Faggató

A csillagok vajon hová lógatják
lábukat az égről,
merre gurulnak az opálos párában
a távolság mezejéről?
A kövek vajon kikor puhulnak meg
a föld tűzhelyén,
s eldobjuk-e őket, ha kihűlt testükből
elillan a fény?
Vajon a hamuba fúlt szenvedély jeges maradványait
kiolvaszthatod-e a napon,
s a bölcsesség ujjának érintése megvilágít-e
leomló alkonyon?

A rend drótfonatai mögé sűrítve
megindulhat a szenvedély-lavina,
az álmok harangba öntött lendületében
feltépődhet a szenvedés-kamra ajtaja.

Parányi léted sebzetten kuporog
egy üres szalmaszál kongó belsejében,
a küszködés kemény gombóca szorít
a harag lüktető üveg-hengerében.

A mozdulatlan kontúrok szűkülnek,
fogy az idő, vékonyodik az ígéret takarója.
Kavarog a szikra az egyhangú bolyongásban,
tágul a semmittevés, mélyül aurája.

A holdfény hideg folyama sodor árnyában,
menekülő csillag vagy egy végtelen utazásban.