Ekkor még a 'partes adnexae' (kapcsolt részek) kifejezés ellen tiltakoztak, mondván, hogy „a Horvát Királyság mindig szabad ország volt, amely saját akaratából rendelte alá magát a korábbi magyar királyok hatalmának”. (Vö. Guldescu, 1970, 87.) A 17. század közepére azonban a magyar országgyűlési iratok súlyosabb kifejezést használnak (Werbőczy Hármaskönyve nyomán), a partes subiectae-t (alávetett részek); az érdekes az, hogy a szábor hosszú ideig letté hagyta a gyakorlatot, s valóban csak 1655-ben kért módosítást, jogosan. Egyetértünk Széchy Károllyal, aki – jóllehet Ráttkayval nem hozza összefüggésbe a gravamen megfogalmazását, de alapvetően helyes értelmezését adja annak: „Nem különcködésnek, hanem az összetartozásnak meggyőződése nyilatkozik meg ebben a kívánságban, hiszen ugyanazon uralkodó alatt, ugyanazon alkotmány áldásai és biztosítékai között élnek, tehát az országnak csak más nevű és nem alávetett részei; hiszen jogaik védelmét, bajaik segítségét mindég a magyar országgyűléseken, a magyar törvények erejével keresik.” (Széchy, III, 62.)