ELŐSZÓ __TARTALOM __BEMUTATKOZÁS __IMPRESSZUM

Az ősz romantikája

Magyarországra tegnap beköszöntött az Ősz. Duna mentén suhant nesztelen... Mint ahogy a nagy költő is mondta, enyhe módosítással... Ősz van. Halk húg, sápadt homlokára rőt eső hull, és a halódó napsugár aranyló lándzsájával a szintén végóráit élő vízbe tűz... A költők évszaka ez, a szerelem nyugodni tér, s a rőt levéltakaró alatt alussza álmát tavaszig Ámor isten. Hullanak a falevelek... mintha kedvesét, a földet akarná magához ölelni a természet. A fák betakarják anyjukat, a földet, s csupasz karjaikkal, mint megannyi vádló ujjal merednek az ég felé. S valóban, ősszel a föld csak elalszik, nem hal meg... A körforgás éppen a befejező pontjához ért, és aztán minden kezdődik elölről. Mindig lesz nyár és szerelem, és mindig lesz ősz az avaron, a parkokban sétálgatnak a szeptemberi párok, s az ő szívükbe is beköltözik az elmúlás... És a szél csak sodorja a leveleket, fenn az égen pedig madarak repülnek, mind egyazon irányba. Az emberiség büntetője, a hideg hajnali szél is felébredt nyári álmából, s áldozatot keresve száguld végig a házak közt. Az emberek beburkolóznak kabátjukba, a párok szorosabban ölelik egymást, egy kis meleg reményében. A ködbe vesző Duna sejtelmesen ringatózik a lábak alatt. A levegőben repülnek a szél szárnyán levelek... A fák üzennek a messzi hegynek, "kedvesem, sokszor ölellek", és a levél lehull, és átöleli a hegy földjét. Az óriáson béke és nyugalom lesz úrrá, amit áthat a szeretet érzése. A fák, a levelek, a föld, a hegyek és a folyók mind-mind pihentető, mély álomba merülnek, és a szeretetet kisugározzák a föld felé... És az emberek szíve is megnyugszik, békére talál, s a közös nagy lélek szeretetben egyesül... A vörös naplementék egyre korábban aranyozzák be az ablakokat, a lány és a fiú egymást átölelve nézi. Szeretik egymást. Mosolyognak. Csak egymást látják, és a naplementét, egy újabb nap végét, az újabb élet halálát, ami csak reggel fog megszületni. Behódolunk a természetnek, meghajlunk mélyen a méltóságteljes, bús ősz előtt, ódákat zengünk róla, s közben mi is meghalunk egy kicsit...

<_>