Szürkeség

Színtelen szürkeség
súlyos teste tompán zuhan
szemed szivárvány-tengerébe,
egyhangú vastagság
könyörtelen nyomása roppan
a titkok legmélyebb rejtekébe.

Hangok kötele csavarodik
tested gyenge hajlatába,
horpad a legyőzöttség
erőtlen nyugalomba ragadó,
kopott fény-mező takarójába.

Egyhangú áradat sodor
romlott szagú pocsolyába,
agyag-arcodra rakodik
a dísztelen horizont
teremtésből kiszakadó egyhangúsága.

Elméd abroncsára szorul
a hervadás ólom-lenyomata,
iszapban szuszogó ármány
kígyózik, s bezárul a
változtathatatlanság kegyetlen vasmarka.

Szikla-résekbe csöpög
felhőkből szakad vihar-csövek leve,
borúlátó mélységben
hever konyult sugarú glóriával
a megalázott lélek széttört angyal-feje.

A homály nyelve alatt dadognak
a vacogásba rejtőzködő szókupacok,
a szürkeség nyúlós csápjai
hurkot csomóznak a haladásba,
s a világ-térképről eltűnnek a holnapok.