A szögesdrót lelkemben
a túloldal oltalma,
mely közel áll szívemhez.
A papírszagú hivatalok,
gyárak verejtéke,
erdők csöndje,
folyók hűse bőrömön.
Autók irama,
paták dobogása földeken,
már csak a lépést kell megtennem,
érzem a tágulást, ahogy befogad,
az emberek beszéde ajkamon,
de a némaság, ha némák maradtok,
a hév, mely testemet feszíti
bennem rejtőzik,
s a hívás a kézfogás elmarad.