Hajnali lebegés

A hajnal fátyolos erezete
halványan dereng az ég márvány kapuján,
füledbe gyűrődik az álmok
távoli dobbanása az ébredés határán.

Otromba zajok szeletei szakadnak
a sötétségbe zúzott mozdulatok vibrálásán,
hideg lében kavarognak a felhők,
sóhajod úszik a reggeli harag némaságában.

Szorongásod keze roncsolja
az idő kiszúrt szemében nyüzsgő borzadályt,
félig kihűlt gondolatok vacognak,
a pillanat parazsa lobban a tettek vasrácsán.

A mélység szélcsöndjébe csordul
a reggeli nyugtalanság korhadt fény-kötege,
csúszol a nagy lejtő oroszlán-torkába,
perzsel a zsugorodás sárkány-lehelete.

Szólít a félelem szigorú szava,
a napok roppant terhében menekül a riadtság,
égi dallamokban kavarodik a világosság,
fagyos csillag-szemekbe olvad a hiábavalóság.