Előszó (részlet)

Egyháztörténetírásunk régóta adós az egyházi intézmények történetének korszerű feldolgozásával. Ennek az elmaradásnak okául elsősorban az 1990-et megelőző évtizedek általános egyházellenes politikáját említhetjük, amely megakadályozta az egyházakat abban, hogy a második világháború végéig töretlen fejlődési vonalon tovább vigyék saját múltjuk szakszerű feltárását. Az országonként változó mértékű tiltás-tűrés ellenére érvényes e megállapítás a Kárpát-medence minden államára. Erdélyben a kétszeres kisebbségi helyzetben élő magyar egyházak sem kutatói állásokat, sem publikációs lehetőségeket nem teremthettek e célra, a teológiai intézetek egyháztörténeti tanszékei és a megmaradt folyóiratok egyaránt a szigorú ellenőrzés és a cenzúra gúzsában próbálták legalább a hagyományokat fenntartani. Magyarországon annyival volt jobb a helyzet, hogy az 1970-es évektől kezdve a kora újkori, tehát a protestantizmust is magukba foglaló egyháztörténeti kutatások mégis szervezettebbé válhattak, mégpedig világi keretek között, az irodalomtudományi kutatásokhoz kötődve. Ebből következően az egyháztörténet művelődéstörténeti vonatkozásai, a szellemi áramlatok fejlődése, az iskolák múltja kerültek a kutatói és forrásközlő érdeklődés előterébe, az egyházi intézménytörténet feltárására nem akadt vállalkozó.

Amikor 1977 őszén az Erdélyi Református Egyházkerület kolozsvári Gyűjtőlevéltárban megkezdtem a munkát, egykori professzorommal, Jakó Zsigmonddal folytatott beszélgetésekből vált nyilvánvalóvá számomra a fent vázolt helyzet, ugyanakkor a kötelező feladat is: az iratanyag védelme és rendezése, a kutatók kiszolgálása mellett az egykori egyházi intézmények írásos hagyatékával naponta találkozó levéltárosnak ezek történetét is fel kell tárnia. Az intézmények jelentősége adta meg a sorrendet, amelyben természetesen első helyen szerepelt a sajátos erdélyi református egyházkormányzati rendszer, a Főkonzisztórium múltjának korszerű vizsgálata. Hasonló értelmű biztatást kaptam b.e. Juhász István teológiai professzortól, aki - az addigi szakirodalommal ellentétben - mindig nagy megbecsüléssel szólt az erdélyi reformátusok egyházfőtanácsáról. Sokat köszönhetek a Dobai Istvánnal folytatott beszélgetéseknek is, amelyek során a Főtanács egyháztársadalmi viszonyai világosodtak meg a számomra.

A rendszeres kutatómunkát az 1980-as évek közepén kezdtem el, tanulmányom első vázlatai is ekkor születtek. Csakhamar nyilvánvalóvá vált azonban, hogy nem elegendő egyedül a Főkonzisztórium levéltárának feltárása, mivel a korabeli iratkezelési szokásoknak megfelelően rengeteg egyházi jellegű akta maradt a kálvinista vallású főurak családi levéltáraiban. A Magyar Országos Levéltárban őrzött levéltári anyag átnézésére 1990-től kezdve nyílott lehetőség, három éven keresztül egy-egy hónapot szánhattam e kutatásra. A magyarországi Művelődési és Közoktatási Minisztérium kéthetes ösztöndíja komoly támogatást jelentett, de még többet köszönhetek barátaim önzetlen segítségének. Balázs Mihály, Bognár Nándor és Bognárné Novák Ildikó, Monok István, Torma Hermina és Virág Károly segítsége nélkül nem dolgozhattam volna oly jó körülmények között és eredményesen...