Fülszöveg

Botrányhős és tudós: Ráttkay György (1612-1666) zágrábi kanonok sokáig inkább viharos magánéletének, szerelmi kalandjainak, mint tudományos eredményeinek köszönhette ismertségét. Pedig történeti műve, a Dalmácia, Horvátország és Szlavónia királyainak és bánjainak emlékezete (1652) a horvát história első eredeti és teljes feldolgozása, melyből egyszersmind egy új nemzetszemlélet és politikai program körvonalai bontakoznak ki. A hagyományosan Habsburg-hű és a magyarokkal szemben gyanakvó horvát rendi álláspont feladásával Ráttkay perspektívát nyitott a közép-európai gondolat és a Szent István-i állam konföderatív átalakítása felé. Ráttkay kanonok úr nagystílű botrányhős volt; de nemcsak az ágyban, sőt, nem is elsősorban ott. Botrányt ön- és közveszélyes álmodozóként sokkal inkább az íróasztal mellett keltett, mint historikus. A Zrínyi fivéreknek, Miklósnak és Péternek ajánlott (az ő költségükön megjelent) munkáját már életében súlyos támadások érték, majd a következő nemzedékek nyelvi és etnikai indíttatású délszláv ideológiai törekvései teljes feledésre ítélték. Ráttkay bűnösnek találtatott, mert nem félt szemére vetni kortársainak önzésüket, politikai rövidlátásukat, s ami ennél súlyosabbnak számított, nem átallott múltat és jövőt álmodni nemzetének: szenteket, héroszokat, királyokat és királyságokat, vitéz és tudós ősöket, helyet az európai államoknak a vallásháborúk lezárultával újjá formálódó közösségében. A kismonográfiát forrásközlés egészíti ki, amely a Ráttkay György elleni egyházi per anyaga mellett magában foglalja a művét bíráló korabeli anonim szerző vitairatát, valamint a történetíró és a Zrínyi család udvari papja, Marcus Forstall közötti levelezést.