Az élet s a halál sétálgatott.
Az élet belekarolt a halálba,
S szép dolgokról csacsogott.
Pirospozsgás arca,
Nevető szeme az élettől ragyogott.

De ha mélyen a szemébe néztél,
Legmélyén szemének halál lobogott.

A halál csont sovány volt.
Koponyájára rászáradt
A pergamen színű bőr.
Szemében nem volt fény,
Az elmúlásról suttogott.

De ha mélyen a szemébe néztél,
Legmélyén szemének élet ragyogott.

Holnap haza jössz, - mondta az élet.
Bulit rendezünk, nagy bulit.

"Ha hazamegyek" - mondta a halál.
Nagy bulit rendezünk...

Reszkető lába alig vitte tovább.
De az élet húzta, támogatta,
Reményt, erőt adott.

De ha mélyen a szemébe néztél,
Legmélyén szemének életet láttál.
Életet, amivel már nem tudott mit kezdeni.

A halál, rogyadozó léptekkel lépett tovább.
Szeme előtt lefutott élete összes képe...
Látta ifjúságát, gyermekeit, elmúlt életét.
Erősen kapaszkodott az élet karjába
"Még remélt."

De ha mélyen a szemébe néztél,
Legmélyén szemének már halált láttál.
Halált, amivel nem tudott mit kezdeni.