Luna

Hálót fon az éj,
Sűrű, sötét leplet,
Melyben nem hallatszik a szent szó:
Szeretlek...

Nem hallatszik, mert nem is mondják,
Csendesen elhallgatják,
Nem mondják, nem mondhatják,
Bár nem is tudják,
Egyáltalán megtiltották?
Biztosan.
Csak ne szólj, ülj csendben, halkan.

Pihenj, élő lélek,
Pihenj, halott érzés,
Aludj csak, reggel
Úgyse ébreszt köszöntés,
Érzés csak a szívekben él,
Kősírba nem,
Halott, rothadó érzelem!

Köszöntés,
Ó, csodás szavak diadala,
Lélek, és új nap örök harca,
Féltett kedvesség ezüst arca,
Kőkripta-kőajtó lassú nyílása,
Élettelen érzés diadala.

Szent őrület, puha ágyat vess,
Átölellek, szeretlek,
Bomlott elmémmel
Széttörnélek...
És akkor örök álomra mennék érted...

Hibáztam már oly sokat,
Pedig mondtad, s én is mondtam,
És elmész, elhagysz, tört kriptámmal,
Mindenki hagyjon nyugodt szóval!

Megőrülök, vár a folyó,
Hűs Rába-víz, életem oltó,
De nem vonzhat a mélység,
Mert dolgom van még itten,
Kell lennie szenvedésnek
A földi létben.