Rózsaszín felhők közt

Már nem találok értelmet...
Ismerős ismeretlenek sora
nap mint nap kísért.
Leginkább csak ostoba,
Képekbe öntött félelmek...

Örökké egy helyben járok.
Rátalálok, majd ismét elvesztem;
Ülök és a megtett utat nézem.
Látom születésem és látom a vesztem:
Szakadék van alattam, árok.

Hogy lelássak a sötétbe
Izzó parázzsá kell válnom.
Szürke, robot-létetek
Elhagyom. Itt minden álom...
Nincs valóság! Engedjetek végre!

Életem a monoton valótlan:
Rózsaszín felhőkre lépek.
Zakatol alattam a mélység,
Engem mégis hangtalan képek
Látványa gyötör. Minden szótlan.