CÍMLAP
|
TARTALOM, ELŐSZÓ |
Tartalom
Köszöntés és Köszönet
Rogyásig ölellek
Pénelopé
Mintha mindörökre
Gondolatok Vízkeresztkor
Rogyásig ölellek
Csupa csók volt...
Anyák Napja után egy nappal
Kérdés Ady Endréhez
A város megbocsátott
Patkós Béla emlékére
Ikaruszhoz
A született Busó
Névnapi köszöntő
Kaposvári emlék
Márton napra
Az utolsó érintés
Levélféle Utassy Józsefhez
Teréz napra
2000. 06. 30.
Születésnapodra
A szerelem koldusa
Azt a májust sose feledd
Azt a májust sose feledd
Csak csütörtök hajnal
Őszi szenvedély
Lelkes kezdemények
Szép Kedvesem közben csak
Jókedvem eltévedt
Tavaszi kérés
Megbántottál
Tavasz-sikoly
Szerelmi csapda
Profán dalok
Profán dal 45 évesen
Újmódi Körúti Hajnal
Útravaló
Profánc
Zománc
Versek részegítenek
Arad
Trianon
Virrasztva
Agárdi csendélet
Őszi vázlat
Ébredő város
Tűnődés
Pécsről Pest felé
Büszke parasztarcon
Agárdi hajnal
Versek részegítenek
Az én Tiszám...
Április
Besurranó tavasz
A rügyek mellbimbója...
Virágvasárnap
Látomás
Szél kellene
Látod Anyám
Látod Anyám
Agárdon most
Anyám óvó sóhaja
Nem harcol tovább
Az utolsó napon
Egy héttel azután
"...Karácsony elé harangozom szíveinket"
Míg élek őrzöm
Nélküled
Elanyátlanodott Karácsony
Szeretetben alultáplált
Még megvárom...
Keresem...
Fogadkoztam...
Nem tudom mondtam-e elégszer
Elfojtott fohász
Anyám sírjánál
Ima
Előszó (részlet)
Ady szerint Kosztolányi amolyan irodalmi író volt. Olyan akire elsősorban az irodalomnak van szüksége. Adyt viszont akkor már saját bevallása szerint nem nagyon érdekelte az irodalom.
Férfiasan bevallom: engem sem érdekel. Tele van ugyanis irodalmi írókkal, akik - a divatnak hódolva és a szakmai elit vállveregetését sóvárogva - szövegeket gyártanak csupán, ahelyett, hogy a lelkekben zajló történelem lelkiismeretes krónikásai kívánnának lenni. Az olyan költőt, aki versei révén - élni segítvén a kortársait - a humánummal vállal cinkosságot, nemcsak kinevetik, de únos-úntalan meg is alázzák.
Van, aki mégis vállalja a veszélyt. Van, aki a költői küldetést komolyan veszi és "használni" is kíván a verseivel, nem csupán "ragyogni". Örülni kell ennek.
S ha történetesen nő az illető, kétszeres az öröm. A nők között ugyanis mindig ritka madárnak számított a közéleti érzékenységgel megvert költő. A "verselő asszonyok" általában szívesebben bolyongtak a lélek legbelsőbb tájain, mint a sáros, gazos, szmogos magyar valóságban. Az a társadalmi helyzet, amely századok során kijutott nekik, különben is befelé fordulásra késztette őket.
Pethes Mária verseit már akkor nagyon szerettem, amikor előszót írtam az első kötetéhez. Most viszont nemcsak szeretem a verseit, hanem világgá kiáltom a javát, ahol csak módon nyílik rá. Mert fel lehet rázni velük a közönybe zsibbadt embereket. Védőoltásként használhatók a lelki eljegesedés gyorsan terjedő kórsága ellen. Már nemcsak szívvel, hanem epével is írja a verseit.
Egyik kedvelt pályatársam szerint a szív és az epe anatómiailag nincs is távol egymástól. Így hát, ha epével írunk verset, azt is szívünk sínyli meg. Nos, Pethes Mária "epés" versei főleg a kötet első ciklusában szíven ütnek bennünket, nyelvi leleményei pedig tapsra ragadtatnak, mert telitalálat szinte valamennyi. És a finom regiszterekben sem felejtett el mesterien játszani: hogy továbbra is képes szívvel írni verset, azt leginkább a két utolsó ciklus bizonyítja.
Teljesen beérett költő már, tónusa, képi világa, verseinek "előjele" igen- igen szívem szerint való. Nemcsak tisztelő pályatársa, de lelkes olvasója is vagyok már: egyik-másik költeménye engem is megerősít konok hitemben, miszerint megőrizhetjük emberi arcunkat az eluralkodó technika és a kíméletlen racionalitás évszázadában is. Köszöntöm Pethes Máriát és új kötetét.
És köszönöm, hogy nem "irodalmi író", hanem olyan szabású, mint azok, akiknek a]kán csörömpölni is merészel a szó...
Baranyi Ferenc