Vö. Isthvanfi, 17; forrása nyilvánvalóan Brodarics imént idézett műve. A kérdés mind a mai napig vita tárgyát képezi a horvát és a magyar történetírásban. A hagyományos horvát álláspontról Szlavónia középkori határáról: Klaič, III/2 (1901), 4–5; újabban Szlavóniát a 11. század vége előtt afféle senkiföldjeként (terra nullius) tartja számon a horvát kutatás (bő szakirodalommal: Ivo Goldstein, Hrvatski rani srednji vijek, Zagreb, 1995, 281–286; hasonló nézetet képvisel Kristó Gyula, A feudális széttagolódás Magyarországon, Bp., 1979, 84–138). Ezzel szemben a magyar kutatók többsége Györffy György nyomán (Szlavónia kialakulásának oklevélkritikai vizsgálata, in: Levéltári Közlemények 41 [1970], 223–240) úgy véli, hogy a Drávától a Gvozdig terjedő terület fölött már a 11. század vége előtt is magyar fennhatóság érvényesült. A probléma legújabb feldolgozója szerint „Szlavónia nem a magyar királyság megalapítását követő hódítás eredményeként került magyar fennhatóság alá. Ha Szlavóniát Horvátországhoz és Dalmáciához hasonlóan vonták volna a magyar királyok uralmuk alá, akkor uralkodói címükben Szlavónia nyilvánvalóan éppúgy megjelent volna, mint Horvátország és Dalmácia […] a 11–12. század folyamán a Szlavónia kifejezés önálló igazgatási intézmény elnevezéseként nem szerepel forrásainkban: azért, mert egyszerűen nem létezett, területe Somogy és Zala megyékhez tartozott. Ez persze nem zárja ki annak lehetőségét, hogy a korabeli köznyelvben földrajzi fogalomként ne létezhetett volna a helyi szlávok által lakott vidéket jelölő Sclavonia név.” (Zsoldos Attila, Horvátország és Szlavónia az Árpádok királyságában, előadásszöveg, 1997; megjelenés alatt a zágrábi Povijesni priloziban. A kézirat magyar nyelvű változatát a szerző szívességéből használhattam, amit – a munkám során önzetlenül nyújtott segítséggel együtt – itt köszönök meg Zsoldos Attilának.)