Utolsó szónoklat

Testvéreim, én beszélek,
Sokáig készültem rá,
S prófétálni akartam néktek,
A jó üzenetét adni felétek.

De rájöttem, nem mondhatom,
Hisz ez a nagy hatalom,
Olyan, hogy szóval még nem tudom,
És emiatt nem is mondom.

Beszélhetnék mást, amit szoktam,
Élet-halál-káoszszerelem a sorsban,
Ezt mondta minden szónok néktek,
Itt a széken, testvéreim az Úrban.

S ezzel leszállt ő a deszkáról,
S az emberek döbbenten hallgattak,
De az estével indultak,
Folytatták megszokott napjukat.

Se szónok, se költő, se más művész,
Festő, szobrász vagy zenész,
Nem tudott még sose olyant tenni,
Hogy legalább egyszer merengjenek egész nappal,
Mígnem a Nap helyet cserél a Holddal.