A józanság őrülete

Arcodról a józanság őrülete
átok-cseppekben szóródik a világra,
kezedben versekbe faragott fejsze nyele,
torkodban megakad az istenek eledele,
szemed szikrájába lobban a parancsolat írása.

Gyémánt könnyeid vasgolyóba hasadnak,
szavaid mögött árnyékba falazódik a lényeg,
szél szakállán mosolyogva énekelsz,
a szépség tölcséréből a percekkel feleselsz,
s elmúlásod gödre felett lobognak a fények.

Nyárfa-tested remegőn takarja
szomjas ajkad virágba tisztult érintését,
árokba süllyedt csillagokból sarjad a látomás,
az árvaság iszapos mezején megáll a rothadás,
s válladra veszed a szárnyalás hófehér köntösét.

A forró-testű sivatag kihűl a varázslatban,
az éjszaka párkányán botladozik a nap,
üzenetek dideregnek a gyökér-nyúlványokon,
ünnepnapok szivárognak a megroppant hantokon,
s a rohanás kardjába dőlt világ elhallgat.