
![]()
AJÁNLÓ__ ELŐSZÓ __TARTALOM __BEMUTATKOZÁS __IMPRESSZUM
Negyedik láncszem
Száll a madár, száll a szélben,
A vihar levelet tép éppen,
Bolondunk csak nézte Esztert,
Szerelmes volt, de szólni nem mert.
És csak fújt a szellő,
Csak egyre fújt ő,
Építette a szép álmokat,
Hogy Földváry egyszer vele marad.
A bolond elindult a társaság felé,
A gondjai csak szerelmes szívé,
Belépett, s csak a szokásost látta,
Kúpival beszélget szíve választottja.
Féltékeny lett, pedig ez a szokott,
És mint mindig, nyelt egy nagyot,
S úgy ült le, mintha nem lenne semmi,
Nem is érdekelte már senki.
S a nap megnyitója: Lamiffy éneke,
Jókedvre még az sem deríthette,
Pedig hányszor fog még ismétlődni ez a nap,
Unalomig ismerős marad.
És újra a jól ismert útvonal,
Hazafele együtt megy a vasúttal,
Csak pár méter, csak pár ezer,
Gondolkozik: szólni miért nem mer?
Eszter túl kedves ahhoz, hogy csak hagyja,
És nem akarja, hogy bánata legyen miatta,
De hát nem mert neki szólni a bolond,
Nem mert vele beszélni, bárki bármit mond.
S otthon, ó, édes otthon csendje,
Ez őt emlékeibe vitte,
Hogy volt idő, amikor Eszter törődött vele,
S volt idő, amikor talán szerette.
Na de jött az éjjel,
Másnap megint menni kell,
Szürke utcán ballagott,
S a szél elsöpört minden nyomot.
És így telnek napok, éjek,
Évszakok, hónapok és évek,
Kettes után három nulla lett,
Jöhet az eseménydús élet!
És íme, újra itt van a szép szeptember,
Az embernek és bolondnak menni kell,
Szívesen megy Esztert látni,
Őt látni, Lamiffyt meg hallani.
Mert mikor ő énekel, csend lesz a fákon,
Hiszen a madarak is ámulnak e hangon,
És a szélzúgás is tőle hallja a dalt,
Bizony, ő tanítja zengeni a vihart.
És mások, Esőváró, Hajós, és Kúpi,
Szívének oly kedvesek látni,
Hisz már egy nyár óta nem látta őket,
Együtt köszöntik az újabb évet.
Szeptember van, hull a levél,
Lehullt lombok közt zúg a szél,
De a szívek még nyarat rejtenek,
A tó vize még foglalja lelküket.
És a tündérlány újra itt van,
Eszter-látva a szerelem lobban,
Megédesíti még az őszt is,
Pedig már a nyári fény is hamis.
![]()