Előszó

Az elmúlás természeti törvény - hangzik el sokszor számos, a halállal foglalkozó filozófiai, pszichológiai, antropológiai írásban a már-már közhelyszerű alapigazság. Ennek állandó hangoztatása pontos kifejezője annak a tanácstalanságnak, ami ma körbe veszi a meghalás problematikáját. Miközben a tanatológia, mint alapjában véve a pszichológia talaján álló tudományág megjelenésével a tudományos és közérdeklődés előterébe került a halál, miközben a televízióból híradások és filmek közvetítésével nap mint nap szembesülünk valakik, általában ismeretlenek, tőlünk térben és időben egyaránt távol élők halálával, vitathatatlan tény, hogy saját halandóságunkkal, családtagjaink, ismerőseink halálával egyre inkább képtelenek vagyunk szembesülni. A válasz többnyire tagadás, elutasítás, értetlenség, vádaskodás a természettel, a természetfölöttivel egyaránt. A halál a haldokló hozzátartozó steril, biztonságos korházi szobába száműzésével (kit véd meg ez a sterilitás, a haldoklót vagy saját tehetetlenségünk érzésétől minket?), majd diszkréten eljáró temetkezési vállalkozók közreműködésével a társadalmi térből is lényegében száműzötté vált. Ezzel, a társadalmilag, kulturálisan adott válasz hiányával az egyén egyedül szembesül a valójában ezen válasz nélkül megérthetetlen "természeti törvénnyel". Hogyan is lehetne megérteni, elfogadni így a "hiányzás botrányát", azt, hogy az egyik pillanatban még jelenlévő hozzátartozónk a másik percben már örökre eltűnt, kiesett abból a térből és időből, amiben addig együtt mozogtunk?

Az elmúlás az addigi társadalmi rend felbomlásával minden társadalom létét alapjaiban veszélyezteti. A kulturálisan szabályozott szokások, mint a mulandóságra adott válaszok fontossága abban rejlik, hogy az ilyen intézmények segítik levezetni a társadalom bármely tagjának halálát, segítik a fájdalom feloldását, ezzel a társadalmi rend egyensúlyának helyreállításához járulnak hozzá.

A fenti kérdések és problémák felmerülése vezetett ahhoz, hogy szakdolgozatom témájául a halállal kapcsolatos társadalmi jelenségek közül válasszak. Mint majd látni fogjuk, viszonylag széleskörű kutatások zajlottak már e körben, a kérdéskör jó feldolgozottságú, mégis találhatunk eddig még nem kutatott, "fehér foltokat". Ilyenek a napilapokban található gyászhírek, amikkel tudomásom szerint eddig Magyarországon még senki nem foglalkozott.

Kötődésem okán a pécsi napilapokat választottam, az elemzéshez kiszemelt kor a 19. század vége. A következőkben egy rövid elméleti bevezetőt követően bemutatom a halál problematikájával foglalkozó eddigi tanulmányokat, különös hangsúlyt fektetve az újságokban található gyászhírek előzményeinek tekinthető partecédulákra, gyászjelentő lapokra. Ezután bemutatom a korabeli Pécset, a lakosság demográfiai jellemzőit, valamint az abban az időben használatban lévő temetőket. Ezt követően térek rá az elemzésre, bemutatva az akkori gyászhírek fajtáit, azok elemeit, részletesen elemezve őket. A különféle tudományterületekről témám szempontjából fontos eredményeket használok fel. Ilyen tudományterületek a néprajz, a művelődéstörténet, a sajtótörténet, a helytörténet, a tanatológia és az antropológia. A különféle szempontok interdiszciplináris szintézise megítélésem szerint megfelelő eszköz lehet a téma tágabb szemlélésében.