Hajnali metamorfózis

Felhőgomolyba sűrűsödött keserűség lebeg,
a feszes égbolton megpattannak a csillagok,
halványuló gyengeségbe csapódik a kékség,
elporladnak a tejútba tiport érintés-nyomok.

Fény-uszály söpör végig a hajnal dermedt testén,
kalandvágyó magok vitorláznak a szél hajóján,
csont-kezébe köhög az éjszaka vizenyős tüdeje,
vihar-kövek pattognak a világ tarka szövet-takaróján.

A nap arany-cserepébe szórt remény-szirmok lobognak,
a margaréták kókadt arca tépett csipkefüggöny,
napraforgók szőke mosolya hullámzik a réten,
fényfürtök édes szemeit szívja az alélt bükköny.

Fenyőerdők tűlevelein megszakadnak a sugár-karikák,
a fákba rekedt dallamokból halkan szól az ige,
megzörrent bokrok zajos szívverése riasztja a vadat,
porcelán-síma gyönyörűséggel szorít az ébredés keze.

Meghasad a szeszélyes idő testetlen fala,
szemedbe párásodik a létezés örök ünnepe,
a csönd szekere elmosódik a hold képernyőjén,
fokozódik a lehetőségekbe tömörült várakozás ereje.