Megfakult ígéretek

A hullámokba dobált
kövek tajték gyűrűi
fodrozódnak a végtelen vízen.
Azt ígérted láthatom a túlsó partot,
s a szépség forrásából választhatok arcot.

A fagy hártyájába zárt
hideg veríték cseppjei
megkeményednek a sötétség redőiben.
Azt ígérted felolvad a jégvirágok csokra,
s a végtelenbe tekeredik az ölelés fonala.

A szavak üveggolyóiba préselt
eltorzult világképben
lázadásba lendül a képzelet haragja.
Azt ígérted arany toronyba költöznek a csillagok,
s dalod áradása színessé varázsolja a holnapot.

A káprázat csapdájába zárva
szivárványos tükörlapon
fagyos lábbal járom a szerelem tűz-táncát.
Azt ígérted szívem nem dobod a hóra,
mégis kékre éget a közöny hideg csókja.

Az ösvény szegélyéhez szorult
fűcsomók viharba-fésült ostora
lázadón lendül a magasba,
Azt ígérted nyitva áll az éden kertje,
de a romlás keze belereped a gyümölcsbe.

Arany szoknyáját kibontva
ledéren ringatózik
a koszorús nárciszok hamvas csoportja.
Azt ígértet gyémántot szór rám a hajnal,
s nem kell soha táncolnom a bársony-testű alkonyattal.