Él egy virág messze-messze
egyedül, bánatosan.
Vár, csak vár még egyre-egyre -
rád vár bizonyosan.

Hűs harmatban fürdik reggel,
tápláléka édes napfény,
beszélget a lágy szellővel,
álmodozik naplementén.

Az a virág ha elhervad,
kialszik egy csillag.
Hol e virág könnye hullik,
források fakadnak.

Selyem szirma ha lehullna,
meghalnának a színek.
Illata ha elapadna,
sírnának az emberek.

Az a virág jaj de gyenge,
oly árva, oly védtelen.
Négy tövise védi szemben
a viharral - reménytelen.

Közel a tél, jön a zord fagy -
kis virág, mi lesz veled,
fagyruháját ha rád adja?
Mentsük meg őt, emberek!