Előszó

Magyarország történelme kicsit benne foglaltatik a királysírok sorsában. Egy nemzet sincs Európában, amely olyan mostohán bánt volna történelmi nagyjainak földi maradványaival, mint mi, magyarok. Pedig jobb sorsot, nagyobb megbecsülést érdemeltek volna, ezt most már ezer év távlatából biztosan állíthatjuk. Él Európa szívében egy nép, melynek gyökerei messze Keleten hajtottak ki. Életerős nemzetté lombosodott egyedül, önerejéből, saját tehetségéből. Hogy a harmadik évezredben is itt vagyunk mintegy 15 milliónyian, élőbben, mint valaha, azt az ország élén állt királyainknak is köszönhetjük. Cselekedeteiket, helyes vagy helytelen döntéseiket sokan és sokat elemezték. De a szokásos akadémikus kérdésre, hogy "mi lett volna ha..." már rég megszületett a válasz: a végelszámolás eredményeként itt vagyunk mi, XXI. századi magyarok.

Miért született meg ez a könyv?

Állandóan napirenden lévő problémánk fiataljaink hazafiságra, hazaszeretetre, a múlt megbecsülésére való nevelése. Ennek alappillére, hogy ismerjék történelmünket, szeressék és becsüljék azt a népet, ahová tartoznak. Emellett tanulják meg értékelni és tisztelni más népek jogait és eredményeit. És pillantsanak be történelmünk igazságaiba.

"Magyarország Európa kicsinyben" - írta Csaplovics János történész- etnográfus a XIX. század elején. Történelmünk bizonyítja, hogy ez mennyire igaz. Hazánk - helyzeténél fogva - szoros kapcsolatban állt Európa minden államával, csak így biztosíthatta fennmaradását. Királyaink házasságaik révén is igyekeztek ezt a sokszálú rokonságot erősíteni, ezzel is szilárdítani államunk létét a számunkra idegen környezetben.

Külföldet járva, bizonyára sokan eljutottak a legyelek Waweljébe, a franciák St. Denis székesegyházába, a spanyolok Escorialjába, az angolok Westminsterébe, a csehek Szent Vidszékesegyházába, és sorolhatnám tovább. De hol vannak a mi királyaink sírjai? Mindenütt és sehol. Feldúlták, kirabolták sírjaikat és nemcsak idegenek, mi magyarok is mindent megtettünk annak érdekében, hogy a legtöbb esetben még nyomuk se maradjon. A legutolsó biztos nyomot nem a "sötét" középkorban tüntették el, hanem a "rendszerváltoztatás" után tíz évvel, 2000-ben. Ötvenöt királyunk közül húszat külföldön temettek el (tizenkettőt Bécsben, hatot Prágában, egyet Grazban és egyet Madeira szigetén), háromnak a temetési helye ismeretlen. A Magyarország területén örök nyugalomra helyezett harminckettő közül csak feltehetően I. András nyugszik háborítatlanul eredeti helyén, Tihanyban. Csak egyetlen királyunk hiteles földi maradványa van birtokunkban: III. Béla királyé és feleségéé, Chatillon Annáé, a budavári Boldogasszony- templomban. És hogy megvan, azt kizárólag Török Aurél antropológus professzornak köszönhetjük, aki a múlt század végén évekig harcolt a királyi maradványok elhelyezéséért. Utóda, Bartucz Lajos professzor ugyanezt tette a XX. század első felében. Antropológus vagyok, Bartucz Lajos professzor utolsó tanítványa és mint ilyen, szemtanúja voltam a székesfehérvári királysírok végleges elpusztításának. Nem lehet nem szólnom a Magyar Tudományos Akadémia és a mindenkori kormányzat felelőtlenségéről. Tudnia kell az utókornak mindazt, amiről ma már legtöbbet jómagam tudok. Ez indított e kötet megírására. Elődeim munkája befejezetlen maradt; nem ők tehetnek róla, az emberi nemtörődömség, gyávaság, a szakértelem hiánya, a kormányzat magyar-ellenessége és globalizációs törekvése az oka, hogy nincs kegyeleti helye királyainknak. Múltunk és történelmünk hivatalos megbecsülésére úgy látszik még egy ideig várnunk kell.

A kötet szerkezetét illetően más elképzelés is jogos lett volna, de úgy gondolom, hogy az időrend betartása könnyíti meg legjobban a kezelést. Királyaink temetéséről és sírjáról ritkák a történeti források, szórványosak és ellentmondóak. Mivel nem vagyok történész, az ellentmondások feloldására nem vállalkoztam. Igyekeztem a legjobb szakemberek munkáit felhasználni, de az állandó hivatkozásokkal és idézgetésekkel nem mindenütt nehezítettem meg az olvasók dolgát. A jövő történész generációjára vár - ha ugyan van még olyan szakmai vezető, akit a magyar múlt érdekel - a bizonytalanságok és az ellentmondások megszüntetése. Talán majd egyszer kevesebb lesz egy hasonló témájú munkában a "feltehető", a "valószínű" és a "talán" kifejezés.

Kik szerepelnek a kötetben? Géza fejedelemtől Szapolyai János királyi bezárólag próbáltam nyomon követni elhunyt uralkodóink végső nyughelyeit. Rendhagyó módon megemlítem a kötetben a két Hunyadit, Gellért püspököt, Árpád-házi Szent Erzsébetet, Szent Margitot és Corvin Jánost is, de személyük olyannyira kedvelt és ismert, hogy nem mehettem el szó nélkül mellettük. Talán egyszer, ha lesz rá igény, megírom mindazon magyar történelmi személyek azonosítását - és főleg azok kálváriáját, - amelyeket férjemmel, dr. Kiszely Istvánnal együtt végeztünk el.

Szeretném, ha ez a kis kötet örömet szerezne minden hazáját szerető és múltunk iránt érdeklődő olvasónak, de leginkább fiataljainknak.

2003. tavaszán

Hankó Ildikó