CÍMLAP
|
TARTALOM, ELŐSZÓ |
Tartalom
A Szépség létezése
Álmok kertje
Agárd márciusban
Agárd októberben
Eső után
Az álmok kertjébe
Fűnyírás után
Őszelő
Útonálló esők özönlenek
Eszményi délután
Május esti égbolt
Téli emlék nyáron
Virradat
Az agárdi templomkertben
Őszülő
Madárszó
Vihar előtt
Február
A Te dicsőségedre Édesanyám
Jaj ha tudnám
Három hónapja már
Terrorista emlékek
Csak bolyongok...
Szívem piramisa
Lelkem Atlantiszában
Halottaim halottja vagy
Az a november...
Pillanat II.
Tudom megbocsátod
Bánatom szálfaerdejében
Minden Neked Érted Utánad
Felfigyelt rám a bánat
Pillanat
Szívemben...
Melankólia
A Te dicsőségedre Édesanyám
Szívem félrevert harang
Egyenes tekintetű Szép Kedvesem
Kérdezz míg lehet
Lecsókolom arcodról...
Vízkereszt
Repkény futja be szádat
Szavak kőzáporába állnék
Szívritmusszabályzó csókokról álmodom
Ősóceánok...
Felbuzog ezernyi feszes ének
Minden készen állt
Vallomás
Az ég is beborult...
Az égre rúgnám bánatom
Hites nővér Villon-i gyónása
Márciusi látkép
Szívem félrevert harang
Lelkes kezdemények II.
És megindulnak...
Hajnalra
Verskamikázék
Pécsről Pest felé
Az első idei jácinthoz
Konténervers
Június
100 éve halt meg Antoine de Saint-Exupery
Este
Indulat
Merengés
Híd
Timót napján születtem
1526. augusztus 29. Mohács
Ilonának
Isten Völgyében
Esküt pecsételtek a rímek
Levitézlett egy barátság
Levél valahova túlra
Vannak családok
Vannak emberek
Közeledik arcomhoz a föld
Őket kíméld
Nyelvminátor
Nőnek a sarcok
Most vagy sonka
Létkarcok
Nyelvminátor vagyok
A Plázahodályban
Profán séta
Zománc vallomás
Zománchír
Zománchír I.
Agykrém
Profánc zsörtölődés
Abszurd requiem
Karrier
Mai Kikiáltó
Kvarcolat
Előszó (részlet)
Pethes Mária. Szinte a szemem előtt nőtt föl. Költőként, persze. És most, újabb kötetét elolvasva bátran állíthatom: nagyra nőtt.
Nekem már csak Mari. Barát, pályatárs, kishúg - és szövetséges abban a gigászi erőfeszítésben, amely a fogyasztógéppé alázott embertömeget emberiséggé igyekszik visszaemelni. Mert nem kisebb a feladata manapság annak, aki életét a szépség - más szóval: az igazság - szolgálatára tette fel. Berlioz 1864-ben írta Wittgenstein hercegnőnek: "...a legundorítóbb az a bennem élő bizonyosság, hogy az emberi majmok megszámlálhatatlan többségének számára nem létezik a szép." Én nem tudom, hogy tévedek-e akkor, amikor ezeket a keserű szavakat, ezt a szomorú kifakadást most, kerek száznegyven esztendővel később, a humán szféra látványos zsugorodásának évtizedeiben aktuálisnak minősítem. Mert én ma érzem igazán, hogy az emberi majmok megszámlálhatatlan többségének számára nem létezik a szép. Csak a hasznos. Amihez érdek fűződik. S az érdekek érvényesítésére a legembertelenebb módszerek is polgárjogot nyernek.
Pedig csak a szépség létezése - mégha csupán vegetálás is ez - képesít minket arra, hogy emberek legyünk, ne csupán arctalan masszává silányult sokaság, amely robotként, mechanikusan teszi a dolgát. Olyan tömeg, amely politikailag a legprimitívebb módszerekkel is manipulálható, mert már teljes mértékben alkalmatlan arra, hogy felelősen vegye kézbe a saját sorsa irányítását.
Nos, Mari versei e szörnyű perspektíva ellen dolgoznak. Minden verse. Azok is, amelyekben tájakat, természeti szépségeket varázsol elénk. Azok is, amelyben édesanyja halálát próbálja feldolgozni. Azok is, amelyekben korunk égető kérdéseire keresi a választ. És azok is, amelyekben nagy nyelvi leleménnyel fricskázza a visszásságokat. Ám leginkább azok, amelyekben a szerelem halállal dacoló erejéről vall. A szerelemről, amely letéteményese az "éltető akaratnak". A szerelemről, amely maga is halhatatlan: önnön lángolása emészti el, de újjászületve szárnyal föl mindig az tűzből, mint a főnixmadár. Bolygók robbanhatnak szét, összekuszálódhat a világmindenség évmilliárdos rendje, de a "primo amora" - az elsődleges, az ős-szerelem - lebegni fog az elnéptelenedett világűrben is, miként az Úr lelke a vizek felett annakidején. És ha moccanó életet észlel bárhol az univerzumban, abba azonnal beleköltözik, mert kivirágozni, kiteljesedni a halhatatlan szerelem csakis a halandók felizzott lelkében és testében képes.
Ám ehhez az kell, hogy újra halandók legyünk. Szeretni, érezni képes, emberarcú halandók, ne pedig gépek.
Pethes Mária versei segítenek ebben.
Baranyi Ferenc