Csillagba temetett

A messzeség kútjából kilövellő
gyémánt-cseppek melyike rejti boldogságom,
hol keressem a választ a csend
középpontjába sűrűsödő idő súlyában?

Szemembe álompor szóródik az égről,
felfelé zuhanok egy üstökös fénysávján,
karom felhők lendületébe kapaszkodik,
fejem fekete tulipán a végzet kőpárnáján.

Vad szenvedéllyel rázom a vágyak tornyát,
fény vagyok a földben, föld vagyok a ragyogásban,
az éjszaka fedelét dacosan nyitogatom,
csillag-szirmok úszkálnak kék forrás habjában.

Szabadságomba börtönözött a tudat ereje,
a nyugalom burkát felhasítja az össze-visszaság,
a közöny jéghálóján fogolyként vergődök,
erőtlen testem magába szippantja a távolság.

Csillag-kéreg alatt olvasom a jeleket,
verdes a hold a felhő-bokrok nyúlványán,
az ítélet szögei létembe görbülve megölik a fényt,
köd foltok viszik az üzenetet a sötétség palástján.

A messzeség fény-kútjából kilövellő
gyémánt-cseppek melyike rejti boldogságom,
a vihar rojtosra szakadt kendőjében
életben marad-e törékeny gyertyalángom.