Jelek a sárban

Alattomos puhaság,
őszbe gyúrt avar-gombóc,
kerék-csipkés látomás,
didergő szürke góc.
Csak a köd-függöny köpköd szemedre,
szétfolyó massza telepszik kertedbe,
s lidérc-kezében csonkig ég a kanóc.

Nyomkeresés maszatban,
iszapba fulladó kiáltás,
agyag-göbös fűzér a latyakban,
hideg verítékben izzadó lángolás.
Csak jeges gomolygás szorítja szíved,
orkán-kendőbe temetkezik a kikelet,
s dohos rongyaiban megdermed a virág.

Vízbe fúlt tünemény,
szirmokba ázott zokogás,
elmúlás-szagú tekervény,
csontig vetkőzött virulás.
Csak szorít a tél ólom-keze,
fekete jégport szitál tekintete,
s szájába tömődik a megroggyant világ.

Szétfoszló szemfedő,
zsibbadásba hűlt mocsok-kenet,
zúzalékba repedt hulladék-teknő,
föld réseibe olvadó jég-kereszt.
Csak rideg tapintás kocsonyás keze,
romlásba csordul csupasz érintése,
s az iszony lepedőjén meghal a vágy.