaték; mert valamelly ha tsak beszélhetet-is véle, az nagy örömmel látta az ö véle való társalkodását; és mennél inkább néztek reá, annál örömesbben látták ötet, mert ö igen szép vala, és kegyes iffiú legény, ahoz pedig szép mint liliom fejér vala, kegyes szeme-is valának, sárga haja mint az arany, azért mindenik monda: Az Isten ö néki sokkal külömb joságos tselekedeteket engedett. Mind-az-által a' Király a' meg-sértettekröl sem feletkezék-el, mindgyárt a' fö seb gyogyitó orvosért külde, és hagyá békötni a' Lantzelotot, ki igen meg-sebesült vala. Az orvosok kevés idö alatt olly szorgalmatossággal lévén, hogy a' Lanczelotot szépen meg-gyogyiták. Es igy a' Király tizen-öt egész napokig a' Hertzegeknek nagy bötsülettel lön, kik oda jöttenek vala, és kedvesen tartá öket. De az beszélgetés közöttök tsak egyedül az ezüstös kultsu vitézröl vala, a' szép Magelona midön ezeket hallaná, igen örvendeze rajta, de ö azokban magát nem tetteti vala.

Miképpen az Hertzegek és Urak viszont haza menének,
de haragossan, mivel hogy ök meg nem tudhaták, kitsoda volna az a' vitéz.

Es midön már az ütközésnek, és minden örömnek vége szakadott vólna, a' Hertzegek és Urak viszont haza menének, de haragossan mert meg nem tudhaták ki lött légyen a' vitéz, ki az ütközésben olly nagy dolgokat végezett-el ennyi sok Hertzegek és Urak között. Es mikoron ök haza menének, tsak az ezüstös kultsu vitézröl beszéllének. Es midön már a' meg-lött dolgok el-múltanak vólna, a' nemes Péter az szép Magelonához mene, mert ök edgymástol sokáig nem voltanak külön, ha tsak mi kis okkal lehetet-is. Es ök ketten lévén, akkor a' szép Magelona ötet mind tsak ditsiré, de a' Péter viszont monda néki; magátol ezt nem tselekedte, hanem, ugy mond, az ö szépsége mindenkor ezt tötte, és ötet arra kénszeritette, és ö töle a' ditséret és bötsület-is jó. Es midön már ök edgyütt minden-féle dolgokról eleget beszélgettenek vólna, ottan a' Péter ötet meg-probálni akará, és monda néki: Nemzetes, szerelmes és szépségü Magelonám, te tudod, hogy én miattad atyámtol és anyámtol már sokáig távoly vagyok, azért szép szerelmem, mivel-hogy te annak oka vagy, én azonn kérlek, énnékem meg-engedgyed, hogy haza mennyek, ha kedvednek igy tetszik, mert abban bizonyos vagyok, hogy az én szüléim nagy gondokat és fájdalmokat érettem szenvednek, mivel-hogy ök nem tudnak hol vagyok én, és magam-is lelkem isméreti szerint nehézségnek tartom. Azt penig Péter tsak probálásul tselekedé, és tsak tetteté magát. Akkor a' szép Magelona mikoron az ö szerelmes Péterének beszédét meg-értette vólna, azonnal az ö szemei könyveznek vala, annyira hogy az ö szép ortzája meg-vizesedék, és az ö szine-is azonnal meg-változék, ugy hogy hólt szinü vala, azonnal el-bádgyada a' nagy gondolatok miatt. De ezek után viszont kezde szóllani, és monda nagy fohászkodással és sirással Péternek: Bizonyára szeretö Péterem, mind azok, valamellyeket énnékem szóllál, mind igaz és illendö dolog, hogy a' fiú attyának és annyának szó fogado és engedelmes légyen, és semmit azok ellen ne tselekedgyék. De énnékem nehézségemre vagyon, hogy te a' te szeretödet, ugy-mint engemet, itt akarsz hadni, a' kinek küvülötted e' világon semmi nyugodalma nintsen, és ezzel-is tudósétlak, ha tölem el-menéndesz, nem sokká halva hallasz engemet, mert tsak te éretted halok-meg, azért szerelmes uram és atyámfia, kérlek, hogy te énnékem el-menésedet el ne titkollyad, mert mihelt el-menéndesz, én ottan tsak hozzá készülök, mert jol tudom, hogy az után én nem sokáig fogok élni, és te ekképpen oka lész az én halálomnak, de ha kivántatik, hogy ugyan el-kell menned, én tégedet igen kérlek, szép szerelmem, hogy te engemet magaddal el-vigy, itt ne hadgy nag' kár vallásomra. Es midön a' Péter az ö szép Magelonáját illy panasszal szollani halgatná, igen meg-busula rajta, és ugy tettszék néki, hogy az ö szive ketté hasadna miatta, és monda néki: Edes Magelonám, és én szép szerelmem, ne sirj és ne keseregj olly igen, mert inkább ez gondolatom, hogy soha én ebböl az országbol ki nem megyek, söt inkább annak végére akarok menni miképpen vagyon a' mi dolgunk, én magam-is inkább örömesben halált szenvednék, hogy sem mint tégedet el-hadnálak, abba-is bizonyos légy, hogy én tégedet nagy szemérmetességgel és bötsülettel akarlak el-venni, és fogadásomat mindenkor meg-tartani, kit én annak-elötte néked fogadtam vala. Es midön a' szép Magelona ezt hallá Pétertöl, viszont meg-örüle, és monda néki: En édes uram és atyámfia, hogy ha igy van a' dolog a' mint mondod, tehát én azt tanátslom, mi ketten edgyütt mennyünk-el, nem sokára hallasztva, alattomban, mennél hamarébb lehet, ez két okokra nézve:

Elsö ez, mert félö hogy tenéked nehéz lészen sokára a' várakozás, és ennek-utánna együld nem vólna kedved az itt való maradásra, és igy el-mennél innét s' engemet itt hadnál.

Második oka ez, és bizonyos-is, hogy az én atyám engemet el-házasitana s' másnak adna, mellyböl osztán énnékem rút halálom következnék, mert én sem akarok nálad nélkül mással élni. Azért szép szerelmem, igen kérlek, hogy mentül hamarébb hozzá láss, és abban modot keress, hogy mi edgyütt el-mehessünk, mert továbbá való várakozásunk, együld ártásunkra lészen, mert az én bizodalmam már egyedül te benned, és én mar soha tégedet el nem hadlak, mint magad-is mondád, hogy te engemet tisztességesen és bötsületesen tartani akarsz, mint kedvesedet. Akkor Péter újonnan el-kezde esküdni, és fogadást tön néki, hogy az szerént tartaná. Es ekképpen harmad napra edgyütt való el-menést végezének közöttök elsö álom után, de azon közben Péter minden készülettel hozzája készüllyön, és a' kert kis kapujánál a' lovakkal ö reája várjon. Azon-is kéri vala szépen ötet, hogy jó és erös lovakra szert tegyen, és magával vigyen, ugy hogy ök az attya országábol nagy gyorsasággal ki-mehessenek, mert mihelt az én atyám ezeket meg tudhattya, azonnal fog minket követni, és ha elér bennünket, félö, hogy ö minket meg-öletne. Es igy a' Péter szép Magelonátul butsút vévén, kéré-is ötet igen, hogy ö-is legyen akkorra, és sokára ne mulasson. Ez tanátskozásrol és végezésröl semmiben az ö dajkáját nem tudósitá, mert ö akkor ott nem vala, midön ök ezeket el-végezték vala, nem-is akara szép Magelona, hogy a dajka meg-tudgya, mert azt gondolá, hogy nála meg nem marad el-halgatva, öt meg-tartoztatná, azért ö alattomban magában és titkon tartá. A' Péter penig el-ment vala töle az ö szállására, és készittete mindeneket, mellyek az útra szükségesek valának, de alattomban, és lovait-is meg-hagyá jól patkoltatnia.

Miképpen itt az Nemes Péter szép Magelonát a' Király leányát el-viszi.

Hogy immár el-jött vólna az el-végezett idö 's ora, vagy elsö álomnak ideje, el-jöve Péter-is a' kertnek kis kapujához három loval, mellyek közzül edgyike kenyérrel vala rakva, és egyéb eledellel, ugy-mint két napra valóval, hogy sohult szállásokban se ételt se italt ne keresnének. Akkor a' szép Magelona tsak egyedül lévén, magához sok aranyat és ezüstöt vön, és mi az útra szükséges vala, és ö fel üle edgy jó és szép Angliai poroszkára, a' ki szép módgyával jár vala. Az után maga-is edgy jo lora fel-üle, és igy sietve egész éjel virrattig ök menének, a' Péter penig mindenütt sürü erdöt keres vala a' tenger mellett, hogy ök senkitöl meg ne láttatnának, és senki öket ne tudhassa. Es midön már jó meszsze az erdöbe bé-mentenek vólna, ottan a' Péter szép Magelonát a' lorul le-emelé, és a' lovak fejéböl-is a' fékeket le-szedé, hogy ott füveznének, ök penig ketten a' zöld pásitra le-ülének edgy árnyékos helybe, és beszélgetnek vala dolgokról, az Istent-is szépen kérék, hogy lenne oltalmazojok, és vezesse öket a' kévánatos helyre, hogy az ö elö-vött dolgokat végben-vihessék. Es midön már igy sokáig beszélgettek vólna, ottan a' szép Magelonára álom érkezék, hogy edgy kevessé nyugodnék, mint hogy az elött való éjel semmit sem alutt vala, el-is fáradt vala: Es ekképpen az ö fejét a' Péter ölében hajtá, és kezde alunnia.

Miképpen az Vitéznek és szép Magelonának el-menését meg-tudák,
és mint keresték sok helyeken.

Midön már meg-virradott volna, bé-mene a' dajka a' szép Magelona kamorájában, és ö ott sokáig várakozék, mert az gondollya vala, hogy ö még alunnék, és midön láta, hogy már ideje el-jött vólna, mellyben fel-szokott vala kelnie, gondolkodék magában, mivel-hogy ennyi sokára fel-kelését hallasztaná, netalántám beteges. Es a' dajka azon-közben az ágyhoz mene, és nem talála abban senkit, hanem hogy az ágy meg sem türödött vólna, vagy valami jegye vólna a' fekvö helynek, mellyen ö igen el-ijede, és igy gondolkodék magában, hogy a' Péter dolga vólna ki ötet onnét el-vitte. A' dajka azonnal a' Péter szállására mene, és a Pétert kérdezi vala, ottan meg-tudá, hogy ö már el-ment vólna. Azonnal a' dajkának majd ugy tetszék mint ha már meg-kelletnék halnia, de menten mene a' Királynéhoz, és meg-monda néki, miképpen a' szép Magelonát az ágyban kereste, de ötet nem találta, és nem tudhattya hova lött. Mikoron a' Királyné a' dajkátul ezeket hallaná, fölötte igen meg-ijede, és meg-haragvék, hagyá mindenütt kerestetni, mind addig mig a' Király-is meg-tudta, el-hiresedék, hogy az ezüstös kultsos vitéz el-ment vólna, a' Király-is menten gondolá, hogy a' vitéz a' leányt el-vitte vólna, a' Király azonnal meg-hagyá hogy nagy hatalommal ötet követnék és keresnék, és valaholott a' vitézt meg-kaphatnák, eleiben elevenen hozzák, mert ugy akarná büntetni ötet, hogy ez egész világ meg-tsudálkoznék rajta.

Midön az alatta valók uroknak akarattyát meg-értették vólna, azonnal fegyverben öltözének, és el-oszták magokat széllyel az útakra, és nagy szorgalmatossággal mindenütt keresék, de a Király és a Királyné igen boszszonkodának, egész udvara népe-is azon meg-keseredék, kiváltképpen penig a' Királyné, az ugyan meg-rémülni akar vala; a' Király a' dajkáért külde, és monda néki: Nints kü_ _ _, te tudsz bizonyost valamit arrol mond _ _ _ban hogy sem mint akarki-is, akkor a' dajka a' Királynak lábaihoz esék, és monda: Oh nagy kegyelmü Uram, ha te én bennem ollyat találsz, hogy ez dologban vétkes lészek, vagy találtatom, im hol vagyok, és te engemet kedved szerént szörnyü halállal, és a mint udvarod népe-is fog itélni, öless-meg, hiszem mihelt én meg-tudtam, azonnal meg-mondottam az én kegyelmes Aszszonyomnak a' Királynénak. Akkor a' Király azonnal kamorájában méne, és sem évék sem ivék nap estig nagy busultában. A' Királynénak-is dolga iszonyú keserves vala az egész udvarbéli leányokkal egyetembe, s-az egész Neápol városa-is.

Mindenütt immár eleget keresték vala az alatta valok, de nem találhaták, és nem-is tudhatának felölök semmit, s az hatodik napon viszsza jövének azokban, némellyek tizen-ötödikben, de tsak heába jártanak, kinn a Király igen meg-busula. Itt immár mostan el-hadgyuk a' Királyrol valo beszédet, és kezdgyünk viszont a' szép Magelonárol beszélgetni, melly edgy erdöben a' tenger mellett a' Péter ölében édesdeden aluszik vala.

Miképpen az szép Magelona az Péter ölében aluszik vala,
és kévánnya vala ötet aluva meg-néznie, de utollyára osztán meg-haragutt vala.

A' mint ide fel-hallátok, mint a' szép Magelona Péternek ölében el-alutt volna, ott Péternek nagyobb gyönyörüsége nem lehete, mint az ö szeretöjének meg-nézése, eleget sem tsudálhatá az ö szépségét, melly elötte vala, és midön már elégedendö-képpen meg-nézegette volna az ö piros ajakit és szép ortzáját, akkor nem türheté tovább, hanem ki-sinorozá és meg-nézegeté az ö szép fejér mellyetskéjét-is. Es midön már azt meg-tselekedte volna, ottan szerelmében igen meg-gyulada, és gondollya vala magában, hogy ö menyben volna, azt-is gondolá, hogy együld a' szerentse meg ne ártana, mind-az-által ez gyönyörüség nem sokáig tarta, mert ö ezek után nagy gyötrelmet szenvede. Akkor Péter a' szép Magelonát ekképpen meg-nézegetvén, egy darab vörös tafotat láta a' kebelében öszve-hajtogatva, kit el-vévén fel-bonta, meg-akarván tudni mi vólna benne, kiben találá amaz szép három gyürüket, mellyeket Magelonának adott vala, kiket ö igen szeretett, és az ö kedvéjért szépen el-tött vala. A' Péter penig, mikor a' gyürüket meg-nézte volna, ismét öket a' tafotába úgy bé-takará, mint az elött volt, és egy köre tövé maga mellé, és ismét a' szép Magelonát kezde nézegetni, ki szerelmében ugy el-szunnyadván, azt sem tudgya vala ö hol volna. De az Isten meg-mutatá néki, hogy ez földön kevés gyönyörüség volna, söt inkább tsak merö keserüség, azonban egy prédával élö madár el-juta, ki a' vörös tafotát látván, azt alitá hogy hús volna, fel-ragadá a' tafotát és el-repüle véle.

Miképpen Péter az madarat követi vala, kövekkel hajigálván utánna,
és az madár az tafotát az tengerben ejtette vala.

Midön Péter látta vólna, hogy a' madár az gyürüket el-ragadná, igen meg-háborodék, azt gondolván magában, hogy ha a' szép Magelona meg-tudgya, igen fog reája neheztelni, kit nem örömest haragitana-meg. Azonnal palástyát tsak lassan a' szép Magelona feje alá tévé, félti vala hogy fel ne serkennyen, és a' madarat követé kövekkel utánna hajigálván, mert a' gyürüket örömest töle viszsza akarja vala nyernije, kit mind addig üze és kergete, valamig a' madár el-ejtené a' tengerben, az után az madár egy kis kösziklára ült vala. Mely köszikla mellett olly mély viz vala, hogy a' kösziklához senki nem mehet vala, ki miatt ö-is fél vala abba menni hogy belé ne halna. A' kösziklán ülvén penig a' madár a' gyürükkel, mind addig hajigálá Péter kövekkel, hogy el-kergetvén onnét, a' gyürüket a' tengerbe ejté, és el-repüle onnan. A' Péter pedig a' vizen által nem mehet vala, mert belé halna, noha a' partol nem meszsze vala, és ide s-tova jár vala, keresvén valamit a' kinn által mehetne, és monda magában: Oh én édes Istenem, mit tselekedtem én, hogy ott nem hadtam a' gyürüket az hol voltanak, melly énnékem nagy hasznomra szolgált volna, és immár a' szép Magelona-is ott mit tselekedik, hogy illy sokáig itt maradok, ki engemet eddig fog keresni. Mind addig járván pedig ott széllyel Péter, mig egy kis hajotskára talála, kit az halászok hadtak vala ott, a' mely semmire kellö vala, ürülvén penig Péter belé hága, de az ö öröme nem sokáig tarta, mert egy páltzával vezeté magát a' kösziklához, kit véletlenül talált vala, de a' mindenhato Isten, mindeneket az ö akarattya szerint szokott tselekedni, ugy adá, hogy egy nagy szél támada, melly a' Pétert szintén a' nagy tengerre hajtá akarattya ellen, kit látván Péter hogy a' partul meszsze bé-hajtaná, és nem álhata ellene, gondolkodik vala nagy veszedelme felöl, mellyben vala, az ö halálos veszedelmét szeme elött látván, és az ö szép Magelonáját miképpen ott el-hadta vólna, kit még sokkal inkáb szeret vala, az erdön aludva, félvén, hogy ott szörnyü halállal meghalna, és segitség és tanáts nélkül kétségben, s' továbbá azt-is gondollya vala, hogy magát tengerbe ölné, és szive fájdalmát többé ne látná és ne szenvedné. Mind-az-által az, a' ki e' világon az embereket minden-féle sanyaruságok és nyavalyák által szokta gyakorta a' töredelmességhez és szenvedéshez vezetni, nem engeded hogy ö rajta valami történnyék. Ismét a' Péter eszére juta, a' mint az ember szokott jutni, és imádkozik vala az Istennek, ki ekképpen szólla magában: Oh melly gonosz vagyok én, és miért akarnám én magamat el-veszteni, mert annélkül-is közel vagyok a' halálhoz, hozzám siet, hogy engemet meg-foghasson, azért nem kell énnékem ötet keresnem. Oh mindenhato és örökké valo Isten, kérlek tégedet, botsásd-meg énnékem minden büneimet, mellyekkel te ellened voltam. Oh mindenhato Isten, annyira vétkeztem én, hogy sokkal iszonyub halált érdemlettem volna ez jelen valonál. Oh Ur Isten irgalmazz énnékem, örömest el-szenvedem, de nagy örömmel inkáb el-türném, tsak azt meg-tudhatnám, hogy ha az én szerelmes társom valami fájdalmokat szenvedé, de az lehetséges dolog. Oh jaj, oh jaj, _ _ _mes szép Magelonám, edgyetlen-egy _ _ _ _ maz hatalmas Királynak, miként fogja _ _ _elmes szived ezeket el-türni, és a kietlen _ _ _ol magadat ki-vezetni, mivel hogy te _ _ _ gyengén neveltettél fel! Oh jaj, és ugyan _ _ _ vallyon nem vagyoké én azért hamis és hi_ _ _ len ember, hogy én tégedet a' te atyád és anyád országábol ki-hoztatlak, az holott te olly gazdagon és kényesen fel-tartattál? Oh jaj, és szerelmes és kedves társom, no már halálnak vagyok fia, mert én el mehetek elötte, én velem kevés dolog múlik el, de te reád nagy kár következik, mert bizonyára e' világon te náladnál szebb nintsen.

Oh mindenható és örökké-való Isten, én tenéked és a' te oltalmadban ajánlom ötet, kit örizz-meg minden gonosztul, mert te jól tudod, hogy mi közöttünk semmi olly rend-kivül valo szeretet nem vólt, azért oh Isten, ki a' keseredetteknek vigasztalója vagy, kérlek tégedet, ne hadgy engemet el-veszni, hanem inkább lelkemet boldogitsad, és a' te ki-mondhatatlan irgalmasságobbol könyörüly én rajtam! Oh én szerelmes Magelonám, soha már tégedet nem láthatlak, se penig te engemet, a' mi házasság-béli fogadásunk tsak igen rövid ideig tartanék. Oh vajha Isten akarta volna, hogy én immár megholtam volna, és az elöt két nappal e' világból kimúl-

[HIÁNYZÓ OLDAL]

tengerbe merült volna, az holott sziv-béli gyöt-
relmétöl meg-szabadult volna. Igy gondol-
kodván Péter az ö szomoru életéröl, de mind-
az-által nem tetteté szomoru voltát, ha _ _ _
meg-keseredett szivel volt-is, söt gyakorta kéré
vala az Istent, hogy a' mint a' tengeren valo ve-
szedelemben segitsége volt, ugy tovább-is _ _ _
séggel lévén kegyelmes légyen néki, és mit _ _
szent házasságot adgya meg-érni az ö halála e-
lött. Sok alamisnát osztogat vala a' szegény ke-
resztyéneknek az ö szerelemes szép Magelo_ _ _
ért, és az Istenben bizodalmát vetette, _ _ _
tet el nem hadgya. Itt immár meg-szün_ _ _ _
Péterröl való szóllásról, és a' szépe Nemes _ _ _
beszélgessünk, miképpen járt ö. Bizony _ _
mábol az erdöben fel-ser_ _ és sohult _ _ _

Miképpen az szép Magelona _ _ _vén aluszik vala az Péter palastyán,
midön fel-serkent volna, tsak maga egyedül vala.

Midön már a' szép Magelona kedve szerént
eleget alutt volna, mert el-is fáradt vala,
az elött való éjel nem alutt vala, kit ö nem szo-
kott volt, ki egykor fel-serkenvén, azt gondol-
lya vala, hogy az ö szerelmes Péterével volna s'
fejét ölében tartaná. Es akkor fel-tekintvén
monda: Szerelmes Péterem, bezzeg sokáig
_ _n, talám ellened vagyon, és igy körülötte
_ _el nézvén, senki nem láthata, és fel-kelvén
igen meg-ijede, és kezde nagyon kiáltoznia az
_ _en: Péter, Péter, de senki nem felel va-
la néki. Es midön senkit nem látna sem halla-
na, nem löt volna tsuda, ha mindgyárt ott eszé-
_ _ távozott volna, kin igen kezde sirnia, imit
_ _ járván az erdöben, mind addig kiáltván,
_ _ Péter, mig kiálthatott. Midön már so-
_ _áltotta, hitta és kereste volna, az sok kiál-
tástol bé-rekede, ugy annyira, hogy az miatt az
_ _ fáj vala, és vélvén hogy majd meg-hal-
_ _ _ _ miatt el-bádgyadván az földre esék,
_ _ _ _ _ _ mint egy meg-hólt nagy sokáig,
_ _ _ _ _ _ a penig eszére jutot vólna, fel-üle,
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ panaszt tenni, kit ember
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ és mónda: Oh én sze-
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ szerelmem, én edgyet-
len reménségem, hogy igy vesztélek-el, és
_ _ál-el tölem, és miért hagyál igy el en-
gemet te hü társodat, azt jól tuddhatod, hogy te
nálad nélkül még az én Atyám házánál-is nem
_ _tem, az hol én kényesen és gazdagon fel-
tartattam. Oh jaj és tsak jaj! vallyon mit gon-
dolsz most te, hog' engemet itt ez puszta vad er-
döben hadtál, és mint élhessek én itt el? Oh én
drágalátos Uram, vallyon mitsoda tévelygésben
bujdosol, és te engemet itt hadtál ebben a' sürü
bokrokban, a' holott majd szörnyü halállal meg
fogok halni? Oh jaj, és tsak merö jaj! mit tse-
lekedtem ollyat ellened, hogy te engemet az én
Atyámnak házábol el-hoztál, ki az Neápolynak
Királlya, és igy immár engemet tsak nagy fá-
radalmokkal és sanyaruságokkal öletz-meg, val-
lyon akkor illy szeretetett mutattál-é hozzám?
Oh én szerelmes Péterem, találtál-é valamit _ _
bennem ollyat, ki kedved ellen vólt volna? _ _
én igy magamat tsak te reád biztam vala. Me_ _
az én te hozzád való szeretetem engemet erre _ _
vitt, és az emberek közzül senki ugy szivemben
nem forgott mint te. Oh drága Péterem, hol
vagyon az te Nemességed, hol az te Nemes ne-
ved, hol az te hited és fogadásod? Bizony _ _
undok ember vagy ez földön, és sohult _ _ _ a-
nya szülötte-is nem lehet illyen mint te, m_ _
azáltal az én szivem felöled semmit ollyat nem
tud és gonoszt rád nem-is hágy mondatni. Oh
jaj, medgyek már én, bizony te vagy amaz má-
sodik Jáson, én penig az második Medea. _ _
igy keseregvén fel s-alá jár vala ide s-tova, keres-
vén Pétert az erdön által, és széllyel jártában ta-
lála valami lovakra, kiket látván újab panaszol-
kodo sirást kezde tenni, és monda: Bizony én
szerelmes Péterem most vészem eszembe, hogy
te nem akaratod szerint váltál én tölem, kit el-
hiszek. Oh jaj, én hü szerelmem, én penig _ _
_ _len, hogy illyen meg-utáltatva kelleték ma-
radnom, kiért az én szivem mind az halálig ke-
sereg. Oh mitsoda állat választa-el minket igy
_ _ egymástol! Ha te hólt vagy, miért hogy én-
is nem vagyok az halálnak leánya? Bizony ez
földön egy szegény Leányzót nem talált illyen
nagy szerentsétlenség mint engemet. Oh te
szerentse, nem tsak ez néked elsö dolgod hogy
a' szegény jámborokat kezdted kesergetni, ki-
váltképpen az Fö személyekkel leg inkább ver-
senkedel. Oh nagy jószágu Isten, ki minden
vigasztalástul meg fosztattaknak és el-hagyat-
_ _knak vigasztalojok vagy, kérlek tégedet, vi-
gasztaly-meg engemet-is szegény Leányodat,
_ _d és örizd-meg az én elmémet, értelme-
met 's okosságomat, ugy hogy se testem se lel-
kem el ne vészszen, és engedgyed énnékem az
én szemeimmel meg látnom az én szerelmes
uramat, minek-elötte meg-halnék. Oh jaj,
tsak tudhatnám hol vagyon ö, bár ez világ végin
találnám fel-is még-is ötet követném és fel ke-
resném, mert el-hiszem kétség-nélkül, hogy ez
viszszálkodás gonosz Lélek által vagyon, mivel
hogy mi közöttünk nem az gonosz buja szere-
tet volt, nem engedvén az gonosz indulatok-
nak, és igy talám ötet azért más országban vit-
te, hogy illy két szeretöket egymástul el-válasz-
tana.

Illyeket és ezekhez hasonlokat sokat elö számlál vala az szép Magelona magában, panaszolkodván nagy szerentsétlenségén, az ö szerelmes Péterét ide s-tova járván az erdöben, keresi vala, mint egy el-hagyatott aszszony, halgatozik, hogy ha valamit halhatna és érthetne felöle mind közelröl és meszszéröl. Annak-utánna egy fára hága fel, és széllyel nézél vala, hogy ha valamit láthatna, de semmit egyebet ö nem láthata tsak puszta erdöt és az tenger partyát, azon tul penig tsak az nagy mélységes tengert szemléli vala, és egész napon marada ott a' szép Magelona ital és étel nélkül. Osztán hogy az éj reája jutott volna, egy nagy öreg fát kerese, az kire nagy kinnal fel-is hága, és egész éjel azon üle, de ö keveset nyugovék és aluvék rajta, mert igen fél vala az fene vadaktul, hogy valami modon azok által veszélybe ne jutna, ki az egész éjelt tsak gondolkodással tölte el, azon-is gondolkodék hogy hová légyen és mit tselekedgyék ez után, melly felé kelessen indulnia, mert magában el-végezte vala, hogy soha Attya házához nem megyen, hanem magát el-titkollya, mert igen fél vala Attya haragjátul, és utollyára azt-is végezé magában, hogy ez egész világon az ö szerelmes Péterét mindenütt keresnéje.

Miképpen ismét az szép Magelona az fárol le szálván, arra az helyre méne,
az hol az Lovak valának, és fel-oldozá azokat, hogy akarhová szabadon mennének.

Hogy immár meg-viradott vólna, ottan az fárol le-szálla, és az lovakhoz mene, kik kötözve valának, és el-szabaditá öket, erössen sirván monda: Mint én magamban gondolom, hogy miként, ugy-mond, az ti Uratok el-vesze, ki engemet keres ez világban, ugy én-is titeket el-eresztlek, hogy ez világban széllyel mennyetek, az hová akartok, és az fékeket-is ki-voná a' fejekböl, és szabadon hagyá menni széllyel az erdöben, az hová szintén akarják vala, ö penig mind addig jára az erdön, keresvén útat, mig az ország úttyára talála, mely út Romaban mégyen vala, midön ö arra az útra talált volna, viszont ismét az erdöbe méne, és keres vala edgy sürü és magos helyt magának, a' honnét ö mindenüvé nézhetne ki hol járna, de semmit nem láthata.

Ott ö midön egy ideig maradott volna, végre osztán láta mint ha egy Bútsu járó aszszony jöne, mellyet hozzája hiva, ki azonnal hozzá menvén kérdé töle mit kévánna; ö pedig kéré a' bucsú járó aszszonyt, hogy minden ruháját ö nékie adná. Hogy az Butsú-járó aszszony ezeket hallaná, azt gondolá magában, talám itt ez nem egyedül vagyon az erdöben, és azt itélé abbol, hogy az szép Magelona ötet tsak tsúfolná, és monda: Kegyelmes és kedves aszszonyom, ha tenéked jó ruhád vagyon, nem kellene tenéked igy tsúfsággal illetned az mi szerzetünket, mert az ollyan szép szoknya, kit te viselsz, tsak az testet ékesiti, de az én szoknyám, oly reménségben vagyok, hogy az én lelkemet fogja ékesiteni. Felele az szép Magelona: En szerelmes néném, kérlek tégedet, azon te semmit ne busuly, mert én igaz szivböl szóllok, és te veled akarok tserélni. Midön az Butsú-járó aszszony ezeket az szokat hallotta volna, hogy igaz szivböl és akaratbol szollana, minden tréfa nélkül, azonnal le-vetközödék, és minden ruháját nékie adá, hasonló-képpen az szép Magelona-is az ö ruháját, és igy az Butsú-járó aszszony ruhájával meg-ruházá, ugy annyira, hogy ötet személyében sem ismerik vala meg, és ha valami olly meg-tettzés volt-is benne, az nyálával _ _ _dön sárt tsinála, és azzal bé-kené, hogy _ _ _ _ ismérhetnék.

Miképpen az szép Magelona Romában méne az Butsú-járó aszszony ruhájában,
és osztán ötet egy jámbor aszszony házába fogadá.

Abban az ruhában a' szép Magelona Romába indula, és mind addig mene, mig az városban juta. De mihelyt bé-jutott volna, azonnal az szent Péter Templomában méne; és az nagy Oltár elött térdre esvén, azonnal nagy áhitatossan kezde sirni és fohászkodni, és illy formán kezde imádkozni:

Oh mindenhato és örökké-valo Isten, Jésus Christus, ki te engemet a' te áldomásodbul nag' gyönyörüségben éltettél, és társalkodtattál vala engemet ez világnak edgy kegyesével, kit én inkáb szeretek vala ez világon lévö minden embereknél, de imé tsuda-képpen az te végezésed szerint tsuda képpen bennünket egymástol el-választál.

Oh én Istenem, ez mind az mi büneinkért _ _ _ mert igen vétkeztünk te ellened. Oh mindenható és nagy jóságu Isten, bár ne adtad volna nékem ötet, ha ily hamar viszont el-vá_ _ _ _ _ét egymástol bennünket, de alázatossan kérlek tégedet az te emberré valo létedért, _ _ _ _ hozzánk hasonlová löttél, noha bün_ _ _ _ te bö irgalmasságodnak általa, hogy az te jó akaratod és kedvedböl, ha lehetséges, add-meg viszont énnékem az én szerelmes Péteremet, az kinek én Isteni szerzésedböl házasságra adtam volt magamat. Oh jóságos Christus, kérlek tégedet, vigasztald-meg az te leányodat, az ki most hozzád járul jó szivel és akarattal, és ne hadgy engemet ez világban illy nagy keserüségben élnem. Oh te nagy hatalmu Isten, kérlek tégedet, örizd-meg az én szerelmes hü társomat a' Pétert, az ki tégedet minden ö dolgaiban és kisirtetiben tisztelt, hogy ha ö még él, segitsd hogy én hozzám jöhessen, és én ö hozzája, és hogy az mi életünket jó békeségben végezhessük-el ez világon, és hites házasságban élhessünk; Segits, hogy mi, nem ugy mint veszettek, ez világon tsak széllyel járjunk, és az mi szeretetünk tölünk el-veszszen, hanem inkáb mutasd-meg rajtunk az te bö irgalmasságodat, és hozz öszve bennünket. Es midön már az ö imádságát el-végezte vólna, fel-kele, és edgy szállásra akar vala menni, azonban látá az ö attyafiát, az annyának ötsét, az Templomban járni, több társaival, az kik ötet ott keresik vala, kinn igen el-ijede, mind-az-által ötet nem vövék eszekbe, és senki közzülök abban az ruhában meg nem ismerheté, mint hogy mint egy Butsú-járó aszszony ugy jár vala, az Ispotályban, azért tizen-ötöd napig marada, ö-is azok közöt mint edgy Butsú-járó ugy jár vala minden nap az szent Péter Templomában, és el-végezi vala ott imádságát nagy keserves sirással, bizván az Ur Istenben, hogy még végtére meg-halgatná az ö imádságát. Es azonban mig ö ott vólna, gondolá, hogy a' Provincia országban menne, ezt gondolván magában, hogy ö ott hamarébb tudakozhatnék felöle, és elébb halhat valamit róla, és igy az útnak indúla, mind addig méne, mig Genung városába juta, az honnét ötet jol el-igaziták a' Provincia felé, közel való és bátorságos útat mutatván néki. Az holott néki illy tanátsot adván, hogy a' tengerre menne, mert a' tengeren leg-közelebb és bátorságossabb volna. Es midön már a' tenger révéhez jutott vólna, talála ott egy hajót, ki már tellyességgel induló félben vala, mellyel az holt tenger mellé akarnak vala evezni. Es meg-alkuvék annak Patronusával, el-menvén oda vélek; és midön oda jutottak volna, azonnal edgyik nap a' várason által menvén, mint egy szegény Butsú-járó aszszony, holott ötet egy jó aszszonyi-állat meg-szolitván, bé-fogadá az ö házában Isten nevében, kik edgyütt évén és iván, étszakára egy tiszta ágyban fekteté. Az napon penig tudakozik vala a' szép Magelonátul a' Butsú-járó dolgok felöl. Ki elö-számlálván mindeneket, hogy ö mint járt vólna Romában. Annak utánna az szép Magelona-is tudakozni kezde az ott valo országnak szokásiról és tulajdonságiról, és ha az idegenek bátorsággal járhatnak-é? Akkor igy felele néki: Tudgyad jól édes Butsú-járó aszszonyom, hogy minékünk ez Provincia országban, egész Arragonáig, békeséges útunk vagyon, az mi Urunkat penig Provinciai Grofnak nevezik, melly igen hatalmas Ur, ki az ö országát jó békeségben tartya, ugy annyira, hogy tsak egy ember-is nem mondhattya, hogy valakin valami gonosz esett vólna, mert az ö parantsolattya bátorságot és igazságot tart, söt mind a Grof és Grofné igen jók és kegyesek a szegény emberekhez, tsak hogy mostan ök igen szomoruvak, és mi-is mindnyájan vélek edgyütt az egész alatta valók, az ö fioknak miatta, kinek Péter vala neve, melly igen fö és drágalátos vitéz vala ez világon, melly két esztendövel el-méne ország látni és az vitéz játékokban tanulni széllyel e' világban, ki felöl semmit nem halhatnak, azon félnek hogy valahon meg-hólt vólna, avagy valahol nagy kár-vallása történt vólna, kiböl valami nagy kára következnék. Es ekképpen osztán kezdé elö-számlálni a' Péternek jóságát és jóságos tselekedetit. Midön a' szép Magelona hallá a' Grofnak és a' Grofnénak hirét, és a' Péter hogy még haza nem jött volna, akkor eszébe vövé, hogy a' Péter nem ö akarattyokbol ment volna el tölök, hanem a' gonosz szerentse által, ö-is nagy bánatnak miatta kezde ottan sirnia, és az aszszony-is, gondolá hogy sirna vélek edgyütt bánkodnék, annak-okáért ötet annál-inkáb jol tartya vala, és ismét kénszerité hogy meg ott nála hálna.

Hogy az szép Magelona az Pogányok portusára jutott vólna, ott egy ispotályban
az szegény emberek közzé szolgálni adá magát, hogy ott szüzességét inkáb
meg-örizhetnéje, és ott valamit halhatna az ö szerelmes Péteréröl.

Azon az étszakán a' szép Magelona szivében ezt fogadá, mint hogy a' Péter még haza nem jött vólna, olly helyre adná magát, az holott Istent szivböl szolgálhatná, ugy hogy az ö szüzességét szeplö nélkül meg-tarthatná, és hogy az ö szerelmes Péteréröl talám valamit ott halhatna és érthetne, hogy nem más helyen, és tudakozik abban az országban olly helyröl, az holott Istenét szive szerint szolgálhatná; Felele ez az jó aszszony, hogy tsak közel a' szigetben a' pogányok portusán, az hová minden országokbol mindenönnen való hajosok és kereskedök jönek, és hasonló-képpen minden-féle szegény beteges és erötlen emberek ott találtatnak.

Igy ekképpen el-méne a' szép Magelona az hely
látni, és igen tetszék néki, ott azon a' pénzen ki
nála vala, éppittete egy templomotskát, és abban
kis Ispotályotskát-is három részre, abban a tem-
plomban tsináltata ö egy oltárt szent Péter _ _
tességére, az ö szerelmes Péterének kiröl
a' templomot-is nevezé szent Péter templomá-
nak. Hogy már a' templom és azután hogy el-
készült volna, abban adá magát, és _ _ _ _
abban a' szegényeknek nagy áhitatok_ _ _ _
visele kemény életet, ugy annyira, hogy _ _
sziget népe, és az ott való környül _ _ _
szent Aszszonynak tartanák, és nevezének
Butsújárónénak. Es Oltár jövede_ _ _ _
ban az templomban sok emberektül _ _ _
meszsze el-hiresedék, ugy hogy a' Grof és Grof-
né, a' Péter Szüléi, nagy kévánsággal akarják va-
la azt látni. Történék azért egykor, hogy _ _
az Templom és Ispotaly látni mennének, láták
az Ispotálybéli Aszszonynak minden dolgait,
igy szollának egymás között: szent Aszszony
lehet ez. Az Ispotálybéli Aszszony hogy öket
ott látta vólna, hozzájok méne, mert minde-
nekhez tudgya vala magát alkalmaztatni, és bö-
tsületet tön nékiek, melly bötsület tételt mind
a' Grof és Grofné igen kedvellék az ö tseleke-
detivel edgybe. Akkor a' Grofné beszélgetés-
nek okáért, szóll vala véle külömb-külömb-
féle dolgokról, és a' Grofné meg-mondá néki hogy
_ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _
_ _ és kezde keservesen sirnia. Az Ispotály-
nak Aszszonya penig az ö tehetsége szerént vi-
gasztallya vala ötet, noha inkáb majd ötet kellet
volna vigasztalnia, hogy nem mint a' Grofnét,
_ _ _ _ _ a' Grofné az Ispotálybéli aszszon-
_ _ _ _ _ _desitteték, kinek monda, hogy un-
_ _ _ _ _eg-keresné, és ha valamire szüksége
_ _ _ _ _kérne, mindent adna. Kit az Is-
potályos aszszony igen köszöne néki. Akkor
_ _ _ _ _ Ispotálybéli aszszonyt azon igen ké-
_ _ _ _ _Istent kérné, hogy az ö fiok felöl va-
_ _ _ _a. Az Ispotálybéli Aszszony szivböl
_ _ _ _, és igy egymástol el-válának. Az
_ _ _ Aszszony penig ismét méne a' szegé-
nyekhez, és szolgál vala nékiek, mint az elött, és
_ _ _ny életet él vala közöttök.

Miként ott annak az helynek halászi edgy nap halásznának, kik fogának
edgy szép tengeri Farkas nevü halat, kit szépségeért ajándékozának az Grofnak.

Edgy napon penig történék, hogy annak az helynek halászi a' tengerben halásznának, fogának edgy tengeri Farkas nevü halat, a' melly igen szép vala, és az ö szépségeért ajándékozák azt a' Grofnak, mellyet tölök nagy jó kedvel el-fogada. Midön már az hal az szolgák által az konyhára vitettetett volna, hogy el-készitenék, azonnal talála, az ki ötet fel-hasita, az hasában vörös tafotát, és midön ezt látnák, gyorsasággal az Grofnénak fel-vivé edgy leányzó, és monda: Kegyelmes Aszszonyom, im mit találánk az halban. Akkor töle el-vövén az Grofné, fel-bontá, és találá abban amaz három gyürüket mellyeket az ö szerelmes fiának Péternek adott vala, mikor tölök el ment volna, kiket látván ottan meg-ismére és kezde keservesen sirnia, és nagy busultában fel-s-alá jártában, igy szolván: Oh jaj, mindenható Ur Isten, mit vétett az az ártatlan, hogy ötet ez hal el-nyelte? Midön pedig az Grofné igen kiáltozván erössen sirna, maga-is a' Grof oda menvén, az nagy kiáltást hallá, mellyet az Grofné tészen vala, kinn igen el-ijede, és okát kérdezi vala, és siet vala az kamorában az Grofnéhoz, hogy meg-tudhatná annak okát mentül hamaréb.

Mihelyt pedig az Grofné az Urát látná, ottan panaszolkodó sirással igy szólla néki: Oh jaj, jaj, ez az oktalan állat melly rosz és gonosz hirt hozott minékünk az mi édes Péter fiunk felöl! és meg-mondá néki, hogy edgy darab vörös tafotába takarva amaz három gyürüket találták az halba, az mellyeket adtunk vala, az ö tölünk valo el-menésekor, kiket meg-mutatván az Grofnak; ottan meg-ismeré öket, kinn ö-is igen el-szomorodék, és az ágyra borulván, majd egész fél oráig sir vala, annak-utánna mint ollyan keresztyén Ur, az Grofnéhoz menvén, szép beszédekkel vigasztallya vala, igy szolván: Tudgyad édes társom, hogy az mi fiunk nem miénk volt, hanem az mindenható Istené, mert ö adta volt minékünk, és az ö kedves akarattyának igy tettzet, hogy igy vegye el mi tölünk, tehát rajta nem szükség felettéb búsulnunk és keseregnünk, mostan kérlek azért, hogy hadd-el az te kedvetlen iszonyu siralmidat, söt az Istent azon áldgyad, hogy ötet nékünk adta volt, kit ha tselekedéndel, az Istennek nagy kedvet tselekedéndesz, énnékem pedig örömet szerzes.

Akkor parantsolván az szolgáinak mindennémü drágalátos kárpitokat le-szedni az palotákban mindenünnen, és bé-vonni fekete posztoval. Mikoron pedig az alatta valók ezt meg-hallották volna, ök-is az iffiú Grofon igen kezdének szomorkodni, mert ötet igen szeretik vala. Az után nem sokára az Grofné méne az Ispotálybéli aszszonyhoz, az Templomot és Ispotályt-is meg-látogatá, ki az Ispotálybéli aszszonynak a történt dolgot panaszolkodva meg-mondá. Es imádsága után meg-ismét méne az Ispotálybéli aszszonyhoz, kit kézen fogván méne véle edgy Gyonó székhez, kinek nagy fuhászkodással és keserüséggel igy szólla, hogy ö néki semmi reménsége nem volna többé, hogy az ö szerelmes fiát láthatná. Mikoron azért az Ispotálybéli aszszony ezeket az Grofnétul hallotta volna, ö-is kezde igen keservesen sirni, és monda: Kegyelmes aszszonyom, ha az gyürük nálad vadnak, mutasd-meg nékem öket. Az Grofné elö-vévén öket, meg-nézetteté véle. Es midön ö azokat látta volna, ottan meg isméré öket, és nem tsuda lött volna, hogy szive a' nagy keserüség miatt meg-hasadott volna, de mind-az-által mint egy okos és kegyes leány, ki az ö reménségét egyedül tsak az Istenben veti, ekképpen szólla: Kegyelmes aszszonyom, ne keseregj ennyire ez dolgon, melly talám nem bizonyos, semminek kell tartani, szintén az gyürük, mellyeket te az te szerelmes fiadnak Péternek adtál volt, lehetséges, hogy ö azokat talám el-vesztette, avagy hogy másnak adta volt, azért kérlek, hogy ezen illy igen ne busuly és keseregj, kivel Uradnak kedvet tészes, de igy tsak keserüséget, mert ha keseregni lát téged, ö-is igen fog rajta búsulni és keseregni. Hanem térj az mindenhato Istenhez, és köszönd-meg azokat az jókat, kikkel tégedet meg-látogatott. Minden tehetségével az mint töle lehete, igy vigasztallya vala az Grofnét, noha az ö keserüsége-is nem kisseb vala az Grofnéjénál, söt nagyob szükség lött volna ötet vigasztalni, mint azt az Grofnét.

Akkor az Grofné nagy ajándékokat ada az Ispotályban az ö fia lelkéjért, és kéré hogy érette könyörögjön, hogy ha pedig még él, valami hirt hogy ö felöle halhasson, és igy osztán ezzel el-méne onnét, de az Ispotálybéli aszszony ott marada tsak nagy szomoruan, ki az Oltár elött térdre esve, imádkozván kéri vala Istent, hogy ha még élne, hozná meg ötet az ö attyafiaihoz, de ha meg-holt, irgalmas és kegyelmes légyen az ö lelkének, illyen formán sokáig imádkozék. No már most el-hadgyuk az Grofrul és Grofnérol valo beszélgetést, mind az Ispotálybéli aszszonnyal egybe, és beszédünk légyen Péterröl, hogy ö meddig volt az Szultán udvarában.

Miképpen Péter az Szultán udvarában hoszszú ideig maradván, az ö okosságával
az Szultánt és az ö egész udvarát igazgattya vala, kiért ötet mindenek igen szeretik vala.

Az Péter Szultántul sokáig tartaték Babylloniában, ki ugy szereti vala ötet mint tulajdon fiát. Az Szultánnál semmi olly öröm nem lehetett, az mellyben Péternek jelen kellett lenni, de még-is Péter szivében tsak az szép Magelonát forgatta, kit nem tudva hová lött volna. Edgykor magában ezt tévé fel, hogy butsút venne az ö Urátul, és az ö Szüléit meg-látogatná. Történék azért edgy nap, hogy az Szultánnak nagy Innepe, és szokásbol sokaknak sok ajándékokat osztogatna ki. Akkor jó módot láta Péter az ö dolgában, és térdre esvén ö elötte, igy szólla: Uram, melly sokáig vagyok immár az te udvarodban, de kiváltképpen az te dolgaidban, kiket én te elödben hoztam, töled meg-halgattattam, és sok emberek dolgát elötted jól el-végeztem, én magam számára valot penig soha semmit én nem kévántam sem nem kértem, annak-okáért mostan az te kegyelmességeddel akarok élni, és töled edgyet kévánni, ha tölem meg nem tartanád. Midön azért ötet az Szultán látná, hogy illy alázatossan kérné ötet, monda néki: Edes Péterem, tudhadd, hogy az kit te én tölem másnak kértél-is, azokat jo akaratombol megtselekedtem, mennyivel inkább ha te magad számára valamit fogsz kérni, jó szivel tenéked én meg-adom, azért kérj az mit akarsz kérni, és én töled meg nem tartom. Az Péter ez jó kegyelmes igéretnek igen örül vala, és igy szólla: Kegyelmes Uram, semmit egyebet tetöled én nem kévánok, hanem tsak ez edgyet, hogy engemet kegyelmességedböl engedgy haza mennem, hogy az én Szüléimet és atyámfiait meg-látogathassam, mert miulta én az te udvarodban vagyok, semmit nem hallottam ö felölök. Azért kérlek, hogy énnékem ezt kegyelmességedböl meg-engedgyed, és semmi nehézséged ezért ne legyen én reám.

Midön Szultán Pétertöl ezeket meg-értette volna, igen meg-haragvék, és monda: Edes Péterem, és jó atyámfia, kérlek tégedet, hogy te többé az te el-menésedröl meg ne emlékezzél, mert nem mehetsz sohová job helyre, az hol tégedet jobban tartanának, mint én tégedet tartlak, és nem-is lehet egy atyádfia-is tenéked, az ki te veled annyi jót tenne, mint én te veled tettem, annak-felette én tégedet nagy fö emberré akarlak tenni ez országban, és ha tudnám hogy ez ellenem volna, meg nem igérném tenéked, de mindazáltal kévánságodat meg nem vetem fogadásom szerént, noha az te el-menésed engem meg-háboritott, de igéretem szerint meg-tartom szomat. De ugy hogy ha énnékem ezt fogadod, hogy Szüléid meg-látogatása után ismét viszsza jösz hozzám, kit ha tselekeszel, okos lész, mellyet Péter fogada néki.

Ezek után Szultán az ö Országán által menö szabad Levelét adá Péternek, mellyben irva ez vala: Valamelly helyett Szeretsen országban Péter járna és kelne, mint magát az Szultánt ug' tartsák, és mindenben elö-segitsék ötet az miben kévántatik, az mellett elégedendö aranyat és ezüstöt adata néki a' Szultán Péternek az útra. Es igy Péter szükségére valót eleget vön, az után Szultántul butsuját vövé, és útnak erede, az ö el-menésén penig sokan sirnak vala, mert ötet igen szeretik vala. Tsak hamar Alexandriában juta, és midön oda jutott volna, ottan meg-mutatá az Szultán Levelét az Váras Birájának. Midön az Levelet meg-olvasta volna nagy bötsületet tön Péternek, és vivé ötet edgy fö szállásra, ki minden szükséges jókkal teli vala, és ott tizen-négy tonnátskákat tsináltata, mellyeknek két felében Sót tévén, az közepiben penig az Kintset rakatá.

Mikor Péter az Provinciában akarna menni.

Edgykor edgy napon mikor már mindeneket el-készitene, ottan az tengerhez méne, mindgyárt szerentsére egy Hajora talála, melly Provinciában akar vala menni, ki minden-képpen kész vala, és induló félben vala, akkor szólla Péter az hajo Patronusához, és kéré ötet hogy tizen-négy tonnátskával magával egybe el-vinné, igy szolván, mert ö azokat egy Ispotályban igérte volna, kit én töled nem kivánok ingyen. Midön ezeket hallotta volna az Hajó Patronussa, igy felelvén néki, és monda: En, ugy-mond nem bánom hogy velem el-jösz, de az tonnákat azt adom tanátsul hogy itt hadgyad és ne vigyed-el magaddal, mert ha az Provinciában jutándasz, ott elég Sót találhatz. Akkor igy felele Péter néki: Ne légyen néked arra semmi gondod, mert én tenéked azokért jól meg-fizetek, tsak te el-vidd azokat, mert én oda viszem öket az hová nékem tettzik. Midön azért az Patronus ezeket hallotta volna az Pétertöl, békével lön és halgata, az Péter pedig az Patronusnak jól meg-fizete az vitelért. Akkor hagyá az Patronus az tonnákat az hajoba hordatni, és az mit véle akarna tenni, ö reá hagyá, mert Isten segitségéböl útnak eredne, tsak jó szél lenne, és azon éjel jó szél támada, és az Vitorlákat néki eresztvén, jól és szerentiésen jutának egy Szagona nevü szigetben, holott édes vizre találának. Az Péter pedig igen fáradva ki-méne az partra, nem akara az tengeren hálni. Es hogy az partra ki-ment volna, és ott széllyel ide s-tova járkálna, szép virágokra talála, kik köziben ülvén egy részént bánattyát felejté, mert az többi között edgyet ollyat talála, aki mindeniknél mind szaggal és szinnel szeb vala, és azt le-szakasztván, eszébe juta azonnal az ö szép Magelonája, és igy kezde szóllania: Mint ez az szép Virág az több virágokat fellyül halladgya, ekképpen az szép Magelona-is az ö szépségével minden Szüzeket és Aszszonyi-állatokat fellyül hallad, és igen kezde sirni, és nagy szivbéli gyötrelmét kezde szenvedni, és azon gondolkodék, hogy ö hova lött vólna. Ez illyen között az álomtul el-nyomattatván, el-aluvék, azonközben jó szél jöve, és az Patronus mindeneket az hajoba hivatván hogy jönének. Akkor az Patronus látá hogy az Péter nintsen jelen, parantsolá ötet keresni, de ötet meg nem találhaták, nagyon kiáltyák vala, de az álom ötet igen el-nyomván nem halhatá. Es hogy ötet nem találhatnák, az Patronus, mivel hogy jó szél vala, nem akará az jó alkalmatosságot el-múlatni, és meg-hagyá az Vitorlákat ereszteni, és el-mene. De az Péter ott marada aluva. Azok penig mind addig hajozának mig az pogányok portusára jutának, és ök ott az hajorol le-rakodának. Mikoron azért a' tizen-négy tonnákra jutának, mondának az Patronusnak: Mit tegyünk az Nemes ember tonnáival, ki az Szagona szigetében marada, ki az Hajó bért-is jól meg-fizeté, mint hogy azt mondá, hogy ö azokat egy Ispotályban adná? Akkor edgyet értvén ezen meg-nyúgovának, hog' azokat ök az szent Péter Ispotállyában adnák, ezt gondolván magokban, hogy job helyre nem adhatnák. Akkor az Patronus méne az Ispotálybéli aszszonyhoz, és meg-mondá néki, hog' az tonnáknak Ura el-veszett volna, azért azokat ide az Ispotályban adgya, hogy annak lelkéjére Istennek könyörögnének.

Miképpen az Ispotály-béli aszszony minémü nagy gazdagságot, Aranyat, Ezüstöt
és drága köveket találván az tonnákban, mellyek az Ispotályban Isten nevében adattak vala.

Edgykor történék hogy az Ispotálybéli Aszszonynak Só kelletnék, fel-bontá edgyikét az tonnáknak, kinek közepibe nagy kintset talála mind aranyba, kitöl el-ijede, és másikat vön elö, kit fel-bontván, szintén ugy találá mint az elsöt, ki monda magában: Oh te szegény ember, Istennél legyen az te lelked, mert látom én hogy most nem vagyok meg-környékezve én nagy sok féle rosz kedvetlenséggel, gyötrelemmel és keserüséggel. Az után egymás után az többit-is mind fel-bontá, kikben nagy gazdagságokat talála. Azonnal sok Kö-müveseket és egyéb müveseket hozata, és az Templomot nagyobra kezdé éppiteni, és edgy nagy Templomot és Ispotályt éppite, mellyben az Isteni szolgálatok és egyéb ahoz való dolgok job módgyával ki-szolgáltathattak, ki olly igen el-hiresedék, hogy meszszünnen-is sok emberek jönek vala oda, és Alamisnát hozván áldoznak vala, és tsudállyák vala az Ispotálybéli aszszonynak épitését, nem vélik vala annyi pénzét.

Miként ismét az Grof és Grofné az Magelona Szent Péter nevü
Templomának meg-látogatására mennének.

A' Grof és Grofné, ismét nagy áhitatosságokbol a' Templom látnia menének, holott egy praedikátiot halgatának. Annak-utánna az Ispotálybéli aszszonnyal beszélgetnek vala, az ki öket mindenkor vigasztalván igy biztatá, hogy ök az Isten jó voltában semmit ne kételkednének, mert még egyszer öket az ö fiokkal meg-örvendezteti, noha néki kell vala az vigasztalás, mint ez kettöknek, mert az szép Magelona az Királyi birodalmat-is el-hadta vala érette, Szüléi kegyelmességeket azzal edgyütt el-vesztvén, azért az ö szerelmes Péterén inkáb kesereghetett volna. Ezek után ismét az Grof haza méne. No kezdgyünk ismét az Péterröl beszélgetnie.

Miképpen Péter az Szigetben marada aluva,
az holott az ö szép Magelonájárol gondolkodik vala.

Péter aluva az Szigetbe edgy ideig maradott vala, éjfélkor tájban azért fel-serkenvén fel-tekinte, és azonnal az hol az Hajok állanak vala, oda méne. Es midön az Hajokat nem láthatná, azt gondolá, hogy az éj miatt tréfálodnék ugy, hogy ö azokat nem láthatná, és igen kezde kiáltozni, de senki nem felel vala néki. Akkor a' nagy szivbéli bánat miatt holt elevenen a' földre esék 's elméjétül el-távozék, annak-utánna kezde sirni és monda: Oh mindenhato örökké valo Isten, vallyon ha szakad egyszer immár vége életemnek, és mikor halok-meg? kitsodát tréfált az szerentse illy sokszor meg mint engemet, etc. Oh mindenhato Isten, nem elég büntetésé az, hogy az szép Magelonátul el-kelleték távoznom, és szerentsétlenül az pogányok kezében esvén, keresztyén lévén, kellet nékiek szolgálnom akaratom ellen-is sok ideig, azt itélem vala pedig mostan, hogy Szüléimet meg örvendeztetem, és ide ez kietlen pusztára találék jöni, mellyben semmi örömet nem találhatok, azért job volna meg-halnom hogy sem élnem, mind-az-által oh örökké-valo Isten, ha ezeket reám botsátottad-is, örömest el-szenvedem, és bizom hogy immár életem meg-rövidülvén az én halálom által minden keserves nyavalyáim el-fogynak. Igy sirván panaszolkodék az pusztában egész virrattig, és széllyel járván hajót keres vala hogy az Szigetböl ki-mehetne, de nem találhata semmi segitséget. Mind-az-által nagy keseröségében-is tsak Istenröl gondolkodék, és azon kéri vala, hogy néki kegyelmes lenne. Az Isten-is ugy adá, ki az övéit nem szokta el-hadni, hog' egy halászo hajó édes vizzel oda juta.

Miképpen Péter nagy bádgyadásban fekszik vala az hajó el-vesztése miatt,
holott az halászok reá találának.

Az Halászok pedig az Szigetben ki-menvén, találák az Pétert el-nyúlva, holt elevenen, kinn igen szánakozának, és adának néki fö szerszámot enni, és confectel itaták, osztán fekteték az ö ágyokra, mellyet vélek az hajoban hordoznak vala, és jol bé-takarák. Midön egy kevés vártatva eszére jött volna, vivék az hajoban, és Crapona városában evezének véle, és adák ötet egy Ispotályban, el-menvén töle. Mikor azért sokáig ö ott mulatna sem évén sem iván, naprul napra inkáb nehezednék, noha ide s-tova jár vala, hogy inkáb meg-gyogyulna, de szive fájdalma és az nagy bánat nem engedi vala, az holott kellett maradni majd kilentz holnapig, mig tellyességgel meg-gyogyula.

Miként ismét Péter egy Hajora szegödék, hogy az Provinciába vigye.

Történék egy napon, hogy szokása-szerént az tenger partyán sétálna, láta egy hajot kihez mene, és hallá hazája-béli nyelven szólni, kiket meg-kérde mikor akarnának el-indulni? Azok mondának, hogy két nap múlva. Akkor Péter az Patronust kéré, hogy ötet Isten nevében el-vinné, mert ö-is abbol az Országbol való volna, és sokáig betegeskedvén költség-nélkül való volna. Akkor monda az Patronus, hogy örömest Isten nevében el-viszi, és jót-is tselekeszik véle mint földiével, de elsöben az holt tengeren által kelvén az pogányok portusára kell mennünk, kinek helyt ada és az hajoba szálla. Történék pedig hogy az hajos legények beszélgetnek vala az Magelona épitette szent Péter templomárol, és Ispotályrol. Midön azért hallaná Péter az Magelonárol szollani, tsudálkozván kérdé hol volna ollyan templom? Felelének: hogy itt az Szigetben, kit pogányok portusának neveznek, vagyon egy szép Templom és Ispotály, kiben tsudák történnek, kik mondának Péternek: Az mi tanáts adásunk az, hogy magadat abba szerezzed. Ezt halván Péter, ottan Istennek fogadá, hogy ö abba az Ispotályban maradna, és ugy menne osztán szüléihez, egésségében-is hogy jobbulna, talám ott múlattába valamit-is halhatna az ö szép Magelonája felöl, noha kevés reménsége vala élete felöl. Es az portusra jutván, Pétert ki szálliták az hajobol.

Miképpen Péter oda jutván, mene az szép Magelona Ispotállyában.

Péter pedig mihelyt az partra ki-ment volna, azonnal az Templomban menvén hálákat ada az Istennek, hogy ötet hazájában hozta, és imádságát el-végezvén az Ispotályban méne, mint beteges nyúgodni, és igiretit bé-töltené.

Midön penig az Ispotály-béli aszszony szokás-szerént az betegek környül járna, látván Pétert hogy nem régen jött volna, kit fel-költvén, megmosá kezeit és lábait, és meg-is tsokolá szokása szerént, és étel után fejér lepedöbe fekteté, és monda néki: Valamire szükséges lészen, tsak kérjed, minden meg-adatik, hogy hamaréb te meg-gyogyulhass. Mert igy szokott vala minden betegekkel bánni, valakik oda menének.

Miképpen Péter az Ispotályban múlatna, kit az szép Magelona épitett vala.

Sok ideig pedig marada abba az Ispotályban Péter, és egésségében jól meg-éppüle, mert az Ispotály-béli aszszony-is jól bánik vala véle, kinn maga-is tsudálkozék, magában igy szolla: Bizony szent aszszony ez.

Edgykor Péter meg-emlékezék az ö szerelmes Magelonájárol, és sirván igy szólla: Oh te mindenhato Isten, hogy ha adnád értem, hogy valamit halhatnék az én szerelmes Magelonámrol, mindgyárt minden bánatimról el-feletkezném, noha Ur Isten, nagyob büntetést érdemlettem volna ennél-is, mert én ötet Szüléitöl elvittem, kit osztán edgy erdöben az fene vadaknak hadtam, az ki olly szép ékes vala, (tsudálatos-képpen penig meg-tarthattad ötet) hogy ha azért meg-holt, engemet-is ne hadgy ez világban kénlodnom, mert ö nála nélkül tsak gyötrödöm, és inkáb akarok meg-halni hogy sem élni.

Ez beszédek után nagyot fohászkodék. Az szép Magelona pedig egy betegtül másikhoz mégyen vala, szintén akkor az Péterhez jutván, fohászkodását hallá, és azt gondolá, hogy talám valamiben volna fogyatkozása, és hozzája igy szólla: Jó atyámfia, miben vagyon fogyatkozásod, tsak jelents meg, meg-lészen, és pénzem sem kéméllem töled. Péter néki meg-köszöné az jó akaratot, és monda: Semmi fogyatkozásom nintsen, tsak hogy az betegeknek szokások hogy az ö szerentsétlenségekröl meg-szoktak emlekezni, és panaszolkodásokkal inkáb tsak nehezitik dolgokat, ha azokat visgállyák. Az szerentsétlenségröl halván ötet beszélleni, kezdé ötet kegyessen az aszszony vigasztálni, és állapottyát kérdezni, az Péter pedig mindent homályoson elö számlála néki, illyen formán: Vala egykor edgy gazdag Fiú, kinek hirével esvén idegen országban egy szép Leány, ki Szüléit elhagyván annak látására mene. Kinek Isten oly szerentsét ada, hogy annak szerelmében esék, tsak titkon, és az kik egymásnak házasságbéli hüségeket igérék, kit osztan alattomban Szülétöl _ _ _, és ötet hagyá edgy puszta vadon erdöben aluva, etc. és igy mind addig történt dolgait, mig az Ispotályban jutott volna, meg-mondá. Melly szokból meg érté az szép Magelona, hogy az a' Vitéz az ö szerelmes társa volna, kit sokszor kiván vala látni, és az kit maga viselésén és mind természetin meg-ismere, és örömében igen kezde sirni, de mindgyárt magát nem akará meg-jelenteni, hanem jó voltát jobban mutatá hozzá, és idö múlva igy szolla hozzá:

Miképpen az szép Magelona az ö szerelmes Péterét bánattyában vigasztallya.

Szerelmes atyámfia, jó reménségben légy a' mindenható Istenben, kit segitségöl hiván nem hágy el téged, söt meg hallya kérésedet, és bétölti kérésedet, szeretöddel szemben juttat. Mert valamint tégedet Isten minden halálos veszedelmeken által vitt, akképpen minden nyomoruságid után vig örömet ád tenéked. Azért Istent ezeken kérvén szivböl, hogy ezeket néked engedgye-meg, én-is imádom Istent éretted. Ez vigasztalását Péter igen jó neven vövé. Azonnal az Ispotály-béli aszszony a' Templomban menvén, az nagy Oltár elött térdre esék, nagy örömében kezde sirni, Istennek hálákat adván azon az jókon, hogy meg-engedte érni nékie ez életbe, hogy az ö szerelmes társát láthassa, és mindgyárt Királyi köntöst tsináltatva kamoráját-is fel-ékesité.

_ _ _ _ immár az szép Magelona az ö szerelmes Péterének magát isméretibe adgya.

Es midön már mindenek el-készültek volna, azonnal Péterhez menvén monda néki: Edes atyámfia jöj-el vélem, hogy téged megförösztvén kezeidet és lábaidat meg-mossam, az melly nagy hasznodra lészen, és bizom Istenben hogy elébbi egésségedet meg-adgya. Akkor Péter méne véle az ö kamorájában, és hagyá ötet le-ülni mig ö viszsza térne, Es bé-menvén az ö ékes kamorájában, hol fel öltöznék az Királyi ruhájában, és régi szokása szerént Fátyolt tön fejére, és véle bé-boritván fejét, tsak az szemei és orra látszik vala ki, és az Fátyol alatt az szép sárga arany szinü haja ki-terjedve vala, s' ugy méne Péterhez, és igy szolla néki: Nemes vitézem, légy vig, mert imhol látod állani a' te szerelmes hü társodat, az te szép Magelonádat, kiért te ennyi sok nyomoruságot szenvedtél, én-is azért nem kevesebbet szenvedtem éretted, és én vagyok az, az kit egyedül hadtál volt az puszta és vadon erdön, és te vagy az, az ki engemet el-vittél az én atyámnak az Neápolis Királynak házábol, mi vagyunk az, az ki egymásnak igértük volt házasságbéli hüségünket. En vagyok az, az ki amaz arany lántzal illetém a' te nyakadat, és te vagy az, az ki amaz három drágalátos gyürükkel engem meg-ajándékozál. Azért én szerelmes társom, most nézz jól meg engemet, ha én vagyoké az, az kit te tellyes szivböl szerettél. Akkor az Fátyolt fejéröl le-vetvén, az földig ér vala az ö arany szinü szép haja.

Miképpen Péter az szép Magelonát, mint házas társát meg-ismérte vala.

Es midön Péter az szép Magelonát Fátyol nélkül látná, ottan meg-ismeré, és fel-kelvén, kedvesen meg-ölelé és tsokolá, kik mind ketten örömökben kezdének sirnia. Ez szeretet olly nagy vala, hogy sokáig az nagy örömnek miatta egymásnak sem szolhatnak vala, de az után le-ülven minden ö nyomoruságokat egymásnak meg-beszéllék. Olly nagy örömben voltanak, mellyet ember ki nem mondhat, mert az ollyan örömek tsak elme által fogattathatnak-meg, és az egész napot tsak ölelgetö, ápolgato tsokolgatásokkal és panaszolgato beszédekkel tölték el.

Es azt-is néki azt-is meg-beszéllé, miképpen jutott volna ö tizen-négy tonnákhoz, és azokban nagy kintset találván, melynek felét a' Templomra költötte, mellyen Péter igen örüle. Ezek után arról végezének, hogy mint adnák tudtára ez dolgot az Grofnak és Grofnénak, mint hogy Péternek egy holnapig vala az Ispotályban valo maradása, és még az idö bé nem tölt vala. Akkor igy szólla az szép Magelona: Szerelmes társom, ha jonak tettzik, én el-megyek az te Szüléidhez, és azon szépen kérem öket, hogy ök az te fogadásod napján itt legyenek, és akkor osztán ez kamorában szemben juttatlak vélek.

Az Péternek ez dolog igen tettzék. Az Magelona pedig mindeneket jól el-szerezvén, az Pétert edgyik kamorában hálatá, ö pedig az másikban hála, de az nagy örömnek miatta egész éjel keveset alvék, és az virradtát szivesen várja vala, hogy az Grofot mentül hamaréb bánattyában meg-vigasztalhatná, mert tsak négy nap vala még hátra, hogy Szüléinek isméretiben kellene lenni.

Miképpen az szép Magelona az Péter szüléihez menvén,
az következö Vasárnapon hozzá hija öket.

Hogy már fogadásának napja elö-jött volna, ismét az ö elébbi ruhájában öltözék-fel az szép Magelona, és Péterhez méne az kamorában, kitöl butsút vövén, méne az ö Szüléihez, az kik ö néki nagy bötsületet tönek és kedvesen fogadák, mint illyen jó vendégjeket. Akkor az Ispotálybéli aszszony kezde szollani: Kegyelmes Uram és Aszszonyom, tsak azért jöttem én most hozzátok, hogy én néktek az el-múlt éjeli álmomban történt dolgomat jelentsem-meg, kivel titeket meg-örvendeztesselek és jó reménséggel Istenben hidgyetek. Tettzik vala álmomban, hogy az Idvözitö Christus én hozzám egy szép Iffiat vezete, és monda énnékem: Ez ám az, az kiért te, az te Urad és Aszszonyod ennyi ideig könyörgettetek. Melly dolgot nem akarám töletek el-titkolni, mert tudom hogy nagy bánatban vadtok naponként az ti fiaitokért, de bizonyossan el-hidgyétek, hogy ti öket rövid idö múlva jó egésségben meg-láttyátok, azért kérlek titeket, hogy minden gyászt le-vessetek, és örvendetes ruhában öltözzetek-fel.

Ez szokón az Grof és Grofné igen meg-vidulának, noha nehezen hiszik vala, hogy az Péter életben vólna, mind-az-által az Ispotály-béli aszszony kérésére minden gyászt le-vetének, és fölöstökömre kérék ötet. De monda, hogy othon néki dolgai vannak, hanem inkább kérné öket, hogy az következö Vasárnap az szent Péter Templomában meg-jelennének, mert olly reménségem vagyon az mindenhato Istenben, hogy az ti fiotok igen rövid idön meg-fogjátok látni, és nagy örömben véle lenni, hidgyétek. Akkor bizonyossan fogadák jelen léteket, kiktöl el-butsúzván vissza-méne.

Miképpen az szép Magelona ismét az Groftul és Grofnétul viszszatért volna
az ö szerelmes Péteréhez, az ki ötet nagy örömmel jó válaszszal várja vala.

Ezek-után ismét az szép Magelona Péterhez viszsza jöve, az ki ötet az felelettel tsak alig várja vala, ki meg-beszélle néki minden dolgokat és bizonyossan el-hiteté véle hogy az ö Szüléi oda jönének. Akkor az szép Magelona sok ruhákat magának és mind Péternek tsináltata.

Itt az Grof és Grofné az Ispotálybéli szent Péterben az meg-nevezet napon meg-jelennek.

Hogy immár az Vasárnapra jutottak vólna, leg-ottan az Grof az Grofnéval és minden udvari tselédekkel menének az Magelona Sz. Péterébe, és ott praedikátiot halgatának. Az praedikátio után penig vivé az Ispotálybéli aszszony mind az kettöt félre, és monda nékiek; hogy ö vélek valami titkos beszéde vólna, azért egy kamorában mennének ö véle, kit nagy örömest meg-tselekedének.

Es midön az kamorához jutottanak volna, monda az Ispotálybéli aszszony nékiek: Kegyelmes Uram és kegyelmes Aszszonyom, ha az ti fiatokat látnátok, vallyon meg-ismernéteké ötet? Kik mondának: Meg. Es midön immár az kamorában bé-mentenek volna, és az Péter Attyát és Annyát látná, azonnal térdeire esék elöttök. Es hogy az ö Szüléi meg-láták ötet, azonnal meg-ismerék, és ölelgetve tsokollyák vala az ö édes fiokat, kik nagy örömökben nem-is szolhatnak vala: Ki el-hiresedék, hogy az Grof fia haza jött, akkor Nemes és nemtelen ötet nagy tisztességgel fogadák, és vigadának az ö haza jövetelin. Es az Grof minden bujdosásiról ötet kérdezi vala.

Mint jutott az szép Magelona az Grof és Grofné isméretiben.

Akkor méne az szép Magelona az ö kamorájában, és mint Király leánya ugy öltözék fel, tsak hamarsággal hozzájok mene. Es midön olly tzifrán az szép Magelonát látnák, igen el-tsudálkozának az Grof és Grofné ez szép leányon, és meg nem ismerék. Akkor az Péter, szerelmesen meg-ölelé és tsokolá ötet. Midön az ott állók ezt látnák, tsudálkoznak vala rajta. Az után kézen fogván ötet, igy szólla Attyának és Annyának: Kegyelmes Atyám Uram és Anyám aszszony, ez ám az a' Leány, az kiért én titeket el-hadtalak vólt, és most ezt tudgyátok-meg, hogy ez az Neápolyis Királynak Leánya. Akkor az ö Szüléi mind az kettöt szépen ölegetik és ápolgattyák vala, Istennek hálákat adván.

Miképpen az egész Provincia Orszagában el-hiresedék az Péter haza jövése,
és mint tizen-ötöd napokig nagy vigasság tartaték.

Az hirrel már az egész Provincia országa tellyes vala, hogy az Péter haza jutott volna, és hogy az Magelona szent Péter templomában múlatna. Akkor el-jövének Nemes és nemtelen lovasok és gyalogok, és Vitézi játékot tönek az Nemessek a' Péter kedvéjért, némellyek pedig tántzolással vigadnak vala. Az ö Szüléi pedig halgattyák vala az ö fioknak Péternek, sok bujdosási közt valo nyomoruságinak elö számlálásit, hasonlo-képpen az szép Magelonának-is ide s-tova valo bujdosásit és sok keserüségben való forgásit, mellyekböl öket az mindenhato Isten tsudálatos-képpen ki-szabaditotta. Akkor kézen fogva vivé az Grof az ö fiát az szent Péter templomában lévö Oltárhoz. Hasonlo-képpen tselekedék az Grofné-is az szép Magelonával és térdre-esvén, áldák az Istent az ö mindenekben való jó voltáért.

Itt immár az Péter és az szép Magelona házas-társul öszve adattatnak.

Es mikor már az ö imádságokat el-végezték volna, ekképpen szólla az Grof az ö fiának Péternek: Azt akarom jó fiam Péter én, mint hogy ez Leány te éretted sok nyomoruságot szenvedett, hogy ötet házas társul el-vegyed. Kire igy felele Péter: Szerelmes Atyám Uram, még akkor-is mikor ötet az ö Attya házátol el-hoztam vólna, minden szándékom ez vala, hogy én ötet házas-társul el-vegyem, mind-az-által mint hogy parantsolatod-is ez, immár jobban azon vagyok, hogy itt mostan ez Templomban el-vészem. Es ekképpen azonnal egy Püspök öszve-adá öket, az Grofné penig Péternek egy szép gyürüt nyújta, hogy ezzel az ö öszve-adattatások erösseb lenne.

Akkoron nagy örömben lönek mindenek, ünneplének tizen-ötöd napig, és mindeneknek tettzik vala az szép Magelona kiröl igy szolván, hogy tsak egy leányzóban sem találtatik ily jóságos tselekedetek, mint ebben az szép Magelona szüz leányban. Akkor tartának külömb külömb féle játékokat, és ki-ki igyekezik vala abban fönek lenni, hogy Uroknak inkáb kedvében lehetnének.

Miképpen az Grof és Grofné az lakodalom után tiz esztendeig élvén, az után meg-halának.

Mikor immár az lakodalom után az Grof és Grofné tiz esztendeig éltek volna, az után meg-halának, és a' Péter bötsületessen temette öket az Magelona szent Péter templomában. Kik után Péter a' szép Magelonával élt nyoltz esztendeig, kiknek egy szép fiok lévén, az mint az Historiák bizonyittyák, hogy ez Neápolyis Királlya, és egyszer s-mind ez, az Provinciának is Grofia volt. Az Péter és az szép Magelona kegyes és Istenes életet viselének egész életekben, holtok után ök-is az szent Péter templomában temettetének el. Es az mint mondgyák, mind ez mái napiglan-is áll az szép Magelona Ispotállya, az holott mostan vagyon az szent Háromságnak Temploma.