A csoda ablakai

A csend gyémántkeménységébe
roppan az akarat fejszéje,
a csoda ablakai zárva maradnak.
Léted tekercsébe szivárog
a képtelenség kegyetlen betűvetése,
a csoda ablakai ködbe mosódnak.

Ködbe vert fény-cölöpökre építed
a tények roskatag házát,
a csoda ablakai ragacsba merülnek.
Kéményen pompázó füstvirágokból
kötöd a mennybemenetel csokrát,
a csoda ablakai vérbe feketülnek.

A türelem lassú cseppjei
tócsába mossák a kétségbeesést,
a csoda ablakain megreped a feszület.
Árnyékból csavart tölcsérbe
löttyinted az álmok keverékét,
a csoda ablakait benyomja a gyűlölet.

Gömbölyű felhőkbe csírázik
az égi szövetség gyökér-darabja,
a csoda ablakaiba színesedik a varázslat.
A sötétség cserepéből bukkan
a hold halvány-mosolyú ezüstlombja,
a csoda ablakába préselődik a távlat.

A mélység domborművére vésett
szavak belevillannak a semmibe,
a csoda ablakába olvad a mosoly.
Ujjlenyomatodban kábítóan remeg
az érintés lelkedre csorgó virág-nedve,
a csoda ablakából kirepül a halál-bagoly.