Prózai fordításban: „Én, a ma már horvát földnek hívott Szlavónia, / egykoron Illíria és Pannónia része voltam: / segítettem Nagy Sándort birodalmat szerző háborúiban, / s az népemet megjutalmazta érte. / A sors különféle hányattatásait megtapasztalva végül Krisztushoz hajlottam, / s társként kapcsoltam magam a magyar koronához. / Az új király megválasztásában az első szavazat engem illet, / s az első hely a magyar nemesség sorai közt. / Csillagot s derék állatot hordok címeremben, s mivel harcias vagyok, Marsot; / Jogaim egyenlők a hunokéival, ám adóm kisebb. / Marshoz egykoron kettős keresztet kapcsoltam címerül, / katolikus hitben szeretvén tudni a hazát. / Császár ellenségeire gyakran rohant rettenthetetlen / seregem: ám mi haszna van ebből a tisztes néven kívül? / Bohémia földje fiaimat óvó bölcső, / véreimé, kik a lengyelek országait is alapították. / S én, aki annyi népet bocsátottam szerte a hadba, / Ma már a Kulpa, a Száva és a Dráva közé szorultam.” A láda fényképe az epigrammaszöveggel közölve: Duemila anni di cultura scritta in Croazia, testo e scelta delle illustrazioni Radoslav Katičić e Slobodan P. Novak, Zagreb. 1990, 96. (Ugyanez: Hrvatski sabor, ur. Željko Sabol, Zagreb, 1995, 40–41.) A vers alatt szintén a formálódó horvát nemzettudatra utaló szignó: „Charissimae Patriae Suae Slavoniae et Horvathiae Ioannes Szakmardi de Diankovez, Eiusdem Regni Comitatuum Notarius, et Artium et Philosophiae Magister Canebat Anno Domini MDCXXXXIII”.