Kitépett lapok a nyárból

Égre tapadt aranygolyó
sugár-csíkja kúszik a levegőben,
szívembe ömlik
a bimbókba olvadt ragyogás,
szelíd virág-folyam kék hulláma
habzik a végtelen mezőben,
madár-háton táncol
a lombok alól kiszakadt sóhajtás.

Forró bogyókba zárkózik
a teremtés megfejthető titka,
arcomat bevonja
mézízű esőcseppek szirupos fénye,
imakönyvből kiszakadt aggodalmak
lángolnak ponttá zsugorodva,
bőrömön zizzen
a bizonytalanság láthatatlan keze.

Sorsom bilincsébe akad
a törhetetlen, szivárvány-színű képzelet,
arany-tekercset sodor
a sziklákat aprító szél tombolása,
könnyem fehér gyöngyei úsznak a semmiben,
a nap kínpadján fénykard sebzi testem,
poharam megtölti
a sorvadó meleg cseppfolyós szorongása.

Hattyú-nyakú virágszárak
fehér szirom-harangjai csörrenek,
megkondul a lélekharang,
s útnak indul a nyár kihűlt emléke,
jégtömbök belsejébe morajlik a gyönyör,
az ébrenlét terében álom-lenyomatok vergődnek,
meggörnyed a lobogás,
utoljára átölel a hőség vibráló pőresége.