A horvát személynevek átírásában nehéz következetesen eljárni. A magyar eredetű Ráttkaynál ez nem jelentett problémát (még ha a horvát szakirodalom „Juraj Ratkaj”-ként ismeri is), a bizonyíthatóan horvát származású szereplők esetében azonban az érthetőség kedvéért és a különcködés elkerülése végett kénytelen voltam a tradícióhoz alkalmazkodni: amelyikük ismert a régebbi magyar szakirodalomban, és neve nálunk magyarosított formában rögzült (Marnavics Tomkó János, Petretics Péter – szemben az Ivan Tomko Mrnavićcsal s a Petar Petretičcsel), annak magyar névalakját használom, amelyikük nem ismert (vagy horvát néven ismert), annak horvát névalakjával élek (Pavao Vitezović Ritter). Más jellegű, de szintén a névátírásra vonatkozó probléma Stefano Gradi, Geronimo Pastrizio és Giovanni Lucio esete. Ezek a dalmát tengerparti városokból származó értelmiségiek szinte egész életüket Itáliában töltötték, s nevüket (tudomásom szerint) soha nem írták le horvátul. Ezért – jóllehet a tevékenységükre vonatkozó szakirodalomban terjed a Gradić, Pastrić, illetve Lučić alak – a jelen dolgozatban mégis az általuk leggyakrabban használt olaszos névalakjukban hivatkozom rájuk. (A latinosított formát szándékosan kerültem, hiszen akkor dolgozatom szereplőinek túlnyomó többségét latinul kellene emlegetnem – kezdve „Nicolaus Serinius”-szal.)