Johannes Nadani, Florus Hungaricus, Amstelodamii, 1663. Vö. Bartoniek, 1975, 425–430. Nadányi munkája igen sok párhuzamot mutat a Memoriával (az őstörténettől a jelenkorig futó tárgyalás, az organikus-biologikus narrációs modell, a senectus mundi-gondolatkör, a forráskezelés technikája – Nadányi is Bonfinit és Istvánffyt „glosszázza”), de a legfontosabb érintkezési pont mégis a „feltételes pesszimizmus”, amelynek jegyében a szerző – akárcsak Ráttkay – eltér a mintául választott műtől („Nadányi abban is eltér Florustól, hogy nála az öregség során, amely a meghasonlásnak, a hajdani erény elvesztésének időszaka, lehetséges a megújulás […] Ezzel Nadányi feladta Florus szigorú és következetes természetelvű történelemfelfogását.” Havas, 1996, 158). A Florus Hungaricusnak már a következő esztendőben angol fordítása is megjelenik; a historiográfiai kontextusról ld. Péter Katalin „Zrínyi Miklós angol rajongói”, in: Angol életrajz Zrínyi Miklósról, London, 1664, szerk. Kovács Sándor Iván, Bp., 1987, 27–63 (Zrínyi-könyvtár, II).