AJÁNLÓ__ ELŐSZÓ __TARTALOM __BEMUTATKOZÁS __IMPRESSZUM

Tizenegyedik láncszem

Másnap, igen, másnap,
Egy hétfői nap volt,
Közbejött a szünet,
S a bolond szeretett,
S szeretetével írt egy rossz verset,
Amivel, úgy gondolta,
Földváry szívét nyeri,
Rosszabb esetben egy pofon járna neki.

Hát, hétfőn el is ment a termekbe,
Esztert és kedves mosolyát mind megismerte,
De hallgassunk most! Dóra énekel,
Mint tette azt eddig minden reggel.

Az ülések teltek-mentek,
Vége nem akart lenni ennek,
De a bolond még nem is tudta,
De már sejtette, magának se vallotta,
Ez lesz szörnyű élete második legszebb napja.

Lelki szemeimmel én is látom Esztert,
Piros kabátját, ahogy a havon lépdelt,
És látom a bolondot, egy szál pólóban,
Levetette táskáját,
És átadott valamit boldogan.

De e pillanatig még sok-sok idő van,
Mégegyszer végignéztem szép Eszteren,
Aztán kinyitom a szemem, a bolond hadd meséljen.

Vége a napnak, hosszú üléseknek,
Esztert a buszhoz kísérte,
Bolond fejjel meg is várta a négyest,
Az útját ismerte, de sosem használta,
Inkább más társát, tizenhetest.

Felhágtak a lépcsőn, s ott álltak,
S amikor jött a nagy fehér ház,
Leszálltak,
A nagy fehér ház, hol betegségek laknak,
És Eszter anyja is dolgozott ott,
És a bolond erről tudott.

Átvágtak a parkon,
Régi nevén a Városfa parkján,
S ott, a domboldalon,
Átadta a verset lapján.

S milyen vers volt az!
Rossz, mint megszokhattuk tőle,
Szívét-lelkét mind beleöntötte,
És mikor Eszti továbbment, azt olvasva,
Mintha felhők között szállt volna.

Kétszáz métert gyalog, nem többet,
Ennyit még mindig megtett,
De ilyen boldog útja még nem volt,
Igaz, havas táj és tél volt.

És vidáman ment haza is,
Biztos volt Eszter szerelmében,
Túlélte őt történetem,
Mert hiába volt biztos benne,
Tudhatta jól, baj lesz belőle,
Hisz ha a rosszra számít mindig,
Legfeljebb kellemesen csalódik.

Hosszú idők óta először aludt boldogan,
Fényes csillag nézte őt álmában,
És végigsimított a bolond arcon fényével,
Majd visszariadt, s elrohant, el.

<_>