Zalán Tibor

Münchausen báró holdszínháza

- SÚLYTALANSÁG-BALETT -

BÜRGER NYOMÁN

 


SZEREPLŐK:

Münchausen báró
A négy muskotályos:
                    Falstaff
                    Fülstaff
                    Futhatsz
                    Fújhatsz
Holdkirály
Holdkirálynő
Holdhercegnő
Holdherceg
Holdudvarhölgyek
Holdudvaroncok
Holdbohócok
Kisfiú
Napkövet

A HOLDBELIEKNEK KÉT ALAKJUK LEHET. "EGYIK", AMIKOR CSAK A FEJÜK VAN JELEN A SZÍNEN, A MÁSIK, AMIKOR TELJES ALAKKAL VANNAK JELEN. ELŐZŐ ESETBEN A TRAPÉZON MEGJELENIK A LÉGI MÁSUK.

 


 

I. RÉSZ

1. JELENET

A manézsban bohócok, artisták, állatok kavarognak. Egyszerre kiáltás hallatszik mögöttük, megdermed a szín, Münchausen magasodik a mutatványosok fölé. Ritka érdekes figura, alakja a bohóc és az arisztokrata közötti fennköltségben.

MÜNCHAUSEN
Van-e, aki nem ismer?
Aki rólam nem hallott?
Nézzetek a szemembe!
Ugye, ismerős vagyok!
Bejártam a világot,
sehol meg nem nyugodtam,
átéltem száz kalandot,
de fogam ott nem hagytam.

         Münchausen báró vagyok,
         a kalandos habókos kalandor,
         Münchausen báró vagyok,
         ki csodától csodáig barangol,
         Münchausen báró vagyok,
         ha mesélek, leesik az állad,
         Münchausen báró vagyok,
         ha bátor vagy, csináld ezt utánam...!

A dal alatt átrendeződik a szín. Füst és ködfoltok, melyek mögül az egyes megelevenedő mesejelenetek bukkannak elő, hol élő állat-artista megjelenítésben, hol báb-eljátszásban.

MÜNCHAUSEN
Ha bátor vagy, csináld ezt utánam! Ezt... de melyiket a sok közül? Az olyan nagy kalandorok, mint én, annyi kalandon mennek keresztül, hogy nem tudnak választani a sok közül. Mindet meg nem tudom elmesélni egyszerre, mert hogy nekem is csak egy szám van. Igaz, hogy az hatalmas... persze nem akkora, mint egy oroszláné, vagy éppenséggel egy krokodilé. Megvan! Az oroszlán meg a krokodil.


2. JELENET

Elmesélem. Hat hét hajózás után elértem Ceylon partjait. Ceylon, hogyne tudnád, hol van! Minden második teásdobozon ott van, hogy Ceylon. Tessék! Ezen is itt van, akkora betűkkel, hogy még csak szemüveg sem kell hozzá, hogy Ceylon. Olyan helyen kötöttem ki, ahol épp egy hatalmas folyó ömlött a tengerbe. Szeretem az olyan helyeket, ahol hatalmas folyók ömlenek a tengerbe. Épp leülnék, mert meg kell valljam, a hat hetes tengeri utazás egy vacak kis lélekvesztőn, még engem, báró Münchausent is elfárasztott kissé, na nem nagyon, csak annyira, hogy kicsit le kellett ülnöm, na, hol is tartottam, le kellett ülnöm, amikor morgást hallottam a hátam mögött. Hátrapillantottam, csak úgy, a szemem sarkából, aztán meg, csak úgy, kővé is meredtem. Csak úgy... Egy hatalmas oroszlán igyekezett felém a parton. Szerencsémre, az oroszlán morogva szokott a partra lemenni, ha meg akarja enni azokat az utazókat, akik leülni akarnak éppen a homokba. Kaptam a puskámat - csak sörétre volt töltve, gondoltam, csak lesz Ceylonban egy-két szalonka, vagy vadliba, na, majd arról is mesélek később, és megsütögetem, és megeszegetem őket, persze, csak miután a sörétessel lepuffantottam egyet-kettőt. Na, de az oroszlán. Mit volt mit tennem, rá kellett lőnöm a sörétessel. Meg se kottyant neki, talán még röhögött is rajtam. És csak jött a beste nagy állat a rettenetes pofáját tátva ki rám. Inkább ösztönösen, mint ésszerű megfontolásból, olyat tettem, ami nem nagyon szokásom: megpróbáltam kereket oldani. Igen ám, de ebben a pillanatban a folyóból, amely felé rohanni próbáltam volna, egy rettenetes nagy krokodil emelkedett ki. Rettenetes nagy pofáját az is rám tátotta, hogy bekapjon. Képzeljétek el a helyzetemet. Hátam mögött az oroszlán. Előttem a krokodil. Balról a zúgó folyam. Jobbról egy rettenetesen mély szakadék... Mi, hogy eddig szó sem volt szakadékról? Hogy hogy került oda? Ott volt, és kész. Mindenre nekem se terjedhet ki a figyelmem hat hét tengeri út után. Sőt, később még azt is megtudtam, hogy a szakadékban a világ legnagyobb és legmérgesebb és legveszélyesebb kígyói tanyáztak. Barátaim, amikor mindezt felfogtam, olyan történt velem, immár másodjára, ami nem szokott egyébkor: a félelemtől eszméletlenül buktam a földre. (Az elzuhanó test fölött elrepül az oroszlán, be egyenesen a krokodil torkába.) Amikor magamhoz tértem, szörnyű ordítást hallottam. Látom ám, hogy az oroszlán, elvétve az ugrást, mellyel engem szánt leteríteni, a krokodil torkába ugrott, és oda be is szorult. Nekem se kellett több. Puskám tusával még jobban belevertem az oroszlánt a rusnya krokodil torkába, aki ettől aztán meg is fulladt. Nem beszélve az oroszlánról, aki már korábban megfulladhatott, ha csak agyon nem vertem előbb a fenekén keresztül a puskatusommal. Hát így esett.

(Hátba csapja a színészeit, tuszkolja, taszigálja őket.)

Takarítsátok már el innen ezeket a dögöket! Hja, el is felejtettem mondani, mostanában csúz gyötör. Az valami hátfájás, vagy egészen olyasmi. Vége az utazásoknak, kalandoknak, marad az emlékezés, a mese. Alapítottam hát egy színházat. Vagy cirkuszt. Amolyan cirkuszi színházat. Ők az én társulatom. Münchausen báró holdszínháza. Hogy miért holdszínház? Majd erre is sor kerül, tisztelt publikum, ha türelmesen vártok sorotokra. Mit is kezdtem el mesélni? Valamit ígértem, hogy elmesélek... Aha, a libákat! Mondhatom, az is különös eset.


3. JELENET

A libák. Mert azt tudni kell rólam, hogy imádom a vadászatot. És még milyen lövő vagyok! Száz méterről lelövöm a bibircsókot bárkinek az orráról. Na, van bibircsókos orrú egyed a közönség körében? Csak bátran! Gyorsabb vagyok, mint a villám, megbízhatóbb, mint bármelyik orvos, és diszkrét is ráadásul, csak ez a pár ember tud majd a dologról, akik épp az előadásomat nézi. Nos, nincs jelentkező? Akkor maradnak a randa bibircsókok az orrokon, kedves publikum. De a libák... Történt, hogy vadászatból ballagtam hazafelé, gazdag zsákmánnyal megrakodva. Nagy esemény történt aznap, el sem hittem volna, ha nem velem történik meg: csodaszarvasra bukkantam; de erről talán majd később, most a libákról akarok valamit elmesélni... Szolgáim elöl, én lemaradva tőlük puskalövésnyi távolságra. Amikor... egy varázslatos tó partján találtam magamat. És az égkék víztükrön tucatnyi vadliba úszott, úszkált, pancsikolt, épp olyanok, amilyeneknek a combját legjobban szeretem sütve, megspékelve a vacsoraasztalomon látni. Lekaptam vállamról a puskámat... de hiába! Nem maradt abban töltény, csak pár szem puskapor. Ami, ugyebár, mégsem elegendő egy tucat kacsa elejtéséhez. Mielőtt bekerített volna az elkeseredés, eszembe jutott, hogy a táskámban maradt egy falat sonkaszalonna a magammal hozott elemózsiából. Mit nem tettem, ne tudd meg! Fogtam a szalonnát, ráerősítettem egy elég hosszú kutyapórázra. Elbújtam a parti sás mögé, és a vízre kidobtam a szalonnadarabkát. A legközelebbi liba odaúszott, és... hopp, bekapta. A szalonnának azonban van egy olyan szokása, hogy csak úgy átszalad a libák hasán, és emésztetlenül távozik belőlük... hát, ott hátul, na! Alig csúszott ki belőle, a másik máris bekapta, az övét a harmadik, így, sorra az összes. Ugyanazt a szalonnát! De a szalonnával a kutyapóráz is átvándorolt az összes libán, s most ott függtek az én libáim, szépen felfűzve, a pórázon. Kihúztam a partra a szépséges füzért, a zsinórt néhányszor körültekertem a derekamon, és megelégedetten indultam kíséretem után. Erős embernek ismerem magamat, de be kell vallanom, egyre nehezebben cipeltem a libákat. Már-már szégyenszemre lemondtam volna a zsákmányomról, ha egy váratlan esemény a segítségemre nem siet. Vadlibáim egy előcsörtető kutyától megriadva felocsúdtak, és hirtelen mind a magasba röppentek... velem együtt. Most légy okos, Münchausen, biztattam magamat. Meg is lett az eredménye. Kabátom szárnyait megragadva kormányozni kezdtem a madarak röpülését, így hamarosan a házam fölé érkeztem a csodálatos járművel. De még le kellett szállnom valahogy! Azt is kitaláltam. Egyenként kólintottam fejbe a libáimat, így, sorra megfogyatkozva a repülésben szép lassan leereszkedtek velem - éppen a kéménybe. Némi bekormolódáson kívül nem esett bajom. Csak a szakácsomra hoztam rá a szívbajt, amikor a tűzhely kellős közepébe huppantam. Még szerencse, hogy nem égett a tűz!

(Ismét a színészeit terelgeti.)

Rajta, megkopasztani a libuskákat, fiaim, szép pirosra sütni a combjukat, és feltálalni nekem vacsorára. Csak szaporán, csak szaporán. Na, visszatérve... valamit megint ígértem, hogy mesélek... Miről is, na miről is? Hátha emlékszik valaki... Hát, igen, igen, a csodaszarvasról.


4. JELENET

Az meg úgy esett, hogy egy vadászaton annyi jó vad került elénk hajnaltól estebédig, hogy valamennyien ellőttük rájuk valamennyi golyónkat. Indultam magam is hazafelé, új lovamat kötőféken vezetve, melyet akkor szereztem igazi lovagló virtussal, de erről talán később... Szóval, indultam magam is hazafelé amikor elébem toppant a világ legpompásabb szarvasa. Szarvai között tartotta a napot, a holdat, meg ahogy a Hubertuszos üveg oldalán is láthatják a finom italokat szeretők, a keresztet. Állok én, áll az állat, s mert látta tehetetlenségemet, kihívóan, mi több, szemtelenül elvigyorodott. Rajtam röhögsz, ebadta gőgös szarvasa! - futott el a méreg. Épp cseresznyéztem, mielőtt felbukkant a pimasz állatja. Nem tudod te, kivel állsz szemben! - rikkantottam el magamat, gyorsan lőport töltöttem a puskámba, rászórtam a marék cseresznyemagot, és odasóztam velük. Épp az állat homlokát találtam el. Azt nem mondhatnám, hogy nagy hatással volt rá a cseresznyemag-töltet, de a vigyorgást beszüntette, és megugrott a sűrűbe. Gondolhatjátok, mit bosszankodtam a dolgon. És az idő nekem dolgozott. Két esztendővel később, ugyanebben az erdőben vadászva, megint felbukkant egy pompás, hatalmas szarvas előttem. És láss csodát! Gyönyörű agancsai között egy teljesen kifejlődött, szép kis cseresznyefa zöldellt. Mit zöldellt, piroslott. Mivel a cseresznyét legalább annyira szeretem, mint a szarvashúst, úgy határoztam, nem lövöm le a gyönyörű állatot. Ettől kezdve minden évben, mind a mai napig, cseresznyeszüretkor megjelenik a kapumban a szarvas. Én meg leszüretelem agancsai közül a világ legfinomabb, legnagyobb és legpirosabb cseresznyéjét. Élek-halok a cseresznyeszószért!

(Ismét a színészek hessegetésével van elfoglalva.)

Kérem a kompótomat, vacsorához cseresznyeszószt szolgáljatok fel, tüsténkedjék a szakács! Valami megint nem jut eszembe. Hogy mit akartam elmesélni... Ennyit tesz az öregség. Miről is akartam mesélni, miről is... Úgy bizony, a vadonatúj lovamról, melyet különös virtussal szereztem meg.


5. JELENET

A dolgot ott kezdem el, hogy nem csak páratlan vadász vagyok, de messze földön híres lovas is. Egyszer még a torony tetejére is felkötöttem a lovamat... de nem kalandozom el a történetben, erre talán később még visszatérhetünk. Az úgy volt tehát, bár nem szívesen dicsekszem, mi sem áll távolabb tőlem, mint a dicsekvés, de mit tegyen az olyan vitéz ember, mint én, akivel annyi különös dolog történik meg... Litvániában időzvén, a litván király udvarában, az ő ebédvendégségét élveztem éppen, amikor segélykiáltások hangzottak fel az udvar felől. Lerohanva a lépcsőn látom ám, hogy egy pompás ló dobrokol az udvar közepén. Senki arra nem mert felülni, rémülten és aggodalmaskodva menekült mindenki az udvar távolabbi zugaiba. De nem lenne Münchausen a nevem, és nem lenne hírem páratlan kerek e világegyetemben, ha megfutamodtam volna a veszélyes állattól. Engedjék el azt a fékezhetetlen paripát! - rendelkeztem mindenkit meghökkentő nyugalommal. S amikor eleresztették, egyetlen ugrással a ló hátán termettem. Ettől a ló úgy meglepődött, hogy moccanni sem tudott. Én pedig sarkantyúmat a véknyába vágtam, és belesúgtam a fülébe: ha nem viselkedsz rendesen, kapsz még többet is! Nos, lovunk úgy megjuhászodott, szinte a kezes bárányon is túltett. De ez még mind semmi. Hogy a társaságban lévő hölgyeknek is bizonyítsam, teljesen fölösleges félelmük a percekkel előbb még zabolázhatatlan lótól, arra kényszerítettem lovamat, hogy beugorjék velem a nyitott ablakon, és a teaasztalon táncba kezdjen. Majd ügettünk, vágtattunk, ugrattunk, egyszóval mindent, amit egy remek ló és remek lovas megtenni tud, ha a nemes publikumot szórakoztatni akarja. Mondanom sem kell, az asztalon egyetlen üveg össze nem törött, egyetlen csésze meg nem repedt, egyetlen csésze el nem csorbult, egyetlen tányér meg nem pattant.

(A színészeket átrendezi a szokásos csapkodásával.)

Most menjetek, lássátok el az én legjobbik lovamat, itassátok meg harmatvízzel, etessétek meg fenyőmaggal... eh, mit is beszélek, hiszen az a madárka, amelyiknek kék a lába, zöld a szárnya, és jaj, be gyöngyen jár. De valamit akartam még mesélni. Mindig összezavar, hogy nekem kell mindenről gondoskodnom. Mit is akartam a lovammal... Ja, megvan, de az egy másik ló.


6. JELENET

Szörnyen nagy orosz télben történt, ami történt. Ott még az esélye sem volt meg annak, hogy kihúzom magam a hajamnál fogva a mocsárból. Na, de erről majd később mondok pár szót annak, aki még nem hallotta. Egyszóval, rettenetesen nagy telet képzeljetek el. A kutyákhoz odafagyott a farkuk, a napnak eljegesedett a szeme, a fákat kettéroppantotta a hideg, a varjak pedig úgy potyogtak az égből, mint a sűrű nyári záporeső fekete cseppjei. Én magam lóra szálltam, hogy az orosz cár meghívásának eleget tegyek, aki meghívott egy kis vodkaivásra. És ha az embert az orosz cár meghívja, elmegy, kis hideg ide, kis hideg oda, no meg a nagy hideg is, de erről már nem akarok többet beszélni. Elfáradván a nagy hóesésben, hideglelésben, egész napos menetelésben, gondoltam megszállnék csöppeteg. Egy keresztet láttam az útfélen, ahhoz kötöttem derék lovamat, no, nem ezt még, hanem az előzőt, de már öregségében régen kimúlott szegény hűséges pára, hogysem megmutathatnám, kikötöttem, pisztolyaimat a hónom alá vettem, és a lótól távolabb lefeküdtem aludni a hóba. Reggel... láss csodát, még ma is reszketek, ha visszagondolok rá, egy kedves kis templomtér kellős közepén ébredtem. Ugrok föl, hol a lovam, nem találom. Ej, gondoltam, ellopták a bitangok. Ekkor nyerítést hallok. Felnézek, látom ám, az én drága lovam a templom keresztjéhez kötve csüng lefelé. Hogy esett a csoda? Rájöttem persze, hamar. A falucskát éjszakára egészen a templom tornyáig betemette a hó. Amit én temetői keresztnek véltem, az a templom tornyának keresztje volt. És ahogy olvadt a hó, én is szép lassan lesüllyedtem vele együtt, csak a lovamat tartotta odafönt a kötőfék. Csöppet sem tétováztam, fogtam a késemet, és néhány jól irányzott dobás után elmetszettem a kantárt. A lovam szép csendben lecsúszott a templom tornyának oldalán, csak a patkója izzott és szikrázott a nagy súrlódástól szegénynek.

(Ismét széthessegeti a színészeket.)

Ej, menjetek, készüljetek elő, mert most nem felejtettem ám el, mit akartam az előbb mesélni.


7. JELENET

Még ugyan e szép lovam volt alattam, amelyik kortól, s nem éhségtől-szomjúságtól meg rossz-tartástól múlt ki, mikor egy rettenetesen nagy csatából hazafelé tartva, lovam elfáradva, belegázolt velem egy mocsár kellős közepébe. Süllyedtem térdig, süllyedtem derékig, süllyedtem nyakig a bűzlő mocsárba, gondoltam is, ennek fele sem tréfa. Menthetetlenül végem van, ha ki nem találok valamit a saját - és természetesen lovam - megmentésére. Más lehetőség nem kínálkozván, megragadtam erős hajamat, mely varkocsba volt fonva a fejemen, és kirántottam magamat a pácból - a saját hajamnál fogva. Természetesen, közben még arra is ügyeltem, hogy derék lovamat jól a térdeim közé szorítva magammal emeljen, nehogy lent maradjon a bűzös mocsárban. És ekkor jött egy medve. Na, még nem az a medve, amelyik miatt egyszer a holdba is föl kellett ruccannom, már csak azért sem, mert az két medve volt, ez meg egy medve, a másik kettőről majd később teszek említést, szóval, ez a medve egy-medve volt, és amikor kiugrattunk a lóval a mocsárból, menten ott termett mellettem. Na, de én úgy megörültem, hogy derék lovammal kiszabadultam a mocsár fogságából, hogy még egy medve látása is roppant jól esett. Megragadtam mindkét kezemmel a meglepett, vérszomjas vadállat mindkét mancsát, és olyan szívélyesen megszorítottam, hogy a böhöm nagy állat nyomban rettenetes és fájdalmas bömbölésbe kezdett. De én már azt a két mancsot el nem engedtem többé, tartottam addig, amíg a medve éhen nem halt.

(Megint szétzavarja a színészeit.)

Hozzátok csak ide, nyomban a bőrét, hadd mutassam meg mindenkinek, nehogy azt gondolják, ez a derék báró csak henceg a hőstetteivel.

De itt rá kell térnem még egy medvére, éppenséggel kettőre. De ez már bonyolultabb történet.


8. JELENET

Történt, hogy a török szultán méheit őriztem éppen. Nem tudom, tudjátok-e, hogy a legnagyobb kitüntetés Törökországban a szultán méheit őrizni. Nos, őrzöm őket békességgel, amikor észreveszem, egy méhecske, a legszebbik, elkóborolt valahova. A nyomába eredek, utol is érem, ám épp akkor támad rá két rettenetesen nagy medve, nyilván a mézéért. Mit volt mit tennem, a szultántól kapott színarany fejszécskémet vágtam a rabló medvék közé. A szegény méhecskét ugyan megszabadítottam, de olyan hirtelen mozdulattal vetettem el magamtól a fejszét, hogy az fölrepült a magasba, és nem is esett le többet. Egyenesen a holdig vágtam föl a drága ajándékot, ami nélkül nem mertem visszatérni akkori gazdámhoz, a rettenetesen nagy hatalmú török szultánhoz. Elhatároztam, hogy világgá megyek.

Elindul világ körüli útján. Egy emberbe botlik, aki a földön fekszik, és épp egy egész erdőt húz el a helyéből.

MÜNCHAUSEN
Hát te mit csinálsz itt, jóember?

FALSTAFF
Eljátszogatom kicsit ezzel az erdővel.

MÜNCHAUSEN
És nem nehéz kitépni a helyéből egy erdőt?

FALSTAFF
Hogy nehéz-e? Az az én bánatom, hogy túl kicsi ez az erdő ahhoz, hogy kifárasszon. Ha meg nem fáradok ki, nem tudok elég muskotályos bort inni. Ha meg nem tudok elég muskotályos bort inni, nem tudom hogy elfelejteni, hogy túl kicsi erdők nőnek errefelé ahhoz, hogy a földből kitépésük kifárasszon, így nem tudok annyi muskotályos...

MÜNCHAUSEN
Elég legyen! Szolgálatomba fogadlak, ha ilyen erős legény vagy. Tegyél meg nekem valamit. Eldobtam a szultán ezüst fejszécskéjét, és most nem találom sehol. Dobj fel olyan magasra, amilyenre csak bírsz, hátha a magasból meglátom, hova esett.

FALSTAFF
Ezen nem múljék, pajtás!

Feldobja, Münchausen repül a kupolában körbe-körbe, kiáltozik, keresi a fejszét, de nem találja. Visszaesik a földre. Falstaff hatalmas libacombot rág, kisebb hordócskából issza hozzá a bort.

FALSTAFF
Egyet se búsulj, pajtás, majd meglesz az a fejszécske. Inkább egyél egy kis libacombot, meg igyál hozzá jó kis muskotályost... azért ne sokat, magamnak sincs éppen túl sok.

MÜNCHAUSEN
Van is nekem kedvem enni ilyenkor. A szultán a fejemet veszi, ha nem kerül elő a kis aranyfejsze. Indulok tovább. Hanem, velem tartasz, erős ember? Az én nevem Münchausen báró.

FALSTAFF
Ördög bújjék veled, miért nem ezzel kezdted? Te vagy a híres-hírhedt kalandor, a báró Münchausen? A pokolba is követlek. Falstaff a nevem, a foglalkozásom pedig... hát, muskotályos. (Megemeli a hordót.)

MÜNCHAUSEN
No, oda azért inkább menj egyedül, ebadta falánkja-boromissza. Útra szaporán, ha kedves a gazdád élete.

FALSTAFF
Akár a magamé. Mehetünk, báró uram, édes gazdám.

Körbe mennek a manézsban. Útjuk során beleütköznek mindenféle furcsa alakba, végül egy fickót vesznek észre, aki a földhöz nyomja a fülét.

MÜNCHAUSEN
Hát te meg miben mesterkedsz, jóember? Csak nem a föld szívverését akarod kihallgatni?

FÜLSTAFF
Azon én már rég túl vagyok.

MÜNCHAUSEN
Akkor mit hallgatsz?

FÜLSTAFF
A föld túlsó oldalán van egy kitűnő Beethoven-koncert. Azt hallgattam, amíg meg nem zavartatok.

MÜNCHAUSEN
Érdekes. Ilyen jó füled van?

FÜLSTAFF
De ilyen ám!

MÜNCHAUSEN
Akkor meg tudnád hallgatni, mit beszél a török szultán éppen Sztambulban, a legfényesebb trónterme legfényesebb trónján?

FÜLSTAFF
Ennél mi sem könnyebb. Csituljatok kissé! Tisztán hallom! A szultán a következőket mondja: Ha ez a gazfickó Münchausen nem kerül elő az arany fejszécskémmel két álló napon belül, halálra ítélem, a fülét levágatom...

MÜNCHAUSEN
Ne is folytasd! Ettől féltem. Nincs vesztegetni való időnk. Mondd, legényke, nem akarsz beállni a szolgálatomba? Én báró Münchausen vagyok, ha nem tudnád.

FÜLSTAFF
Éppenséggel tudom. Az előbb fogadtad föl ezt a borostömlőt is a szolgálatodba.

MÜNCHAUSEN
Na, mit szólsz?

FÜLSTAFF
Én Münchausen bárót követem még a holdba is. Itt a kezem. És én leszek a második szolgád.

MÜNCHAUSEN
Nekem nincsenek szolgáim, csak szolgálatomban álló emberek.

FÜLSTAFF
Akkor mi mik vagyunk ezzel a zabáló szerkezettel ketten?

MÜNCHAUSEN
Ti vagytok... mik is... mondjuk, ti lesztek az én... muskotályosaim. Gondolom, szereted te is a jó kis muskotályos bort?

FÜLSTAFF
Meghiszem azt! Csak ez a boromissza el ne igya mindet előlem.

FALSTAFF
Ebből a hordóból soha nem fogy ki a muskotályos, csöppet se félj!

FÜLSTAFF
Akkor megyek. Fülstaff a nevem. De siessünk, a szultán, úgy hallom, olyan mérges, már lecsapatta három kaptárőre fejét is - miattad.

MÜNCHAUSEN
Futás, amíg nem késő.

EGYÜTT
Elindult Münchausen
és a két muskotályos,
de az útjuk egyelőre
még elég homályos...

Futnak körbe a manézsban, bele-beleütköznek emberekbe, állatokba, végül egy különös figurával ütköznek össze, aki két nagy vasgolyót vonszolva a lábán rohan hihetetlen sebességgel. Valamennyien a földre esnek.

MÜNCHAUSEN
Nem tudsz a lábad elé nézni, bitangja!

FUTHATSZ
Én hiába vigyázok, ha ti nem tudtok vigyázni a lábatokra.

MÜNCHAUSEN
Ki vagy, legény, aki ilyen furcsa felszerelésben futkározol a világban?

FUTHATSZ
Futhatsz a nevem, szolgálatodra, uram. Ezek a vasgolyók pedig azért vannak a lábamon, hogy futás közben visszafogjanak, különben a gyorsaságtól lerepülnék a földről, és kiszállnék a világegyetem csillagai közé.

MÜNCHAUSEN
Ez ám a legény. Én Münchausen báró vagyok. Megkérhetlek-e valamire, te Futhatsz?

FUTHATSZ
Báró Münchausen? Az én nagy példaképem? Megkérhetsz bármire, nincs olyan kérés, amit neked ne teljesítenék.

MÜNCHAUSEN
Rajongásod hízelgő, bár teljesen érthető. Nem vagy vele egyedül. Arról lenne szó, Futhatsz barátom, hogy körül kéne szaladnod a világot, úgy összevissza, mondjuk, kasul is, és megkeresned az én eldobott arany fejszécskémet, ami miatt a szultán a fejemet akarja venni.

FUTHATSZ
Kérésed megtisztelő, azonnal itt vagyok.

Elszáguld, talpa alól vastag füstcsíkok csapnak elő. Fülhatsz a földre tapasztja a fülét, és kommentál.

FÜLHATSZ
Most van Londonban... most következik Buenos Aires... Grönland... Fokföld... Malajzia... Kongó... Lengyelország... az Óperenciás tenger partja... Ceglédbercel... Alaszka... vigyázat, közeledik...

A rettenetes tempóval közelgő Futhatsz nem tudna megállni, ha fel nem döntené Falstaffot, aki épp a hordójával és a libacombjával van elfoglalva.

FUTHATSZ
Bocsánat, ezt teszi a sietség. Kedvenc báróm, jelentem, a világot benyargaltam, minden zegét-zugát, mi több, kasát bejártam, de a fejszét nem találtam.

MÜNCHAUSEN
Köszönöm, barátom, isten áldjon, mi megyünk tovább, mert valahol meg kell annak lennie.

FUTHATSZ
Nem úgy van az! Ilyenkor az következik, hogy fölfogadsz a szolgálatodba. Vagyok én is olyan boromissza, mint ez a másik két semmirekellő!

MÜNCHAUSEN
Ha ezt szeretnéd, Futhatsz barátom, legyen! Te leszel a harmadik muskotályos. De most már aztán indulás!

EGYÜTT
Indul három muskotályos,
a céljuk bár még homályos,
elérik azt, sose féljél,
csak a hordó legyen kéznél...

Megint a szokásos vándorlás. Egyszerre megtorpannak, nem tudnak tovább menni. Szörnyű szél repíti őket a falhoz. Falstaff, a legerősebb próbálja leküzdeni a szelet, de ő is csúfos kudarcot vall.

MÜNCHAUSEN
Mi történik itt, barátaim? Ilyen szörnyű szelet még a legborzasztóbb tengeri utazásom alkalmával sem volt szerencsém megtapasztalni. Gyerünk, Falstaff, mutasd meg, mit tudsz, állj egyenesen a szélben.

FALSTAFF
Megpróbálhatom, báró úr... (Ellép a faltól, de a szél nyomban földhöz vágja.) Megpróbáltam. Ha nem muszáj, másodszor már nem tennék kísérletet. Teljesen lenyomta ez a gazember szél a pocakomat.

MÜNCHAUSEN
Akkor te, Futhatsz, lássuk, vagy-e olyan gyors, hogy legyőzd a szelet!

FUTHATSZ
Nekiiramodhatok, ha gondolod, kedves báróm! (Megiramodna, de a szél földhöz veri őt is.) Ez az idő nem nagyon kedvez a futásnak. Jaj, összetörte az összes csontomat.

MÜNCHAUSEN
Hallgatózz csak, Fülstaff, milyen idő van a nagyvilágban?

FÜLSTAFF
Mindenhol süt a nap.

MÜNCHAUSEN
Akkor itt hogy van szél?

FÚJHATSZ
Úgy, hogy én fújdogálok egy keveset, mert épp ilyenem van.

MÜNCHAUSEN
És miért van ilyened?

FÚJHATSZ
Mert én Fújhatsz vagyok, ez ugyanis a becsületes nevem, és akinek Fújhatsz a neve, annak fújnia kell. Nomen est omen, de ezt úgysem értitek.

MÜNCHAUSEN
Rendben, most pihenj egy kicsit. Derék tudományod van, de nekünk már összetörted vele az összes csontunkat.

FÚJHATSZ
Ohó, hogy pihennék, nem csak fújni tudok ám, de látni is.

FALSTAFF
Látni én is tudok... ha nem ittam túl sok muskotályos bort.

FÚJHATSZ
Csakhogy én mindent meg tudok látni, ami a világon látható.

MÜNCHAUSEN
Te vagy az én emberem! Nézz körül, légy szíves, a nagyvilágban, hogy hol van az én arany fejszécském, amit a két medve közé dobtam, amikor a szultán elkóborolt méhecskéjétől orvul el akarták rabolni a mézecskét! Olyan helyre kis arany szekerce, amilyeneket a szultánok szoktak adni a kedvenc alattvalóiknak.

FÚJHATSZ
Nézem, nézem, de nem látom sehol a földön, uram!

MÜNCHAUSEN
Az nem létezik.

FALSTAFF
Haha, mégsem látsz mindent.

FÚJHATSZ
Nem látok mindent? Még azt is látom, hogy a tarisznyádban éppen négy libacombot rejtegetsz a többiek elől, a pocakodban pedig már kilenc libacomb van, és mellette hat liter muskotályos...

FALSTAFF
Hihetetlen. Visszavontam, amit mondtam!

FÜLSTAFF
Báró úr, én is azon a véleményen vagyok, hinnünk kell ennek az embernek. Ez a fejsze nincs a földön.

MÜNCHAUSEN
Ebadta garázda muskotályosai! Ha nem a földön van, akkor hol lehet?

FUTHATSZ
Lehet, olyan gyorsan dobtad el, hogy kirepült a földről... az űrbe. Biztos nem kötöttél rá lassító golyókat.

MÜNCHAUSEN
Igazad lehet, Futhatsz! Mondd, fiam, Fújhatsz, megnéznéd valahol itt a közelben, mondjuk, a közeles világűrben, azt az arany fejszécskét?

FÚJHATSZ
Éppenséggel megnézhetem. Aha, már látom is! Ott van a hold szarvára akadva éppen!

Mind nézi a fent megjelenő holdat, szarván a fejszécskével.

MÜNCHAUSEN
Nos, uraim, muskotályos lovagok, a szekerce nyomára bukkantunk. A kérdés már csak az, ki fog segíteni gazdáján?

FALSTAFF
Én feldobnálak, de odáig még én sem tudlak... Csak megütnéd a tomporodat, amikor visszaesnél a földre.

FÜLSTAFF
Én fölhallhatok a holdig, de az még nem hozza le a fejszécskét.

FUTHATSZ
Én levehetem a súlyokat a lábamról, és kirepülhetek érte az űrbe, de soha többé nem tudok visszatérni vele a földre súlyok nélkül.

FÚJHATSZ
Én is lefújhatnám a hold szarváról a fejszécskét, de nem a földre esne vissza, hanem elrepülne valahová a csillagok közé.

MÜNCHAUSEN
Ezek szerint, uraim, itt megállt az önök tudománya, de még az enyém is, hiába vagyok a leghíresebb Münchausen báró a világon. Nincs más dolgunk, mint elsiratni engem, akit hamarosan lefejeztet a hatalmas szultán.

Elkeseredetten ácsorog. A muskotályosok lekuporodnak a földre, és sírdogálnak. Egy kisgyerek közeledik hozzájuk.

KISGYEREK
Futóbabot tessék! Futóbabot tessék! Itt kapható a legjobb futóbab a világon.

FALSTAFF
Eredj innen a baboddal, te gyerek!

FÜLSTAFF
Várj, mit hallottam? Mit mondtál te két nappal ezelőtt az abonyi piactéren a Lipák néninek, amikor a vasárnapi csülkös bableveshez babot akart tőled venni?

KISGYEREK
Azt, hogy futóbabot tessék.

FÜLSTAFF
De hogyan kínáltad az árudat?

KISGYEREK
Csak azt mondtam, hogy ez olyan bab, amelyik pár perc alatt felnő akár a holdig is.

FÜLSTAFF
Nem is vett a babodból!

MÜNCHAUSEN
És mondd, kisfiú, ez egészen biztos? Hogy pár perc alatt... a holdig?

KISGYEREK
Én még nem próbáltam. De aki nem hiszi, járjon utána.

MÜNCHAUSEN
Akkor honnan vetted?

KISGYEREK
A babot?

MÜNCHAUSEN
Nem! Azt, hogy felfut pár perc alatt a holdig...

KISGYEREK
Mondják.

MÜNCHAUSEN
Mondják, nem mondják, nincs több esélyem a holdra jutásra. Megveszem a babodat. Adok érte egy aranyat.

KISGYEREK
Az sok.

FALSTAFF
Szerintem is sok. Ennyi pénzen egy egész ültetvényt lehet venni.

MÜNCHAUSEN
Tudom, hogy mit teszek. Valami azt súgja, megtaláltam a megoldást. Nesze, kisfiam, fogd a pénzt, és szaladj vele haza beteg édesanyádhoz. (A kisfiú elinal a pénzzel.)

FUTHATSZ
Tényleg beteg az édesanyja?

FÜLHATSZ
Tényleg. Hallom, ahogy köhécsel. De báróságod honnan tudja mindezt?

MÜNCHAUSEN
Ez a fordulat minden mesében bekövetkezik egyszer. Éppen itt volt az ideje. De lássunk munkához! Ide ültetjük el a babot... (Elültetik.)

FALSTAFF
Inkább ettük volna meg...

FÜLSTAFF
Már hallom, hogy recseg a héja! Csírázik!

FÚJHATSZ
Én meg azt látom, hogy a hajtás fut fölfelé, mindjárt eléri a föld felszínét... már itt is van...

FUTHATSZ
Hogy szalad fölfelé a magasba... ez még nálam is gyorsabban tud futni... elsorvadok a szégyentől... csak meg ne tudja valaki...!

FALSTAFF
A mindenit! Majdnem eléri a holdat!

MÜNCHAUSEN
Indulok barátaim, adieu, adieu, nemsokára jövök vissza, az arany fejszécskével.

Mászik fölfelé a bab szárán a holdba. A bab csúcsa nem éri el a holdat, a bárónak kapaszkodnia kell, hogy a fejsze nyelét elérje. Épp eléri már, megragadja, amikor elveszíti az egyensúlyát, és zuhanni kezd.

FALSTAFF
Fújjad, hogy ne essen le, csak lebegjen. Addig te, Futhatsz, szaladj el haza, hozzám, és hozd el a függőágyamat!

FÚJHATSZ
Fújok! (Fúj.)

FUTHATSZ
Szaladok! Hozom! (Szalad, hozza.)

FALSTAFF
Most hagyd abba!

Fújhatsz abbahagyja a fújást, a báró lehuppan a függőágyra, kezében a fejszével. Rögtön visszaáll a mesélő pózba, elhessegeti a színészeit.

MÜNCHAUSEN
Hát így esett a nagy eset, utazásom a holdba. Sajnos, a bab szára nem ért fel a holdig, így csak annyit láttam belőle, hogy ezüst rajta minden. A török szultán megbocsátott, még meg is jutalmazott gazdagon, amikor elmeséltem neki újabb csodás esetemet. De most már elég a mesélésből, pihennünk kéne egy keveset... (Ágyúzás hangja, egyre közeledik.) Mi ez? Itt a nyakunkon az ellenség? (Golyók süvítenek, szikráznak a találatok a fémtraverzeken, füst, fény- és tűzijáték. A kisgyerek visszaballag a színre.)

MÜNCHAUSEN
Hé, kisgyerek, azonnal eredj innen! Nem látod, hogy lőnek bennünket? Mit mondtam, rossz kisfiú! Tűnés innen, de azonnal!

KISFIÚ
Elhagytam egy babszememet, azt keresem, ha nem találom meg, ki fogok kapni otthon.

MÜNCHAUSEN
Pokolba a babszemeddel, drága gyermekem, ebben az ágyútűzben még bajod esik!

FÜLHATSZ
Azt hallom, hogy egy roppant nagy ágyúgolyót készülnek kilőni...

FUTHATSZ
Elfutok, megnézem. (Elfut, megnézi.) Azt látom, hogy egy roppant nagy ágyúgolyót készülnek kilőni.

FÚJHATSZ
Azt látom, hogy egy roppant nagy ágyúgolyót lőnek ki ebben a pillanatban.

FALSTAFF
Na, én eldugom a hordócskáimat meg a libacombjaimat, nehogy eltalálja az a roppant nagy ágyúgolyó.

FÜLHATSZ
Azt hallom, hogy felénk tart.

FÚJHATSZ
Azt látom, hogy egyenesen felénk tart.

FUTHATSZ
Azt gondolom, fusson, ki merre lát.

FÚJHATSZ
Azt látom, hogy épp a kisfiút fogja eltalálni a roppant nagy ágyúgolyó.

MÜNCHAUSEN
Fújd vissza, de azonnal, Fújhatsz fiam.

FÚJHATSZ
Visszafújni nem bírom, olyan nagy és olyan gyors, de egy pillanatra meg tudom állítani.

MÜNCHAUSEN
Akkor állítsd meg, ha ideér!

FALSTAFF
De hirtelen besötétedett... Nem, ez az ágyúgolyó. Akkora, mint egy elefánt. Én nagyon bátor vagyok, de mindjárt elájulok!

MÜNCHAUSEN
Fújj, Fújhatsz fiam!

FÚJHATSZ
Fújok, de már nem bírom sokáig!

MÜNCHAUSEN
Csak még egy percet! Falstaff, te kapd föl onnan azt a kisgyereket! Futhatsz, te fuss el vele hazáig, és tedd le otthon. Én meg addig felpattanok erre az ágyúgolyóra, és eltérítem.

FÜLSTAFF
Eltéríted? Ilyet még nem hallottam. Hogyan fogod eltéríteni?

MÜNCHAUSEN
Igazi Münchausen báró-módszerrel. Megcsiklandozom.

FALSTAFF
Elvittem a gyereket...

FUTHATSZ
Elfutok a gyerekkel...

MÜNCHAUSEN
Akkor most megcsiklandozlak, te bitang nagy ágyúgolyó, nehogy kárt tegyél a városban.

Fújhatsz hanyatt esik a kimerültségtől, Münchausen megcsiklandozza az ágyúgolyót, hatalmas, fergeteges hangos kacagás hallatszik, és az ágyúgolyó fölemelkedik a rajta lovagló báróval, és elhúz a hold irányába.

 

II. rész

1. JELENET

Hőseink a holdra érkeznek, rögtön el is fogják őket.

Távoli ágyúzás zajára világosodik meg a szín. A Holdkirály feje ereszkedik alá a magasból, hallgatózik. A mása fönt marad a trapézon.

HOLDKIRÁLY
A földön megint háború van. Piha. Nyughatatlan népek. Nem bírnak magukkal. Olyanok, mint a napemberek. Azok is folyton ellenségeskednek népemmel. Valami... valaki közeledik. Jó lesz hátrébb húzódnom! Lesújtó lenne, ha a végén még lesújtana bennünket.

Visszahúzódik a csillagok sötétjébe. Münchausen érkezik, egy ágyúgolyón süvít a színre.

MÜNCHAUSEN
Na, ide is megérkeztem. Nézzük, hol vagyok? Első és legszembetűnőbb: itt minden ezüstben ragyog. Ez nyilván valamilyen csillag. Ha agyam oktalansággal meg nem told, ez alighanem a hold. Jó, hogy az ágyúgolyó elrepített idáig. (Fönt megjelenik egy léghajó.) Jé, micsoda gondola! Vajon az hogy került oda? Közeledik. Ha jól látom, ez is a holdra esik. (A traverzeken fönnakadt holdjárműből a báró szolgái potyognak ki.)

FALSTAFF
Szolgálatodra, báró Münchausen, Falstaff híved megjelen.

FÜLSTAFF
Jelentem, itt állok a jelemben s a jelenben. Fülstaff egészen, szolgálatra készen.

FUTHATSZ
Futottam, ahogy csak ez a gondola bírta. Futhatszon verejtékezik az irha.

FÚJHATSZ
Egyet fújtam, s itt termett e bárka. Fújhatsz jelentkezik, ki urát szolgálja.

MIND
Célra tart négy muskotályos,
Bár a cél elég homályos,
Mit keresünk e vidéken,
Ezen a nagy ezüst téren.

Falstaff, Fülstaff, Futhatsz, Fújhatsz,
Gondold meg, ha velünk kezdesz.
Vitézségünk híre messze
Verdes, kint a végtelenbe'!

MÜNCHAUSEN
Jó híveim, csakhogy látlak benneteket megint.

FALSTAFF
Mi hír veled, uram, ragyog rajtad az ing. Elég meredek pályát választottál. Alig értünk utol ezen az úton.

MÜNCHAUSEN
Mint emlékeztek, egy ágyúgolyóra ültem, azzal fölrepültem, de a célt rosszul becsültem meg. Alattam maradt a tömeg, én meg fölkerültem ide a holdra. De titeket mi hozott ebbe az ezüstbirodalomba?

FALSTAFF
Én egy korsóval harcoltam éppen...

FÜLSTAFF
Hallottam ágyúgolyó-zúgást az égen...

FUTHATSZ
Futottam nyomodban, míg gondolára leltem...

FÚJHATSZ
Fújtam egyet, s most itt vagyunk kétszer ketten.

MIND
Védelmedre, ami elkel. Mit akar velünk ez a sok ezüstember? És ott fent is... és itt lent is... két alakban tart most sakkban bennünket a sokaság!

MÜNCHAUSEN
Legyenek akárkik, ne adjuk olcsón a bőrünket, négy jó hívem! Kard ki, has be, csapjunk e sok szörnyetegre, vitézen!

Vörös kutyamaszkos alakok bukkannak fel földön és égen, elfogják a bárót és a kíséretét. Külön akrobatisztika és balett, ahogy eljátszzák fönt és lent, hogyan fogják el őket. Vasraverik valamennyit, és elhurcolják.


2. JELENET

a Holdkirály előtt Münchausen társai megmutatják a tudományukat

HOLDKIRÁLY
(teljes alakban) Vezessétek elém őket! Piha!

MÜNCHAUSEN
Ne rángassatok, mamlaszok! Egy igazi báróval van dolgotok. A bárók bárójával. A helyzet mindazonáltal nem kecsegtet semmi jóval.

FALSTAFF
Jobb, ha nem hangoskodik báróságod, mert ezek a néma leventék nem ismerik a tréfa hatalmát. Azért szívesen letörném ennek a sok marhának a szarvát.

MÜNCHAUSEN
Különös egy hely, és nem is tetszik nekem.

FÜLSTAFF
Füleim hegyezem, nincs is egyebem. Mondhatok annyit, ép nem hallok semmit.

FUTHATSZ
Fussak, báróm, a lábamat nem kötötte meg ez a sok piros pofájú eb...?

MÜNCHAUSEN
Várj, Futhatsz, még nem jött el az ideje!

FÚJHATSZ
Elfújjam őket? Egy szavadba kerül. A szám szabad még belül!

MÜNCHAUSEN
Annak sem jött még el az ideje. Lássuk, mit akar velünk Ezüstország feje.

HOLDKIRÁLY
Elpusztítani benneteket. Betörtetek birodalmamba. Pihe!

MÜNCHAUSEN
Tévedés. Egy eltévedt ágyúgolyó az egész.

FALSTAFF
Meg egy meggondolatlan gondola.

FÜLSTAFF
Egyik sem olyan nagy csoda.

FUTHATSZ
Meg lehet bocsátani.

FÚJHATSZ
Ezüst bácsi, ne tessék minket bántani!

HOLDKIRÁLY
Elég a tréfálkozásból. Kik vagytok, és hogy kerültetek ide? Piha! Nem, pihe...

MÜNCHAUSEN
Békés földi halandók. Szándékunk tiszta.

HOLDKIRÁLY
Csapataink harcban állnak. Piha! Fordultatok volna inkább vissza... hogy is hívnak, földi ember?

MÜNCHAUSEN
Frederick von Münchausen báró vagyok, a híres, a hírhedett, a minden földön keresett, a minden nőtől szeretett... de ezek csak részletek... ezek itt a szolgáim.

FALSTAFF
Van szerencsém. Falstaff, a vastag.

FÜLSTAFF
Fülstaff, a mindent halló hidalgó.

FUTHATSZ
Futhatsz. Ha kell, én elszaladok bárhová egy miccenésre.

FÚJHATSZ
Fújhatsz. Én meg elfújok bárkit a világ végére.

HOLDKIRÁLY
Jól hangzik, lássuk, mire való a tudományotok. Piha.

MÜNCHAUSEN
Mutassátok meg, hadd ámuljon körben a balga tömeg.

A muskotályosok megmutatják, mit tudnak. Falstaff erőművészként lép fel, Fülstaff "zenéket hall" és vezényel le, Futhatsz rettenetes futásba kezd egy forgó karikában, Fújhatsz pedig olyan vihart támaszt a színen, hogy a Holdkirály égi mása csak a kötelekbe kapaszkodva tudja menteni magát, hogy le ne zuhanjon a szélben.

HOLDKIRÁLY
Hihetetlen. Szinte pihe... tetlen...

MÜNCHAUSEN
Ez nekem megszokott jelenség, felség. Szolgáimmal nem ismerünk lehetetlent. Régi történet ez kérem, ha akarja, elmesélem...

HOLDKIRÁLY
Akarom vagy nem akarom... semmi sem múlik egy közepes dalon... pihe.

MÜNCHAUSEN
Találkoztam egy legénnyel,
Fákat tépett ki a földből,
Aztán jött egy másik fickó,
Hangot hallott ki a csöndből.
A harmadik gyorsabb mint a
Nyúl vagy farkas vagy oroszlán,
A negyedik tüdejétől
Felhőbe száll bármely ország...
És itt vagyok én,
A tünemény, a fenomén,
Minden dolgok tudója,
Mindenek álmodója,
Történetek királya,
A teremtés csodája...

HOLDKIRÁLY
Tetszel nekem, földi ember. Pihe.

MÜNCHAUSEN
Meghiszem azt! Kevés ilyen utazóval találkozhatott felséged holdélete során. És kevésnek volt ilyen szolgahada, mint nekem. Rettenetesen tökéletes vagyok, és a maguk dolgában a szolgáim is azok. Ha mégsem akarnád levenni a fejünket a nyakunkról, esetleg még ki is húzhatnánk a bajodból.

HOLDKIRÁLY
Miféle bajomból? Honnan tudtok ti erről?

MÜNCHAUSEN
Csiripelik a verebek.

FALSTAFF
Mesélik a denevérek...

FÜLSTAFF
Kik a holdról csüngenek...

FUTHATSZ
Meg a felhőkben rekedt...

FÚJHATSZ
Rettenetes egerek!

HOLDKIRÁLYNÉ
(csak a feje jön meg) Jaj, hol vannak egerek? De kár, hogy a szobámban hagytam a testem... most összecsaphatnám a kezemet!

HOLDKIRÁLY
Hát te, asszony, hol hallgatózol?

HOLDKIRÁLYNÉ
Itt. Meg ott. Szóval amott. Hol vannak egerek?

MÜNCHAUSEN
Nem egerek, agarak. Csak viccelt e földi had.

HOLDKIRÁLYNÉ
Ki ez a szép vitéz, drága nagy ész férjem-uram?

HOLDKIRÁLY
Valami báró. Piha. A földről egy... Pihe.

HOLDKIRÁLYNÉ
Miért nem veteted le a fejüket?

HOLDKIRÁLY
Inkább leveszem a magamét. (Leveszi, a hóna alá csapja.)

FALSTAFF
Bort, mert elájulok.

FÜLSTAFF
Levegőhöz én sem jutok.

FUTHATSZ
Oly rémes, hogy elszaladok...

FÚJHATSZ
A lélegzetembe fagyok. Ezek csak teszik meg veszik a fejüket.

HOLDKIRÁLY
Mit ijedeztek? Ez nálunk természetes. A fej annyira értékes, hogy nem használjuk csak fontos dolgokra. Piha. Ha nem kell feltétlenül, otthon hagyjuk. Ha meg fontos dolog történik valahol, elküldjük magunk helyett a fejünket, a testünk úgyis csak nehezék a szellemünkön, hátráltatja azt. Pihe.

Levesszük, feltesszük,
a szekrénybe betesszük,
felkapjuk, lekapjuk,
igen nagy becsben tartjuk.

Hónom alá csapom.
Szállj el most, kobakom!
Ni, de szépen repül.
Maradtam egyedül,
a szép fejem nekül.

MÜNCHAUSEN
Sajátos gondolat. Azért nem tenném zsebre a sajátomat.

HOLDKIRÁLY
Nem is teszed, piha, mert a fejed én leszed...em.

MÜNCHAUSEN
Hallod, mit mond, Falstaff? És ha én azt mondom erre, engem idegesít ez a sok hold-kutya-ember?

FALSTAFF
Csak egy szavadba került. Az összes izmom egy kis munkáért hevült!

Felragadja dobogóstól a kutyafejű harcosokat, és kipenderíti őket a színről.

HOLDKIRÁLY
Na megállj, majd adnak neked a levegőemberek. Kéretik a láthatatlan ezüsthadsereg! Piha.

FÜLHATSZ
Báró, vigyázz, ott fent a levegőben hangtalan harcosok lebegőben készülnek valamire erősen...

MÜNCHAUSEN
Fújhatsz, derék szolgám, röpítsd őket messzire!

FÚJHATSZ
Ennek fele se tréfa, fújásom nem lesz most sem léha. Kijár nekik egy kis tréfa, hadd tanuljanak!

Fújhatsz a zenebohócok trombitahangjait szólaltatja meg nagy fújásában, a láthatatlan ezüstlovagok sorra szállnak el a kupola legtávolabbi pontjaira.

MÜNCHAUSEN
Nos, fiam, Futhatsz, nézz körül egy percre, mi újság a galaktikában mostanában erre... felé.

Futhatsz egy hatalmas karikában körbe-körbe rohangál, és közvetít (esetleg vetítést látunk vele együtt...)

FUTHATSZ
A földön minden a szokásos. Háborúk, és tejföllel mérik a lángost. A Marson nyersen eszik a jeget. A Jupiterről két fülszarvú integet. A Vénusz szép nője haját fésüli. Az Uránusz királya esküvőjét üli. No és a Napon, valami alkalom lehet, mert katonai menet indul teljes fegyverzetben, lángpallossal, lángkardokkal, lángpajzsokkal, lángszórókkal...

HOLDKIRÁLY
Jaj, ne is mondd, gyermekem. Jól kinézünk, itt a végünk. Piha. Azok a bitang harcosok ellenünk lángolnak ennyire. Hogy szálljon a fejükre valamennyi pihe.

MÜNCHAUSEN
Holdkirályom, figyelj csak ide. Ha a szükség úgy hozza, segítünk nektek. Embereimnek, magamról nem is beszélve, meg sem kottyan ez a napbéli aranycsürhe.

HOLDKIRÁLY
A sors vezérelt benneteket golyómra. Akarom mondani golyód téged a bolygómra. Pihe, nehéz hónaljra tett fejjel gondolkodni, ember. Visszateszem... Bíztam a sorsba', ti lehettek megoldás bajomra. Piha. Fölfogadlak Münchausen báró, rettenetes erényekkel bíró, rögvest kapitányomnak felveszlek és kinevezlek!

HOLDHERCEG
Azt már nem apám. Idegeneknek, földi jöttmenteknek nem adhatsz rangot...

HOLDKIRÁLY
Hangot sem akarok hallani!

HOLDKIRÁLYNÉ
Ne szólj bele a nagyok dolgába, fiam, mert rögtön megfájdul a fejem!

HOLDHERCEG
Holmi földemberekre bízza apánk az ország sorsát. Káposzta helyett majd ehetünk torzsát. Hová tette a fejét?

HOLDKIRÁLYNÉ
Az előbb még ott volt a hóna alatt...

HOLDHERCEG
Ott van most is, de az ész belőle valahol mégis elmaradt...

HOLDKIRÁLY
Ne bölcselkedj itt, Holdherceg, ki folyton csak származásával henceg, pihe, bolygónk baja valódi, a szerencsét ki kell használni, hogy itt vannak e csodálatos emberek a földről. Azután, ha győztünk, minden eldől...

HERCEGKISASSZONY
Apánknak igaza van, bátyám. Ezt a derék földi bárót hagyd békén. Ha a Napkirály elpusztítja a holdat, mit néznek majd az emberek holnap éjjel az égen?

MÜNCHAUSEN
Ki ez a varázslat, hadd kérdem... kié minden szépség és érdem... Azt hiszem, rosszul látok... vagy varázslat, és a csillagot tündérnek látom...

HOLDKIRÁLY
Az csak a lányom. De hagyd békén, ajánlom!

HOLDKIRÁLYNÉ
A lányunk. Szemünk fénye. Legdrágább nekünk az ő erénye. Holdi lovag még el nem érte. Nagyon válogatós szegényke.

HOLDHERCEG
A húgom, de szegényke igen balga. Itt csapom agyon, ha a nyarvogást nem hagyja abba...

MÜNCHAUSEN
Ifjú hölgy, én a szerencse teljes kegyeltje lettem, hogy megláttam, megismertem, megszerettem, megcsodáltam...

HOLDHERCEGNŐ
Oh, ön egy lovag, hozzám minden szava föllebeg, és szép a termete... s jó a természete...

MÜNCHAUSEN
Mióta élek, szép hölgy, Önre várok, kegyed nélkül az élet csak üres árok, szerelme nélkül semmit sem érek, s körülvesznek hideg és sötét nagy űrök...

HOLDKIRÁLY
Báró, figyelmeztetem, piha, ha én kitüntetem, maga ne a lányomnak udvaroljon, pihe, hanem a Napkirály serege ellen vonuljon... hűha, de nyomban!

MÜNCHAUSEN
Igaz. De nem állhattam meg ennyi szépség láttán...

HOLDKIRÁLYNÉ
Akkor induljon. De várjon. És én? Az én arcom már csak rom? Úgy eltakarom, s eltakarodom.

MÜNCHAUSEN
Önt is láttam. Hölgyem, kedves önben minden kellem és szellem... de szerelmem rúdja mégis ez ifjú leány felé billen.

HOLDKIRÁLY
Még szerencse, hogy nem feleségem ostromod tárgya. Indulj már, te hősszerelmes, piha, rá a napkirályra!

MÜNCHAUSEN
Megtérek szívem ezüst csodája!

HERCEGKISASSZONY
Holdszívem földi hercegét várja.

HOLDHERCEG
Engem zavar ez a lárma. Nem tudom, felséges atyám hogy találja...

HOLDKIRÁLY
Csak hadd menjenek. És győzzenek. Utána rendet teszek. Addig néhány falat tárkonyos bárányfelhőt, pihe, megeszek.

HOLDHERCEG
Mindig a hasa. Egyre vénül. A hold egy óriás ezüstpocak lesz miatta végül.

HOLDKIRÁLYNÉ
Öregszem, hogy nem belém szeretett?

HOLDKIRÁLY
Biztos beléd szeret, ha láthatja szépséges kezed... csodálhatja karcsú termeted... érezheti virágillatod...

HOLDKIRÁLYNÉ
Uram, attól tartok, ön hízeleg!

HOLDKIRÁLY
Hízelgek, persze. Csúnya vagy, piha, és öreg, rég nem pihe, kövér és kellemetlen, azon felül unlak is rettentően, elválnék, de akkor elvált holdkirály, pihe, lenne belőlem, és azt nem szeretném, kedveském.

HOLDKIRÁLYNÉ
Tűnj a szemem elől, ostoba önhitt puffancs!

HOLDKIRÁLY
Mindjárt kapsz egyet, hogy attól csattansz.

HOLDKIRÁLYNÉ
Nincs is ereje, hogyan ütne! Alig pislákol az ezüstje.

HOLDKIRÁLY
Piha! Na, de se baj, akkor majd megüt téged helyettem a guta!

HOLDKIRÁLYNÉ
Téged üt meg, mert öreg vagy, lusta és buta.

A Holdkirály a felesége fejét kergetve, el.

HOLDHERCEG
Ezek az én szüleim; apám, bármilyen fura, a hold ura, anyám pedig egyfolytában csak zsémbel felpuffadt képpel. Mi lesz így a holddal?

HOLDHERCEGNŐ
Majd a báró vigyáz miránk! Elűzi a gonosz napkirályt, az összes katonáját a napig veri vissza. Utána pedig... majd értem jön vissza.

HOLDHERCEG
Nem értem, mit eszel azon a mitugrász bárón!

HOLDHERCEGNŐ
A bajszát. Ahogy billeg rajta a morzsa.

HOLDHERCEG
Össze vagyok omolva. A holdon nem is nő bajusz.

HOLDHERCEGNŐ
Van aki így szereti. Az ilyen a feleségét a bajuszáról eteti. (Ellebeg.)

HOLDHERCEG
Mentem megpukkadok! Ha ez a Münchausen itt marad, sorsom kettészakad. Mit ketté? Ezüstcafatokká szakadok. Akkor inkább elszaladok, és elbújok a hold alá. De a játéknak még nincs vége! Megállj Münchausen, visszakergetlek még téged az égre! Akarom mondani, a földre. Maradj ott, porember, örökre!


3. JELENET

a Napkövet érkezése

A színt közben átrendezték, most leginkább egy ezüst-harctérre hasonlít. Hőseink derekasan szalonnáznak, közben meg-meghúzzák a muskotályos üveget. Egy aranyember érkezik

NAPKÖVET
Ki itt a király? Álljon elém szaporán! Beszédem igen kemény!

MÜNCHAUSEN
Ne parancsolgass itt, te aranylegény!

NAPKÖVET
Napkövet vagyok, több tisztelet! Engedd betölteni tisztemet! Királyomtól hadüzenetet hoztam. Felolvasom...

Münchausen felé nyújtja a hadüzenetet, de Falstaff kikapja a kezéből, betömi a szájába, és jóízűen elfogyasztja.

FALSTAFF
Elkoboztam. Elfogyasztottam.

NAPKÖVET
Nem baj, van másik. Felolvasom...

Megjelenik kinyújtott kezében egy másik, másfajta hadüzenet. Olvas, de csak némán tátog. A végén Fülstaff kikapja a kezéből a hadüzenetet. Falstaff ezt is megeszi.

FÜLSTAFF
Elkapott egy tréfás hangulat. Kihallgattam szájából a hangokat. Olyan néma, mint víz alatt a béka, mint szárazon a hal. Remélem, senki semmit nem hall...ott?

MIND
Áááááá, semmit. Csak (tátognak) ennyit. (Nagy röhögés.)

NAPKÖVET
Nem baj, van másik.

Újabb hadüzenet jelenik meg a kezében. Mielőtt azonban megpróbálná átadni vagy felolvasni, Fújhatsz akkorát fúj, hogy a hadüzenet a manézs tetejéig repül föl.

FÚJHATSZ
Úgy fölindultam, hogy a hadüzenetet elfújtam. Volt hadüzenet, most meg nincs.

FALSTAFF
Kár, hogy elrepült. Úgy megettem volna. Már rég a gyomromban volna... és nem korogna annyira.

NAPKÖVET
Nem baj, van... tévedtem, nincs másik.

MÜNCHAUSEN
Akkor nincs hadüzenet se! Napkövet úr a Napba visszamászik.

NAPKÖVET
A dolog felőlem nézve azonban másként látszik. Rakétámat előveszem, a harcot vele magam meghadüzenem.

Rakéta jelenik meg a kezében, melyet fellő. Futhatsz a rakéta nyomában nyargal, két-három kör után sikerül elfognia.

FUTHATSZ
Egy kicsit futottam, jól esett. Ez a rakéta meg épp az ölembe esett. Nem lesz hadüzenet, rakétádat hatástalanítom, barátom. (Fülstaff ezt is megeszi.)

FÜLSTAFF
Rakéta. Kicsit olajos, kicsit lőporos, kicsit fémes... még szerencse, hogy a gyomrom nem nagyon kényes... (Hatalmasat böffent.) Pardon. Vagy mégis?

NAPKÖVET
Kudarcom belátom. De megtalálom a formát, hogy elfoglaljuk a hold minden ormát. (Feldúltan el.)

MÜNCHAUSEN
Csak gyertek, ha nem volt elég a lecke. Várunk rátok szívrepesve.


4. JELENET

a kötéltánc-balett és haditerv

Fönt a magasban megjelenik Holdhercegnő.

HOLDHERCEGNŐ
Milyen szép, mekkora hős,
Remélem, hogy nem nős.
Milyen nagy bajusza van,
Tekintete nyugtalan.
Amikor szemembe néz,
Elönt a veríték.
A hangja mély bársonya
Szívemet befonja.

         Ő Münchausen, csak verdess szívem,
         Ezüst kalitka lakójára vár.
         Csak verdess szívem, ő Münchausen,
         Ezüst kalitka lakójára vár.

MÜNCHAUSEN
Szépen énekel. Ő kell énnekem. Leviszem a földre, enyém lesz örökre. Eljegyzem...

FALSTAFF
Meg kell jegyezzem, akkor el fogja veszíteni a fényét.

FÜLHATSZ
Meg az ezüst reményét.

FUTHATSZ
A földön bizony a holdi fény elfonnyad.

FÚJHATSZ
Ha meg nem fogy el, a végén valami gazdagabb széltolóért otthagy...

MIND
Mert minden nő egyforma
Akár a hegy orma,
Akár a tó mélye,
Avagy az ég kékje.
Minden nő csalogány,
csal, vagy te csalod ám!
Legyen bár hús-vérből
Vagy ezüst holdfényből...

MÜNCHAUSEN
Elég legyen! Övé minden tiszteletem... s ha magammal nem vihetem, itt hagyom neki örök szerelmemet.

FALSTAFF
Ez talán a jó megoldás.

FUTHATSZ
De előbb intézzük el az arany hordát.

FÚJHATSZ
Törjük be a Napkirály orrát!

FÜLHATSZ
Már hallom az arany hadsereg hangját!

MÜNCHAUSEN
Haditervet ülünk!

MIND
Halljuk.

MÜNCHAUSEN
Haditervünk egyszerű és hatékony. Jönnek és mi megverjük őket. Ez lesz az igazi hőstett.

MIND
Megverjük őket... De hogyan?

MÜNCHAUSEN
Nagyon.

MIND
Így már érthető! Harcra fel!


5. JELENET

végső győzelem és búcsú

Arany katonák jelennek meg a köteleken. Háború kezdődik. Münchausen füttyent, megjelenik egy ezüst ló. Felpattan a hátára, körbe-körbe vágtatva vezényli a muskotályosokat.

MÜNCHAUSEN
Falstaff, hegyibe! Fülstaff, elibe! Fújhatsz, fújtass! Futhatsz, fuss csak, gyorsabban! Eldobni őket! Elfújni őket! Kerítsd be őket! Legyőzni őket!

A négy muskotályos valódi erő-, ügyességi- és zsonglőrmutatványokat hajt végre. Falstaff feldobálja a levegőbe őket, Fújhatsz olyan szelet támaszt, hogy sorra potyognak le a trapézról a védőhálóba, Futhatsz elcsípi az összes menekülőt, és Fülhatsz segítségével megkötözi valamennyit. Teljes a győzelem. Megjelenik a Holdkirály feje.

HOLDKIRÁLY
Ezt már szeretem, piha. A Napkirály most üzent, és feltétel nélküli vereséget jelentett be. Bocsánatot kért, és megfogadta, hogy birodalmunkat, pihe, soha nem támadja le.

MIND
Ez már döfi! Úgy kellett neki!

MÜNCHAUSEN
Ha megmondtam, hát megmondtam.

HOLDKIRÁLYNÉ
Hol van a mi hős bárónk? Van kéznél egy kis ezüst borunk? Remélem, végre iszunk. Porzik a gigám, ünneplést kíván!

MÜNCHAUSEN
Én inkább már földi bort innék.

MIND
Mi meg végre muskotályost, amitől a szemünk nem homályos.

HOLDHERCEGNŐ
Én pedig veled mennék!

HOLDHERCEG
Nem mész sehova! Egy holdhercegnő és egy földi kalandor? Ezt a házasságot nem sokra tartom, és ellenzem... kiváltságok nélküli... ember... pfuj! Ha hozzád ér, tömlöcben a helye... aztán meg hóna alatt a feje...

HOLDHERCEGNŐ
Nem győzheted le a szerelmem.

HOLDKIRÁLY
Legyőzheti. Ő a trónörökös, piha. Münchausent börtönbe vettetheti. A fejét is levetetheti. Piha. Kezem szerződés köti.

MÜNCHAUSEN
Ez hát a hála?

HOLDHERCEG
A hála a holdon nem politikai kategória. Ha nem tetszik valami, önnek a fejét a hóna alatt kell hordania. Ilyen különös a holdlakók faja.

MÜNCHAUSEN
Különös? Hálátlan. Már megbántam, hogy segítettem rajtatok!

HOLDHERCEG
Letartóztatlak. Piros kutyák, fogjátok...

HOLDHERCEGNŐ
Nem engedem, hogy bántsátok!

HOLDKIRÁLYNÉ
Én ezt a Münchausent kedvelem. Én sem engedem, hogy valaki bántsa!

HOLDKIRÁLY
Semmi ok bántásra, piha, sem károgásra. De a lányom nem mehet vele, neki ugyanis... nem jár le a feje.

MÜNCHAUSEN
Hát igen. Ilyen primitív a földiek fajta.

HOLDKIRÁLY
Annyi ezüstöt kapsz viszont, amennyit el bírsz vinni. Piha. Fogadd el, rajta!

HOLDHERCEG
Ez hiba lenne! Az a nagydarab az összes ezüsttel elszelelne...

HOLDKIRÁLY
Amit mondtam, piha, megmondtam. Adjátok nekik az aranyat!

FALSTAFF
Megyek már, megyek. Egy kis ezüstterhet a hátamra veszek.

HOLDHERCEGNŐ
Hát itt hagysz, szerelmem?

MÜNCHAUSEN
Nem tehetek mást. Te itt boldog leszel, a tiéid közt. Én ember vagyok, oszt... nekem... sok ez az ezüst. Meg gyenge a koszt. Igazi ürücombot ennék, valódi muskotályost innék. De megígérem, soha nem felejtelek. Minden este a holdat nézem. (Falstaff kerül elő, ezüstheggyel a hátán.)

FALSTAFF
Egész jó szöveg! Gyerünk, nekem is sok a hátamon az ezüst!

HOLDKIRÁLYNŐ
Én sajnálom, hogy elmegy ez a Münchausen. Ugye, azért néha üzen, szép vitéz?

HOLDKIRÁLY
Ne picsogj, piha. Majd néha üzen.

HOLDHERCEG
Én pedig megkapom a teljes királyságot.

HOLDKIRÁLY
Pihe, haszontalan vagy, de megkapod. Legyen a te bajod, ami az enyém volt, a Hold. Neked, Münchausen, piha, köszönök mindent. Nem dolgoztál ingyen, kvittek vagyunk. Most menjetek! Fáj a fejünk.

HOLDKIRÁLYNÉ
Készen áll a gondola. Hogy vágynék én is oda. Közétek. Ahogy a bajuszán billen a morzsa. S a szemembe néz lebegve, lobogva...

HOLDKIRÁLY
Ne veszítsd el folyton a fejed. Neked a holdon a helyed! Búcsúztassuk őket szépen. Így maradjunk meg a szívükbe beégő képen!

HOLDHERCEGNŐ
Szívemben, Münchausen, csak te leszel az összes képen.

FÜLSTAFF
Akkor mi álljunk is félre!

MÜNCHAUSEN
Ég áldjon, ezüst szerelmem, ne ejts értem könnyet. Az igazsághoz tartozik, hogy agglegénynek lenni azért - mégis könnyebb.

Beülnek a gondolába, lassan fölemelkednek. Ezüst-sugárzápor, holdfegyver-dörgés, női sírás...

MÜNCHAUSEN
Van-e, aki nem ismer?
Aki rólam nem hallott?
Nézzetek a szemembe!
Ugye, ismerős vagyok!

MUSKOTÁLYOSOK
Célra tart négy muskotályos,
Bár a cél most is homályos,
Visszatérünk most a földre,
Arra a nagy kéklő gömbre!

Falstaff, Fülstaff, Futhatsz, Fújhatsz,
Gondold meg, ha velünk kezdesz.
Vitézségünk híre messze
Verdes, kint a végtelenbe'!

MÜNCHAUSEN
Bejártam a világot,
sehol meg nem nyugodtam,
átéltem száz kalandot,
de fogam ott nem hagytam.

         Münchausen báró vagyok,
         a kalandos habókos kalandor,
         Münchausen báró vagyok,
         ki csodától csodáig barangol,
         Münchausen báró vagyok,
         ha mesélek, leesik az állad,
         Münchausen báró vagyok,
         ha bátor vagy, gyere csak utánam...!