Lustán nyújtózik a városon a köd,
mint álmos macska a kályha mellett.
Pulikutya szél havat terelget,
elszunnyadt a nap hófelhők mögött.

Fehér bundában nem fáznak a fák,
őrzik vigyázva bogarak álmait.
Szunnyatag duruzsol benn a kályha is,
mint medve alussza álmát a világ.

Nagy csizmában ballag Január.
Hátán, a zsákban havak, szelek.
Tisztelve megsüvegelik az öreget
- ő most az úr - Tavasz, s teltkeblű Nyár.

Csak a fenyők pompáznak büszkén,
őket nem tudja megkopasztani a tél.
Bölcsen tudják, hogy elmúlik a dér,
s eljön a szívnyitó tavasz szöszkén.