Fiktív nevek alatt, legtöbbnyire fiktív helyeken, az elbeszélő kisujjából szopott fiktív körülmények között, de az egykori valóságnak mégis megfelelő élethelyzetekben kelnek életre a Rapszódia és az Alkony mozaik töredékeiben az elmúlt évszázad második feléből emberek, legtöbbnyire lányok, és asszonyok. Örökéletűek a róluk szóló történetek férfihősének emlékezetében. Nem egy regény hősnői. Történeteik olykor csak miniatűrök, döntő többségükben szexuál-pszichológiai miniatűrök. Némelykor többek ennél. Ebben a láncolatban pedig az egyedüli kapocs a férfi, akit a Rapszódiában az elbeszélő Hofmann Györgynek, alias Irzsinek nevez, az Alkonyban pedig Braun Róbertnek. S akit a világból igazán csak a nők érdekeltek, noha nem volt se Don Juan, se Cassanova. Mert a nő fizikai vonzerejének és varázsának hatása alatt is őt jobban érdekelte a szeretkező nő testénél a szeretkező nő lelke. S aki, ha ez rajta múlik, valahogy így fogalmazta volna meg tulajdon sírfeliratát: "Itt nyugszik egy, a XX. század közepének Kolozsvárjáról világba szakadt hontalan. Élete végéig nem volt képes eldönteni, hogy drámai, tragikus, melodrámai, szatirikus, vagy burleszk szerepet osztott-e ki rá a Teremtő. De tudta értékelni, hogy a szerep szellemesen volt megírva, és ezt köszöni a Szerzőnek."