Idő-cella

Mézsűrű lövedéket
pattint az idő-cella,
végzeted silányságába
ragad az üresség ajtaja.

Sejtjeidbe zárva
gyötör az idő kalapácsa,
szétrobban elmédben
az elérhetetlenség palotája.

Sötét kiáltás falában
lapul az irgalmatlanság,
a szépséget felaprózza
az alattomos szótlanság.

Verseimbe szorulva
aszalódik a véges végtelen,
esetlen grimasszal
úszik arcod, névtelen.

Percek csapdájában
kavarnak szédült óra-lapok,
a látszat-győzelem oszlopáról
lefoszlanak a szivárvány-szalagok.