Gomolygás

A csönd mézsűrű iszapjába
ragad kiáltásod lendületes ostora,
a hajnal pára-dobozából megszökik
az éjszaka romlott-arcú démona.

Néma őrület ez a gomolygás,
a fény sikoltva pattan szemedre,
lüktet sejtjeidben a kínzó változás,
kövekből gőzölög az idő nedve.

Gond-felhő sötétedik a tüneményből
virágzó rózsafejek ragyogásába,
néma dörrenéssel csattan a fáradt
akkord szíved halkuló dallamába.

Néma őrület ez a kétségbeesés,
léted pille-rebbenés a látomás függönyén,
elmédbe dobol az örök útkeresés,
titkokat keresel a megváltás hegyén.