Pirkadat

Lassan ébred fel a Nap,
Nyújtóztatja tagjaimat,
Alapból élettel telik testem,
Hideg-halott marad lelkem.

Napfonat ingerli pontját,
Napfonatom szívja sugarát,
Fénnyel telik meg testem,
A sötétség elmegy ki,
Miként is? Dideki.

Szíves lépés nap felé,
Menny kapuja tárva-nyitva,
De oda be nem léphetek,
Egész addig, míg még élek.

Tó tükrén jön aranyhíd,
Torkom szorul ezt látván,
Mély levegőt veszek,
S a mólóról vízbe esek,
Miért nem lehet pár méterrel szélesebb?

Ajna él szememben és közte,
Napsugár felébresztette,
S a szél, a fa zöld ereje,
A víz és a nap, együtt,
Koronámat kitárja, gyere,
Gyere életteli temetésemre.

És a nap felkel, arany tűzgömb,
Perzseli szemem megannyi gyöngy,
S visszamegyek ágyba, egyedül, mint szoktam,
Elmúlt a pirkadat, magamra maradtam.