Éjszakai üzenet

Hűvös borogatás az éjszaka kendője,
sóhajod homálya libben a falon,
sötétség ráncaiba bújik a szorongás,
csak a csend hangja koppan ablakodon.

Kíméletlen nyugalmad halkan nyöszörög,
szíved üres barlangjába reked a hiány,
arcod kristály-párában lobog a mélyben
elméd bádog-lapján csikorog a magány.

Látomások érintése sűrűsödik a közönyben,
a vigasz könnyű lánca elporlad a légben,
lidérce viasz-keze tapad száraz torkodra,
ellobban a lényeg hulló csillag üzenetében.

Mélyül az emlék-oldatban ázó iszonyat,
vegyületbe kristályosodik a rögeszme,
virág-fejed zúzottan kókad a párnán,
magával ránt súlyos lények ejtőernyője.

Olvad a virradat szürke gyöngysora,
a gyötrelem nyirkos pincéjére kattan a lakat,
int a mester selyembe font szöges-ostora,
s az ébredés hídjára csavarja a napsugarakat.